James Potter és a brongfalli gyilkos

Áldozatok, emlékek és a születésnapi koktél

Egy kéz koppintott háromszor a faajtóra, majd elhúzódott a kémlelőablak retesze.
Leonard Freven pislogott ki rajta, és amikor észrevette, hogy a négy harmadéves az, kizárta az ajtót.
- Jó reggelt – köszöntötte őket. – Mi járatban?
- Emlékszel, hogy azt mondtuk, térképet akarunk készíteni a Roxfortról? – kérdezte tőle James, amint belépett az előszobába. Leon bólintott. – Na hát elkezdtük, csak most valami nem jó.
A fiú beljebb terelte őket, aztán egy kis helyet csinált a fal melletti asztalon. Remus kiterítette rá a térképkezdeményt, majd elmagyarázták a fiúnak a problémájukat: a helyiségeket nem tudják a valósághoz hűen elrendezni.
- Eugene, gyere ide kicsit! – szólt hátra a másik fiúnak Leon. Eugene ott termett mellette, és miután neki is felvázolták a problémát, az asztal szélére támaszkodva vette szemügyre a dolgot. Utána elővette a varázspálcáját, és több varázsigével is megpróbálkozott, de egyik sem volt hatásos. – Sejtettem – bólintott. – Blokkolva van. De nem gond. Van egy könyvem, ami tartalmaz a feloldásához néhány jó varázsigét. Ha visszajöttök, mondjuk egy hét múlva, akkor addigra megkeresem a legalkalmasabbat.
- Olyat nem tudsz esetleg, amitől utána alapjáraton a helyükre kerülnek majd, amint a térképre illesztjük őket? – kíváncsiskodott Remus.

Eugene megvakarta a fejét.
- Hát, meglátjuk, mit tehetek. De akkor több időt kérek.
- Jó. Addig folytathatjuk, vagy inkább ne? – kérdezte James, mire Eugene csak megvonta a vállát.
- Ha akarjátok, nyugodtan. Akkor gyertek vissza majd... Vagy nem is. Inkább majd én kereslek titeket, ha találtam valami használhatót.
Így a négy jó barát felnyalábolta a térképet, és otthagyták a kelléktárat.


A szerdai mugliismereten minden csoport bemutatta a saját város-makettjét. Különbnél különb remek ötletek születtek a tanulók részéről. Remusék városában hatalmas piac állt, Teofil Greengrassék színpadot állítottak, Almiráék pedig máglyát raktak, amin el lehetett égetni a boszorkányokat. Jamesék külön meg lettek dicsérve a sakkfigurák bevonásáért.
A tanárnő kiállította a modelleket a tanári asztal mellett álló két padra, hogy a többi osztályának is megmutathassa az elkészült műveket, majd nekilátott az újkor felvázolásába.

Nem minden óra telt azonban ilyen jó hangulatban. Bájitaltanon a zsugorítófőzet készítése közben James elmerengve figyelte Pitont, és beleszórt egy kis százszorszép gyökeret a készülő bájitalába.
- Szerinted miért ilyen mostanában? Nem szólogat be, nem provokál, nem próbál beleokoskodni a dolgainkba... Miért? – fordult Siriushoz, aki csak megvonta a vállát.
- Mert egy sunyi kis dög. Meghúzza magát, mert biztos valami olyan dolgon ügyködik, ami ha kiderül, kirúgják. De amúgy fel kellett volna vágni a gyökereket – mutatott James főzetébe.
James kelletlenül belepillantott az üstjébe, aztán inkább hátrált egy lépést. Nagyot sóhajtott, és a kezébe vett egy aszúfügét, majd tessék-lássék módon meghámozta, és beledobta a bájitalba.
- Jó, de ez a legtöbb mardekárosra igaz. Mégis mindnek nagy az arca.
Sirius ismét megvonta a vállát.
- Ti mindig olyan pesszimisták vagytok – szólalt meg Alice James másik oldalán, és egy kis piócalevet csöpögtetett a főzetébe. – Én se bírom őket, de miért nem lehet csak szimplán hagyni, hadd mesterkedjenek a sötét terveiken, aztán hadd kapják el őket a tanárok. – Magyarázás közben véletlenül megbillent a keze, így jóval több piócalé borult az üstbe. – Jaj, ne! Már megont elrontottam.
James kárörömmel állapította meg, hogy nem csak neki lesz megint béna a főzete.
- De az a baj, hogy a tanárok nem veszik észre. Sajnos elég kevés ebben az iskolában a normális tanerő – sóhajtotta, és Lumpsluckra pillantott, aki épp Piton csodálatos főzetének örült.



A halloweeni lakoma, mint mindig, most is fenségesre sikerült. A nagyterem elvarázsolt mennyezete alatt denevérek röpködtek, narancssárga szerpentinek lógtak a gyertyatartókról, és mint mindig, Hagrid most is kitett magáért, és hatalmas, narancssárga tökökkel díszítette fel a termet.
Az ünnepi lakoma remek hangulatban telt. A finomabbnál finomabb ételek kóstolgatása közben rengeteget nevettek, utána pedig egész nap visszajártak a nagyterembe egy-egy falatért.

A november beköszöntével az idő is egyre lejjebb hűlt, nem volt már elég egy pulcsit venni a talár alá gyógynövénytan órára menet, vagy épp a kinti legendás lények gondozása órára. A színes falevelek helyét átvette a komor, barna avar; az aranyló napfény helyét a folytonos szürkeség; a kellemes, kinti délutánokat pedig a bent töltött, kandalló előtti időtöltések.
Néha azonban muszáj volt az embernek kidugnia az orrát a kastély falain kívülre, főleg ha egy kviddics csapat tagja volt.

- Jövőhét szombaton mérkőzés – közölte Gwenog a tényeket. – A Mardekár ellen. Úgy gondolom, hogy bár eddig is mindenki szépen dolgozott, itt az ideje még keményebben küzdenünk. Néhányunknak ez az utolsó éve. Agnes, Valentine, én... nekünk ez az utolsó esélyünk, hogy bizonyítsunk. Nem hagyhatjuk magunkat pont most. És különben is: a Mardekár ellen játszunk. Nem győzhetnek azok az alávaló kis férgek. Úgyhogy a következő hétre beiktatunk egy plusz edzést. Szerda?
- Szerda – bólintottak a többiek, és elszántan indultak el a kviddics pálya felé.


Szombaton aztán eljött a várva várt nap. No még nem a meccsé.
Ezen a szombaton Siriusnak volt születésnapja, valamint ekkor volt esedékes az első roxmortsi kirándulás.
A hagyományt, hogy tortát nyomnak egymás képébe a születésnapok alkalmával, a fiúk nem szándékozták megtörni, főképp, mert most volt az egy éves évfordulója. Ez alkalommal apró változtatásokat eszközöltek.
Reggel, amikor Sirius még mélyen aludt, óvatosan elhúzták ágyának függönyét, és egy eperdarabot helyeztek a két szeme közé, majd tejszínhabbal rögzítették. Remus ezután halkan nevetgélve az egész fejét kidíszítette a habbal. Sirius nem ébredt fel rá, csupán megdörzsölte egy részen az arcát, bizonyára csiklandozta a díszítés. Mivel ennek következtében a tejszínhab egy részen elkenődött, Remus bosszankodva kijavította a hibát. Ezután Peter színes cukorkákat szórt a fiú fejére, majd végül James egy, a házimanók által előre elkészített piskótát helyezett a műre, középen pedig kapart rá egy lyukat, hogy a barátja nem fulladjon meg. Ez a torta végül is nem az arcába lett nyomva. Ez a torta ott készült el.
- BOLDOG SZÜLINAPOT! – kiáltottak rá remekmű befejezése után, mire Sirius morgott valamit a piskóta rejtekében. Végül felült, és leszedte magáról a tortát. Álmosan pislogott rájuk tejszínhabos szempillái mögül. Utána végighúzta az egyik ujját az arcát, majd lenyalta róla a habot, és megállapította:
- A tavalyi finomabb volt. De ez se rossz.

Pár perc múlva kikászálódott az ágyból, és úgy döntött, hogy elmegy zuhanyozni, mert a tejszínhabból került még a hasára is, amikor elkezdett lefolyni az arcáról.
- Vigyél sampont is – szólt még utána Remus. – A hajad tele van rózsaszín cukorkával.
Sirius távollétében a többiek épp arról beszélgettek, mi mindent fognak majd csinálni Roxmortsban, amikor egy különös, nagy bagoly szállt az ablakhoz. Peter nyomban felpattant és beengedte. A madár Sirius ágyára pottyantott egy kis csomagot, majd azzal a lendülettel tett egy kört, és kiröppent a szobából.

Amikor a fiú visszatért, elújságolták a történéseket, ő pedig az ágyhoz lépett, és gyanakvó arccal bontogatni kezdett.
- Az a családi baglyunk – magyarázta közben. – Egy köcsög amúgy, egyfolytában csipked.
A kibontott csomagból előbukkant egy ing, egy gyűrű valamint egy üveg kölni.
- Rendesen kitettek magukért – kommentálta Sirius, majd beleszagolt a parfümbe, és köhögni kezdett. – Ez valami borzalom – fintorgott. – Mondjuk gyűrűt nem szoktam hordani, szóval felesleges. Az ing... - Meg kell hagyni, nem volt ronda. Ellenben pont annyira passzolt a fiúhoz, mint a rózsaszín tütü. – Egyszer biztos felveszem – vont végül vállat.
- Hogyhogy küldtek ajándékot? – kérdezte James, és ő beleszagolt az illatszerbe, hogy utána bokákolva letegye.
- Jó kedvük volt, vagy nem tudom. Tavaly küldtek egy fésűt, az előtt meg semmit. Mikor hogy.
Remus is szemügyre vette az ajándékokat.
- Az mondjuk nem elhanyagolható tény, hogy az a fésű ezüstből készült.

Ezzel a többiek is egyet értettek. Végül James összecsapta a tenyerét.
- Tehát. Ma lemegyünk szépen Roxmortsba. Ott aztán bármit kérsz, azt megvesszük neked ajándéknak. Már persze, amíg el nem fogy a pénzünk.

Így aztán a reggeli után a bejárati csarnokba mentek, ahol Frics egy gonosz pillantástól kísérve kipipálta a nevüket egy hosszú listán, majd útjukra bocsátotta őket.
A négy fiú első körben Zonkó Csodabazárját célozták meg. A különféle, vicces holmik nézegetésével remekül telt az idő. Találtak szellemport, amit szétszórva egy szellemhez hasonló alak jelenik meg tíz percre, bár sajnos beszélni nem tud; szájragacsot, amit ha mások szájára ragasztasz, nem tudnak megszólalni egy óráig; és hamis leveleket, amik személyre szabottan sértegetik a címzettet.
A fiúk innen mindenféle mókás eszközzel gazdagabban, ám jó néhány galleonnal szegényebben távoztak.
A következő útjuk a Mézesfalás édességboltba vezetett. Itt egy halomnyi édességet vásároltak, azzal az elhatározással, hogy este mindet kipróbálják.
Utána a Három Seprűben kötöttek ki.
- Hát, ez a múltkor sokkal szimpatikusabb volt – jegyezte meg James a tömött, fülledt helyiségbe lépve.

Szereztek maguknak egy asztalt, és megvárták, míg végre Madam Rosmerta felvette a rendelésüket. Csendben vártak a négy vajsörre, mert nem igazán akadt témájuk. Pontosabban akadt volna, de arról Remus előtt nem beszélhettek. Márpedig a másik három fiúnak szüntelenül az animágia járt a fejében.
- Nemsokára ismét telihold – jegyezte meg Peter. Valószínűleg itt kötött ki az animágiáról szóló eszmefuttatása, és ezt már hangosan ki is mondhatta.
- Igen – sóhajtotta Remus, és kibámult az ablakon. – Szombaton.
- Pont a kviddics meccs napján – szomorodott el James.
- Hát, ez ilyen. Nem számít, hogy karácsony van, vagy szülinap, vagy épp mérkőzés. Megtörténik.
- De most szülinap van és nem történik – szólt közbe Sirius, igyekezve felvidítani a barátját. – James meccse meg kit érdekel?
James lábon rúgta az asztal alatt, Rosmerta pedig megérkezett a vajsörrel.
- Kinek van születésnapja? – kérdezte, mert meghallotta az utolsó mondatokat.
A három fiú Siriusra mutatott, aki felpillantott a nőre.
- Nekem.
- Nos, akkor a vendégem vagy egy szülinapi koktélra – mondta, majd eltipegett.
- Hát, jó – felelte a fiú mosolyogva Rosmerta hátának, vagy inkább – a szemeiről olvasva – a fenekének.

A nő nem sokkal később visszatért egy kék színű koktéllal, amibe egy cseresznyét pottyantottak. Amikor elment, Sirius beleszagolt az italba.
- Hát ez jó töménynek tűnik.
A többiek is közel hajoltak.
- Szerintem inkább ne idd meg – javasolta Peter a pohár tartalmával szemezgetve.
Sirius csak megvonta a vállát, aztán egy nagyot kortyolt a koktélból. Először elfintorodott, de Jamesnek ideje sem marad megkérdezni, hogy milyen, mert addigra ismét a szájához emelte, és egy húzásra kiitta az egészet. Utána az asztalra tette a poharat, és a mellkasát ütögetve köhintett párat.
- Ez azért... elég erős volt szerintem – jelentette ki. – Kérek még!
- Mi? Ne! – tiltakozott Remus.
- De, ez rohadt jó! Rosmerta!
A nő egy pillanat múlva ott termett.
- Na? – kérdezte, amikor látta, hogy a fiú pohara teljesen üres.
- Kérnék még. Négyet.
- Négyet!? – kerekedett el James szeme.
- Négyet – bólintott Sirius határozottan.
Rosmerta elvitte a kiürült poharat, és otthagyta őket.
- Nem hagyjuk, hogy ennyit megigyál – jelentette ki James.
- Nem is akarok ennyit meginni. Egy az enyém, a többi a tiétek – közölte Sirius. – Muszáj megkóstolnotok – erősködött.

Madam Rosmerta pár perc múlva visszatért a koktélokkal, és miután az asztalra helyezte őket, leült szusszanni a fiúk mellé.
- Ez a folytonos rohanás – nyögte kimerülten.
- Mi van ebben? – érdeklődött Remus a koccintás után az előtte lévő italra mutatva.
- Nem mindegy? Tök jó cucc – felelte Sirius, és nagyot kortyolt a sajátjából.
James szerint annyira nem volt jó, de hát végső soron rossz se. Volt benne valami különleges ízt adó, ami elnyomta az alkohol keserű-csípős mivoltát.
Remus biccentett, aztán ő is beleivott a koktélba. Peter eleinte gyanakodva nézegette, majd beledugta a nyelvét.
- Fúj! – Még a szemét is becsukta, miközben elhúzta a fejét a pohártól.
Rosmerta felkacagott.
- Hányadik születésnapod ez? – fordult aztán Siriushoz.
- Tizennegyedik – felelte a fiú, és közben kihalászta a cseresznyét az italából.
- Ó, milyen szép kor az! – sóhajtott a nő. – Én már lassan nem is emlékszem, milyen volt.
James rápillantott a nőre. Ő legfeljebb tíz évvel idősebbnek mondta volna, így ez a kijelentés szerinte nem igazán állta meg a helyét.

Pár perc múlva Rosmerta visszament a pult mögé, a fiúk pedig, miután mind megitták az italukat – pontosabban miután Sirius gyorsan kiitta Peter poharából, amit a fiú már nem akart – ők is a pulthoz mentek, hogy fizessenek.
- Nyolc galleon, tizenöt sarló – mondta a nő.
Fizetés után elindultak az ajtó felé, de Sirius még visszafordult.
- Te figyelj csak! Nincs ebből valami elvihető verzió? Ilyen üveges, vagy valami? – kérdezte Rosmertát, aki csak kacagva megrázta a fejét.
- Jól van, nem kell neked üveges – forgatta James a szemét, és megragadta a barátja karját, majd kivonszolta a kocsmából.

Az idő gyorsan telt a nap folyamán, már késő délután volt, amikor kiléptek a hideg, novemberi szélbe. Úgy döntöttek, ideje visszaindulniuk a kastélyba.
Amikor beléptek a roxforti birtokra, Sirius átkarolta a mellette sétáló Petert és Remust.
- Hú, halljátok! Ez nem tudom milyen pia volt, de a következő szülinapomra is ilyet kérek. Ez volt szerintem az eddigi legjobb szülinapom. Olyan szuperek vagytok! Tök jókat kaptam tőletek.
Remus nagyot sóhajtott.
- Hát, legalább megtudtuk, hogy Sirius részegen a jószívűek táborát erősíti.
- Nem, ez nem részegség – tiltakozott az említett. – Ez még csak... ööö – bal kezét a homlokára szorította, a másikkal pedig csettintgetett, így próbálta megtalálni a megfelelő szót. – Spicc! – jelentette ki végül.
- Az egy kutyafajta – jegyezte meg Remus.
- Nem vagy spicces... Mármint vicces!
James, aki pár lépéssel előttük járt, vigyorogva fordult hátra.
- Én nem gondoltam volna, hogy ilyen piálós vagy.
- A véremben van! – közölte Sirius nagy drámaisággal, majd még hozza tette: – Druella nénikém is egyfolytában iszik. Na, ő tényleg részeges – bizonygatta Remusnak.
- Druella nem is a vérrokonod – nevetett James, és hátrafele lépegetve ment tovább. – Azt mondtad, ő az anyád testvérének a felesége.
- Az – bólintott Sirius. – De az aranyvérű családok...
- Tudjuk – vágott a szavába James. – Mind rokonságban állnak egymással.
- Így van – bólintott Sirius, és mivel idő közben felértek a kastélyhoz, felmasírozott a lépcsőn.
- De akkor én is mondhatnám, hogy miatta iszom.
- Ja – bólintott Sirius nagy egyetértésben. A szemei csillogtak, arca kipirult – Kenjük Druellára!


Este, a vacsora és a fürdés végeztével kipakolták a vásárolt holmikat. Sirius kapott egy feketemágiát érzékelő szemüveget, egy ketrecet a kóborló békájának – akit a legutóbbi alkalommal Josynak hívott –, és egy mandragórát imitáló ébresztőórát, nem beszélve a rengeteg finomságról, amit a Mézesfalásban vettek, na meg a tortáról, amit este, a hálószobában terveztek megenni.
- Na, mivel kezdjük? – kérdezte Sirius, amikor mindent előszedtek.
- A Bűvös Bizserével! – lelkendezett Peter, így hát azt próbálták ki először. Nagyon mulatságos volt, pár percre a levegőbe emelkedtek a finomságtól. Ott aztán lökdösődhettek akárhogy, senki nem vágódott hanyatt a földön. Elég hamar leragadtak ennél az édességnél, „légi bunyó!" felkiáltással. Miután azt megunták, jött a fekete borsbogyó, amitől füst tört elő a szájukból.
- Ez csíp! – köhögött James, és közben a szürke füstöt sárkány módjára köpködte. A Mirelit Egeret Peter merte először megkóstolni. A fogai vacogni és cincogni kezdtek tőle, ami vicces, csiklandós érzés volt. A varangy alakú, mentolkrémes minyon ugrott párat a gyomrukban, ami Remus szerint szörnyű volt, így többet nem is evett belőle. A többiek ellenben azt is szórakoztatónak találták.
Ezután még mindannyian ettek egy-két szeletet a tortából – olyan gyertyát tettek rá, amit nem lehet elfújni, így Sirius három perc kitartó fújás után semmi eredményt nem ért el, ellenben majdnem elájult – majd hányingerrel küszködve eldőltek az ágyaikon.
- Én olyan rosszul vagyok – motyogta Peter.
- Nem is értem. Pedig csak... öt kilónyi édességet tömhettünk magunkba – nyekeregte neki James vissza.
Remus felkönyökölt.
- És a tortából még maradt. Mi legyen vele?
- Én biztos nem eszem többet!
- Kenjük a mardekárosok fejére – kiáltott fel Sirius, és menten fel is ült, bár a hirtelen mozdulatot valószínűleg megbánta.
A fiúk összenéztek. Már tudták, mit csinálnak éjjel.


Kedd reggel szokás szerint James ébredt fel a legkorábban. A többiek mind olyan jóízűen aludtak, hogy úgy döntött, kivételesen békén hagyja őket.
- Lássátok, mennyire jó fej vagyok – motyogta még, amikor becsukta maga mögött az ajtót.
Komótosan leslattyogott a lépcsőkön, egészen a nagyteremig, ahol aztán megpakolta a tányérját tojással és szalonnával. Az elvarázsolt mennyezet azt mutatta, hogy szakad odakint az eső, ő pedig remélte, hogy a hétvégére eláll. Nem szívesen játszott volna mérkőzést ilyen időben, főleg nem a mardekár ellen.
Mélázásából néhány háztársa zökkentette ki.
- Jó reggelt! – köszöntötte vidáman Valószínűleg-Zayden és csapata.
- Sziasztok! – köszönt vissza James kissé egykedvűen. Most nem sok kedve volt társalogni, inkább a kviddics miatt sajnálkozott volna.
- Hiányoltunk a buliból – mondta Ty, és szedett magának pirítóst. Tíz szeletet.
- Milyen buliból? – ráncolta James a szemöldökét.
- Hát a halloweeniről – magyarázta Valószínűleg-Zayden a kanalával hadonászva. – Még szeptemberben hívtunk meg rá.
Kínos. James maga elé meredt pár másodpercre, mert tényleg meghívták, és mert igent mondott.
- Bocs. Teljesen kiment a fejemből, mert elég sok minden történt közben. Meg aznap amúgy is szülinapoztunk, de...
- Jó, hát nem volt kötelező eljönni, vagy valami – nevetett Luke. – Nem azért mondjuk. Csak azt hittük, ott leszel.
- De egyébként nemsokára megint rendezünk bulit, ha akarsz jönni – tetet hozzá Ty, Valószínűleg-Zayden pedig bólintott.
- Nem tudjuk még pontosan, de majd szólunk.

James megköszönte a meghívást, és bekanalazta a maradék rántottáját. Közben megérkezett a bagoly, amely az aznapi Reggeli Prófétát hozta neki. Ty rámutatott az újságra.
- Megnézhetem? – kérdezte, mire James bólintott. – Régebben én is rendeltem egy darabig, de aztán meguntam és lemondattam. De most meg semmi hír a nagyvilágról. – Kinyitotta az újságot, és komótosan nekiállt átlapozni. Nem sokáig olvasgatta, hamarosan leeresztette a kezét, benne az újsággal, és maga elé meredt. – Merlin kék szakállára – motyogta.
- Mi az? – Luke kíváncsian próbált belepislogni az irományba.

Ty kiterítette középre, és hosszú ujjával a „Rossz hírek" címszó alatti cikkre bökött.