[２０１８． １０． １２．]
Egy nap már aludni készültem, amikor felhívtál.
Azt mondtad, öt perc múlva nálunk vagy, engedjelek be.
"Wooyoung, csütörtök van. Holnap iskola."
"Tudom, de majd meglátod, miért sürgős. Kérlek." - ekkor érződött a hangodon, hogy a sírás határán vagy. Megnyugtattalak, miszerint a szüleim nincsenek otthon, és az ajtóban várlak, miközben lefutottam a földszintre.
Pár perc múlva megjelentél. A házból kiszűrődő fény pont rád vetült.
Tele voltál sebekkel.
Gyorsan leültettelek a nappaliban a kanapéra, majd rohantam jégért és az elsősegély-dobozért.
Levettem a pólód, mely alatt még több kék-zöld folt éktelenkedett. Nem kérdeztem semmit, inkább magamban emésztettem a látottakat, amennyire lehetett.
Egy számodra fontos embert fájdalomban látni feldolgozhatatlan.
Vajon neked is fájna most a látványom, ha itt lennél? Ugyanis én is tele vagyok sebekkel.
Csak az én sebeim kívülről láthatatlanok.
Már majdnem végeztem a leápolással - éppen az alkarodon lévő vágást kötöttem be -, amikor megállítottál.
Sírva a nyakamba borultál.
Egy szót hallottam ki a szipogásodból:
"Sajnálom."
Üzenet elküldve
uh, tudom, nem illik ide, de #ATEEZ1stwin uwuuu olyan büszke vagyok rájuk qwq
YOU ARE READING
Emlékszel? - Woosan
Fanfiction"Tudom, szakítottunk. Összevesztünk. Csúnyán. De hiányzol. Kérlek, emlékezz..." Melyben San túlságosan reménykedik. [tw! fizikai bántalmazás] 2019. 06. 11. - 2019. 07. 02.
