Anime one shots BEFEJEZETT

Merry Christmas

Takano Masumane x Ritsu Onodera

Figyelmeztetés: Onodera személyiségén kicsit változtattam, illetve elég rég láttam már ezt az animét, úgyhogy eltérések lehetnek

[Onodera]

Nem érzem fairnek, hogy nem elég, hogy egész karácsonykor bent kell lennünk, de Takano-san még Szenteste is behivatott. Persze, magamban aztán hiába dühöngök, ha egyrészt kirugatni nem akarom magam, másrészt úgysem merném elmondani neki, hogy mit gondolok. Takano-san egyetlen szerencséje, hogy nem igazán tartom a karácsonyt, amióta elköltöztem sosem gyűlünk össze a családdal. Én azért, mert a munkám nem engedi, ők pedig nem utaznak csak azért, hogy lássanak. Tegyük hozzá ezt néha nem is bánom, amilyen kupi néha felgyűlik kis lakásomban évekig hallgathatnám a család papolását, ehhez pedig nincs energiám bármennyire is szeretem őket. Amíg pedig ilyen értelmetlen gondolatokkal fárasztottam magam felöltöztem, majd el is indultam.

Mire beértem az irodába teljesen átfagytam annak ellenére, hogy legalább három pulóvert rángattam magamra. Kissé remegve léptem be a liftbe, s karjaimat dörzsölve reménykedtem abban, hogy így egy kicsit hamarabb át melegszem.
Aztán megállt a lift én pedig bármennyire is nem szerettem volna, megérkeztem.

-Végre itt vagy - pillantott fel laptopjából Takano-san miután egy halk „ohayoval" felhívtam magamra a figyelmet. Masumane-san csendben megvárta, amíg leszenvedem magamról azt a nagyjából öt kilónyi ruhát, majd belekezdett mondandójába.
- Most, így az elején leszögezném, hogy nem munka miatt hívattalak be - szólalt meg, mire szemöldökeim felszaladtak homlokom tetejére és nem sok kellett ahhoz, hogy az állam is koppanjon az asztalom lapján. - Az egyetlen ok az, hogy ha magamhoz hívlak úgysem jössz át.

Mivan? Nem tudom elhinni, hogy most sírjak dühömben, vagy csak szimplám vágjam pofon, merthogy most teljesen jogos lenne. Szenteste, ismétlem Szenteste, amikor semmi nem jár iderángatott a semmiért. Ráadásul olyan nyugodtan mondta, ki, hogy feleslegesen utaztam kora reggel a fagyban háromnegyed órát, mintha csak azt mondta volna, hogy ma szombat van.
Miután túltettem magam az első sokkon veszek egy mély levegőt, hogy lenyugtassam magam.

-É-és akkor miért is hívtál be? - Utálom, hogy annak ellenére, hogy jelenleg egy kanál vízben is meg tudnám fojtani a jelenléte elég ahhoz, hogy a hangom megremegjen és egy szendeszűz kislánynak tűnjek.
-Tch - Takano-san megforgatta szemeit, majd lehajolt táskájához, egy ideig kutakodott benne, végül pedig egy borítékkal és egy dobozzal a kezében egyenesedett fel. Kérdő tekintettel ahogy egyre közelebb ér, közben pedig igyekeztem nem lefolyni a padlóra pusztán a kinézetétől. - Boldog karácsonyt, Onodera!
-N-neked is - nyögtem ki, miközben éreztem, hogy a fejem forrósodni kezd a szégyentől. Én nem vettem neki semmit...
-Bontsd ki! - unszolt, én pedig - bár nem előtte terveztem ezt megtenni - eleget tettem kérésének. Először a borítékkal kezdtem, amiben egyetlen egy lap volt, rajta Masumane jellegzetes írásával.

Érdeklődve vettem ki a papírt, majd olvasni kezdtem a mindössze pár sorból álló szöveget. Az elején egy rövid vers volt, majd egy „szeretlek Onodera, legyél a barátom!" felírat, amibe akaratlanul is belepirultam. Mint minden alkalommal... Én is szeretem még, nem arról van szó, de túl sok a kétség és a kérdőjel a fejemben, ami visszatart. De már annyi ideje próbálkozik, ráadásul nem tudnám pont ma visszautasítani, úgy, hogy viszonzom az érzéseit. Talán adnom kéne egy esélyt neki. Vagy nem, végül is ő most már a főnököm és nem a senpaiom? Fogalmam sincs mi lenne a helyes... Mindegy. Kibontom a másik ajándékot is, majd addig kitalálom mit válaszolok neki.
A dobozban egy határidő napló lapult, amiben kivételesen sok helyet hagytak a jegyzetelésnek, illetve a manga sorozatom legújabb része, amit már elég régóta kerestem.

Tátott szájjal néztem a mellettem álló férfira. Azon már nem is csodálkozom, hogy ennyire jól ismer, nade ezeket megvenni biztosan egy vagyonba kerülhetett. Ő csak rám nézett azzal a lélegzetelállító mosolyával. A francba is! Miért ilyen tökéletes? Így nem csoda, hogy már annyi éve szeretem...

-Köszönöm az ajándékokat - hajoltam meg illedelmesen.
-Neked bármit - felelte, majd mosolya még szélesebb lett, amint meglátta ismét vörösödő arcom. Direkt csinálja. - Ha gondolod most már elmehetsz, a családod biztosan vár.
-Valójában nem igazán. - Ekkor valami eszembe jutott. - Takano-san..., neked még itt kell maradnod vagy te mész a családodhoz?
-Mi sem tartjuk a karácsonyt - rázta meg a fejét.
-Értem... A-akkor esetleg eljönnél velem valahova? - És ezaz, a hangom ismét remek. Szuper vagy Onodera Ritsu.
-Persze - bólintott, majd visszasétált a dolgaihoz és öltözni kezdett, így én is így tettem. Pulóverek, mellény, kabát, kesztyű, sál, sapka és már mehettünk is.

Az út meglepően jól telt. Arra számítottam, hogy vagy kínos csend lesz köztünk vagy bepróbálkozik és kétértelmű megjegyzésekkel bombáz, esetleg rákérdez a levelére, de egyik sem tette. Teljesen normális, hétköznapi dolgok kerültek csak szóba, mint például munka, család, szabadidő ésatöbbi. Végül aztán megérkeztünk arra az egyetlen karácsonyi vásárba, ahol az árusok még a mai napon is pultjaik mögött állnak vevőkre várva. Igaz, ilyenkor nem késő estig vannak, hanem csak délig, esetleg kora délutánig.
Célirányosan indultam meg az italokat áruló bódé felé. Mindketten kértünk magunknak inni, majd Takano-san felé fordultam.

-Itt megvárnál kérlek? Ígérem sietek. - Egy ideig furán nézett rám, majd végül bólintott egyet.
-Persze. - Küldtem neki egy hálás mosolyt, majd már ott sem voltam.

Sprintelve álltam meg annál a standnál, ahol alkoholokat árultak, ugyanis tudom, hogy itt árulják azt az alkoholt, amit Tanako-san nagyon szeret és csak egy-két helyen lehet kapni. Két üveget vettem belőle, majd még elmentem ahhoz az árushoz is, aki mindenféle porcelánokat árusít. Onnan bögrét szerettem volna és szerencsémre találtam is olyat, amilyet szerettem volna. Nem volt semmi extra, fehér volt a külsejére a világ összes nyelvén fel volt írva, hogy „igen". Remélem majd leesik neki ezért miért adom neki...

Sietve rohantam vissza Masumane-sanhoz, aki időközben leült és most olvasva várt rám. Sajnos nincs túl jó időérzékem, úgyhogy csak reménykedni tusok, hogy nem várt rám túl sokat.

-Visszajöttem - lihegtem egy kicsit a sok futástól. Erre felpillantott, eltette a könyvét és felállt. - Bocsánat, hogy nincs becsomagolva, de boldog karácsonyt! - nyújtottam felé ajándékait. Először az alkoholokat vette szemügyre, majd a bögrét. Egy ideig csak nézte, majd úgy nézett rám, mint aki nem hiszi el, amit lát.
-Ez...? - Wow, nem sokszor hallottam Takano-sant ilyen bizonytalannak. Elpirulva bólintottam egyet, mire elmosolyodott és elrakva a törékeny tárgyakat megölelt, majd arcomat két keze közé fogva megcsókolt, amit félénken, de viszonoztam.

Talán mégsem volt olyan rossz korán kelni és benni az irodába.