Légy Az Enyém | Befejezett

27. Fejezet

-Lenne kedved nálam aludni? – vágott a szavamba Vic. Egy gyorskajáldában ültünk, és meséltünk egymásnak arról, hogy mi történt velünk az elmúlt másfél hétben. Ugye úgy volt, hogy Vic csak egy hetet melózik a fesztiválon, de maradt még pár napot, és csak tegnap jött haza.

-Persze, hogyne lenne? – nevettem. – De amúgy a szavamba vágtál.

-Bocsánat, hol tartottál?

-Ott, hogy Trev azóta is leszar engem. – mondtam. Igen, Trev. Múlt hét óta semmit nem tudok róla. - Hiába írok neki, hiába hívom, egyszerűen nem válaszol. Még csak meg se nézi az üzeneteimet. És kezdek már aggódni miatta.

-Picim, mondtam, hogy hagyj neki időt.

-Hagyok neki! – válaszoltam egy picit hangosabban. Vagyis, szerintem ezért fordultak felénk páran.

-Szerintem nem. – nevetett Vic velem szemben. – Ha valakinek, akkor neked kéne a legjobban tudnod azt, hogy most milyen nehéz a helyzete.

-Meg azért neked is. – mondtam egy falat hamburgerrel a számban. Végre elért oda a kapcsolatunk, hogy nem érdekli a másikat, hogy milyen disznó módon eszünk. Vagyis, leginkább én milyen disznó módon eszek.

-Hát, nekem picit könnyebb dolgom volt. – dőlt hátra, és bekapott pár darab sült krumplit. – Nekem nem azt kellett elfogadnom, hogy csak fiúk jönnek be, hanem mindössze annyit, hogy fiúk is. Kicsit könnyebb, ha úgy nézzük.

-Oké, de ha Trev meleg, akkor ő is biszex lenne, nem? – kérdeztem.

-Figyelj, volt már együtt a barátnőjével. És azt nem mondta, hogy lebőgött volna, szóval valószínűleg igen. – válaszolta Vic.

-Na, remek. Csak össze ne álljatok ellenem. – nevettem.

-Hé, nem lehetne ezt inkább a négy fal között megbeszélni? Mi enni jövünk ide, nem a ti köcsög drámátokat hallgatni. – szólt nekünk oda egy pasas a mellettünk lévő asztaltól.

-Ezt azoktól is megkérdezi, akik ordibálva telefonálnak a tömegközlekedésen, és arról beszélnek, hogy milyen gusztustalan bütykük nőtt? Utazni megyünk oda, nem az egészségügyi problémáikat hallgatni. – szólt vissza Vic. A pasi hirtelen nem tudott mit válaszolni, majd egy illedelmes „buzik" motyogással felállt az asztaltól és átment egy másikhoz.

-Szép volt. – mondtam és pacsiztam egyet Vic-el.

-Köszönöm. Na, készen vagy? – kérdezte.

-Mit izélsz, neked még ott áll egy egész hamburger a tálcádon.

-De azt Sophie-nak viszem.

-Ó, tényleg, el is felejtettem, hogy neked van egy húgod is. – nevettem, de kicsit szégyelltem magam emiatt. – Ne haragudj.

-Semmi baj. – mosolygott rám Vic. – Még nem is találkoztatok, és talán egyszer említettem őt.

-Na, akkor itt az ideje. Bár, eléggé este van már. Fent lesz még? – kérdeztem.

-Nyugi, akkor is fent van, ha már nem lenne szabad neki. – válaszolta Vic.

-Akkor induljunk. – mondtam, és összepakoltam a szemetünket.

Mivel azért hasznosítottam is magamat a Vic nélküli napjaimban, ezért gyakoroltam a deszkázást, és nagyon szépen megy már. Arról nem is beszélve, hogy a fél órás útból sikerült lefaragnunk legalább a felét. Beugrottam hozzánk, hogy gyorsan felszedjek valami pizsamát meg ruhát holnapra, majd suhantunk is tovább Vic-ék felé. Az út deszkával egyébként egy röpke öt percig tartott. Egyébként nem értem, hogy eddig miért nem jutott eszembe a deszka. Annyira jó ezzel közlekedni. Akkor meg pláne, ha már sötét van, és a pasid hajt melletted. Szerencsére volt egy kis félretett pénzem még a tavalyi nyári melómból, szóval tudtam én is venni magamnak egyet, így ahova csak tudok, ezzel megyek. Mielőtt még bementünk volna az ajtón, Vic megállított és maga felé fordított.

-Készülj fel, hogy Sophie amilyen kis cuki, annyira kis démon. – mondta, majd az arckifejezésem láttán elnevette magát. – Nem úgy értem. Hanem úgy, hogy nagyon rosszcsont. Addig nem fog nyugodni, ameddig ki nem sminkelhet téged.

-Hmm... Tetszenék neked sminkben? – gondolkoztam el.

-Előfordulhat. – kacsintott rám Vic, majd folytatta. – És határozottan nem szófogadó. Rám szokott néha hallgatni.

-Hát, nem csodálom. Rád én is hallgatnék, kicsi kislány fejjel. Meg nagy meleg fejjel is. – vigyorogtam rá, és átkaroltam a derekát. Ő is ezt tette, és megcsókoltuk egymást, mire kinyílt előttünk az ajtó, és olyan gyorsan váltunk el egymástól, mintha bombát robbantottak volna mellettünk.

-Jó estét, fiúk! – köszönt nekünk egy magas, őszes-fekete hajú férfi. A szemei kékek voltak, az arca pedig borostás. Izmos alkata volt, de mégis vékony, pont, mint Vic-nek, ezért – és még sok másért – gondolom azt, hogy a pasim apja életében először úgy látott, hogy éppen enyelegtem a fiával. Mi ez, ha nem veszettül ciki?

-Szervusz apa. – mosolygott a férfira Vic. – Ő itt a barátom, Pierre. – mondta, miközben átkarolta a derekamat és magához húzott. Végig mosolyogva. Ahogy elnéztem az apját, nem igazán tetszett neki.

-Jó estét, uram! – köszöntem félősen, mire ő szigorú tekintettel és arccal végigmért. Eléggé ijesztő volt, főleg az, hogy a házból jövő fény hátulról világította meg, de hirtelen az arca felengedett, és mosolyogva nyújtott nekem kezet.

-Szia Pierre, örülök, hogy végre megismerhetlek. – mondta mosolyogva, miközben kezet rázott velem. – A nevem Andrew, nyugodtan szólíts így.

-Rendben. – válaszoltam és még mindig le voltam fagyva. Az előbb a pasas úgy nézett, mintha menten ki akarna herélni, aztán átváltott jó fej apába.

-Rose, megjöttek a fiúk! – kiáltott be Andrew.

-Pici, mi az? – nevetett Vic.

-Semmi, csak speciel azt hittem, hogy megöl az apád azért, mert így látott meg minket. – motyogtam neki.

-Ó, ne aggódj. Ő úgy ismerte meg anyu szüleit, hogy éppen szexeltek és rájuk nyitottak. Nála rosszabb első benyomást lehetetlen kelteni. – mondta Vic, és mindkettőnkből kitört a nevetés.

-Na, jöttök, vagy kint jobb a levegő? – kérdezte tőlünk Rose.

-Jövünk, jövünk. – válaszolta Vic, majd megfogta a kezem, és bementünk a házba. Mivel már este volt, ezért szinte minden helyiségben égtek a villanyok. Rose a konyhában tevékenykedett, Andrew a nappaliban csinált valamit, a kanapén pedig egy szőke kislány énekelgette azt a dalt, ami ment a mesében, amit nézett. Felénk fordult, majd mikor meglátta Vic-et, lepattant a kanapéról és elkezdett felénk futni.

-Bátyóóó! – kiáltott, miközben Vic elengedte a kezem, és letérdelt a húga érkezésére.

-Szia Sophie. – mondta és megölelte a kislányt, majd felvette őt.

-Vigyázz, féltékeny leszek a végén. – nevettem. – Engem miért nem emelgetsz így fel?

-Téged máshogy emelnélek. – súgta Vic, majd letette Sophie-t.

-Sophie, ő itt Pierre.

-Ő a barátod? – kérdezte a kis vékony hangjával, miközben rám nézett a nagy, kék szemeivel. Úgy néz ki a családban csak Vic-nek van barna szeme.

-Igen. – válaszolta Vic.

-Örülök, hogy megismerhetlek. – mondta nekem Sophie, hátratett kézzel. – Megyünk mesét nézni?

-Persze. – válaszoltuk Vic-el, és követtük a kislányt a nappaliba. 

Sziasztoook! 😁

Lassan itt van a július, ezért nyugodtan kérdezhetem, hogy hogyan telik a nyár? Milyen terveitek vannak? Én augusztus elejéig otthon fogok dekkolni, utána megyek 1 hétre nyaralni, majd visszatérek a pihenéshez. 😂 Szívesen mennék diákmelózni, de 15 évesen (igen, ilyen fiatal vagyok) még nem nagyon keresnek embert... 😣 Mindenesetre, remélem jó a nyaratok, meg jó is lesz. 😅 Pénteken hozom a folytatást, addig is, puszi a fejetekre, szép hetet! 😘