Változás|✅

𝟏.𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭

,,Szeretlek" nagy szó, de nem igazán tudod, hogy komolyan gondolják vagy csak szeretnek játszani az érzéseiddel.

Csak a végén derül ki, hogy hazugság volt vagy igazság. Sosem tudtam, hogy ennyire komolyan gondoltam volna ezt az egy szót... Csak egy szó de még is nagy erőt ad neked. De attól függ hogy ki mondja....

***

-És az X-nek a válasza valószínüleg 0, UGYE Hanna?!- kiáltott fel tanárom. Gyorsan felkaptam a fejem. Basszus elaludtam...
-Nem alszunk az órámon ugye?
-Nem csak támasztottam a fe-
- Nem kellenek a kifogások. Ma büntetés.
- De Mr. David csa-
- Nem ma büntetés!. Ez nem az első eset, és most ideje lesz megtanulnod ,hogy ezt nem szabad!
-Rendben...- mondtam sóhajtva, tényleg megérdemlem de csak egy másodperce csuktam be a szemem.

Nagy nehezen felkeltem a csengőre és indultam is. Utálom ha leszólnak, de a matek tanáromtól ez már csak megszokható. Sosem voltam még büntetésben. De amit én tudok, hogy csak elvesz egy, vagy egy és fel órát az éltedből és nem mehetsz egyből haza. Azon kívül nagyon semmit se csinálsz. Én így tudom báris.

-Nézzétek hát tán nem büntetésbe kerültél nyomika?- kérdezett rám Daniel.
- Jaj csak halgass kis hamupipőke!-válaszoltam vissza Danielnek.

Tudni kell róla hogy ő a legutálatosabb fiú a világon. Úgy szokták őt nevezni , hogy Hamupipőke, azért mert egyszer elvesztette a cipőjét pont a lépcsőnél és azóta mindenki úgy becézi.

-Anyád a Hamupipőke!
-Jaaaaj ne légy ideges, hogy nem jött még vissza a herceged a drágalátos cipőddel!- adtam a szomorú arcom.
-Pfff szánalmas vagy.- hallatszott el ahogy elmentem előle.

Daniel egész órán dobálgatott a radir darabjaival. Alig vártam, hogy ki kerüljek ebből a terrmből. Már mérget tudok venni rá hogy meghaltam Daniel unalmas szövegeitől. Csak akkor maradt nyugalmam amikor a tanár rá szólt.

Amikor végre kiértem a teremből siettem haza, ahogy csak tudtam mielőtt lelocsol vízzel Daniel. Eléggé gyerekes ha engem kérdezel. Egy középiskola 2. -kosnak eléggé gáz.

Már annyi csajt felszedett magának, hogy nem is tudom ,hogy mit látnak ebben a két évesben.

Haza értem. Minden nap inkább fülhallgatóval sétálok be, nem akarom hallani a szüleim veszekedését. Remélem egyszer majd kidolgozzák az egészet. De őszintén ezeknek a mindennapi veszekedéseknek nagyjaból sosincsen jó vége.

Nemèrdekel lehet, hogy egynap fülkárosodást kapok de maxon kell hallgatnom a zenèt. Nem akarok egy szót se hallani. De ma,ma úgy döntött a telefonom, hogy kikapcsol abban a percben ahogy beléptem. Minden gyerek rémálma egy mondatban van ès hát az ma volt.

-ELEGEM VAN BELŐLED! Végeztem veled!
-Ne! Hülye voltam jó?! Nem kellett volna.

Megálltam. Megdermedtem, és befutottam a konyhába, ahol csak apámra néztem ès láttam ahogy leveszi a házassági gyűrüjét. Kivettem a fülhallgatóm, de nem játszott benne semmi persze. Ahogy apám látta, hogy én beléptem a szobába kicsit sápadt lett.

-Nemtudok semmit se jól csinálni. Úgy látszik nem is tudtam eleget adni neked-nézett vissza anyámra
-Anya, apa miről beszél?- csatlakoztam már en is a beszélgetésbe.
-Kislányom majd elmondom később!
-Nem! Nem! NEM!- kezdtem már én is felemelni a hangom. - Te most ugye nem?- bementem a szobámba és magamra zártam az ajtót és nem akartam senkit se látni. Volt egy sejtésem, hogy most mi volt a veszekedés témája.