The change

Aratás

- Igen?! -  esek kis híján pofára a túl magasra meghagyott szárakban nagy igyekezetem közepette. Nem tudom, miért lettem olyan hirtelen izgatott, de a tény, hogy mégsem feledte el a létezésemet Park Chanyeol, sokak imádott oppája, teljes mértékig boldogsággal tölt el.
- Baek, merre vagy?
- Aratok - terül el egy hatalmas mosoly arcomon, arra gondolván, hogy ő most ott áll a kerítésnél, és rám vár.
- És az merre van?
- Az aratás? - kuncogok, mire Lu összevont szemöldökkel felnéz rám.
- Igen…
- Hát, általában azon a táblán, amin dolgozunk. Miért? - nehezedek át másik lábamra, szabad kezemmel szórakozottan dobolva combomon.
- Baek…
- Jó, jó. Indulok, de lehet sok idő lesz, így indulj meg előre, és az első föld sarkánál jobbra, amíg látsz. Szia - teszem le. - Lulu~!
- Bacon?
- Gyere, megyünk - ragadom karon, és kérdés nélkül talpra rántom.
- Mi? Mégis hová?
- Meglátod. Na, gyere - kezdem el szaporázni lépteim, ügyelve, hogy lehetőleg minél kevesebb szár karcolja végig a bokámat, míg kiérek.
- Ki volt az a kobold?
- Majd meglátod.
- Miért rohansz ennyire? - ér be.
- Ne kérdezgess már, csak szedd a lábad - iramodok meg, és olyan futást letolok, hogy azt még holnap is érezni fogom. Körülbelül három kilométert sikerül egybe lenyomnom, de még mindig távol vagyunk, így igyekszem nem túlságosan lassulni. Luhan látszólag nem kifejezetten örül a nagy sietségnek, de nem tud érdekelni, ha kell, otthagyom, ahol van, elveszni úgyse tud.
Szörnyen meleg van, mindenem ragad, és a szomjanhalás szélén állok, ám kivételesen nem rendít meg a dolog. A távolban meglátva egy alakot, még gyorsabbra váltok, hamarosan átlépve a lehetetlenség határait. Ég a tüdőm, feszül a vádlim, és ha a traktor által felvert nyomba nem estem majdnem kétszer is orra, akkor egyszer sem. Kezemet a magasba emelve intek neki, míg egészen nem érek elé, azonban a szívmelengető - haha, persze - üdvözlés helyett csak fogom magam, és hátravetődök a mellette heverő, magas lucernásba.
- Fürge egy pöttöm vagy - áll elém olyan szögben, hogy pont eltakarja előlem a napot.
- Nhem… vhagyokh… phöttömph - zihálom, öklömmel párszor mellkason vágva magam.
- Hát persze, hogy nem - nevet fel.
- Bacon, ezért még… kicsinállak - ér hozzám hasonlóan jó állapotban lévő barátom, és minden szeretetét beleadva oldalba rúg. Jelenleg szívesen elkívánnám valami igazán meleg helyre, de Chan előtt még tartogatom eme rejtett képességemet.
- Bacon? - tekint az újonnan jöttre a kobold.
- Jézus! - ugrik meg Lu rémületében. - Ez az az ijesztő srác, a Xixoból! - hátrál kettőt, pedig a colos úgy vigyorog, hogy képtelenség lenne félni tőle. Xixo. Nem tudok nem kiröhögni, pedig én se voltam sokkal leleményesebb az elején név terén.
- Hello, Park Chanyeol vagyok, az Exoból - nyomja meg nevetve az utolsó szót.
- Luhan, és örvendek - hajol meg, észrevétlenül még legalább fél métert araszolva hátrafelé.
- Mi ijesztő van benne, te barom? - kaparom össze magam végre a földről. - Csak nézz rá… Mint egy nagy, ártatlan gyerek.
- Azért tudok ám ijesztő is lenni! - háborodik fel az említett, de még az is olyan vicces, hogy képtelenség elhinni.
- Hát még Baekkie, mikor toporzékol valamiért - neveti el magát Lu, egyre mélyebbre ásva vele a sírját.
- Légyszi, fokozd még… - morgom orrom alatt, és elindulok visszafelé, a többiekkel a nyomomban.
- Ezer örömmel… Bébi Baek szörnyen anyás. Mikor kicsinek nálunk aludt, mindig sírt utána, holott, ha két sarok választ el minket, sokat mondok.
- Luhan~ - hörgöm ingerülten.
- … és mindig kergette a kis teheneket, mígnem az egyik ijedtében le nem fosta a lábát. De úgy szó szerint, és akkor még csak eddig ért - mutat csípőcsontjával egymagasságba. - Ott aztán volt hiszti, és azóta nem is pesztrálja őket annyira. Mondjuk megértem, mert ahogy kiné-
- Na, elég volt! - csattanok fel, és megindulva irányába, már kapnám el, mire futásnak ered. - Ezt nem úszod meg! - ordítok, minden maradék erőmet bevetve, hogy utolérjem azt az állatot. Alig fél méter választ el, mikor elrugaszkodok, és nyakába csimpaszkodva rántom földre. Esés közben a térdem lehorzsolódik és a bokámat is bevágtam, de nem zavar, rögtön kapcsolok, és hátranyomva őt, a csípőjére ülök. Két vállánál a pólójába markolok és kíméletlenül rángatni kezdem, amit Luhan csak vigyorogva tűr. - Ne ossz meg vele ilyen ciki szarokat rólam!
- Chanyeol. Leszednéd rólam? – kérdi nevetve.
- Esküszöm, kicsinállak, ha így folytatod, és nem érdekel, hogy mi lesz azzal a csinos kis pofikáddal - magyarázom folyamatosan felé kapkodva, míg Chan két karját a hónom alá téve felemel Luhanról. - Barmok - prüszkölök hevesen, és hagyom ott őket a fenébe.
- Látod, erről beszéltem! - Lu nevetését visszaverik még a távoli hegyek is, nehogy véletlen elkerülje a figyelmemet, hogy milyen jól szórakoznak rajtam.
- Inkább húzzál dolgozni! - bökök piros paripája felé. - Te meg gyere velem - várom be a koboldot.
- Mit fogunk csinálni?
- Mint látod, és mint mondtam, épp az aratás közepén vagyunk, bár inkább az elején tartunk, és hosszú, unalmas órák várnak ránk.
- Én nem szoktam unatkozni melletted.
- Hahh - reagálom le kedves megnyilvánulását. - És, hogyhogy itt? - figyelem a talajt, minél nagyobbakat lépve, mert már most fáj itt mászkálni.
- Elméletileg forgatáson vagyok, de hamar végeztünk az én részemmel, ezért elkéredzkedtem. Mivel estig ott kéne lennem, így nyertem magunknak egy szabad fél napot - villantja ki fogait. Félreérthető és egyben kedves, de én nem tudom igazán kimutatni az érzéseimet, így csak csöndben haladok tovább, míg a kombájnhoz nem érünk.
- Gyere fel, és igyekezz nem leesni – kapaszkodok meg a létrában, és kivágva az ajtót, a helyemre huppanok. - Ide - paskolom meg az ülésem melletti nagy ládát, melyre egy régi póló van terítve törlőrongy gyanánt. Engedelmesen helyet foglal, én meg elnyúlva előtte, becsukom az ajtót. Szinte tarkómon érzem a leheletét, ami csak még inkább fűt ebben a nagy hőségben. Egy pillanatig sem gondolkodva kapom le magamról a fölsőmet, hogy egy könnyed mozdulattal a nyakamba akasszam a feleslegessé vált szakadt, koszos, narancsszínű textilt. - Mit nézel? Melegem van - kérdem rá sem nézve, s közben beindítom a járművel.
- Semmit, Baekkie~
- Ehh, ne hívj így - engedem le a tálcát, és kezdek bele a munkába.
- Rendben, Baekkie.