Dróton Függő Báb

Azrael

Nehéz volt megemészteni hogy már nem csak ketten vagyunk. Hogy elmultak azok a napok amikor szeretett. Mert nekem is fáj beismernem, de nem szeret. Csak azért kellettem neki kezdetben hogy melegítsem az ágyát most meg csak a gyerek miatt. De nem fog feleségül venni. Valószínüleg elveszi a gyereket tőlem és kidob. Vagy ott maradok, de Elisabeth lejön. Amikor a nagysága hajlandó lesz meghalni.

Orvosok tömkelege jár hozzám állandóan. Lehet hülyén hangzik de megpróbáltam megölni a gyereket. Arra gondoltam ha nem lesz akkor Sylvester újra megszeret. Nem tudom hogy gondolhattam, és utólag már bánom is. De tényleg, a halál világába meg akartam valakit ölni? Nem csoda hogy Sylvester úgy kezel mint egy depresszióst aki sajnálatra szorul, vagy inkább mint egy őrültet. Mert hogy őrökkel vagyok védve. Nem akarok kárt tenni se magamba se a gyerekbe. Mostmár nem. De amíg én őrökkel felügyelve, vigyázállásba várom hogy visszajöjjön felém se néz. Pedig szükségem lenne rá. Hatalmas szükségem.

Már az ötödik hónapnál járok. El szeretném neki újságolni hogy kiderült a gyerekünk neme. De mi van ha megharakszik? Vagy ha eldob? Nem tudtam mit tegyek, nem mertem a szemébe nézni. Úgyhogy leírtam. Odaadtam az egyik ajtómnál álló őrnek hogy juttassa el Sylvesterhez. Tíz percel később kopogtak azt ajtón. Gondoltam hogy valamelyik bugyuta orvos az, de egy újabb köppenyes helyett a gyerekem apját pillantottam meg.

-Hívtál.-mondta szűkszavúan. Arréb álltam az útbol jelezve hogy bejöhet. Leült az ágyam szélére majd megpaskolta a mellette lévő helyet. Nem tudtam neki ellenállni. Amíg nem láttam minden erőmmel azon voltam hogy elfelejtsem az arcát azt a kifejezést azt a valakit akit megszerettem. De valahányszor megpillantom elszáll a józan eszem és gondolkodás nélkül megteszek neki bármit.

-Elolvastad a levelem?-kérdeztem félve.

-Igen, bár jobban örültem volna ha személyesen mondod el. De a helyzetünk nyílván nem hétköznapi így nem is várom el. -magyarázta kimérten gondosan megválogatva minden szavát majd egy kósza tincsemet a fülem mögé tűrtem.

De nem bírtam tovább lehet hogy a hormonok az oka, de felnevettem. Hangos kacarászásba kezdtem mire értetlenül nézett rám.

-Myrtill, minden rendben?

-Hát persze, csak amit mondtál...hogy nem hétköznapi, hisz a halál világába készülök gyereket szülni!-nevettem tovább. Apró mosolyra húzta a száját majd szorosan magához ölelt.

-És mondd csak, gondolkoztál már a kis Hercegnőnk nevén? -kérdezte terelve a témát.

-Hmm...talán válassz te!-adtam meg magam mert egyetlen név se jutott eszembe. Vagy is de. Elisabeth. Amikor még éltem mindig arról álmodoztam hogy Elisabethnek fogom nevezni az első gyerekemet. De szerintem érthető okokból ezt gyorsan elvetettem. De aztán bevillant. - Vagy, még is van egy ami tetszik. Mi lenne ha Azrael lenne? Mint anyukád.

-Komolyan? Megtennéd értem?-kérdezte hitetlenül miközbe tudta hogy nem rajongok a kacifántos nevekért.

-Érted? Bármit! -vágtam rá, mire elmosolyodott és vadul csókolni kezdett.