[２０１８． １０． ２２．]
Három hónapig nem hallottam felőled. Ezt az időszakot végigsírtam- és aggódtam. Azzal nyugtattam magam, hogy már boldog vagy az anyukáddal. Az enyémnek elmondtam, miért akartam, hogy maradj nálunk. Próbált vigasztalni, de az önhibáztatást ő sem tudta kivenni belőlem.
Sokszor képtelen voltam iskolába menni, vagy ott koncentrálni. Yeosang már az első ilyen napon észrevette, hogy valami nem okés, azóta folyamatosan próbáltak felvidítani Mingivel.
Így éltem a napjaimat a szakadék szélén, amíg egy nap meg nem jelentél.
Nem olyan szeretetteljesen néztél rám, mint eddig. Kínos csendben helyezkedtünk el az ágyamon.
"San... szakítok" - mondtad ki azt a szót, amitől a legjobban féltem.
"De... miért?" - kérdeztem visszatartva a könnyeimet.
"Mióta megcsókoltalak akkor, nem úszok meg egy napot sem verés nélkül. Utállak ezért."
"Te akartál megcsókolni! Én simán eltitkoltam volna örökké a kapcsolatunkat!" - álltam fel kiabálva. - "Ne engem hibáztass a te tetteidért!"
"Ismerlek annyira, hogy ha nem teszem meg, akkor te igen! Egy percet nem tudsz meglenni nélkülem!" - A hangodban éreztem a megvetést és az utálatot.
"Azért, mert kurvára szeretlek, Wooyoung! És éppen hogy meg akartalak menteni, azért húztalak vissza magamhoz! Te kérted, hogy segítsek!"
"Majd megmentem magam nélküled. Vége van, San. Fogadd el." - Ezzel elmentél.
Eljött az ideje néhány újabb átsírt éjszakának.
Kézbesítve
YOU ARE READING
Emlékszel? - Woosan
Fanfiction"Tudom, szakítottunk. Összevesztünk. Csúnyán. De hiányzol. Kérlek, emlékezz..." Melyben San túlságosan reménykedik. [tw! fizikai bántalmazás] 2019. 06. 11. - 2019. 07. 02.
