Dróton Függő Báb

Elisabeth

Beleszerettem...sokáig azt hittem viszont szeret. Minden éjjel vele aludtam, imádtam a teste melegét, az eggyenletes szuszogását amikor elnyomta az álom...minden este azért imádkoztam hogy örökké tartson ez. Kezdetben így is volt...egészen addig amíg egy új munkája nem akadt.

A lányt Elisabethnek hívják. De Sylvester nem vette el az életét. Elisabeth él. És Sylvester őt szerette meg.

Egyik nap a dolgozó szobájába találtam. Odaosontam mögé, és hátulról átkaroltam, mire ő egy morgással válaszolt.

-Valami baj van drágám?-kérdeztem félve.

-Oh, Mymi, szerinted jól döntöttem? Életbe hagytam egy fiatal lányt, akinek nem lenne szabadna már élnie. De egyszerűen nem tudtam volna megtenni vele...-mesélte, nekem meg a szívem szakadt meg közben.

-Sylvester...milyen ez a lány?-kérdeztem félve.

-Hogy milyen? Egy igazi Istennő, egy angyal...egy igazi Szent! Egy tűzes kanca...a világ legcsodálatosabb nője!-áradozott. Nem bírtam tovább, és beleboxoltam a melkasába, mire kérdőn nézett rám.

-Nem! Ezt csak azért mondod mert él! Sylvester...te nem szeretheted Őt! Te...te engem szeretsz!-kiabáltam, már az arcom úszott a sós könnybe. De az ő arcán nem láttam semmit. Keményen nézett rám, kifejezéstelenül.

-Menjél Myrtille...Caterina már keresett. Nekem pedig dolgoznom kell, tudod jól. Este várlak.-fejezte be a beszélgetést. Idegesen sarko fordultam majd indultam Caterinahoz, aki Sylvester nevelőnője, vagy valami olyasmi.

És én bolond...az első szóra ugrottam neki mindig, amikor hivatott. Mint például most is...