Három hét

141 8 0
                                    

Sajnos bekövetkezett. Három hét telt el mióta megkérte a kezemet, amit halálosan titkolni kellett. Minden napunk majdnem teljesen ugyan úgy telt, felkeltünk, reggeliztünk, majd ebédig mindenki intézte a saját dolgait. Ő elment mészárolni, én pedig...voltam. Sylvester mindenféle vitaminnal tömött, és a fiúkkal beszélgettem. Viszont nagyon rossz volt hogy sem a baba projektről sem az eljegyzésről nem számolhattam be. Így inkább őket hallgattam. Majd mindannyian együtt ebédeltünk, és vacsoráig élveztük egymás társaságát. Aztán Sylvester lakosztályába hozták a vacsoránkat, és onnantól már együtt voltunk egészen reggelig.

Ma Sylvester beállított egy kis zacskóval, és a kezembe nyomta mindenféle utasítás nélkü majd elment intézni a kastély dolgait. Gondoltam újabb vitaminokat hozott és arrébb dobtam a zacskót amiből egy másmilyen dobog esett ki. Kiváncsian vettem a kezembe és elhülve olvastam el. Hatalmas betűkkel, jól láthatóan rá volt írva hogy Terhességi teszt. Elmentem a wc-re, meg is csináltam majd rá se nézve az éjjeli szekrényen hanytam a többivel. Sylvester éppen akkor nyitott be, és kaptam egy hatalmas csókot, viszont én nem engedtem el. Többet akartam, ő pedig ezt érzékelte és finom az ágyra lökött.

Pihegve feküdtünk egymás mellett. Az órájára pillantva úgy döntött hogy ideje lenne elmennünk ebédelni. Fölöltöztünk de a szeme megállapodott a szekrényre rakott zacskón.

-Megcsináltad valamelyiket?-kérdezte mire csak bólintottam, és a lefordított tesztet a kezembe vettem és odaadtam neki. Remegő kezekkel fordította meg.

-Ebéd után csináld meg a többit. Biztosat akarok. -darálta le, majd a szemetesbe dobta a tesztet hogy meg se tudjam nézni a többit.

Semmi étvágyam nem volt, idegesen turkáltam az ételembe. Minél előbb szabadulni akartam.

-Myrtill, egyél már az isten szerelmére!-kiabálta Sylvester.

-Te-tessék?

-Jól hallottad! Nekem itt ne éheztesd magad! Felelősséggel tartozom értet...érted!

Megkerülve az asztalt mögém lépett és kihúzta a székemet. Óvatosan felálltam mire leült a helyemre, engem pedig féloldalasan az ölébe ültetett. Kikanalazott a villámmal egy kis rízst majd a számba tette. Majd a hússal ugyan ezt tette. És ezt csinálta amíg el nem fogyott az étel a tányéromról. Megalázó volt, hogy ott mindenki előtt így...mikor végeztünk finoman megpaskolta a hátamat.

-Legközelebb remélem nem kell ennyire rásegítenem!-mondta unottan, majd megragadva a csuklómat a szoba felé húzott. Ott a kezembe nyomta a zacskót. A fürdő szoba egybe nyílt a szobájával. Volt egy kis lyuk az ajtó alatt és azon keresztül adogattam a teszteket. A zacskó kiürült összesen hat pisiset és kilenc poharasat számoltam.

Mikor az utolsót is odaadtam megmostam a kezemet és kimentem. Sylvester a földön ült, körülötte pedig ott volt a sok teszt. És mindegyiken vagy plusz jel volt vagy kettő csík.

-Apa leszek...-suttogta.

Dróton Függő BábWhere stories live. Discover now