Anime one shots BEFEJEZETT

なんで? pt2

Daisuga

Életem legjobb és legszebb álmosolyával álltam a templomban, mint legjobb barátom tanúja. Daichi hibátlanul nézett ki. Fekete haja rendezett állt, ruhája makulátlan volt, széles mosolya pedig csak még helyesebbé tette őt. Mellette ott állt immáron a felesége, Michimiya-san, aki – bármennyire is rossz bevallani – szintén tökéletesen nézett ki. Felső közép óta megnövesztette haját, ami most egy kontyban ült feje tetején, s kis apró, fehér virágok voltak beletűzdelve. Fátyla rövidebb volt ellenben ruhájával, ami hatalmas uszályban végződött. Összeillenek – nyomtam el egy szomorú fintort.

A templomi szertartásnak vége lett, mindenki kiözönlött, majd csordaként indultunk el a pár sarokra lévő étterem felé, ami erre az időre ki lett bérelve. Út közben Sawamura mellé kerültem.

–Gratulálok – mosolyogtam rá. Minden erőmre szükségem volt, hogy ne csorduljanak ki könnyeim miközben kimondom ezt az egyetlen szót.
–Köszönöm Koushi, sokat segítettél – pillantott rám hálásan.
–Ugyan, semmiség a legjobb barátomnak.

Ezek után nem sokat beszéltünk, mivel felesége felé fordult, én pedig nem akartam megzavarni a friess házasokat. Helyette – legnagyobb bánatomra – eszembe jutott az egyetem első éve. Talán ha akkor bátrabb lettem volna, most Michimiya-san ujja helyett az enyémen lenne a gyűrű...

*flashback*

Idegesen toporogtam az udvaron. Lehívtam Daichit és úgy terveztem, hogy most fogom bevallani neki, hogy szeretem. A táskámban a neki vett ajándék előkészítve lapult; egy röplabdás kulcstartó és a kedvenc csokija.
Nem sokkal később megjelent Sugawara és nekem egyszerűen eltűnt a bátorságom.

–Én... – kezdtem neki, de útközben meggondoltam magam. Úgyse viszonozná az érzéseim. – a professzor hivatott téged és azt mondta sürgős.

Bár féligazság volt, hiszen egyetlen közös tanárunk tényleg kereste, de azért elég gyenge kifogás volt a részemről, hiszen ezt meg is írhattam volna neki. Nem is csodálkoztam hát, amikor a fekete hajú pár kínos percig csak hitetlenkedve nézett engem. Aztán végül bólintott egyet és egy biccentés után elment.
Akkor éreztem, hogy az egész arcom ég és talán az volt életem egyik legkínosabb pillanata.

Aznap este nem tudtam aludni és a leghisztisebb lányokat megszégenyítően sírtam végig az egész éjszakát, miközben a kulcstartót szorongattam. Elmulaszottam egy jó lehetőséget, s tudtam: ha most nem sikerült bevallanom máskor sem fog menni.
Igazam lett. Nagyjából egy hónappal később Diachi és Michimiya összejöttek. Először bármennyire is tartottam magam undorítónak abban reménykedtem, hogy szétmennek, de be kellett látnom, ők igazán szerelmesek egymásba és nem valószínű, hogy valaha is szakítani fognak.

Az emlékre ismét rámtört a sírhatnék. Egy ideig vissza tudtam tartani, de aztán már csak nem ment. A sós cseppek némán folytak végig az arcomon és ha akartam se tudtam volna megállítani őket.
Így történt, hogy legjobb barátom esküvőjének első negyedét egy étterem férfi mosójában töltöttem miközben kisírtam a szemeimet. Sugawara Koushi, szánalmas vagy.