Elképesztően izgatott voltam. Anya, az én nagyszerű anyukám VIP jegyekkel lepett meg egy One Direction privát eseményre. Nyugtalanul vártam egy zajos folyosón a sorban, a legjobb barátnőmmel, s nagyon gyorsan sorra kerültünk.
Az alkalomhoz mérten eléggé elegánsan öltöztem. Egy sötét farmer, a kék 1D-s cipőmmel és egy égszínkék blúz fodrokkal. Itt ott néhány ékszert is viseltem, a barna hajam pedig oldalra volt fonva. Semmi esetre sem hagytam volna leengedve, a tincseim egyfolytában birizgáltak volna és ez nem vonhatta el a figyelmemet az életem egy ilyen fontos eseményén. Egy fekete kistáska is volt velem, amibe belepakoltam a legszükségesebbeket, pénzt, csajos dolgokat és mobilt.
Olyan különleges volt ez az esemény, hogy a barátnőmmel megegyeztünk, hogy külön megyünk be, így mindkettőnknek lesz külön ideje az 5 bálványunkkal. Kristen már túl is esett rajta, Amber pedig éppen bent volt. Én voltam az utolsó, aki hármunk közül bement, s így a fájdalmas várakozásom még tovább tartott.
Hirtelen az ajtó kinyílott és Amber jött ki, teljesen levörösödve és zavartan.
- Csatlakozom Kristen-hez. – motyogta, s szégyellősen pillantott rám. Hmm… ez kíváncsivá tesz.Gondoltam. Mindketten elpirulva, ziláltan jöttek ki. Mi a franc folyik itt?
Hirtelen nagyon ideges lettem, ahogy betoltak a szobába az ajtón, ahol Amber épp most jött ki, s az bezáródott mögöttem. Ott ültek egy kanapén és engem néztek. Zavarodott voltam. Valami nem volt rendben… Úgy éreztem, hogy gyakorlatilag levetkőztetnek a tekintetükkel. Furcsa.
- Hello, Sophie vagyok! – kezdtem. De mielőtt bármi mást is mondhattam volna még, a srácok valami titkos kommunikációja után Harry hozzám vágta.
- Bocsi drágám, de mennünk kell. Nincs időnk beszélgetni veled. – majd megeresztett felém egy műmosolyt. A szemeim rögtön megteltek könnyel. Minden rendben van Sophie, csak rosszkor jöttél. Nem utálnak téged. Próbáltam megnyugtatni magam, majd az ajtó felé fordultam.
Kinyitottam az ajtót, hogy visszamenjek a barátaimhoz, de végül mégsem tettem. Amint megfordultam hallottam a suttogást, lépteket, majd egy nedves kendő a számhoz ért. Ijedtségemben nem vettem levegőt és harcoltam, de a sok kéz ellen én kevés voltam.
- Gyerünk! Lélegezz és jobb lesz… - Niall hangja lágyan próbált ösztönözni. Válaszolni akartam, de akkor lélegeznem kellett volna. A szemeim az akaratom nélkül csukódtak le, a gondolataim elmosódtak, a reflexeim belassultak, s a végén már állni sem bírtam tovább. – Jó kislány. – hallottam az ír akcentust valahonnan a távolból.
Kezek fogták meg a fejem, pont mielőtt bevertem volna a padlóba.
***
Visszatértek az érzékeim, egy házban feküdtem, amit nem tudtam beazonosítani. Nem tudom miért, de a hajam ki van bontva, nem úgy mint, ahogy korábban hagytam. Igen. Korábban, amikor megtámadott a One Direction. Ez csak nem tűnt okésnak.
Kicsit megráztam a fejem. Az ablakon át láttam, hogy kint esős idő és sötét van. A hangok a másik szobából meglehetősen ismerősek, de nem akarom felhívni rá az elrablóim figyelmét, hogy magamhoz tértem.
Csendesen, megindultam kifelé az esőbe, de elfelejtettem becsukni az ajtót magam mögött. Csatt! A szél megtette helyettem. A lábak dobogása és a dühös férfihangok megtörték az ijesztő csendet. Rohanni kezdtem, de csak egy pár métert haladtam és valaki a sáros földre terített.
- Mit gondolsz hová mész? – morogta valaki erős Brit akcentussal. Felemeltem a fejem és szemben találtam magam Louis-val, Zayn-el, Niall-el és Liam-el. Éreztem, ahogy kezek ragadják meg a vállam és óvatosan visszaállítanak a lábamra. Megfordultam és Harry hipnotikus zöld szemeivel találtam magam szembe.
