her scars

yong

Reggel borzasztó fejfájásra keltem. Először nem is ugrott be mi történt tegnap éjjel.
A telefonomra pillantottam, és átnéztem az értesítéseimet. Violet írt.

"Hogy van?"

Hát hogy lennék? Szarul.
De akkor észrevettem valamit.
Üzenetek... Violetnek? Bentől?
Egy hónapja nem láttam a srácot! Bár a stílusa nagyon hasonlít a Benéhez...
Akkor ki lehetett? Nagyon be akart jutni a házamba...
Hirtelen eszembe jutott a sötét női alak, aki tegnap éjjel a házamban ólálkodott. Épp a hűtőből lopott ki valamit, mikor elkaptam. Egy hajléktalan? De hogy? Mi történt?
Dülöngélve a konyhába mentem. Egy kiolvadt jegeszacskó volt a földön. Felkaptam és szemügyre vettem.
Ezt vette volna ki? De minek? Ez csak egy kis jég?
Sőt, hogy kerültem a kanapémra?
Az utolsó emlékem az, hogy egy hajléktalan telibe csapott egy sörösüveggel, aztán...
Emma felém hajolt, és ennyi.
Visszamentem a nappaliba, ahol először az egészségügyi dobozom tűnt fel. Aztán hirtelen utána pedig a fegyver, ami az asztalon volt. Semmit sem értettem. Emma lett volna az? Nem hiszem.
A fürdőszobába mentem, hogy lecsekkoljam a sérülésem, de legnagyobb meglepetésemre be volt kötözve.
Körülötte ugyan fel volt dagadva a homlokom, és színesebb voltam, mint egy papagáj, de úgy tűnt, hogy valaki ellátta a sebeim.
A behatoló lett volna az? Én pedig meg akartam verni?
Istenem...
Még szerencse, hogy volt annyi eszem, hogy szereltettem fel biztonsági kamerákat.
Gyorsan a gépemhez siettem, és átnéztem a felvételeket.

Döbbenten bámultam a képernyőt. Nem akartam hinni a saját szememnek.
Emma volt az! Hazahozott, a kanapéra tett, aztán körbejárta a házat, és lekezelte a sebeimet.
Épp a jeget vette ki a fagyóból, mikor észrevettem. Nem értettem, hogy miért nem menekült el, vagy ütött le egyből.
Sőt, igazából mikor meg akartam rúgni, akkor is csak óvatosan vitt földre. Aztán valahogy kiütött.
Vörös arccal néztem, ahogy Emma lovaglóülésben ül rajtam.
De miért ment el szó nélkül? Miért nem akarta hogy felismerjem?
Tovább néztem a felvételt.
Emma újból a kanapéra tett, majd be is takart. Fáradtnak tűnt, a mozdulataiból ítélve. Láttam, ahogy a lábát masszírozza.
Bakker, tényleg!
Megkerestem az utcára néző kamerákat is. Kikerestem az időpontot.
Hazasétált velem! A parktól!
Bazmeg, ez kurva nagy táv, főleg fájó lábakkal.
Idegesen az asztalra csaptam az öklömmel.

Mosolyogva megráztam kedvenc orvosom kezét.
- Szóval a lányommal szeretne találkozni? - nézett rám furcsálló tekintettel. Bólintottam. Valami kifogást kerestem.
- Lesz egy karakter, aki az egyik orvos lánya lesz, és vele leszek kapcsolatban - böktem ki végül. Aztán leesett, hogy nem ez a legokosabb dolog amit mondhattam.
- Bárcsak - sóhajtotta a férfi, amitől eléggé meglepődtem. Tessék?
- A lányom egyszerűen... nem túl lányos. Nem hiszem, hogy valaha is jó férje lesz - mentegetőzött - Már majdnem húsz éves, és eddig csak kétszer volt kapcsolatban, akkor is max egy fél évig - lemondóan megrázta a fejét.
Hát, Emma tényleg nem az a tipikus lányos lány volt, de őszintén? A kinézete meglett volna hozzá. És ha engem kérdeznek, szerintem úgy volt tökéletes, ahogy volt.
Végül Derrick megadta, hogy mikor hol dolgozik épp a lánya, majd sokatmondóan rámkacsintott.
Mosolyogva léptem ki a kórházból, és a kávézóvá alakított könyvesbolt felé vettem az irányt.

Belestem az ablakon. Emma a pultra könyökölve támasztotta a fejét, és elgondolkozva nézett ki a fejéből. Az arcán apró mosoly ült, amit eddig talán nem is láttam rajta. És őszintén szólva, elbűvölt. Nem tudtam róla levenni a szemem. Az ajkai finoman kunkorodtak felfelé, és a szeme is összeszűkült kicsit. Gyönyörű volt. Többet kellene mosolyognia - gondoltam.
Nagy levegőt vettem, és beléptem az üzletbe. Emma felkapta a fejét a csengő hangjára.
- Jónapot! - köszönt vidáman, mosolyogva, majd meglátott.
Nem tudom miért vagyok rá ilyen hatással, de ijedten kitágult a szeme.
- Jónapot - mosolyogtam rá a legszívdöglesztőbb mosolyommal. És akkor elszabadult a pokol.
Mint említettem, színész vagyok, és félig koreai. Ami azt jelenti, hogy egyaránt szerepelek k-drámákban, és amerikai filmszenzációkban vagy sztársorozatokban. Úgyhogy eléggé ismert vagyok, és sok rajongóm van (már ha mondhatom ezt anélkül, hogy nagyképűnek tűnjek).
Szóval a kávézóban/ könyvesboltan lévő összes (hál' istennek nem olyan sok) ember egyszerre rohant le. Türelmesen szelfiztem felük, ölelgettem őket, és autogramot is osztottam nekik.
Ez elég sokáig tartott, de mikor végeztem, a pulthoz léptem. Emma lehajtott fejjel bámult a pultra, és még véletlenül sem nézett rám.
- Üdvözlöm, mit adhatok? - mormolta, miközben a pulton dobolt az ujjaival.
- Hmm... nem is tudom... mit ajánl? - kérdeztem mosolyogva. Emma gyorsan hadarni kezdett valamit.
- Ha ajánlhatom, először válasszon kávékonyhát. Vagy legalább azt, hogy édeset, vagy fűszereset kér. Esetleg hideget, vagy meleget.
- Hmm... magára bízom magam. Adjon valami olyat, ami hasonlít önre - mosolyogtam rá, a legszebb mosolyommal. Emma meghökkenve nézett fel rám. Egész alacsony volt igazából.
- Egy pillanat, és elkészül - mormolta, majd eltűnt a kávégépek mögött.
Nem sokkal később előjött egy apró csészével, és átnyújtotta. Miközben fizettem, elmondta mit is adott.
- Ez a kávé a latin kávékonyha egyik éke, kevesen szeretik ugyan, de nagyon pikáns. Azték chili-espresso - mormolta, miközben megvonta a vállát.
- És csíp? - kérdeztem. nem hiszem hogy szolgálnak fel csípős kávét.
- Ha elkeveri a csokival, akkor nem. Viszont fűszeres - mormolta.
- Szóval van benne csoki is? Sok? Édes? - kérdeztem, és mosolyogva közelebb hajoltam.
Rémülten felhúzta a vállát, és pislogva rám meredt.
- Ööö... nem tudom - suttogta.
- Adhatok magának egy autogramot? - kérdeztem, miközben már elő is húztam egy szalvétát. Mindig tartok magamnál tollat, aminek most hasznát is vettem. Ráfirkantottam amit akartam, majd fogtam a kávét, és leültem egy közeli asztalhoz.
Úgy helyezkedtem el, hogy pont ráláthassak Emma arcára.
Ahogy elolvasta az üzenetemet, elfehéredett.
"Vannak biztonsági kamerák otthon, Ben. Hívj fel:..."
(A ... rész a telefonszámomat jelöli természetesen)