8.2 - Stray Kids

14

- Hogyan bánt? - kérdezem meg még egyszer, hátha most választ is kapok rá.

Jeongin csak elveszetten néz szemeimbe. Íriszeibe van vésve az összes fájdalma - minden egyes pont, színárnyalat mesélni tudna valamit, de nem tudom pontosan elolvasni, csak azt, ami a legnagyobb betűkkel van írva.

"Segíts!"

- Túlságosan féltékeny - szólal meg, miközben az éppen őt ápoló Woojint kezdi el figyelni. - Nem lehetek másokkal az engedélye nélkül, nem beszélhetek másokról, különben ezt csinálja - néz végig a sebein. - Egy ideig engedelmeskedtem, de tönkretesz... Ha nem hallgatok a figyelmeztetéseire, megver. Vagy megpróbál megerőszakolni. - Végigsimít a nyakán, miközben fájdalmas mosoly jelenik meg az arcán. Mintha nem is ő beszélne, hanem egy sokkal jobban elrejtett személyisége, aki a fájdalma könyvében a főszereplő.

"Ugye, hogy a lelki fájdalom mennyire megváltoztatja az embert?"

- Hogyhogy most el tudtál jönni tőle? - kérdezi halkan Seungmin.

- Elaludt - von vállat a kérdezett, mintha ez az egész egyáltalán nem számítana. Vagy ezzel leplezi azt, hogy számít. - A sebeimet is ő szokta ápolni, csak most nem érdemeltem meg. Félek, hogy haragudni fog, ha meglátja a kötéseket. - Körbepillant rajtunk. - Kérlek, mentsetek meg tőle. Nem bírom már sokáig...

- És ha minket is kinyír, mint te Minhot?

- Changbin! - nézek rá dühösen. - Ne hozd fel azt a témát.

- Baszki, éppen a gyilkosa ül előttünk. Ne mondjátok, hogy teljesen biztonságban érzitek magatokat! - Mondatára ezúttal Jisung kezd el sírni.

- Én... Én erre még mindig nem emlékszem - válaszol Jeongin bűntudattal átitatott hangon először a zokogó fiúra, majd maga elé nézve. - De biztos én tettem, ha mindenki ezt mondja... - A végén már alig hallhatóan suttog, miközben valószínűleg óriásit csalódik magában.

Önmaga ellentétévé vált, csak mert találkozott vele. És már nem tudunk úgy tekinteni rá, mint régen. Felix árnyéka lett, a bábja, aki mindig követi őt.

Mégis... legbelül ott van a régi Jeongin. Látom, ahogy ki akar törni ebből az elsöpörtségből. Vágyik önmagára, hogy végre ne mossák egybe a nevét valaki máséval.

És ez engem is arra késztet, hogy megszabadítsam a rátelepedett magából kifordult klónjától.

- Hogy lehet nem emlékezni arra, hogy megöltél valakit? - szólal meg pár perccel később Hyunjin, miközben odamegy a zokogó Jisunghoz, és átöleli.

- Nem adott be neked Felix valamit? - fordul a legfiatalabb felé Woojin.

- Nem tudom - motyogja a legfiatalabb. - Nem hiszem. De egyáltalán miért nem köptetek még be? Nem érdemlem meg, hogy itt legyek veletek. Börtönben kéne poshadnom.

- Ezzel egyetértek, viszont úgyis halottnak nyilvánították már, szóval mindegy. Másrészt pedig mivel semmire nem emlékszel, Felix pedig nem vallaná be, hogy köze volt hozzá, tök fölösleges - mondja Jisung elhaló hangon. Erre valamennyien rábólintunk.

Jeongin hirtelen magára kapja a pólóját, majd az ajtóhoz sántikál.

- Azt hiszem, én most megyek. Köszönöm, srácok. - A kilincshez nyúl, de megszólítom, ezért még nem nyomja le.

- Innie.

- Igen, hyung?

- Segíteni fogunk neked. - Erre bágyadtan elmosolyodik, majd kilép az ajtón.

Mindannyian eleresztünk egy megkönnyebbült sóhajt, kiengedve az eddig bent tartott feszültséget.

- Egyszer szeretnék veletek egy jó baromkodós kirándulást, ezt is elrontjátok ilyen komoly dolgokkal. Ezek összejönnek, amazt meg veri a pasija - morog Seungmin, de a végén hitetlenül felnevet. - Erre aludnom kell.

Jisung is feltápászkodik.

- Gondolom ti ketten együtt akartok aludni, szóval átmegyek - fogja meg néhány ma éjszakára szükséges cuccát, majd a másik fiú mellé lépdel. - Jó éjszakát.

- Várjatok, én is megyek - fut oda Hyunjin, így hárman hagyják el a helyiséget.

- Én is elhozom a cuccaimat, aztán visszajövök. - Woojin újra az ölembe huppan, hogy egy puszit nyomjon az ajkaimra, amiből aztán egy jó hosszú csók lesz. Kiélvezek minden pillanatot, amíg egymáséi vagyunk.

Changbin köhintésére válunk el, majd párom kuncogva elindul a dolgaiért.

(...)

- Jó éjszakát - suttog Woojin, amikor már egymást átölelve fekszünk a franciaágyban. Imádom, hogy érzem a kellemes, gyümölcsös tusfürdőjétől csöpögő illatát.

- Aludj jól - válaszolom még ma utoljára hátrasimítva a haját, majd lehunyom a szemem.

Minden este ezt szeretném. Ölelni azt, akit igazán szeretek, és így álomba merülni.

Nem hinném, hogy ez teljesíthetetlen kívánság.