James Potter és a brongfalli gyilkos

Karácsony a Roxfortban 2. - A Tiltott Rengeteg

Mint kiderült, a fiú valóban elszánta magát. James meg jó barátként nem tehetett mást, mint hogy segít neki kikészíteni a Black família tagjait.
Azt, hogy Sirius mennyire komolyan gondolta a dolgot, tökéletesen jelezte az, hogy amikor másnap reggel James felébresztette, nem nyavalygott, hogy még aludni akar, hanem tettre készen kikecmergett az ágyból.
- Te tudtad, hogy az anyámnak holnap lesz a születésnapja? – kérdezte két ásítás között. James megrázta a fejét, mire Sirius folytatta. – Először arra gondoltam, hogy leosonhatnánk Roxmortsba, és vehetnénk neki valami igazán utálatos dolgot, de aztán rájöttem, hogy semmi sincs nyitva. Viszont nem tudom, téged mennyire zavart éjjel az a kis szemét manó, de én háromszor ébredtem rá fel, még úgy is, hogy az ajtón kívül volt.
James bólintott. Őt is rettentően idegesítette a karácsonyi manó. Jó poén volt, de ideje megszabadulni tőle. Értette a célzás, nyomban bevitte a kis elfet a szobába.

- Hát eljött a szép karácsony! Hát eljött a szép karácsony! És a Boldog Új Év! – dalolta rendíthetetlenül.
- Turpis Verbum – szegezte rá a pálcáját Sirius.
A manó pár másodpercig mozdulatlanul áll, majd ismét belelendült az éneklésbe:

- A modorod olyan rémes,
Amúgy kár volt megszületned.
Csúnya vagy, s kibírhatatlan,
Fala lala lala la la!
Elviselni már nem tudlak,
Fala lala lala la la!

- Ugh, ez elég durva, nem? – nevette el magát James.
- Az – bólintott Sirius. – Tökéletes.
Természetesen ennyi nem volt elég.
Amikor a fiúk lementek reggelizni, csupán a hollóhátas lány és Lottie ült az asztalnál. Morcos pillantásokat vetettek egymásra evés közben.

Sirius a griffendéleshez lépett.
- Nincs véletlenül egy fényképezőgéped?
- Véletlenül pont van – felelte a lány.
- És kölcsön adod?
- Nem. Miért adnám? Ki vagy te, hogy csak úgy odaadjam neked? – háborgott. Aztán összeráncolta a szemöldökét. – Bár... Na jó, megkapod. De csakis a tesóm miatt. És csak abban az esetben, ha szabályszegést akarsz vele megörökíteni.
A fiú elmosolyodott, és bólintott.
- Ó, ne aggódj, durva lesz. Ígérem, hatalmasat fog szólni.
- Jó, nem érdekel. Az éjjeliszekrényemen van a gép, fogd be és szerezd meg magadnak! – szólt a kislány. James még mindig el tudott képedni rajta, hogy milyen szinten borzalmas a modora.
- De mi nem tudunk felmenni a lányok... - figyelmeztette volna Lottie-t, de ő a szavába vágott.
- Ő feltud – mutatott Siriusra. – Már láttam. És most hadd egyem már meg nyugodtan a reggelimet!

A fiúk elvettek egy-egy szelet pirítóst, és inkább otthagyták az asztaltársaságot. James nem igazán díjazta volna azt az ötletet, hogy maradjanak, őszintén félt, hogy Lottie esetleg nem a szendvicsébe harap bele, hanem az ő lábába.
Sirius valóban tudta, hogyan lehet feljutni a lányok hálótermeihez. Elmondása szerint még év elején egy felsős fiú mutatta meg neki, amikor vissza akarta kérni Agathát Lilytől. A béka, akinek a neve gyakran változott, most is ott lapult a fiú zsebében.
- Szóval Derek azt mondta nekem... Vagy Jeremy? Mindegy. A lényeg, hogy azt mondta: ki kell mondani ezt a varázsigét, és oda mutatni a pálcáddal, arra a kis arany mintára a szőnyegen. Permittere! Így, és most a kis csiga alakú motívumokra lehet lépni.
Magabiztosan elindult felfele, James pedig követte. Nehéz volt így feljutni, kicsit ugrálniuk kellett, ha az egyik minta messzebb volt a másiktól, ettől pedig egy kissé elfuserált tánchoz hasonló mozdulatokat tettek.

Végül megtalálták a keresett szobát. Első évfolyam – hirdette a felirat.
A helyiség olyasmi állapotban volt, mint amikor szeptember elsején a tanulók belépnek a szobájukba, ami csak arra vár, hogy saját holmijaikat szétszórják, ágyaikat széttúrják, ruháikat a földön hagyják. De most még a ládák sem álltak az ágyak előtt. Csupán egyetlen fekhely előtt hevert tároló. Lottie ágya szépen be volt vetve, ládája lecsukva, éjjeliszekrényén is rend uralkodott; de valóban ott díszelgett a fényképezőgépe.
- És akkor mi is a terv? – kérdezte James, amikor Sirius felvette a gépet, és a szeméhez tartva lefotózta őt.
- Lefényképezed, hogy mennyire élvezem az ajándékaimat, és azt is elküldjük annak a némbernek.


A kandalló előtti fotelre lehuppanva James felemelte a kamerát.
- Mehet? – kérdezte, mire Sirius bólintott, és az ajándékba kapott könyvet és nyakkendőt egy mozdulattal a lángok közé hajította, majd a hüvelykujját feltartva, kedvesen belemosolygott a kamerába.
James több fényképet is készített. A gép azonnal kiadta a fotókat. Valószínűleg Lottie az Abszol úton szerezhette a kamerát, mivel nem kellett abba az oldatba külön belemártogatni az elkészült képeket, amiktől azok mozogni kezdenek. Ez a funkció bele volt építve, így a fotókon tökéletesen látni lehetett, ahogy lángnyelvek az ajándékokat nyaldossák.
- Rohadt jó képek lettek – állapította meg Sirius. – Az egyiket megtartom. Egyet kapsz te, egyet kiteszünk a szobában, egyet kap a fényképezőgép őrült tulajdonosa, egyet meg az anyuci.
James nem bírta ki nevetés nélkül, Sirius pedig még hozzá tette:
- Meg kap egyet abból is, amit Roxmortsban csináltunk. Több olyan is van, amin bemutatunk, az egyik mehet neki?
- Ó, én is szegüljek szembe? – vonogatta James a szemöldökét, mire Sirius oldalra biccentette a fejét.
- Volnál oly szíves?
- Hogyne volnék!


Szépen becsomagolták az ajándékokat, Sirius pedig még írt egy levelet.

Születésnapodra!