if i could fly ; ls [✔️]

Harmincnegyedik fejezet

Az egész terem síri csendbe borult, csak az én szabálytalan lélegzésem hallatszódott a mikrofonnak köszönhetően. Már ott tartottam, hogy felhívom Harryt a színpadra, hogy megcsókoljam, amikor elindult a számom alapja. A göndört figyelve köhintettem egyet, majd belekezdtem, közben a reakcióját nézve. Láttam rajta, hogy visszatartja a levegőjét, amin halványan elmosolyodtam és minden érzelmemet beleadva énekeltem, a első refrén végénél pedig kivettem a mikrofont a tartójából, majd azzal a kezemben a színpad szélére sétáltam.

- 'Cause I wanna be free, and I wanna be young. I will never look back, now I'm ready to run. - guggoltam le közepén, pontosan Harryvel szemben és előre nyújtottam a kezem. Ez volt az a pillanat, ahol minden eldőlt. Pislogás nélkül bámult rám és csak várt, én pedig csak ott guggoltam, közben énekelve és abban reménykedve, hogy odajön hozzám. Hogy megfogja a kezemet és soha nem engedi el. - There's a future in my life I can't foresee. Unless of course I stay on course and keep you next to me. - a második sor után Harry felpattant a székéből és határozottan a tenyerembe csúsztatta az övét.

A dal végéig így maradtunk és azt hiszem, ezek voltak a legmeghittebb és legőszintébb pillanataink eddig az összes közül. Az utolsó soroknál megszakadt az alap - biztos vagyok abban, hogy az igazgató úr ezt direkt csinálta - és akkor már csak a hangom töltötte be a teret. Pont, mint amikor együtt léptünk fel Harryvel.

- I will never look back now I'm ready to run. I'm ready to run. - ekkor megszorítottam a göndör kezét, majd kiegyenesedtem, ő pedig felugrott a színpadra és megállt előttem.

- Louis... - szólalt meg alig hallhatóan. Leengedtem a karomat magam mellé és idegesen beletúrtam a hajamba.

- Igen? - sürgettem, mert nem folytatta.

- Szeretlek. - mondta ki hangosan és határozottan, amire a közönség egyöntetűen 'ahw' szerű hangot adott ki. - Szeretlek, Louis! - sírta el magát és azt hiszem mindkettőnkben ekkor tudatosult a szó jelentése.

- Shh, nyugodj meg. - karoltam át, amire szorosan hozzámbújt és a vállamra hajtva a fejét szuszogott.

Nem tudom hány perc telhetett el így, de senki nem mozdult vagy szakított meg minket valamivel, türelmesek voltak továbbra is, amíg Harry meg nem nyugodott. Óvatosan felemeltem a fejét és a tincsei közé szántottam az ujjaimmal, majd a remegő kezeimet az arcára simítottam és közelebb hajoltam hozzá. A göndör az ajkamra fújta a levegőt, majd megszüntette a közöttünk maradt távolságot és a száját az enyémre szorította. Ekkor pedig mintha benyomtak volna egy gombot, minden diák, aki a nézőtér tagja volt, egyszerre kezdett ujjongani és fütyülni. Végre visszakaptam az én angyalomat. Ettől a gondolattól elérzékenyültem és még jobban magamhoz préseltem Harry törékeny testét. Lassacskán muszáj volt elválnunk egymástól, ami után a homlokának döntöttem az enyémet és végigsimítottam az arcának a vonalán.

- Harry...megengeded azt, hogy én lehessek az az ember, aki boldoggá tehet téged? Lennél a barátom? - kérdeztem meg és mintha mázsás súlyok estek volna le a szívemről.

- Hát persze, hogy leszek, Louis! Csak egy valamit ígérjünk meg egymásnak, kérlek! Ígérd meg és én is megígérem, hogy sosem engedjük el egymást. Szakíthatunk a másikkal, de kérlek, Louis...sose felejts el, jó? Kérlek, soha! - suttogta és ismét kicsordult néhány könnycseppje.

- Ígérem, Harry. Örökre a tiéd leszek. - jelentettem ki, majd ezúttal én csókoltam meg őt.

*

Miután az igazgató úr - és kiabálva mindenki más is - szívből gratulált nekünk, megtartották az ünnepséget, aminek körülbelül egy órával később lett vége. Harryvel megbeszéltük, hogy hazaviszem, így ő Liammel maradt, amíg elköszöntem Nialltől, Grace-től és Zayntől - a göndör egyenlőre nem szeretné, ha összeismertetném őket, mert még nem tudna rossz érzések nélkül szembenézni vele -, majd kézen fogva tettük meg az utat az utcán parkoló autómig és azt hiszem, az eddigi életemben ekkor éreztem magam a legbüszkébbnek.