Végzetem ✔

Tizenhetedik Fejezet

Lady Haven már nem betegeskedik, Lord Isaiah ismét a városban tartózkodik és a herceg is az eljegyzésre készül. Minő öröm ez a felső tízezer tagjainak...

~ Lady Loretta 
London ~

- Megjöttem. - lép be széles mosollyal az arcán Isaiah Collins az otthonába ahol jelek szerint senki sem tartózkodik. - Hát valóban senki nincs itthon? - kérdezte inkább magától mintsem mástól de legalább az inasukat sikerült odacsalogatni a nappaliba és így valaki választ adhat a kérdésére

- Lord Isaiah. - olyan meglepetten nézett ki mint aki kísértetet lát. Sajnos nem is ok nélkül

- Hol tartózkodnak a többiek? - kérdezte kíváncsian és kissé csalódottan is amiért senki nem várta itthon az érkezését. Ez azonban irreális elvárás lett volna hiszen nem jelezte a többieknek, hogy mikor érkezik haza így várható volt, hogy nem fognak otthon tartózkodni páran, de amit Ő meglepte az az volt, hogy senki sem volt otthon.

- Lady Collins és Lady Tabitha vásárolni mentek de valószínűleg haza érnek. - mondta nyugodtan az idős inas de nem folytatta azonban Isaiah nem engedte, hogy itt fejezze be a mondandóját

- És a többi testvérem? - Isaiah szinte megérezte volna, hogy nem fog tetszeni neki amit hallani fog mert dühös tekintettel nézett 

- Lord Benedict, Lord Raphael és Lord Gregory távoztak itthonról nem sokkal azelőtt, hogy Ön hazaért volna. 

- Hol van a másik húgom? - Isaiah szinte most már mennydörögte a kérdést mert tudta, hogy baj van ha valaki ennyire elódázza a válasz adást

- Lady Haven-t nagy valószínűséggel hajnalban elrabolta Lord William. - felelte az inas fojtott hangon, rettegve a Lord haragjától.

- Elrabolta? Az ördögbe! Ki az a Lord William? - kiabálta Isaiah de a választ már nem várta meg. Azonnal felpattant a lovára és vágtatott ahogyan csak tudott Lord Cambury birtokára. Amint a herceg lakája meglátta Őt hirtelen elkerekedett a szeme de mikor látta milyen feldúlt állapotban érkezik jobbnak látta ha tájékoztatja arról, hogy van valaki a hercegnél. 

- Lord Collins. - hajtott fejet a lakáj majd mikor látta, hogy Isaiah nem áll meg akkor finomat a kezét az úr vállára tette és bizalmasan szólt hozzá hátha úgy megnyugtathatja - A hercegnek vendége van uram. 

-Kicsoda? - kérdezte cseppet sem jó hangulatban Isaiah

- A menyasszonya van vele a szalonban uram. 

- A menyasszonya? - egyre idegesebb lett és félővé vált, hogy lassacskán minden önuralmát elveszíti. Úrias ám de sietős léptekkel közelítette meg a szalont ahol a friss jegyespár tartózkodott. Isaiah-t a temperamentuma most sem hagyta cserben mikor kopogás és bejelentés nélkül lépett be a terembe. - Lord Cambury. - szólt hangosan, hogy mindkettő jelenlévő csak Őrá figyeljen. 

- Lord Collins. - kiáltott fel a hölgy akit éppen most kaptak azon, hogy engedte, hogy a herceg elcsábítsa. - Azt hiszem minket még nem mutattak be egymásnak. - köszöntötte egy bájos mosollyal a hölgy  akinek az arca olyan árnyalatban játszott akár egy paradicsom. Igazán bájos volt. 

- Isaiah - nézett rá hitetlenül Brandon majd kicsit megkésve de magához tért a barátja felbukkanása okozta sokkból és illően bemutatta Őket egymásnak - Lord Collins, Ő itt a menyasszonyom Lady Rose Westmiller. Lady Westmiller, Ő pedig a gyerekkori jó barátom aki már szinte a testvérem, Lord Isaiah Collins. - Isaiah pedig elővéve a legjobb modorát odament és fejet hajtva kezet csókolt a hölgynek. Azonban arra Ő sem számított, hogy mikor megfogja a hölgy kezét egy meleg bizsergés fut végig az egész testén. Meglepetten tapasztalta ezt a fejleményt még a szemei is kitágultak meglepettségében. Felnézett, hogy lássa a hölgy reakcióját aki ugyanúgy nézett az összefont kezükre akár csak Ő. Ezek szerint Ő is érezte. Isaiah egyik sokkból a másikba esett, főleg akkor mikor csak Brandon torok köszörülésére sikerült elszakítania a tekintetét a hölgytől. - Beszéljünk a dolgozó szobámban. Gondolom oka van, hogy így ránk rontottál. Elnézését kérem Lady Westmiller. - azzal ott hagyták a hölgyet a szalonban míg Ők elvonultak - Mi volt ennyire sürgős?

- Hát így vigyázol te a testvéremre? Így tartod szemmel amíg én elutazom? Nem ezt ígérted Brandon! - ripakodott rá Isaiah.

A herceg fejében azonnal az a bizonyos csók kezdett el keringeni ami éppen itt, a dolgozó szobájában történt meg közte és Haven között. Tudta, hogy a barátjának nem hazudhat és nem is próbálta volna meg. Isaiah megérdemelte a szín tiszta igazságot. 

- Nem úgy volt ahogyan gondolod. Egyszerűen eljött hozzám és megkérdezte a hozzájuk érkezett leveled után, hogy vajon én szállítom e a híreket neked. Nem is igen adott választási lehetőséget mert biztos volt abban, hogy én vagyok a besúgó. Esküszöm, hogy nem tudom mi ütött belém de azóta is csak az a csók jár a fejemben. Hirtelen dühös lettem, Ő pedig itt volt, vágytunk egymásra és megesett. Csak egyszer fordult elő és csak egyetlen egy csók volt. 

- Te milyen csókról beszélsz? - kiabálta Isaiah olyan szemeket meresztve a hercegre mint aki menten képes lenne gyilkosságra ha nem kielégítő választ kap a kérdésére. 

- Te milyen vigyázásról beszélsz akkor ha nem erről? - kérdezte zavarodottan és cseppet elszégyellve magát Brandon. 

- Arról, hogy az az átkozott Lord William hajnalban elrabolta Haven-t. - most már a tehetetlen düh kiabált Isaiah-ból és az elképedt Brandon-t látva pontosan tudta, hogy valaki ezért meg fog fizetni. 

- Elrabolta? Akkor mit állunk még itt? - Brandon hamarabb kint volt az ajtón mint Isaiah. 

Isaiah pedig csak elmosolyodott , látva Brandon őszinte reakcióját. Ugyanis Ő már rájött arra amire a többiek még nem...