Zenészek problémái

No. 32

Áldott, békés, boldog ünnepeket khmm akarom mondani Szerdát!!

Mint azt már tudjátok, tegnap este hangversenyem volt. Kezdeném ott a sztorit, hogy 4-től volt "főpróba" a hangversenyteremben. Nos az üres teremben egy szál zongorával olyan más volt a hangzás, hogy azt se tudtam hol vagyok. De szó szerint. Eléggé elcsesztem a dolgokat és emiatt, ne szépítsük, eléggé bef*stam. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a hangverseny előtt (ami 5-kor kezdődött) 2 perccel még a zongorakísérő termében voltam gyakorolni. Egyébként tök jófej volt a pasi, azt mondta ötig még nyugodtan mehetek bármikor. Igen. Eltaláltad. Ezt pontban ötkor mondta. Sikerült olyan szerencsés (vagy szerencsétlen) helyzetbe kerülnöm, hogy én voltam a legutolsó. A leges leges legutolsó. Legalább így volt egy "kis" időm megnyugodni. Telt az idő. Eljátszottuk tanárnővel a duónkat. Sikerült. Megint telt az idő. Aztán egyszercsak kimondták a nevem. Na mondom innen már nincs visszaút. Felmentem a színpadra. Na innen már főleg nincs. Körbenéztem. Vettem két nagy levegőt. Felvettem a hangszert és belekezdtem. Nos. Voltak hibák. Nyilvánvalóan. De esküszöm nektek, hogy annyira nem is volt vészes. Mikor lejöttem a színpadról, visszabugdácsoltam a helyemre és bőgtem. El sem tudtam hinni, hogy vége van. Annyira... Nem is izgultam, hanem féltem. Szóval annyira féltem hogy azt elképzelni sem lehet. Mint aki a halálát várta, vagy nem is tudom. A volt tanárom is nagyon megdícsért, de az építő kritika sem maradhatott el. És aminek a legjobban örültem. Ma zenekar előtt találkoztam A. fuvolatanárral, odajött hozzám adott két puszit én meg így néztem, hogy wtf???, gratulált, meg mondott egy csomó jó dolgot, pl: Hogy éltem a színpadon. Muzsikaláltam. Aztán zenekar után találkoztam B. fuvolatanárral és ő is gratulált, azt mondta magasan én voltam a legjobb, szép is voltam, meg miegymás. Úgyhogy kellő mennyiségű meglepetés ért. Összességében tényleg nem volt olyan rossz, ahogy visszanéztem a felvételt, de természetesen nem vagyok megelégedve magammal. Sose leszek. De ez már más téma.

A világ legnagyobb elnézését kérem tőletek, amiért így elcsúsztam! Kicsit bővebben már az előző rész komment szekciójában kifejtettem az okát, úgyhogy most nem írnám le mégegyszer. Tudom, hogy talán kicsit összeszedetlen lett a szöveg, de a koncert után elég nagy katyvasz volt a fejemben, és ezt a részt zömében akkor írtam, mivel szerettem volna a tényleges érzéseimet átadni. És ez az oka annak is, hogy marad a szöveg szerdai elbeszélésben. Még egyszer elnézést, de nyugi, VISSZATÉRTEM!