The change

Furcsa érzés

És mégis mit nézelődjek a szobájában, mikor a világon semmi sincs itt? Jó, ez azért túlzás, azonban a személyes dolgai nem kifejezetten érdekelnek. Inkább tanulmányozom az új telefonomat, mert ki tudja, hány napig tervezik tollászkodni ez a hatalmas sztárgyerek.
Bizonytalanul a kezembe véve a nem kicsi, fekete eszközt, némi keresés után megnyomom az oldalán lévő gombot, mire az felvillan. Itt sincs, de azért a vigyorgós fejét látom… Már csak emlék sem maradt meg arról, amit a gombokkal kapcsolatban mondott, így csak találomra nyomogatok mindent, remélve, hogy ezzel nem teszek benne kárt.
- Na, milyen? - érkezik vissza Chanyeol, egy teljesen más öltözetben.
- Ömm… szuper - teszem zsebre a mobilt. Semmire nem jutottam vele.
- Lejössz még egy kicsit? Váltok pár szót hyunggal…
- És ha azt mondom, hogy nem? - vonom fel egyik szemöldököm, tesztelve Chan türelmét.
- Felőlem itt is maradhatsz - indul kifelé, teljesen hidegen hagyva, hogy én még mindig az ő személyes terében tartózkodom. Engem tuti zavarna, ha a saját szobámban idegen tartózkodna felügyelet nélkül.
- Hé, várj meg! - ugrok, és követni kezdem le a nappaliba, ahol helyet foglal Minseok mellett.
- Gyere - paskolja meg a bal oldalán a szófa párnáját, így leülök én is. - Hyung, Joonmyun hyung mondta, hogy a ti számaitok nyersét vinni kell, de nem tudom, melyikekét, állítólag van valami lista, amin aláhúzta neked. Ezt még estig el kellene intézni, itt van hozzá a pendrive, amin a miénk is rajta van - nyújt át egy kis akármit neki. - És négykor nagypróba.
- Azt nem mondta, hogy mit kezdjek a torkommal? - lép be nyújtózkodva Jongdae, és telibe a tévé elé áll, amit Minseok eddig nagy beleéléssel nézett. Nem szól miatta egy szót sem, csupán próbálja kivenni a srác mögül a műsort, de miután végleg elveszti a fonalat, inkább rá figyel.
- De, beszélj kevesebbet.
- Haha, vicces fiú vagy… - vág gúnyos grimaszt. - Komolyan kérdeztem.
- Nem. Igyál teát, van vitamin a szekrényben, meg ha találkozunk vele, úgyis ad, egyél mézet, kerüld a hideget, fogalmam sincs. Este főzök neked levest.
- Köszi - távozik is, ezzel kicsalva hyungból a rég tüdejében melengetett levegőjét.
- Zavarunk? - kérdi meg tőle az egyértelműt, vigyorogva.
- Nem - legyez kezével, szemei azonban a képernyőre ragadtak.
- Baek, érdekel a dolgozószobám?
- Ühüm - bólintok lustán.
- Gyere - áll fel és elindul kifelé, ám még mielőtt ténylegesen átlépné a küszöböt, még hátrafordul. - Hyung, akkor emlékszel, mit beszéltünk?
- Főzöl levest…
- Oké, akkor majd leírom - villantja ki fogait, és már el is tűnt.
- Itt rögtön balra.
- Köszönöm - sietek a Kobold után, és az útbaigazítást felhasználva, elfordulok az említett irányba.
- Eltűntél - mér végig az ajtófélfának támaszkodva.
- Inkább te tűntél el…
- Mindegy, gyere - invitál be egy nem túl tág, de annál berendezettebb helyiségbe. Legalább három laptop van, az egyik a falra függesztve, a másik kettő asztalon.
- Azok zongorák? - lelkesülök fel, meglátva a fekete-fehér billentyűket. Nem szeretem a hangszereteket, illetve inkább csak nem érdekelnek, ám ez mindig is vonzott.
- Szintetizátorok - javít ki, de meg mernék esküdni rá, hogy nincs igaza, bármit is jelent.
- Tehát zongora.
- Jó, legyen zongora - mosolyog rajtam, én pedig közelebb sétálva az egyik csodához, ujjaimat hátul összefűzve hajolok közelebb, alaposan áttanulmányozva a rengeteg gombot rajta.
- Nyugodtan hozzáérhetsz - simogatja fülem lágy, kedves hangja.
- Nem szeretnék.
- És én játsszak neked rajta valamit?
- Igen! - fokozódik jókedvem.
- És mit szeretnél hallani? - húzza az egyik árva széket a másik masinához.
- Ezen! - bökök az előttem lévőre.
- De hát ugyanazt tudja - vonja fel értetlenül szemöldökét, s egy ideig csak nézi, hogy én nem mozdulva még mindig erre a zongorára mutatok, makacsul ragaszkodva parancsomhoz. - Jól van - áll fel és húzza is a széket, aztán közvetlen maga mellé egy másikat. - Csüccs. Tehát… mit játsszak neked?
- Nem tudom - huppanok le. - Bármit.
- Bármit nem lehet, válassz valamit.
- Nem ismerek semmit, tehát ami neked tetszik, rád bízom.
- Énekeljek is? - temetkezik gondolataiba, hogy megkeresse a megfelelő dallamot.
- Te tudsz énekelni? - hökkenek meg megint, bár így utólag rájöttem, hogy ezt nagyon nem kellett volna. - Bocsánat - veszek visszább, ezzel megelőzve kiakadását. - Igen, örülnék neki - De hülye vagyok! Ha nem tudna, mért kérdezné? Na meg egy énekes csapatban van, vagy mi, csak nem a két szép szeméért vették fel. Bár azt hittem, rapper…