if i could fly ; ls [✔️]

Tizenkilencedik fejezet

- Nagyon jó voltál. - suttogtam Harry fülébe, amikor véget ért a dal és magamhoz húztam, hogy átöleljem fél karral.

Mindenki állva tapsolt, a göndörke pedig elérzékenyülve a vállamnak döntötte a fejét, miközben leengedte a mikrofonját.

- Csodás vagy, Lou. - törölte meg a szemeit aztán, majd leugrott a hangfalról és a kezét nyújtotta felém.

- Wow, srácok! Nem gondoltam, hogy élőben ennyire...de ennyire jó lesz ez a dal! Egyszerűen hihetetlen, ahogy harmonizál a hangotok, egy párost sem hallottam még így énekelni! Nagyszerűek vagytok, gratulálok! - sétált közelebb Mr. Stone, közben mindenki síri csendben figyelte, hogy Harry segítségével leszállok az addigi helyemről és megállunk az igazgató úrral szemben. - Minden elismerésem, Harry. Nagyon tehetséges vagy. - tartotta előre a jobbját, amit a göndör elfogadott és megköszönte a dicséretet. Nekem is mondott pár kedves szót Mr. Stone, majd el is engedett minket, mert három óra helyett majdnem három és fel órásra húzódott a mai foglalkozás.

- Hazavigyelek? - ajánlottam fel Harrynek, aki beleegyezett.

- Louiiis! - ugrott a nyakamba Grace, amikor odaértünk hozzájuk. - Nagyon ügyesek voltatoook!!

- Én is gratulálok, srácok! - veregette meg Harry hátát Niall.

Miután minden elismerést végighallgattunk a két barátunktól és viszonoztuk is őket, Niall bejelentette, hogy értük jött az apukája, mert ma náluk alszik Grace. Ezen inkább nem akadtam fenn, úgy voltam vele, hogy majd a későbbiekben faggatom ki őket, így hát ketten ültünk be az autómba Harryvel.

- Na és mikor mutatod be Liamet? A héten nem volt még rá lehetőség... - indítottam be a motort, majd a gázba tapostam.

- Holnap a fellépésünk után, ha neked jó lesz úgy. - vetette fel az ötletet.

- Persze, hogy jó. - helyeseltem, majd csöndben haladtunk tovább.

- Louis... - kezdte a göndör félénken, úgy fél perc múlva.

- Mondd. - bátorítottam, azonban nem merte folytatni.

- Mindegy. - szuszogta.

- Nem, Harry, nem mindegy! Mondd el, amit szerettél volna! - fékeztem le, ugyanis a lámpa előttünk pirosra váltott.

- Majd...máskor. Úgyis mindjárt a házunknál vagyunk. - ellenkezett, én pedig nem reagáltam. Nem tudtam mit.

Harry sietősen elbúcsúzott tőlem, amit eléggé furcsálltam, de nem tartottam fel - már nem mintha lett volna rá lehetőségem.

Negyed kilenckor parkoltam le a házunk előtt, aztán csak a szokásos dolgaimat végeztem el, ezekkel pedig annyira elszaladt az idő, hogy fél tizenegykor zuhantam be az ágyamba, telefonozni pedig nem volt semmi erőm, ugyanis azonnal el is nyomott az álom.

*

Már megint reggeli faktom volt. Már unom ezeket, de muszáj bejárnom, mert szükségem van az órákra, hogy megfelelően fel legyek készülve majd az érettségire. Ráadásul a péntek reggeli fakultációra Harryvel közösen járunk, ami megadta a kedvemet hozzá. Gyorsan elkészültem, majd elgurultam a suliig és bementem az épületbe. Megkerestem a jó termet és elfoglaltam a helyemet. Harry még nem volt ott.

- Szia, Lou! - hallottam meg a göndör hangját, abban a pillanatban, amikor eszembe jutott.

- Szia, Harry! - ökölpacsiztam vele, ő pedig lehuppant mellém. - Mi újság?