her scars

yong

- Nem érdekel! Keresd meg, különben nem kapsz év végi jutalmat - közöltem az asszisztensemmel.
De tudtam, hogy hiába fenyegetőzök.
A tegnapi napon megtudtam a nevét. Emma Bowen.
De mintha nem is létezne. Nincs közösségi oldala, nincs semmilyen találat rá Google-ön.
Nincs bűnügyi múltja, súlyos betegsége, semmije. Mintha nem is létezne.
De tudom, hogy létezik. Láttam. És hallottam.
Emlékszem az arcára, az arcán lévő sebre, a zöld szemére, a világosszőke hajára, a szeplőire.
Emlékszem a bicegő járására, a kecses alkatára, arra, hogy milyen gyorsan fut.
Emlékszem az arcára, mikor az egyik elkényeztetett kölyök letaperolta. Dühösnek tűnt, de visszafogta magát.
- Miért nem csinált semmit? - morfondíroztam magamban.
Aztán mikor megláttam, hogy egy másik pincérnővel hasonlót csinálnak, megelégeltem és rákerestem az étteremre a neten.
És rájöttem, hogy miért nem tett semmit munkaidőben.
Mert nem akarja, hogy kirúgják. Számomra ez teljesen új, de úgy tűnik a gazdag, befolyásos emberek tényleg mindent megengedhetnek maguknak néhány helyen.
Szörnyülködve léptem ki az étteremből, mikor hangokat hallottam a semmiből. Valaki remegő hangon bocsánatot kért.
Fülelni kezdtem. De már semmit nem halottam, csak a zokogást. Valaki elment mellettem.
A sikátorból kijött az elkényeztetett gyerek, aki letaperolta Emmát. Morgott valamit, majd elcaplatott.
Ez azt jelenti, hogy...? - gondoltam magamban, majd gyorsan körbenéztem.
A fal mentén egy kapucnis alakot fedeztem fel. Ő eddig?
Vagy... Micsoda? Hogy került oda? - gondoltam magamban.
Az alak szája mosolyra húzódott, majd észrevette hogy őt nézem. Gyorsan elsietett.
Csak hazafelé vezetve jöttem rá, hogy az alak Emma volt.

Másnap extra korán keltem, hisz fotózásra kellett mennem.
Kisminkeltek, majd különféle ruhákat aggattak rám. Meleg volt, izzadtam. A sminkemet folyton újra kellett csinálni.
Fájt az arcom a mosolygástól.
Reggel hattól délután háromig folyamatosan fotóztak. Egy új kollekcióval pózoltam, amit az egyik híres sportmárka fog piacra dobni. Elegem volt már az egészből.
Amint kiléptem az épületből, az órámra néztem.
Az asszisztensem kopogó cipősarkai tudatták velem, hogy ott van mögöttem.
- Van mára még valami program betervezve? - kérdeztem.
- Igen, uram. Két óra múlva megbeszélése lesz az új sorozat producerével, a népszerűsítő kampányról.
- Köszönöm, Violet - a titkárnőm/asszisztensem egy harmincas évei elején járó, kedves nő. A problémamegoldó képessége utánozhatatlan, nagyon okos, és a fogaskerekei gyorsan forognak.
- Mr. Hollinsworth! - szólalt meg halkan. Visszafordultam.
- Igen?
- A lánnyal kapcsolatban... Emma Bowenről semmifajta információt nem találtam. De van a városban egy kiváló orvos, akit Dr. Bowennek hívnak. Errefelé elég nagy névnek számít, és eléggé elismert orvos. A teljes neve Derrick Bowen, és az adatlapja alapján van egy felesége, és egy lánya, aki körülbelül 19 éves lehet. Ennyit találtam, de remélem hogy segíthettem. A telefonszámát átküldhetem önnek SMS-ben, ha gondolja - mondta Violet fejből. Néha nagyon meglep ez a nő. Megrökönyödve bámultam rá.
- Öö... köszönöm, Violet. Át tudnád küldeni a telefonszámot? - kérdeztem, és elmosolyodtam.
Kinyitottam a kocsi ajtaját, és beszálltam az anyósülésre.
Megmondtam a sofőrömnek az úticélt, és elindultunk.
Eközben elővettem a telefonom, és rákerestem Derrick Bowenre.

Mint kiderült a város kórházában dolgozik. Az osztályt is írják, de őszintén szólva már el is felejtettem.
Talán baleseti sebészet? Áh, én tudjam már...

- Jó napot, Mr. Bowen - köszöntöttem, miközben leültem vele szemben - Elnézést a hirtelen zavarásért, de sürgősen találkoznom kellett önnel - mosolyogtam rá az elbűvölő vigyorommal. Kissé döbbentnek tűnt, ami egyet jelenthet...
- Semmi probléma, hívjon csak nyugodtan Derricknek - mosolygott ő is - Yong Hollinsworth, ha nem tévedek. Ismerem a sorozatait, és a feleségemmel imádjuk őket - eléggé meglepődtem. Még ez a korosztály is ismeri a filmeket/sorozatokat amikben szerepelek?
Hű!
- Köszönöm - mosolyogtam rá - Nos, a lényegre térek - előrébb dőltem, hogy bizalmas pozícióba kerüljünk. Ő is közelebb hajolt.
- A helyzet az, hogy ez egy szupertitkos információ, de legközelebb egy kórházban játszódó sorozatban fogok játszani, és az a helyzet, hogy a karakterem egy baleseti sebész lesz - sokatmondóan pillantottam rá, ő pedig döbbenten bólintott.
- Annak reményében jöttem ma ide, hogy ön esetleg tudna nekem segíteni egy kicsit, hogy jobban bele tudjam élni magam a szerepbe. Úgy hallottam maga a legjobb baleseti sebész errefelé - mosolyogtam rá.