Légy Az Enyém | Befejezett

4. Fejezet

A telefonom ébresztőjének éles csörgésére keltem. Szinte hihetetlen számomra, hogy ilyen gyorsan el tudtam aludni. Lehet a szervezetem is azt akarta, hogy ma ne legyek olyan rossz állapotban. Nem tudom, hogy hogyan álljak hozzá ehhez a gyakorláshoz. Reméljem, hogy jó lesz, vagy inkább már a végét várjam? Mi van, ha nincs semmi közös témánk? Nem olyan srácnak látszik Victor, mint akinek annyira hasonló természete, és érdeklődési köre van, mint nekem. Legalábbis én eddig így vettem észre. 

Elcsoszogtam a szekrényemig, hogy kivegyem a tegnapi farmeromat, meg egy 2 számmal nagyobb szürkés-fehér pólót. Letusoltam, megpróbáltam beállítani a hajam, és boldogan láttam, hogy szürke szemeim most nem azt sugallják, hogy élni sincs kedvem, hanem egy kis kipihentséggel néznek vissza rám a tükörből. 

Lementem a konyhába és gyorsan összedobtam egy banánturmixot, meg kerestem magamnak egy müzli szeletet. Nem szokásom sokat enni reggelire, meg amúgy is nagyon keveset eszek. 

-Te már ilyen korán fent vagy? - kérdezte álmosan, szanaszét álló hajjal Mich. Ugyan abban a piros trikóban és fekete nadrágban volt, mint tegnap. Úgy néz ki ez a pizsamája. Fura, mert sosem látom őt pizsiben. Gondolom azért, mert átalszom a fél napot, a másik felében pedig a szobámban vagyok.

-Ja, 7-kor találkozok Victorral. - válaszoltam és elkezdtem magamba tömni a müzli szeletet. Talán keresnem kéne még egyet. 

-Hol lesztek? 

-A Pályán. - néztem rá, és kerestem még egy szeletet. 

-Akkor nem ártana indulnod. - nézett rá a falon lévő órára. Én is ránéztem, és kicsit bepánikoltam, tekintve, hogy van még 10 percem odaérni. 

-Köszi, hogy szólsz! - mondtam gyorsan, és rohantam felkapni a cipőmet, a táskámat, meg egy fekete cipzáros pulcsit. Hát na, a fekete a kedvenc színem. 

-Szivi. - válaszolta. - Mikor jössz?

-Nem tudom. Majd valamikor. - válaszoltam, és nyitottam az ajtót. 

-Óvszert használjatok! - nevetett, én válaszként pedig csak bemutattam neki, miközben rohantam a kaput kinyitni. A nap már hét ágra sütött, de a levegő még egy picit hűvöskés volt.  

A Pálya. Egy baromi nagy füves terület kb. az erdő közepén. A szélén van egy futópálya, aminek hosszúságát úgy 2 kilométerre tippeljük, belül pedig egy focipálya van. Pár évvel ezelőtt találtuk, mikor néhányan a csapatból eljöttünk kirándulni az erdőbe. Azóta rendszeresen járunk ide, vagyis én nem, de sokan igen. Úgy vettük észre, hogy csak mi ismerjük ezt a helyet, mert más emberekre utaló nyomot még nem nagyon láttunk. Nem csoda, hisz ebbe az erdőbe nem nagyon szoktak emberek sem menni, pláne nem ennyire bentre. Azóta is próbáljuk kitalálni, hogy mióta lehet itt ez a hely, használta-e valaki, és egyáltalán ki csinálta.

Mikor megérkeztem Victor már trikóban és rövidnadrágban rótta a köröket. Szívesen maradtam volna a bokorban és néztem volna, ahogyan fut, de sajnos nem ezért vagyok itt. Mikor elhaladt mellettem előbújtam az erdő takarásából. 

-Jó reggelt! - köszönt mosolyogva, mikor meglátott, és megállt. 

-Szia! - mosolyogtam én is és odanyújtottam neki a vizét. Ahogy elnéztem, ráfért. 

-Kösz. - vette el tőlem, és beleivott. 

-Mióta vagy kint? 

-Már 6 óta. Szokásom reggelente kijönni futni. 

-Wow. Én reggel 6-kor még nagyban alszok. - nevetettem. 

-Én kiélvezem a reggelt. A hűvös levegő, a reggeli napfény. Feltöltődök tőlük. - mondta és elmosolyodott, majd lesütötte a szemét, mintha ez valami szégyellni való lenne. Úristen, nem tudom, hogy hogyan fogom kibírni ezt a reggelt. - Jössz futni? 

-Aha. - válaszoltam és ledobtam magamról a pulcsim. 

-Várj, viszem a hangszórót. Szóljon valami muzsika alatta. - nevetett.

Miközben futottunk, nem nagyon beszéltünk. Futás közben nem is szabad, mert beszorul a levegőd, az pedig biza nagyon rossz érzés. Lefutottunk kettő kört, majd szinte a tüdőnket kiköpve álltunk meg egy kicsit pihenni. Leültünk a pulcsimra, így szinte majdnem egymáshoz simult a testünk. Csak pár centi volt közöttünk.

-Mesélj egy kicsit magadról. - nézett rám hirtelen a nagy barna szemeivel. Istenem, egyszerűen gyönyörű. 

-Ömm... Mit? - kérdeztem zavartan. 

-Nem tudom, bármit. Évek óta ismerjük egymást, de sose beszélgettünk kettesben. Szinte nem tudunk semmit se egymásról. - lökött meg a vállával. Ó, haver, nem véletlenül nem beszéltünk még kettesben. A szívem a torkomban van, már csak attól is, hogy hozzám értél egy pillanat erejéig. 

-Hát... 17 éves vagyok. - kezdtem, mire Victor felnevetett. 

-Nem ilyet! Ezeket én is tudom! 

-De Victor, nem tudok mit mesélni magamról. - mondtam. 

-Jó, akkor mondjuk kezdem én. Imádok zenét hallgatni, és olvasni. Gondolom sokan nem nézik ki belőlem, hanem csak annyit látnak, hogy hülye híres gyerek, könyvet meg még nem is látott, de tévednek. Imádok olvasni, amikor tehetem, azt csinálom. Meg persze formában tartom magam. - nevetett. 

-Hát, én szabadidőmben ugyan azokat csinálom, mint te, csak én az edzés helyett magam elé bámulva szoktam gondolkodni. - kezdtem bele. - Kedvenc bandám a Panic! At The Disco. Pár éve, a depis korszakomban ismertem meg őket, és azóta is imádom a zenéjüket. Van egy 24 éves bátyám, többnyire ő nevel, ha úgy nézzük. A szüleim ügyvédek, és olyan rabokat képviselnek akiket külföldön tartóztattak le, de amerikaiak. Szóval nem nagyon szoktak otthon lenni. 

-Nekem egy húgom van. - mosolyodott el Victor. - Szöszi, hosszú haja van, és 10 éves. Imádom, de azért meg szokta keseríteni az életemet párszor. Vagyis, a szüleim, a húgom által. Tudod, mikor pont randid lenne, de rád sózzák a kis tesót, így halaszthatod el. - nevetett.

-De neked könnyű, téged bárki megvár. - löktem meg most én a vállát. 

-Ja, csak az nem akit szeretnék. - mosolyodott el, egy kicsit szomorkásan. Na, ez már érdekel. 

-Ezt hogy érted? - néztem rá kíváncsian.

-Hát... Akit igazából szeretek, az nem szeret viszont. Ezért próbálom valaki mással megtalálni a szerelmet. - mondta. - Na és te? Hogy állsz a csajokkal? 

-Sehogy. - nevettem. - Ugyan az, mint neked. Akit szeretek, nem szeret. Csak én nem keresem másban a szerelmet, hanem csak próbálok túllépni rajta. Többé-kevésbe sikerül is. 

-Akkor egy cipőben járunk. - nevetett. 

-Ja. - nevettem zavartan én is. Bár ténylegesen egy cipőben járnánk... - Menjünk focizni. 

-Okés. - mosolygott. 

Sziasztook! 🤗

Íme, itt az új fejezet, remélem tetszik nektek. 😅 Pénteken hozom az új fejezetet. Legyen szép délutánotok, puszi a fejetekre! ❤