Balhés Gimi - Új év, új iskola

Balhés Gimi 31. 🖤

December 5. kedd

Reggel a szokásosnál korábban, kereken hatkor keltem fel. Piros kötött pulcsiban és farmerben voltam, fekete csizmával és szintén fekete kabáttal vettem fel. A hajam kifésültem és kivasaltam. Kicsit irritál, hogy fekete. Kicsit gyakrabban mosom meg és olyan, mintha kezdene kifakulni a festék. Ezaz!
Még mindenki aludt, amikor elhagytam a házat, anyáékkal nem vagyunk a legjobb viszonyban, úgyhogy nem fognak benyitni hozzám, hogy ágyba reggelivel és arc simogatással ébresszenek. Mondjuk alapból sem tennének ilyet, na mindegy.
Annak az oka, hogy korán keltem pedig az, mert iskola előtt el akartam menni a Spar-ba. Vittem magammal egy csomó pénzt, a sajátomból is és abból is, amit az a Barbara adott.
Az iskolához megérkezve nem mentem be az épületbe, hanem jobbra fordultam, hogy a bérházak mentén eljussak a kereszteződésig. A bolt már nyitva volt, gond nélkül léptem be az ajtón. Kicipzároztam a kabátom, mert rögtön megcsapott a meleg, elvettem egy kosarat és nekivágtam a boltak. Ahol egyébként én még soha a jó büdös életben nem voltam. Bakker. Létezik az, hogy másfél éve itt élek, de még egyszer sem jártam ebben a boltban? :)
Amúgy nem, egyszer-kétszer voltam itt anyával, de azt  nem mondanám, hogy gyakori vásárló vagyok.
Már azon gondolkodtam, hogy-hogy kérdezem meg az eladóktól azt, hogy merre van a csokimikulás, de rájöttem, hogy mindenhol vannak. Mivel holnap lesz mikulás nap, minden polc tele van csoki mikulásokkal, így már csak azon kellett gondolkodnom, hogy milyen fajtát vegyek. Egy olcsó, de minőségű csokival pakoltam tele a kosaramat, amikor valaki megkocogtatta a vállam. Meglepetten megfordultam. Rajtam és az eladókon kívül senki sincs a boltban, ezért mikor megláttam, hogy Balu áll velem szemben, azt hittem csak képzelődök. Mert azért olyan szinten bele vagyok zúgva (már megint, vagy még mindig nem tudom), hogy képes vagyok magam elé képzelni őt. Lehet hogy nevetséges volt, de belenyúltam a hasába. Hátha nincs ott. De ott volt.
- Aú! Hülye vagy? - röhögött fel és megvakarta a hasát. - Mit csinálsz itt ilyen korán?
- Te mit csinálsz itt ilyen korán? - kérdeztem vissza.
- Csoki mikulásért jöttem. Tegnap elfelejtettem venni, ma délután nem érek rá, mert énekkar, utána pedig megyünk Klára nagyihoz meg a macskáihoz.
- Ú, jól van? - kérdeztem. Egyszer láttam Klára nénit, de akkor nagyon összehaverkodtunk. Bár arról a napról inkább nem akarok beszélni.
- Persze jól van. És emlékszik még rád, november elején megkérdezte, hogy mikor jegyezlek el téged. - mondta mire elmosolyodtam. Kár, hogy ez a mosoly hamar lehervadt az arcomról. - Azt mondtam soha.
- Aha. - bólogattam és magamra erőltettem egy mosolyt.
- A foltos macska megmurdélt, de vett két másikat. De nem akarlak ezzel untatni.
- Nem untatsz.
- Nem baj, most te jössz. Mit csinálsz háromnegyed hétkor a Spar-ban, amikor hétig szoktál aludni?
- Én is csoki mikulásért jöttem. - lóbáltam meg a telepakolt kosarat, aztán felfogtam, hogy mi volt a teljes mondat. - Mivan? Honnan tudod, hogy általában hétig alszok?
- Sok mindent tudok rólad. - mondta és elmosolyodott. Te jóságos ég. Imádom a mosolyát, teljesen elveszi az eszemet.
- Úgy látom most kedves vagy velem. Tegnap arra se méltattál, hogy hozzám szólj. - mondtam és keresztbe fontam a karom.
- Neked meg derogál visszaírni. - vágott vissza.
- Mi az, hogy derogál? Honnan vetted ezt? Tudod mit jelent? - kérdezgettem, aztán elgondolkodtam egy pillanatra. Úristen! Ilyen nincs! Vagy mégis? - Te írtad az üzenetet.
- Igen, ki más? Ja, kitalálom. Dénes.
- Mi? Nem! Várj már! Anyám elvette a telefonom, a laptopom, semmim nincsen. Azt még láttam, hogy jött egy üzenetem, de nem tudtam kitől. Úristen! Az te voltál.
- Nincs telód? De gáz. - húzta el a száját.
- Hallod, baszki. - ragadtam meg a vállát - Mit írtál?
- Nem fontos. - legyintett.
- Na! Naaa!
- Annyit kérdeztem, hogy mi történt meg, hogy jól vagy-e, mert az apukád nálam keres. - mondta. - És kicsit pánikba estem. Mert akkor nagy gáz van, ha nálam keres.
- Akkor azért voltál mérges. - raktam össze fejben, gyorsan. - Sajnálom.
Visszanyeltem a könnyeimet és megöleltem Balut. Ott, a Spar kellős közepén. Viszonozta az ölelést és még a hajamat is megsimította. A hideg is kirázott, el is felejtettem milyen csodás érzés, ha csak egy kicsit is, de hozzám ér.
- Én is sajnálom. - suttogta. - Mindent.
Már egyáltalán nem arról volt szó, hogy nem írtam vissza az üzenetére. Hanem a kapcsolatunkról. Ami február 13-án csődbe ment. Úgy éreztem most lenne esélyünk arra, hogy újra kezdjük, hogy minden olyan legyen, mint régen. Annyira szeretném. De sajnos azok a dolgok amiket nagyon akarunk, sosem jönnek össze.
Balu egy kicsit eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen, kezével megfogta az arcom és a fülem. Te jó ég! Ezt csókolózás előtt szokás csinálni nem?
- Még mindig gyönyörű a szemed. - suttogta mosolyogva és egyre közelebb hajolt hozzám. Lehunytam a szemem, ajkaink már majdnem összeértek, amikor... Amikor egy szőke eladó lány állt meg mellettünk.
- Sziasztok. Bocsika, de ezt ne itt. - nézett ránk mosolyogva.
Rögtön szétrebbentünk, és inkább a csoki mikulásokkal foglalkoztunk. A francba már! Fogalma sincs a csajnak, hogy mit művelt. Tönkretette a kibékülős csókunkat. :(
Miután mindketten beraktuk a csokikat a kosárba, a kasszához mentünk. Én út közben össze szedtem egy csokis 7 days croissant, egy epres teát és egy kis csomag Oreo-t is. Miután fizettünk és szatyrokkal a kezünkben kiléptünk a boltból, valami eszméletlen látvány tárult a szemünk elé. Havazott! De még, hogy! Aztaaa!
Tizenöt (mindjárt tizenhat) éves lány vagyok, de a hó még mindig lázba hoz. Manapság nem igen van sok hó, és hamar el is olvad a globális felmelegedés miatt. Épp ezért ért minket meglepetés ként az, hogy "zuhogott" a hó. Mosolyogva lehunytam a szemem és kinyújtottam a nyelvem, hátha rászáll egy hópehely. Rászállt néhány, tök boldog lettem miatta. Széttártam a karom - igaz kicsit lehúzta a szatyrok súlya - és pörögtem párat. Hirtelen két kar ölelte át hátulról a derekamat.
- Nem baj, hogy csináltam pár fotót? - kérdezte Balu. Éreztem a leheletét a fülemben.
- Nem baj. Át is küldheted őket. Majd megnézem. - mondtam és hirtelen felindulásból nyomtam egy puszit az arcára. Kicsit ledermedt, és mintha pirosabb lett volna az arca. - Érzékeny a bőröd Bazsika? Mintha kicsípte volna a hideg az arcod. - mondtam vigyorogva.
- Teee! - nevetett fel és csikizni kezdett a hasamnál. Normál esetben kalimpálnék össze-vissza, még a hóban is elvetődtem volna, de kabát volt rajtan, ezért nem éreztem semmit.
Balu abbahagyta a csikizést és megfogta a kezem. Mindkettőnk kezében szatyrok voltak, de ez nem számított. Elindultunk a suli irányába. Úgy éreztem, hogy minden rendben van. Hogy minden megoldódik és, hogy örökre boldognak leszünk. Olyan boldog voltam, hogy azt hittem kipukkadok. Ám valami nyomta a lelkem és muszáj volt megkérdeznem.
- Hogy érted azt, hogy "Sok mindent tudsz rólam"?
- Úgy, hogy sok mindent tudok rólad.
- Én is rólad, de nem rémlik, hogy elmondtam volna hánykor kelek. Vagy, hogy milyen parfümöt használok.
- Anyukád mondta. - csúszott ki a száján.
- Micsoda? Mikor? És... Mivan?!
- Mikor még együtt voltunk. Khm. December eleje volt, még törött volt a bokád és...
- És? - kérdeztem idegesen. Jézusom. Anya miket mondhatott neki?
- Anyukáddal a kerítésen keresztül beszélgettünk. Kértem, hogy mondjon rólad olyan dolgokat, amiket érdemes tudnom rólad. Ő úgy nézett rád, mint egy nyitott könyvre. Nagyon sok mindent elmondott.
- Megölöm.
- Azért azt ne. - nevetett fel. - Ne aggódj, semmi rosszat nem mondott. Mintha lehetne rólad bármi rosszat mondani.
- Ez cuki volt, de én sem vagyok tökéletes. - mondtam.
- Tudom. Elvégre ki az a szerencsétlen aki fél a szamaraktól?
- Hééé! Megharapott! - védtem meg magam, de hiába. Mindkettőnkből kitört a röhögés.
A sztori a következő... Negyedikes voltam, az osztállyal a Tisza-tavi Ökocentrumban voltunk. Szamarat simogattunk, az meg hirtelen elkapta a jobb alkarom és ááá! Nem elég, hogy megharapott, de elkezdett ráncigálni a drótkerítésen keresztül. Uh. A tizenegy éves Réka olyan szinten sokkot kapott, hogy egy hang nem jött ki a torkán. Egy random bácsi mentett meg. Nem sírtam, de azóta ha szamarat látok (akár élőben, akár Tv-ben) rám jön a hisztiroham.

(Ésss, ismét egy megtörtént eset. Sajnálom, de ezt muszáj volt beleírnom. Létezik olyan szó, hogy "szamárfóbia"? Mert én ebben szenvedek. XD. Írói szerk.)

A suliba érve arra lettünk figyelmesek, hogy a portás karácsonyi girlandokat aggaszt a csövek köré. Segítettünk volna neki, de tele volt a kezünk. Muhahaha! A tanáriba mentünk, hátha ott van az ofő. De nem volt ott, szóval azt a sok-sok csoki mikulást betömtük a szekrényünkbe.
A terem nyitva volt, úgyhogy bementünk. Nem sokkal jártunk hét óra után (Balu mondta, mert nekem nincs telefonom). Egy ideig biztos, hogy senki nem fog jönni. Legalábbis ezt hittük.
A terem végében voltunk, nekidőltünk a falnak és egymás mellett ültünk. A fejem Balu vállára hajtottam és hagytam, hogy simogassa a kézfejem.
Azon agyaltam, hogy Dénes mennyire csapna nagy balhét, ha csak úgy hirtelen szakítanék vele. Meg persze azon, hogy Csenge mennyire utálna meg engem, ha újra össze jönnék Baluval. Szóval nagyban gondolkoztam, amikor hallottuk, hogy valaki bejön a terembe. Eldobta a táskáját, ami hangos csattanással ért földet. A táska felé kaptuk a fejünket, hogy lássuk kihez tartozik. Ez Levi táskája.

~~~

Oké, a Wattpad nagyon felcseszett így éjfélre, csak remélni merem, hogy ezúttal mindent elment, ha nem és találtok valami hibát, akkor szóljatok nyugodtan! 🍓🍓🍓