8.2 - Stray Kids

19

- Jeongin, gyere, ülj ide! - paskolja meg a mellette lévő helyet Jisung. A hazaútra sikerült lefoglalnunk az utolsó sort és az előtte lévő két ülést, így mind a heten egy kupacban lehetünk. A maknae szállt fel közülünk utolsóként, szóval meglepetésként éri, amikor megpillant minket. Az öröm egy egyből kiül az arcára, szélesen elvigyorodva battyog oda hozzánk, majd huppan le a számára kijelölt középső helyre.

- Nem haragszotok rám? - kérdezi bizonytalanul.

- Nincs miért - fordul hátra hozzánk Changbin, mellette pedig Seungmin. - Hidd el, egy ideig utálni akartalak, de túl régóta ismerlek ahhoz, hogy eldobjalak magamtól. Szeretlek, Kölyök - mosolyodik el.

Erre Innie teljesen elámul. Az idősebb ritkán beszélt az érzelmeiről, ha igen, akkor sem az sz betűs szót használta. Az ilyesfajta megnyilvánulásai számunkra többet érnek, mint kalózoknak a kincs.

Ilyenkor lepereg róla a sötét álca, és egy sokkal színesebb személyiség bújik elő.

- Ott a pont - szólal meg Hyunjin. Mindannyian egyetértően bólogatunk.

- Akkor... köszönöm, srácok - suttog Jeongin teljesen elérzékenyülve, a következő pillanatban pedig már könnyezve dől Woojin mellkasának.

- Egyem meg - öleli át a párom. - Ne sírj, Innie - simogatja a haját.

- Ne edd meg - vihogok, mire a legidősebb semleges tekintettel rám néz, kinyújtja a nyelvét, aztán visszafordul a többiekhez. - Ne, szeress! - fordítom magam felé a fejét, majd ajkaira hajolok. Természetesen viszonozza csókom, ezzel kezdetét veszi a pár perces egymás szájában turkálás. Még mindig úgy érzem, hogy ebből soha nem kaphatok eleget.

- Szeretlek, te hülye - borzolja össze a hajam, mikor elválunk egymástól.

- Én is szeretlek - puszilom meg az orrát.

Pár másodperc csend áll be, majd Jisung szólal meg.

- Szerintetek melyikük van fölül?

Én és a párom hitetlenül a homlokunkra csapunk. Mit is mondtam a barátaim perverzségéről?

Sosem változnak...

- Ez jó kérdés - kezd el töprengeni Seungmin. - Woojin az idősebb...

- De Chan ölében szokott lenni - folytatja Hyunjin.

- Úgyis Chan volt a faterunk, nem? - száll be Jeongin, bocsánatkérően nézve kettőnk felé. Legalább benne van egy kis együttérzés. Mondjuk most az nem sokat segít.

- Kajak! - bólogat Changbin. - Akkor Woojin van alul.

- Pontosan.

- Igen!

- Srácok, ezt esetleg nem dönthetnénk el mi? - szólok közbe, próbálva menteni a helyzetet.

- Már eldöntöttük helyettetek - von vállat Jisung.

- Egy gonddal kevesebb - magyaráz Hyunjin is.

- De jó - mondja cinikusan a szerelmem, sóhajtva, majd hátradől. Látszik rajta, hogy felidegesítették őt a többiek.

Gyengéden átölelem, és nyugtatásképpen ringatni kezdem. Ölembe huppan, lábait a derekamnál összekulcsolja, fejét pedig a vállamra hajtja.

- Kikészítettük anyut - kuncog Seungmin.

- Menjetek a francba - morog az említett. Erre mindenki hangosan felnevet.

- Most mi a baj? - puszilom meg a feje tetejét.

- Belemásznak a magánéletünkbe - válaszol szomorkás hangon.

- Mondtam, hogy mivel nekem nincs kapcsolatom, a másén élek - vigyorog Jisung elégedetten.

- Ilyenek a barátok, Szívem - mondom vigasztalásképpen az ölemben ülőnek.

- Szívemnek hívta! Úristen! - kiált fel Changbin.

Erre már Woojin is hallat egy halk nevetést, ami a világon a legaranyosabb dolog számomra.