No.40

78 16 0
                                    

Csütörtökön részt vettem egy tanulmányi versenyen. Miután lementek a versenyszámok, volt kb. 5 óránk az eredményhirdetésig. LittlePsychoGirl16 -tal sétáltunk a folyosón, majd kinézve az ablakon megpillantottunk az udvaron egy gitározó srácot körülötte néhány emberrel. Gondolkodás nélkül elindultunk kifelé (nem az ablakon), és célba vettük a padot, ahol ültek. Éppen A Pál utcai fiúkból énekeltek egy dalt, amibe természetesen mi is bekapcsolódtunk. Mentünk a következő dalra, énekeltünk, jött a következő, azt is énekeltük, és így folytattuk kb. 2 órán keresztül. Hihetetlen volt érezni és látni, milyen ereje van a zenének. Milyen módon tud összekovácsolni egy tucat idegen embert. Azon kívül, hogy mi legyen a következő dal, nem voltak kérdések és válaszok, csak zenéltünk. Senkit nem érdekelt, hogy ki kicsoda, micsoda, honnan jött, vagy mit szeret csinálni szabadidejében (LittlePsychoGirl16 ,na jó, a mi esetünkben ez talán megkérdőjelezhető xdd). Énekeltünk. Ennyi volt az egész. Semmi más, csak énekelés. Meg egy kis gitár kíséret. De ennyi. Varázslatos. Esküszöm életem egyik legrosszabb élménye volt abbahagyni. A legjobb pedig csinálni. Ha valaha alkalmatok van közös éneklésre, ne hagyjátok ki. Tudom, hogy elég hétköznapi dolognak hangzik, de szerintem egyáltalán nem az. Felemelő érzés. Teljesen elvarázsol. Egy másik világba repít. Arra az időre elfelejtesz mindent. Mindent. Elfelejted, hogy amúgy egy versenyen vagy és vajon mi lesz az eredmény; hogy éppen milyen zűr van otthon; hogy tegnap melyik idióta szólt már be megint valami miatt; hogy a magyar tanár nem adta meg az ötöst, pedig csak egy pont kellett volna; hogy nálatok még kint van az adventi naptár, pedig már március van; hogy a zenekar amúgy milyen jó meg milyen sz*r egyszerre; hogy Manci néni tökös-mákos pitéje milyen hányingerkeltő volt; hogy a tegnapi buszos csajnak szívószálból volt a nyaklánca....
Azt hiszem ennyi szemléltetés mostmár elég lesz.
Zenéljünk.
Csak arra kérlek titeket, hogy zenéljünk.
Legalább ennyivel is szebb lesz a világunk.....

Zenészek problémáiWhere stories live. Discover now