Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Todoroki unottan lépkedett apja cirkusza felé. Eddig – legnagyobb szerencséjére – ki tudott maradni ebből az egészből, de most apja úgy gondolta, hogy legkisebb fiának is fel kellene lépnie, így irodájába hhívatt. Todoroki Shoto nem volt egyszerű ember. Az egész világ azon 5% -ba tartozott, akinek volt valamilyen képességük. A felemás hajú például tudta a jeget – illetve a víz bármelyik formáját – és a tüzet irányítani. Ezt akarta Endavour kihasználni.
Shoto bármennyire is sétált lassan és imádkozott, hogy útközben minimum elüssék végül épségben elért a hatalmas és színes sátorig. Szemforgatva lépett be a helyiségbe, majd egyenesen az apjához ment.
–Megjöttem – köszönt nem túl lelkesen. – Mond, mit szeretnél? –Nem szeretnél fellépni a cirkuszban? – kezdte nyájas hangon, egy erőltetett mosollyal az arcán. – Sokat kereshetnél és biztosan népszerű is lennél. Helyes és tehetséges vagy. –Már mondtam, hogy nem érdekel az idióta munkád és a rivaldafény. Ráadásul a jelenlegi munkámmal is teljesen meg vagyok elégedve. – Todroki Shoto pszichológus volt. Bár ezt senki nem nézte volna ki belőle, de valójában nagyon is értett az emberekhez. Könnyen olvasott mindenkiben és mindig megtalálta a megfelelő szavakat; nemcsoda hát, ha eléggé népszerű volt. –Ugyan fiam, ne légy nevetséges – próbálkozott – Shoto szerint elég szánalmasan – az apja. – Egy szobában porosodva soha nem fogod tudni kihasználni a képességed. Ha már megkaptad ne rejtegesd. –Nem én kértem, hogy legyen, a nélkül is meglennék – szólt lekezelően Todoroki. – HA csak ennyit szerettél volna én megyek is, nincs miről beszélgetnünk.
Azzal elhagyta az irodát nem törődve apja kiabálásával. Gyors léptekkel haladt el a porond mellett és már éppen kilépett volna a hatalmas sátor bejáratán, amikor valamilyen oknál fogva hátranézett. A színpad felett egy női alakot látott meg, amely éppen a levegőben szállt. Egyet bukfencezett a levegőben, majd játszi könnyedséggel kapta el a vele szemben lépő trapézt. A heterokrómiás férfi felemás szemei úgy tapadtak az artistára, mint akit megbabonáztak. A fiatal nő [h/sz] tincsei, karcsú alakja és kecses, légies mozgása teljesen elvarázsolta a legfiatalabb Todorokit. Az ismeretlen még csinált egy-két lélegzet elállító mutatványt, majd abbahagyta a gyakorlást és bement az öltözőbe anélkül, hogy akár egy pillantásra is méltatta volna egytagú közönségét. Shoto abban a pillanatban, hogy a rejtélyes nő eltűnt visszaért a földre. Meg kellett ráznia fejét, hogy gondolatait rendszerezze, majd egy utolsó pillantás után sietősen elhagyta a helyet.
Már vagy három hét telt el azóta, hogy Todoroki látta apja cirkuszában azt a légtornászt mégsem tudta kiverni a fejéből. Bárhányszor elbambult azon kapta magát, hogy lelki szemei előtt megjelenik a nő és újra végrehajtja azokat a hajmeresztő mutatványokat. Újra látnom kell – gondolta Shoto, amikor már megunta saját gondolatait. Telefonján kikereste a legközelebbi előadás időpontját, majd megvette rá a jegyet.
Holnap újra látni fogom – ezzel a gondolattal aludt el aznap a felemás hajú férfi.
Másnap a szokásosnál is korábban kelt – ami nagy szó, mivel amúgy sem volt jó alvó – és izgatottan várta már az estét. Betegeire alig tudott figyelni és emiatt átkozta is magát, hiszen „már ő nem egy szerelmes tinilány." De végül – Todoroki legnagyobb örömére – eljött az este hat és egy rózsacsokorral a karjában állt be a sorba. Egyik kezében a vörös virágok voltak, míg a másikban a jegyét szorongatta. Kivárta sorát, majd amennyire csak lehetett előre furakodott, hogy minél jobban lássa az akrobatát.
*time skip*
A műsor a vége felé járt. Lassan az utolsó előadó is befejezte a műsorszámát. Ekkor minden résztvevő kijött, majd együtt meghajoltak. Endavour még egy kisebb zárószöveget is mondott, de aztán végleg befejeződött. Az emberek kivonultak, egyedül Shoto maradt a helyén, aki amikor már nem volt tumultus elindult apja felé.
–Csak nem meggondoltad magad, fiam? – kérdezte és meg sem próbálta leplezni meglepődöttségét és örömét, amikor meglátta, hogy legkisebb gyermeke hajlandó volt eljönni a cirkuszába, ráadásul önszántából. –Eszembe se jutott – lombozta le apját a pszichológus pár pillanat alatt. Csak felmutatta a csokrot. – Csak meg szerettem volna kérdezi, hogy merre találom a [h/sz] hajú artistát. Ezt neki hoztam. –Jobbra a második öltöző t/n a neve, rajta van az ajtón – morogta kelletlenül Endavour, majd elsietett irodája felé.
A heterokrómiás elment arra amerre apja mondta és hamar meg is pillantott a megfelelő ajtót. Bekopogott és megvárta amíg engedélyt kap a belépésre. Amint ez megtörtént óvatosan benyitott.
–Nem szeretnélek sokáig zavarni, de ezt neked hoztam. Nagyon ügyes vagy – kezdte Shoto és a nő felé nyújtotta a rózsákat. T/n elmosolyodott és átvette a virágokat. –Köszönöm szépen. Honnan tudtad, hogy itt találsz? –Édesapámé ez az egész – felelte elhúzott szájjal a férfi. –Valóban? Csak nem te vagy Shoto, aki nem akar fellépni? – kérdezte a légtornász. – Endavour-san már sokat mesélt... inkább panaszkodott rólad – nevetett fel a lány. –Én volnék – biccentett Todoroki. – Te meg t/n vagy, ha nem tévedek. –Nem. – Ekkor a fiatal nőnek mintha lámpát gyújtottak volna a fejében. – Talán egy-két hete, te nézted, ahogy gyakorlok, igaz? Megjegyeztem a hajadat, nem mindennap lát ilyet az ember. Festve van? –Nem. Így születtem. – Ebben a pillanatban Shoto telefonja megszólalt. – Azt hiszem mennem kell, de ha megadnád a számod még tudnánk később is beszélni. –Benne vagyok – mosolyodott el ismét t/n és egy papírra lefirkantotta a számát. – Viszlát később Todoroki Shoto.
