Változás|✅

𝟏𝟎.𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭

Elmentem elkészülni alvásra de kaptam egy üzenetett Danieltől.

,,Szia csak bocsánatott szerettem volna kérni, hogy nem köszöntem el. Siettem, nemtudom de illetlennek éreztem ezt a fajta viselkedést."

,,Szia, semmi baj. Már a haj húzásnál elköszöntèl."

,,Nem haragszol a Markos dologra...ugye?"

,,Dehogy is nem csináltál semmit. Inkább köszönöm mert neked köszönhetően jött vissza velem beszélni. Viszont később felkeltem és elestem a dolgokkal a kezemben. És utána már tudtam járni."

,,De béna vagy édes istenem. Hát te tiszta hülye vagy Hanna Bright."

,,Heeeeee először is, ezt már eleve tudtam. De kimaradtál a nagy nevetségből."

,,De kár... most szomi lettem mert kimaradtam. Emígy a Markkal beszélgetés semmi volt."

,,Szerintem igen is nagy volt."

,, Jó fiú ő csak pár szó kellett arra, hogy meggyőzzem. Tényleg szeret téged Hanna."

,,Tudom és remélem is..."

,,Szeret ne félj."

,,Hát majd egyszer megtudom na szia szeret- várj töröl bazdmeg megszoktam Marknál.- ,,Hát egyszer majd kiderül na de mennem kell sziaa."

,,Viszlát."

Beléptem a tusolóba és megengedtem a vizet. Bevizeztem a hajam mert arra is ráfér egy kis hajmosás. Beálltam a tusoló alá és engedtem a vizet az arcomra. És utána jön az a ,,mondás", hogy a tusoló a legjobb hely a gondolkozásra.

Hát én belegondoltam. Gyomor fekélyem van. Fogalmam sincs, hogy abból ki lehet-e gyógyulni. Nemtudok én erről semmit. De, hogy mondom meg a barátaimnak, Marknak? Nem szeretném, hogy aggódjanak értem. Ahogy eljutott a számhoz, hogy betegség sírásba kezdtem.

-Mit jelent ez a betegség. Ki lehet-e belőle gyógyulni?-ezek a kérdések forogtak a fejemben.

Aztán rájöttem. Most én ezen komolyan stresszelek? A Stressztől van ez az egész betegség. Most miért? Csak éreztem ahogy a könnycseppem, a vízzel együtt lassan folyt le az arcomon. Véglegesen elérte a földet és kilaposodott az eső alakú csepp.

Egy kis idő után megszárítkoztam a törölközővel, felöltöztem a pizsamámba és kimentem a fürdőszobából a szobámba.

Apám nem volt bent, szóval egy kicsit még kisírtam magam. De leálltam gyors, mert egy kopogást hallottam,és aztán kinyílt az ajtó. Daniel volt az?

-Szia mit keresel itt- és meg rekedt a hangom.
-Hát itt hagytam a kabátom.
-O-oh.
-Mi a baj Hanna?
-Semmi, semmi- és szipogtam egyett.
-Hát jólvan- és elsétált a székig amin rajta maradt a kabátja.

Elindult az ajtó felé. Megmarkolta a kilincset és résnyire kinyitotta. Aztán becsukta és vissza fordult.

-Jólvan Hanna. Nem fogom eröltetni, hogy beszélj velem. De ide figyelj de alaposan. Bármi is az ami fáj csak erre válaszolj. Valaki megbántott vagy csak az életedben most nehéz időszakán vagy?
-Senki se bántott meg, ez nekem most inkább egy nehéz időszak.
-Akkor csak hallgass. Bármi is az, küzd le. Erős lány vagy. Mindenre képes vagy. Ha kell sírd ki magad, Alison vagy Melinda mindig ott vannak neked, bármennyire késő is van. Mark is. Nézd a pozitív dolgokat az életben. Van egy otthonod, minden nap van étel az asztalon. Mármint gondolom. És mielőtt más embereket próbálsz boldoggá tenni, először te legyél boldog! Tudom, hogy nagyon erős vagy, mert én így ismertelek meg. Legyél hű magadhoz. Küzd le azt a nyanvadt problémát. Mert te annál a bárminál is többet tudsz. Csak figyeld az apró jóságokat a napjaidban és azok felvidítanak egy kicsit. Azaz remélem. Most ha kell sírd ki magadat az a dolog miatt és utána küzd le é-
-Te is itt vagy nekem.
-Tessék?
-Nem csak Mark meg Alison,Melinda vannak ott értem, te is sokszor ott voltál nekem. Mármint csak remélem, hogy rád is számíthatok.
-Ter-természetesen-mondta egy kicsit dadogva.
-Miért vagy annyira meglepődve?-es vettem egy mély levegőt, hogy ne álljak neki megint sírni.
-Hát nemtudom, úgy tudtam eddig, hogy utáltál-és megrántotta a vállát.
-Dehogy is hülye gyerek! Mármint eleinte tényleg utáltalak, de nem vagy olyan rossz gyerek- és végre nevettem.
-Hogy micsoda?!
-Semmi, semmi-kuncogtam egyet.
-Na látod ott egy mosoly.
-Hát igazán köszönöm Daniel.
-Semmiség. Egy lúzert nem nehéz megvigasztalni- és egy kis nevetést kiengedett.
-Hát egy tiszta nyomoréktól nem nehéz tanácsot kérni.
-Tru.(true)
-Fúj légyszi ne. Ez a kiejtés borzalmas volt.
-Hát jólvan na hagyjál élni!
-Egy angol városban élünk bazdmeg!
-Na ott van az a szép mosoly.
-Daniel, ez nem te vagy most jövök rá. Egyre el tűrhetőbb kezdesz lenni.
-Anyád!
-Jóvan naaa, de most tényleg most hirtelen mi lett veled?
-Hát, nemtudom.

*Daniel szemszöge*

Ami után egy kicsit belegondoltam milyen bunkó voltam azzal, hogy csak úgy köszönés nélkül elmentem. Meg pluszba otthagytam a kabátom. De eléggé bűntudatom lett, mert én ilyen vagyok. Meglepő.

Szoval hát ráírtam. Valamiért most ideges voltam ráírni.
-Mi van már velem?!-akadtam ki magamra. Írtam egy bocsánatot kérő üzenetett.

Tényleg nemtudom, hogy mi van velem. Egy kicsit még vártam, hogy elinduljak a kabátomért. Úgy kilenc volt körülbelül. Kimentem a biciklimért, fülhallgatót raktam a fülembe elindítottam a zenét és neki vágtam az éjszakának.

Oda értem a kórházba. Utálom ezt a helyet. Borzalmas gyermekkori emlékeim vannak. Elindultam a bejárat felé de közbe kijött Hanna apja.

-Jó estét!
-Hát mi szél hozott erre fiam?
-Itt felejtettem a kabátomat.
-Csak tessék, még ébren van a lányom ha kell még tudsz vele beszélni.
-Oh még nem alszik?
-Daniel, a lányom? kilenckor aludni? Csoda lenne. Éjjeli bagoly.
-Rendben, és hova mész?
-Hát elmegyek az alvó ruhám ért és minden dologert amire még szükségem lesz. Meg persze Hanna dolgaiért.
-Minek? Nem holnap megy haza?
-Nem nem a betegsége miatt.
-Mi a betegsége?!
-Tudod fiam megbízok benne. De ez az ő dolga, hogy elmondja.
-Értem. Na de majd még lehet,hogy találkozunk.
-Remélem- és le pacsiztunk. Már egy kis ideje ismerem Hanna apját.

Jófej nagyon birom. Csak azt nem értem az anyukája miért nincsen itt. De elindultam és irányomat Hanna szobája felé vettem. Mivel János(Hanna apja) engedélyt adott, hogy be mehessek ezzel nem kellett bajlódnom.

Megérkeztem a helységhez ahol tartózkodott. Bekopogtam gyors és be nyitottam. Egy asztali lámpa volt neki bekapcsolva. Ki sírt szemekkel volt. Mi előtt bármit is mondhattam volna gyors mély levegőt vett, letörölte arcáról a könnyeket.

-Szia mit keresel itt.- és meg rekedt a hangom.
-Hát itt hagytam a kabátom.-ès próbáltam felfogni az egész helyzetett
-O-oh.- és rekedezett a hangja.
-Mi a baj Hanna?- lenézett körmére és a szokásos lány stressz levezetés, hogy a körméből piszkálja ki a kis piszkokat vagy bármit. Szipogott egyet és mély levegőt vett. Oda mentem volna, átölelni de hiszen annyira visszatartott a mai dráma miatt Markkal.
-Semmi, semmi.
-Hát jólvan- nem vagyok olyan ember, hogy piszkáljam az embereket ha van valami problémájuk.

Idegesít engem is,hogyha könyörögnek nekem, hogy mondjam el. Próbáltam mutatni neki, hogy nincs nagy érdekeltségem iránta. Pedig nagyon aggódtam arról, hogy mi a baja. Készültem kimenni az ajtón. Már a kilincsen volt a kezem amikor rájöttem. ,,Ezt ne hibázd el Daniel." Vissza fordultam és az ágy melletti széken helyet foglaltam.

Rá kérdeztem, hogy most nehézségek vannak az életében , vagy valaki megbántotta. Természetesen azt mondta problémákkal küzd. Tudtam, hogy a betegségről volt szó.

Nem mertem megkérdezni, hogy mi a betegsége. Féltem a választól. Tudom, hogy mindig is fél attól a szótól, hogy ,,betegség". Lehet, hogy csak én nem áltam készen a válaszra?

Nemtudom, hogy valami komoly de nem akarom neki felhozni. Ahogy próbáltam egy motivációs szöveget lenyomni neki egyszerűen olyan nehezemre esett látni sírni. Láttam már sírni órákon ha rossz jegyet kapott még régebben. Egyszerűen ahogy belenéztél a barna szemébe, ahogy megvan telve könnyel, igazi, komoly könnyekkel.

Minden másodpercben csak át akartam ölelni. Baráti dolog tudom. De egyszerűen félek, hogy elutasítana. Nem vagyok én olyan, mint Mark. Csak rosszabb vagyok....

Amikor Hanna kimondta, hogy én is ott vagyok-e neki, meglepődtem. Akartam mondani neki, hogy rám is számíthat elsőre, csak inkább hanyagoltam ezt.

Mindig csak bántottam őt amikor nem ezt érdemelte. Na meg amikor olyan szókkal illettem őt, amik nem is rá vallnak. Sajnáltam.

De az már a múlt, és nem lehet megváltoztatni. Ami megtörtént annak meg kellett történnie...

Sziasztok!
Bocsánat a rész késéséért de nem volt se időm se ihletem rész íráshoz.
Na de egy nappal később itt van a 10.rész.
Szerintetek mi van Daniellel?
Meg gyermek korából milyen emléke van a kórházról?
Na de az majd a kövi részben kiderül.
További jó hetett mindenkinek és a következő rész már Hanna szemszöge lesz. Mindenkinek addigra is további szép napot, estét.
Majd pénteken hozom a kövi részt. Pussz💞
~1361 szó~