Nappal folyamatosan elnyom az álom, éjszaka pedig csak nézelődöm, és minden ostobaságon gondolkodom. A szerelmem biztosan el tudna altatni. Anyám hülyének nézne, ha megkérném, hogy olvasson fel nekem esti mesét? Abból is hiányt szenvedtem kiskoromban, most simán bepótolhatná. A gyermekem is ilyenkor aktív. Az éhség is kínoz. Az egész hetem így ment el. Szinte egy éjszakát sem tudtam végigaludni, de munka után egyből bedobtam az unalmasat, és szundikáltam. A szerelmemmel nem sokat beszéltem, csak néhány szót a neten. Azt írta, hogy nagyon hiányzom neki, és vasárnap felugrik egy kis hadd ne mondjam, mire. Szeretem a humorát, nem is sértő, csak belegondoltam, és mélyen érintett hirtelen. Anya hazament a hét közepén. Még mindig hihetetlen, hogy a legrosszabb szülő-gyerek kapcsolatból a legeslegjobb lett. Soha nem gondoltam volna. Azt hittem, hogy életünk végéig háborúzni fogunk egymással.
Hamar eljött végre a szombat reggel. Ez két szempontból is nagyszerű: az első, hogy megyünk Bécsbe, a másik pedig, hogy már csak egy napot kell kibírnom nélküle. Zoéval összekaptuk magunkat, és felkészültünk anyagilag is erre a kis kiruccanásra. Kábé két és félóra utazás vár ránk. Nem győztem kivárni, hogy kiszálljak az autóból. Az én autóm sokkal kényelmesebb, mint a barátnőmé. Akárhogy ültem, a végére már mindenhogy borzalmas kényelmetlen volt. Amint kiszálltunk az üzlet előtt, azonnal felpörögtem. A ruháknál kezdtük a nézelődést. Jobban is nem időzíthettünk volna, mert a szezonváltás miatt előkerültek a pompás őszi ruhák. Zoé első ránézésre beleszeretett egy bőrkabátba, amit felpróbált. Annyira jól nézett ki benne, hogy azonnal a kosarában landolt. Vehettem volna pár ruhát, hogy majd a terhesség után hordhassam őket, de nem tettem. Kéne mellém egy szakember, aki tanácsokkal lát el minden egyes felesleges vásárlás során. A barátnőm erre a célra nem megfelelő, hiszen ő is nagyon szeret vásárolni, így nem lebeszélne, hanem támogatna. Miután végzett a ruháknál, továbbmentünk, és elém tárult a Disney-s részleg. Az egész boltot megvettem volna. Minden csak pénz kérdése.
– Zoé, szerinted mit szólna, ha kapna tőlem egy Disney-s pizsamát? Kiakadna? – kérdeztem nevetve.
– Miért pont olyat?
– Mindig piszkál, ha abban vagyok.
– Miért is?
– Mindig azzal jön, hogy mikor növök már fel. Tudhatná, hogy sosem. Már csak Seholországba kellene költöznöm Pán Péterrel. Úgy lenne az igazi – nevettem, majd nézelődtünk tovább.
– Lecserélnéd Pán Péterre életed szerelmét? – pimaszkodott.
– Ha szakállat növesztene, talán – kacsintottam.
Valami egészen viccesre gondoltam, de a kezem ügyébe került egy irtó cuki darab, amiből volt női is: egy Oroszlánkirályos kétrészes pizsama. Vettem ezeken kívül még két alvóruhát, mintha nem lenne otthon száz. Az egyiken Mulan, a másikon pedig a kedvencem, Herkules van. Ebből a kócerájból nem lehet távozni ilyen aranyos dolgok nélkül. Megbeszéltük nézelődés közben, hogy jövő hónapban is eljövünk, aztán veszünk Halloween-re ruhákat és kiegészítőket. Miután végleg végeztünk a ruhákkal, áttértünk a szépségápolási sorra. Egy csomó maszkot vettem, mert annyiféle volt, hogy lehetetlen választani közülük. Mivel mindketten megéheztünk, beültünk egy közeli étterembe. Kész szenvedés lesz a hazaút, pedig terhességem előtt imádtam autóban utazni. A random kocsikázások a legjobbak. Ez is megváltozott, mint minden más. Este nyolcra sikerült hazaérnünk. Feldobtam Instagramra egy fotót a sok szatyorról. Mindkettőnké szerepelt rajta, ezért megjelöltem Zoét a képen. Kipakoltunk, ő pedig közölte, hogy elmegy a barátjához. Olyan jó nekik! Akkor lehetnek együtt, amikor csak akarnak. Letusolt, és gyorsan lelépett. Bepakoltam Borka szobájába az új ruháit és a játékait, aztán én is elmentem a fürdőbe. Amikor visszatértem a szobába, azonnal a telefonomért nyúltam. Mintha éreztem volna, hogy meg rá kell pillantanom. Öt nem fogadott hívás érkezett tőle. Majdnem infarktust kaptam, miközben visszahívtam.
– Úton vagyok, baba – közölte.
– És hova mész?
– Egy lányhoz.
– Hűha, nagyon szerencsés az a lány, ha ilyen későn elmész hozzá.
– Én vagyok szerencsés, hogy egy ilyen lányhoz mehetek ilyenkor.
– Biztos, hogy nagyon örül – vigyorogtam.
– Szeretlek.
– A lány ajtaja mindig nyitva áll előtted.
Nevetnék, ha egy másik lányhoz menne, és ezt csak úgy elmesélte volna. Úgy volt, hogy talán vasárnap, erre szombat éjjel tizenegykor képes eljönni. Annyira szeretem. Remélem, hogy az egész hétvége csak a miénk lesz. Hálás vagyok neki, hogy ma nem kell sírva elaludnom. Elfeküdtem a kanapén, felléptem minden közösségi oldalra, hogy vegyek egy pillantást arról, hogy mi történik a nagyvilágban. Bea még fent volt, ezért írtam neki, hogy megkérdezzem, mikor találkozunk újra. Már a beszélgetés elején felajánlottam neki, hogy bármikor eljöhet hozzám. Hatalmas meglepetés ért, amikor a Facebook értesítéseim között az szerepelt, hogy anyám ismerősnek jelölt. De hát ő utálja ezt! Szándékosan kizárja a közösségi oldalakat az életből. Sokkot kaptam. Visszaigazoltam, és rámentem a profiljára. Elmosolyodtam, amikor megláttam, hogy a profilképén apával van. Ezt a képet még Ariana készítette róluk a parton. Nem bírtam ki, hogy ne írjak neki. Viszonylag gyorsan válaszolt, a szomszédok segítettek neki. Ez addig jó dolog, míg nem találkozom a rólam készült képekkel anya profilján. Az esetek többségében ez szokott következni. Elindítottam a videóhívást, és még szerencse, hogy a többiek segítettek neki, különben fogalma se lett volna, hogy mit kell csinálni. Örültem, amikor megláttam őket. Olyan aranyosak voltak. Anya letette az asztalra a telefonját, és kitámasztotta valamivel, hogy ne dőljön el.
– Hogyhogy fent vagy még? – kérdezte apa.
– Várok valakit. Alig alszom valamit mostanában.
– Pedig pihenned kellene – szólt hozzá anya.
– Így is szép vagy! – kiáltotta Dia a háttérből.
– Kösz, de szerintem ebben az állapotban, nulla szemöldökkel inkább visszataszító vagyok, mint szép – válaszoltam, majd tovább beszélgettünk, de persze nem csak a szépséges arcocskámról. Már vagy egy jó negyedórája szórakoztattuk egymást, amikor meghallottam, hogy nyitódik az ajtó.
– Miért hagyod nyitva az ajtót? Még a végén ellop valaki.
– Ugyan, ki lopna el? Kinek kellenék? – kérdeztem, ő pedig leült mellém, és köszönt mindenkinek.
– Én ellopnálak – válaszolta, majd hozzám bújt. Csak mosolyogtam.
Pár perc múlva elköszöntem anyáéktól, akik teljesen megértették, hogy muszáj letennem. Olyan felemelő érzés, hogy megint képes volt elindulni este, hogy velem lehessen. Nem tudom, hogy ilyenkor miket hazudik össze, de nem is érdekel. A lényeg, hogy itt van és fogja a kezemet. Meg a combomat. Annyira a rabjává váltam, hogy képtelen vagyok ellenállni neki. Miért is kellene megtagadni magunktól azt, ami jó? Vagy azt, ami boldoggá tesz minket? Elkezdtem a fülét rágcsálni, aztán a nyakát, utána hosszasan csókolóztunk. Amikor már benne voltam a dologban ízig-vérig, akkor rákérdezett, hogy:
– Amúgy Zoé nincs itthon?
– Ez komolyan most jut eszedbe? Nem itt lennénk, ha itthon lenne – válaszoltam.
– Kinézem belőled, hogy neked már teljesen mindegy, hogy hol és mikor...
– Na, mintha téged annyira kéne kérlelni – viccelődtem, majd folytattuk.
Azt mondta, hogy örökké szeretni fog. Újak a körmeim és nagyon élesek. Meg fog látszódni a hátán, hogy összekarmoltam. Fogalmam sem volt, hogy hány óra van, vagy, hogy mi történik körülöttünk. Feküdtem csukott szemmel az ölében, miközben simogatta a hajamat és az arcomat.
– Komolyan is gondoltad a nemrég elhangzottakat? – kérdeztem.
– Miért, miket mondtam?
– Hülye! – ráztam a fejem. – Hát, hogy örökké szeretni fogsz.
– Ja, persze – válaszolta.
– Akkor már haza se mész sosem, de jó!
– Nem akarok.
– Ha most azt kérdezném, hogy elveszel-e feleségül, akkor azt is helyesled? Mi van veled? – nevettem.
– Ahhoz előbb el kellene válnom.
– Tessék, itt az ideje. Jó, nem kérem, hogy vegyél feleségül. Én csak annyit szeretnék, hogy maradj örökre velem.
– Tudod, hogy nem lehet. Most biztos, hogy nem.
– Nem tudod félretenni a becsületedet, büszkeségedet, vagy ez minek számít? Egyszerűen mindent félre kellene tenned. Mindegy, erről már hallani sem akarok – jelentettem ki felháborodottan.
– Bolond vagy.
– Nos, és holnap maradsz-e?
– Igen, csak el kell majd mennem délután egy kicsit. Fél óra.
– Ami nálad minimum egyet jelent – forgattam a szemeimet. Felültem, és csókolgatni kezdtem. Egész elgondolkodtató, hogy hozzá mennék-e, ha véletlen úgy alakulna. Lennék a felesége. Valaki magyarázza el, hogy a fenébe tudtam ennyire megváltozni? Egy határozott, erős és a házasságra hányingerrel gondoló csaj voltam. Egy csendes lázadó. Aztán jött ez a seggfej, és teljesen megváltozott az életem. Olyan, mintha kicseréltek volna. Az ilyen pillanatokért megérte minden eddigi könnycsepp, minden eddig egyedül töltött éjszaka. Remélem, hogy hamar meg fog jönni az esze. Azt értitek-e, ha úgy próbálom elmagyarázni az érzéseimet, ha azt mondom, hogy Ő olyan számomra, mint amikor sok-sok esős nap után kisüt a napocska? A meleg napsugarak nem csak az arcomat érintik meg, hanem a szívemet is. Vagy talán még ahhoz tudnám hasonlítani, amikor kibaszott fáradt vagy, de tényleg, és megiszod az első kávédat. Feltöltődsz élettel. Nem tudom, hogy neki mekkora a koffeintartalma, de azonnal feldob, ha meglátom.
Felébredtem délelőtt tizenegy körül. A nagybetűs Ő már megint nem volt mellettem. Hallottam, hogy kint telefonál a nappaliban. Kimentem, és leültem mellé a kanapéra. Váratlan magához húzott. Tíz percig ültem átkarolva, csukott szemmel, mire letette a telefont. Azt mondta, hogy olyan régen vitt már kajálni, hogy arra gondolt, elmehetnénk valamerre. Nem ilyen jó fej ám, inkább csak éhes. Összeszedtem magam, és lekullogtunk az autóhoz. Mielőtt beszálltunk volna, megszólalt a telefonja. Persze, hogy már megint a felesége hívta. Úgy ültem mellette, mint egy durcás kislány, miközben hallgattam, hogy miket hazudik a feleségének. Vágta a fejeket, közben eltartotta a telefont jó messzire. Meghúztam a vállamat. Mást nem hallottam az utolsó pár percben a szájából, csak hogy mennyire szereti. Letette, én pedig nem bírtam szó nélkül hagyni.
– Baszd meg, a helyedben én nagyon szégyellném magam. Hogy tudsz megbirkózni a lelkiismereteddel?
– Te teszed ezt velem. Szerinted én így képzeltem el az életemet? – kérdezte tök komolyan.
– Hékás, akkor is te kezdted, sőt, utána is te kerestél meg.
– Akkor is te hoztad ki belőlem – közelebb hajolt, és megcsókolt. Hülye fasz.
Beültünk valami számomra ismeretlen étterembe. Vártuk, hogy megérkezzen a pincér vagy egyáltalán történjen valami. Pár perc múlva feltűntünk a pincérnek, aki hadd ne mondjam, nem volt túl kedves. Rántott camembert sajtot kértem áfonyamártással és sült krumplival. Azt mondta rám, hogy sült krumpli királynő vagyok. Ennél szebbet még sosem mondott. Huszonöt perc várakozás után kihozták a kajánkat. Elindultunk volna haza, de nekem semmi kedvem nem volt most otthon ülni. Hosszas győzködés után rávettem, hogy menjünk el Siófokra. Próbáltam elérni anyát, de nem vette fel a telefont, ezért apát hívtam. Miután ő se vette fel, a szerelmem csak annyit kérdezett, hogy miért nem megyünk haza dugni. Nevettem, hogy akár egész este dughatunk, de most mehetnékem van. Miután már teljesen felizgatott az autóban, apa hívott.
– Kicsim! Bocsánat, a szobában volt a telefon. Mondjad! – kezdte.
– Szia! Csak annyit akartam kérdezni, hogy otthon vagytok-e, de ezek szerint igen.
– Persze! – nevette el magát. – A nyugdíjas éveink elején tartunk, hol máshol lehetnénk?
– Ó, igen. Akartam is már kérdezni, hogy ne fogadjak-e fel egy ápolót mellétek.
– Az jó lenne... – röhögött. – Miért érdeklődsz? Csak nem eljössz?
– Így legyen ötösöd a lottón. Elmennénk egy kicsit, ha nem baj.
– Gyertek csak!
– Oké, nemsokára találkozunk – replikáztam, majd le is tettem. Szomorú arccal nézett rám. Nem értettem, hogy mi a baja.
– Most mi bajod? – kérdeztem, majd megsimogattam az arcát.
– Vezetnem kell?
– Jaj, akkor menjünk haza, és átülünk az enyémbe.
– De nem akarom, hogy vezess.
– Miért? Mert terhes vagyok? Ez nem betegség – nevettem.
Át is szálltunk a Mercibe. Treffen der deutschen Autos. Kényelembe vágta magát, becsukta a szemeit, majd azt mondta, hogy mehetünk, Ő egészen Siófokig aludni fog. Imádom, amikor fekete póló van rajta. Mindenfélét imádok, de a fekete és a fehér a kedvenc. Az se baj, ha épp nincs rajta semmilyen felső. Öcsém, azok a mellbimbók... Hozzá sem szoktam érni a telefonomhoz vezetés közben, de most kivételesen lefényképeztem. Pár másodperc volt az egész, nem okoztam közúti balesetet, nem halt meg senki, és mindenki jól érzi magát. Kár is lett volna ezt a szép napsütéses délután a szobába tölteni. Leparkoltam a ház mögötti parkolóban. Komolyan elaludt, mert ütögetnem kellett, hogy keljen fel. Miközben elindultunk befelé, megszólalt a telefonom.
– Írtam már, de nem válaszolsz. Merre vagytok? – kérdezte Zoé.
– Szia, neked is. Most értünk ide anyáékhoz. Miért? Te mit csinálsz?
– Ja, csak azért kérdeztem, mert elmegyek én is anyámékhoz. Benji elkísér. Nem tudom, hogy meddig maradok, de egy pár nap szabadságot sikerült adnom magamnak.
– De jó! Akkor jó pihenést nektek.
– Köszi! Majd írok, hogy mi a helyzet. Szia!
Király, ő is végre pihen egy kicsit. Szüksége van egy kis nyugalomra, mert nagyon sokat dolgozik. Jut eszembe, milyen régen voltam már otthon. Az eredeti otthonomban. Felértünk a lakásba, anya öleléssel fogadott. Leültünk, majd egyből nekiálltam kérdezősködni. Annyira érdekelt, hogy ilyenekre mi a fene vitte rá az anyámat.
– Mi ez a Facebook és Messenger használat?
– Már mindenkinek van, így gondoltam, egy kis segítséggel csinálok magamnak.
– Jól tetted. Ha lehet egy nagy kérésem, akkor az lenne, hogy rólam ne tegyél ki semmit: se egy mostani képet, se egy kiskoromból származót. Nem szeretnék a saját képeimmel találkozni ezen a mocskos oldalon.
– Pedig mindenkivel tudatnom kellene, hogy milyen gyönyörű a kislányom, aki babát vár.
– Minden ismerősöd meglesz anélkül, hogy nem látnak rólam képeket – mondogattam.
– Tegnap beszéltem egy volt osztálytársammal és néhány régi munkatárssal is. Nekik kellene küldenem képet. Mit szólsz? – kérdezte.
– Maximum úgy, hogy én küldök át neked, te pedig azokat továbbítod.
– Milyen vagy!
– Nem akarod megsérteni a személyiségi jogaimat, remélem.
– Jaj, dehogy! – nevetett.
– Küldök át néhányat majd, és talán azokat továbbíthatod nekik.
– De rendes vagy! – kinevetett újra. Nagyon szórakoztató személyiség az anyukám, és fáj, hogy erre így 20 év után kellett rájönnöm. A szerelmem mindez alatt kómásan ült mellettem. Végül bement a szobába, amelyikben a múltkor is aludtunk. Nem tudtam eldönteni hirtelen, hogy ez jó vagy rossz dolog-e, ha most alszik egyet. Este aktív lesz.
– Mi van vele? Máskor mindig olyan pörgős – kérdezte anya.
– Állítólag napok óta nem alszik normálisan miattam – nevettem.
– Még egy ok, hogy végre veled legyen! – vágta rá apa.
– Igen, tényleg. Hiába mondogatom, még mindig hajthatatlan.
Eltelt egy óra. Közben beszéltem a Messengeren Beával is, aki mérges volt rám, amiért nem szóltam, hogy Siófokon vagyok. Ígéretet tettem neki, hogy a közeljövőben össze fogunk hozni újra egy találkozót. Bementem a szobába. A szerelmem olyan békésen aludt. Simogattam a karját és az arcát. Majdnem elsírtam magam, mert arra gondoltam, hogy mennyire szeretem. Halkan kisurrantam, és visszacsapódtam a szüleimhez. Pár perc múlva apa elment, hogy hozzon valami kaját. Anyával ketten maradtunk.
– Meddig szándékozol dolgozni? – kérdezte.
– December 15-ig. Igaz, hogy ez attól is függ, hogy mennyire fogom bírni az utolsó hónapban a munkát – válaszoltam.
– És azon gondolkodtál már, hogy mikor kezded el újra?
– Igen, gondolkodtam. Decemberben csináltatok ajándék szempillás utalványokat, amiket februárban lehet majd beváltani, de rendesen csak nyár elejétől akarok dolgozni. Minél több időt szeretnék Borkára fordítani.
– Helyes! Előnnyel indulsz, hiszen otthon dolgozhatsz.
– Persze, ezért az is megfordult a fejemben, hogy egy-egy vendéget el tudnék vállalni naponta a gyerek mellett is, de majd meglátom. Tudom, milyen az, ha a szüleimnek a munka áll mindenekelőtt – mondtam szomorúan.
– Tudod, hogy mennyire bánom? És apád is. Kidolgoztuk a lelkünket. Igaz, meg is van a látszat, de közben elfelejtkeztünk élni.
– És ti azt akartátok, hogy én hasonlóképp cselekedjek – ráztam a fejemet.
– Jó kis tanulólecke volt. Ha újrakezdhetném, talán még testvéred is lenne. Itt vagyunk két ház tulajdonosaiként, van félretett pénzünk, de ketten maradtunk. Jó lett volna, ha vannak testvéreid, akik fiatalabbak.
– Rengeteg szempontból jó lett volna, ha nem maradok egyke. Hamar otthagytalak titeket, és ilyen áron nem is kellett volna ez az élet.
– Nagyon hiányzik a nagyi. Büszke lenne rád – sóhajtott egy nagyot, miközben könnybe lábadtak a szemei.
– Azt mondod?
– Tulajdonképpen ő azzal, amit elért rengeteg szabályt szegett meg az akkori elvekkel szemben. Hasonlóképp cselekedett, mint te – sóhajtott újra. – Jobb is, hogy nem hallgattál ránk.
– Igen, sok mindent mesélt a múltjáról. Bárcsak még hallgathatnám a sztorijait – mondtam. – Mivel kapcsolatban? Annyi mindenben nem hallgattam rátok – nevetettem.
– Az egyetemmel kapcsolatban. Nehéz volt akkoriban felismerni, hogy te nem ezt akarod. Nem is akartunk tudomást venni róla, hogy az érettségi után angolozol, majd szempillás leszel, és soha nem mész egyetemre.
– A legfontosabb, hogy jól alakult az életem. Nem vagyok egy elveszett gyerek.
– Szemtelen annál inkább, de így szeretünk – mosolygott, miközben megölelt.
– Anya, te sosem meséltél nekem arról, hogy a mama és a papa hogyan fogadta, hogy fiatalon leszel anyuka. Mert nekem baromi nehéz volt elmondani, hiszen nem álltunk olyan szoros kapcsolatban.
– Ez úgy kezdődött, hogy apu mindenképp azt akarta, hogy apád előbb vegyen el feleségül, de megelőzted a házasságot. Nyárra terveztük az esküvőt, ami végül is meglett, csak te már a hasamban voltál. Apámnak érdekes felfogása volt, és nagyon sokáig haragudott emiatt rám. Mindketten szerették apádat az első perctől, de szerinte nem volt tisztességes, hogy még a házasság előtt teherbe estem. Anyu mindig azt mondta nekem, hogy hallgassak a szívemre. Én így láttam jónak. Ő végig mellettem állt, még az utolsó percben is. Csodálatos ember volt – mesélte.
– Oké, és akkor mindenki boldog lett végül? – csodálkoztam. – Mi történt veletek, hogy ennyire megváltoztatok? Amikor kicsi voltam, akkor te mindenre hallgattál, csak a szívedre nem.
– Persze, mindenki örült neked – mosolygott. – Rájöttünk, hogy más világot élünk a 2000-es évek után, ezért úgy éreztük, hogy minél jobban be kell biztosítani a jövődet. Belemerültünk a munkába és abba, hogy te úgy nőj fel, hogy ne szenvedj semmiben hiányt. A mai napig kérhetsz bármit, mi támogatunk, amíg tudunk.
– Mindennek megértem a miértjét, és csodálattal nézek fel rátok, hiszen az égvilágon mindenem megvolt, kivéve azt az egy dolgot.
– Van még rengeteg időnk bepótolni. Ha megszületik az unokám, még oda is költözök, nehogy lemaradjak valamiről, és nem is maradhattok egyedül. Majd én vigyázok rátok! – nevetett.
– Talán másképp alakul, és nem maradok egyedül Borival. Félek a jövőtől, de megígérem itt és most, hogy minden akadállyal szembe fogok nézni.
– Nagyon helyes, de szólok, hogy ezentúl nem kell egyedül legyőznöd az akadályokat, amiket az életed eléd dob – mondta, aztán hallottuk, hogy nyitódik az ajtó. Apa jött haza, meghozta a vacsorát. Ennyire elment az idő? Sóskát hozott nekem, főtt tojással és krumplival. Ennél jobb fogást nem is hozhatott volna, olyan régen ettem már normális kaját. Bementem a szobába, hogy felkeltsem életem szerelmét, hogy vacsorázzunk velünk. Jóllakottan ültünk a konyhában, miközben megbeszéltem anyáékkal, hogy legközelebb úgy csinálom a dolgaimat, hogy náluk tudjak aludni. Nem tévedtem azzal a kapcsolatban, hogy a szerelmem kipiheni magát. Feltétlen Ő akart vezetni. Visszafelé én alszom.
Végigénekelte hazáig az utat, tök mindegy, hogy épp mi szól az autóban. Megint az üres lakásba léptünk be. Biztos, hogy Zoé jól érzi magát a szüleinél. Kijárt már neki ez a kis kiruccanás. Egyszer el fogom kérni a kulcsot anyáéktól, és hazamegyek nosztalgiázni. Tennék néhány kört az utcákon, órákig sétálgatnék, majd órákig feküdnék mozdulatlanul az ágyamban, végül kiülnék a teraszra hallgatni a falu csendjét. Honvágyam van. Miután beléptünk a lakásba, azonnal egymásnak is estünk.
– Remélem, érzed, hogy nem tudok nélküled élni – mondtam, miközben a hajamat simogatta.
– Mindig ezt akarom érezni.
– Viszont én sokszor azt érzem, hogy csak játszol velem. Te nem szoktad azt érezni, hogy kedvedre alázol, és ezt még élvezed is?
– Bolond vagy.
– Csak szerelmes – súgtam a fülébe, majd elkezdtem harapdálni. Képtelen vagyok kirészegedni a mámorból, amit miatta érzek, főleg így, hogy felkapott, és bevitt a szobába. Ott folytattuk, ahol az imént abbahagytuk.
– Nagyon fogok bőgni, ha elmész – suttogtam.
– Nem ér zsarolni – megölelt.
– Ez nem zsarolás, ez a szar igazság. Meg fogok fulladni a könnyeimben. Tudom, hogy te azt szeretnéd, ha mástól fulladnék meg, de a sírás lesz a végzetem.
– Maradnék, de nem lehet – mondta, majd meg akart csókolni, ám elhajoltam előle. Kimentem a fürdőbe, és megálltam a tükör előtt. Alig bírtam belenézni a saját szemeimbe. Egy hisztis barom vagyok. Keservesen sírtam, közben teleengedtem a kádat vízzel. Amikor már a forró vízben áztattam magam, bejött utánam. Meg is öltem volna, ha nem jön be. Közelebb jött, és határozottan megfogta mindkét kezével az idióta fejemet, majd megcsókolt.
– Miért csinálod ezt?
– Mit? Pancsolok – reagáltm.
– Szerinted nekem könnyebb? – kérdezte.
– Nem, nem könnyebb. Annyi köztünk a különbség, hogy egyedül te segíthetsz azon, hogy mindkettőnknek jó legyen. Én, ha fejen állok, akkor sem fog történni semmi.
– Amikor ilyen vagy, azt kívánom, hogy legyél két percig a helyzetemben. Csak két percig, nem kell tovább – mondta, én pedig nem akartam tovább firtatni ezt az egészet, ezért abbahagytam.
– Gyere inkább, és ne haragudj.
Fürdés közben, majd az ágyban is folyamatosan azt mondogatta, hogy nagyon szeret. Megint seggfej voltam. Nem akartam piszkálni, sem megbántani azzal, hogy elmondtam, hogy miatta szenvedek. Most épp nem, de holnaptól megint érezhetem a szomorúság és a magány keserű ízét. A lényeg, hogy professzionálisan megcsináltuk a dolgokat: addig-addig szórakoztunk egymással, míg nem tudunk egymás nélkül élni. Szép dolog a szerelem, csak ne járna ennyi badarsággal. Fogalmam sincs, hogy Ő hogyan vélekedik kettőnkről. Nemsokára mindkettőnk élete fenekestül felfordul. Számomra még mindig felfoghatatlan az érzés, hogy kibaszottul szeretjük egymást, mégsem lehetünk együtt Isten igazából. Mellette elaludni, majd felébredni a legcsodálatosabb dolog, amit valaha éreztem. Sokkal megértőbbnek kell lennem, de nem bírom ki, hogy ne hisztizzek. Nem szabadna úgy viselkednem, mint egy hisztis kölyök. Meg kell értenem, hogy rajtam kívül vannak sokkal fontosabb dolgok is az életében. Ő tölti be az űrt az életemben, ami mind idáig csak tátongott a nagy semmiben. Elalvás előtt megbeszéltük, hogy korán kelünk, hiszen nem maradhat el a búcsúzós reggeli szex. Őszintén? El sem akartam aludni. Nem akartam, hogy olyan hamar reggel legyen.
Reggel arra keltem, hogy csapkodja a szekrény ajtaját.
– Mit művelsz? Nem úgy volt, hogy még összebújunk egy kicsit? – kérdeztem felháborodottan.
– Öltözöm, és de, úgy volt, csak elaludtunk.
– Hány óra van? – Keresgéltem a telefonomat. Megláttam, hogy 7 óra 48 percet mutat, és a szívem azonnal megállt.
– Mindjárt nyolc, és nekem már ott kellene lennem – közölte, majd kapkodott tovább.
– Az a vicc, hogy én nem hallottam az ébresztőt. Nem emlékszem rá.
– Én se – sóhajtott. – Jó volt minden, baba. Majd hívlak! – közölte. Megcsókolt, és el is sietett. A fejemre húztam a takarót. Már csak ez hiányzott az életemből. Elveszettnek és nyomorultul éreztem magam. A legdühítőbb az egészben, hogy még a munka sem fogja elterelni a figyelmemet. Miközben pakolásztam, megtaláltam az óráját az ágy mellett. Szorongattam egy darabig, majd letettem a szekrényre. Próbáltam elmagyarázni magamnak, hogy nem szenvedhetek ennyire egy férfi miatt. Nem hogy ennyire, semennyire nem kellene szenvednem. És ami a legfontosabb, hogy a babának sem tesz jót, ha folyton magam alatt vagyok. Rajta kívül semmi bajom sincs az életemmel. Ő a legnagyobb baj az életemben. Nemsokára anya leszek, normálisak a szüleim, vannak barátaim, saját vállalkozásom van és még pénzem is akad. Majdnem tökéletes az életem, de én mit csinálok? Kínlódom és szenvedek. Ő a legnagyobb hiba az életemben, de ez kölcsönös. A legnagyobb hiba, ami egyben a legjobb is. Összeszedtem magam lelkileg, nekiálltam dolgozni.
Péntek este még mindig egyedül ücsörögtem a lakásban, ugyanis Zoé azóta sem talált haza. Fárasztó volt a hetem. A minap azt írta, hogy van valami, aminek nagyon fogok örülni, de még nem mondhatja el. Miért van az, hogy folyamatosan eléri, hogy ne tudjak nélküle létezni? Valami megmagyarázhatatlan dolgot érzek napok óta. Ez a szerelem a négyzeten vagy mi a fene?
Szombat délelőtt Arianával találkoztam a városban. Beültünk egy pizzázóba, ahol degeszre ettünk magunkat, és megállás nélkül csacsogtunk.
– Mindig is abban a tudatban éltem, hogy sosem leszel szerelmes. Mindig olyan rideg voltál a pasikkal kapcsolatban – magyarázta Ari.
– Mert a lányokat szerettem, de megváltoztam. Nem is értem, hogy miért lepődsz meg – viccelődtem.
– Te hülye vagy! Bár, azt mindig is tudtam, hogy engem kifejezetten szeretsz.
– Nincs ebben semmi gáz szerintem – kuncogtam. – Szeretlek! A viccet félretéve, én sem gondoltam volna, hogy akár az életemet adnám valakiért. Olyan szép lenne, ha eldobna mindent értem. Mesébe illene.
– Előbb vagy utóbb, de minden tökéletes lesz.
– Lehet utóbb is, csak valaki mondaná meg, hogy valaha képes lesz lépni.
– Ne aggódj – mosolygott.
Mi más enyhíthetne a fájdalmamon, mint egy kis pénzköltés? Pár óráig járkáltunk egy bevásárló központban, én pedig azt vettem észre, hogy elköltöttem egy átlagember fizetéséhez hasonlító összeget. De legalább a kedvem jobb lett. Rávettem a barátnőmet, hogy jöjjön fel egy kicsit. Nem akartam egyedül lenni. Ültünk a kanapén, épp röhögő görcsöt kaptam, amikor megszólalt a telefonom. A várva várt hívás.
– Babám, eljössz? – kérdezte a nagybetűs Ő.
– Miért, hol vagy? – Egyből elmúlt a nevethetnékem.
– Itthon – válaszolta higgadtan.
– Várj, nem értem! Hozzád menjek? Hozzád? Szó szerint hozzád? – kérdezősködtem riadtan.
– Hozzám, igen. Úgysem voltál még itt. Na?
– Elmegyek hozzád, idáig oké. És nálad mi fog történni? Bemutatsz a feleségednek, vagy mit szeretnél csinálni?
– Nincsenek itthon. Holnap este jönnek csak haza.
– És te miért nem vagy velük? Nekem ez annyira furcsa – értetlenkedtem.
– Csak gyere el.
– Az a baj, hogy a te ötleteid bajjal járnak – nevettem.
– Akkor ne gyere, nem kötelező.
– Sértődj meg, kérlek! – röhögtem, majd megkérdeztem tőle, hogy hova is menjek pontosan. Letettem a telefont, a barátnőm pedig tágra nyílt szemekkel bámult rám.
– Ez meg mi volt? – kérdezte.
– Nem tudom hova tenni. Most mit csináljak? Elmenjek?
– Simán. Csak nem olyan hülye, hogy lebuktat kettőtöket. Nem hiába mondta, hogy menj. Mire vársz?
– Majdnem mondtam, hogy gyere el velem, de rájöttem, hogy nem szeretnél gyertyatartó lenni – Ráztam meg a vállánál fogva. – Baszd meg, Ari! Ezt most mire véljem?
– Kihagyom, köszi – kuncogott. Csak menj el! – biztatott.
– Jó, de előbb hazaviszlek.
– Nem kell. Van busz is.
– Mondom, hazaviszlek! – parancsoltam rá, majd nekiálltam összeszedni magam.
Körülbelül a hívástól számítva húsz-huszonöt perc múlva el is indultunk. Hazavittem a barátnőmet, aki a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak magamra. Igazából még sosem jártam erre, legalább is nem egyedül, de elindultam. A telefonomon mindenesetre be volt kapcsolva a GPS, nem értenék a térképhez. Maradjunk annyiban, hogy nem az erősségem. Nagyon kevés dolgot tudnék mondani, amiben jó vagyok, vagy amihez értek. Elöntött az izgalom, a félelem és persze a kíváncsiság. Mi a francért nem Ő jött? Hogy gondolta ezt az egészet? Ez nagyon nem tiszta. Felhívtam, mikor beértem a városba, úgy egy óra vezetés után. Egyből azt kérdezte, hogy mi tartott ilyen sokáig, de hozzátette azt is, hogy legalább sötétedik. Megálltam a háza előtt. Remegve szálltam ki az autóból. A szívem a torkomban dobogott, amikor megláttam a kapuban támaszkodni. Mit keresek én itt? Megcsókolt, én pedig szándékosan nem kérdeztem meg, hogy ezzel a tettével mi a fenét akart elérni. A nappaliban álltunk meg. Megint csókolózni kezdtünk. Izgatott és zaklatott voltam.
– Ezt majdnem elfelejtettem. Rám úgysem jó – mondtam, majd levettem az óráját a karomról, és rátettem az övére.
– Ezt kerestem!
– Az ágyam mellett volt. Majdnem alatta – mosolyogtam, miközben össze voltam zavarodva. Örömmel vezetett körbe a hatalmas házában. Gitározott és még énekelt nekem. Elmondhatatlan, amit akkor éreztem. Hiába próbáltam megnyugodni, valahogy nem ment, ugyanolyan frusztrált voltam, mint amikor beléptem az ajtón. Tényleg nem akartam megkérdezni, hogy mire véljem a meghívást, de szerencsére magától elmondta, hogy mi a szituáció. A felesége elvitte a gyerekeket a szüleihez, Ő pedig a sok dolgára hivatkozva itthon maradt. Sok dolga van, tényleg. Bűnözni maradt itthon. Az megy neki. Látta rajtam, hogy ideges vagyok, ezért megpróbált megnyugtatni azzal, hogy csókolgatni kezdett a kanapén. Pár óra múltán valamennyivel jobban éreztem magam. A szívem próbálta elmagyarázni az idióta agyamnak, hogy engedjem el magam, nem lesz semmi baj, csak élvezzem a társaságát. Nyilvánvaló, hogy élveztem azt, hogy vele lehetek, ám ilyen körülmények között nehéz volt teljesen feloldani magamban a feszültséget. Annyira tudtam, hogy nem szabadna itt lennem. Folyton rossz érzés fogott el, amikor arra gondoltam, hogy már mióta ebben a házban élnek a feleségével, és most az én nyakamat csókolgatja, és az én combomat simogatja. Pár perc elteltével arra eszméltem fel, hogy a hálószobában vagyunk. Az ágyban szerelmeskedtünk. Hiába tudtuk mindketten, hogy nem kellene, mégis megtettük. A helyzet a következő: megdugott abban az ágyban, abban a szobában, ahol a feleségével alszik el minden nap. Ezt az embert szentté kellene avatni a Vatikánban. Hűséges a feleségéhez, mivel ő a legszebb, a legtökéletesebb nő az életében, sosem csalná meg, és neki nem is kell más. Lassan egy éve játszadozunk egymással. Tény, hogy Ő a legjobb játszópajtás, vele a legjobb ez a bűnös játék, de nem szabadna ezt csinálnunk. Ezt már vissza se lehet fordítani. Nem bántam meg semmit, ami kettőnk közt történt, és úgy tűnik, hogy Ő sem. Ha megbánta volna, akkor nem lennék most itt. Sőt, ez a kapcsolat egyre bonyolultabb. Hihetetlen, hogy egy jó szex után nem otthon fekszem az ágyamban, hanem nála, körülbelül 70 km-re az otthonomtól. Képes volt elhívni, majd megdugni. Teljesen megnyugodtam, már az sem okozott volna problémát, ha a felesége benyit. Legalább tisztába lenne a tényekkel. Sokszor voltam már azon a szinten, hogy meg kellene tudnia az asszonynak ezt a kis félrelépést, de az a baj, hogy a lelkem mélyén tudom, hogy mit jelent számára a családja. Azt viszont nem tudom, hogy hogyan csinálja, hogy szemrebbenés nélkül hazudik, és úgy viselkedik, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, holott rohadtul nincs. Nagyon rossz lenne a fordított helyzet. Úgy értem, hogy ha én lennék a felesége, és velem csinálná ezt. Ennél a megcsalósdinál nincs is nagyobb szemétség a világon, de ne hagyjuk sose abba, mert olyan jó. Olyan jó vele. Feküdtünk egymás mellett, fogtam a kezét. Olyan, mintha mindig is rá vártam volna, mintha mindig is Ő kellett volna nekem. Ha hazaértem, és Zoé otthon lesz, akkor meg kell köszönnöm neki, hogy akkor este elcsalt magával. Ha akkor nem megyek sehová, hanem otthon ülök, akkor soha nem tudtam volna meg, hogy milyen érzés ez. Ha akkor nem találkoztunk volna, bele sem merek gondolni, hogy mi lenne most velem. Mindenesetre köszönöm a sorsnak és persze, Zoénak, hogy megismerhettem. Egye fene, nem volt olyan rossz ötlet, hogy eljöttem. Erkölcstelennek, kicsit szívtelennek és mocskosnak éreztem magamat, de annyira jó volt. Minden percben azt érzem, hogy újra és újra megtenném, pedig valami azt súgta legbelül, hogy nagyon rossz az, amit csinálunk. Szinte az egész éjszakát azzal töltöttük, hogy szerelmeskedtünk.
Reggel, amikor felébredtem, nagyon furán éreztem magamat. Csinált nekem reggelit, aztán a kanapén fetrengést megzavarta egy telefonhívás. Hívta a legjobb barátja. Örömmel mesélte, hogy mekkora szemétséget csinált azzal, hogy náluk töltöttük az estét, az éjszakát. A haver csak annyit mondott, hogy mekkora egy barom. Kezdtem magam újra kellemetlenül érezni, ezért azt javasoltam, hogy menjünk el hozzánk. Addig-addig győzködtem, míg belement. Azt javasolta, hogy induljak el, majd valamikor utánam jön. Kivételesen egyet kellett értenem vele, szóval elköszöntem tőle, és elindultam haza. Egész úton csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire imádom. Hazaértem. Hirtelen olyan jó érzés fogott el, főleg, hogy nemsokára Ő is itt lesz. Befeküdtem a kádba, hogy relaxáljak. Fel kell dolgoznom az estét. Összességében csodálatos volt, eltekintve a félelmeimtől. Ezek a félelmek már elhagyták a lelkemet, nem nyomasztanak tovább, így megnyugodtam teljesen. Alig bírtam várni. Több mint húsz percig áztattam magam. Éppen ki akartam szállni a kádból, amikor hallottam, hogy megjött. Olyan aranyos volt, amikor belépett a fürdőbe.
– Menj be a szobába, mindjárt megyek – vigyorogtam. Beléptem, Ő épp nyomkodta a telefonját. Miközben ruhát kerestem, elkezdtünk beszélgetni. Nem sokáig jutottam, csak egy bugyi és a póló volt rajtam.
– Mondtam már, hogy gyönyörű vagy? – kérdezte.
– Igen, de nem bánom, ha minél többször mondod. Majd csak elhiszem egyszer – nevettem.
– Nekem elhiheted. És azt mondtam már, hogy estére haza kellene mennem?
– Azt még nem, de jobb lett volna, ha nem is mondod.
– Tudom, de otthon akarok lenni, mire hazajönnek. Hiányoznak.
– Persze, megértelek. Bárcsak egyszer rólunk is így beszélnél, mint róluk – mondtam, miközben odabújtam hozzá.
– Ez egy hiszti kezdete vagy csak mondtad?
– Csak mondtam. Megpróbálom kezelni az indulataimat, ne aggódj.
– Na, azért egy-két indulat belefér ám.
– Csak nem?
– De, beindult a képzelő erőm. Miattad mindig – nevetett.
– És, ha ezt csinálom, akkor mi lesz? – Megharaptam a fülét, majd a nyakát.
– Elmeséljem, vagy inkább megmutassam?
– Az utóbbi tökéletesen megfelel, köszi – feleltem, Ő pedig nekiállt csókolgatni a nyakamat. Ráültem, még csak rá, aztán levettem a pólóját, és puszilgattam mindenét. Hallottuk, hogy hazajött Zoé. A hangok alapján egyedül van.
– Bocsi, de muszáj köszönni neki! – Leszálltam róla.
– Menj csak, de siess! – mondta és rácsapott a popsimra.
Kimentem a nappaliba úgy, ahogy voltam. Zoé épp a szobájába indult.
– Na, szia, te elveszett! – köszöntem rá.
– Na, helló! Hát, te csak így? – kérdezte nevetve.
– Hát, ja. Kijöttem, hogy üdvözöljelek. Mi a helyzet?
– Nincs semmi, végre kipihentnek érzem magam, de a vezetéstől megint elálmosodtam. Be kell ugranom a cukrászdába gyorsan, mielőtt elalszom, ti pedig nyugodtan folytassátok!
– Hagyd már a munkát! Miért nem fekszel le egy kicsit?
– Muszáj bemennem, már mióta nem voltam. Ki tudja, hogy milyen helyzet uralkodik bent.
– Biztosan minden oké, de igazad van, nézz utána!
– Az lesz! – mondta, majd elindult, hogy akkor tart egy ellenőrzést.
– Várj! Köszönöm! – megöleltem.
– Mit köszönsz? – kérdezte és állt előttem teljes értetlenségben.
– Hogy akkor este elhívtál a buliba – vigyorogtam.
– Juj, csak nem nagy a szerelem?
– De, nagyon nagy, és még nem is tudsz mindent. Este itthon leszel?
– Igen. Nem megyek sehova, tudunk dumálni.
– Ó, király! Akkor este! – jelentettem ki, majd elindultam a szobám felé, Zoé pedig elment. Besiettem a szobába.
– Hol hagytam abba? – kérdeztem, majd visszamásztam rá.
– Valahol itt – mutatott a nyakára.
– Ja, tényleg. Még jó, hogy így emlékszel.
– A veled kapcsolatos dolgokat nehéz lenne elfelejteni.
– Hűha, te most flörtölsz velem? Minek köszönhetem, hogy bókolsz? – nevettem.
– Szeretlek, csak ennyi.
– Mondd még ki nagyon sokszor! Tudod, mit? Fel kellene vennem videóra, ahogy mondod. Éjjel-nappal azt hallgatnám.
– Milyen egy kis rohadék vagy – vigyorgott, majd beleharapott a nyakamba.
– Á, dehogy! Most komolyan! Hadd vegyem fel!
– Hagyjál már!
– Na, légyszi! – nyúltam a telefonomért, de megfogta a kezemet. És ahogy rám nézett. Instant orgazmus. Nem idegesítettem tovább, de tényleg, én szívesen felvettem volna. Videózás helyett mást csináltunk, ami valljuk be, jobb elfoglaltság, mint bármi. Szex után mondta többször is, hogy szeret, ami kibaszottul jólesett. Felkelt, összeszedte a ruháit a földről, és elkezdett öltözni.
– Már mész is? – kérdeztem szomorúan.
– Kéne, ja.
– Egy kicsit még gyere vissza hozzám!
– Egy kicsit – mondta, aztán visszafeküdt mellém. Simogatta a pocimat, közben azt mondta, hogy már alig várja, hogy megszülessen a kislánya. Ha most, ebben a pár percben mérné valaki a vérnyomásomat, kiakadna a mérő. Annyira boldog vagyok. Már nincs sok hátra. Ez az utolsó három hónap.
– Megyek, kiscica – Felkelt az ágyamról.
– Jó, de ígérd meg, hogy minél előbb jössz!
– Megígérem.
– Lemegyek veled – közöltem, felöltöztem, aztán elindultunk.
Elköszöntünk egymástól, majd nehezen, de itt hagyott. Olvadoztam a parkolóban. Ácsorogtam egy darabig, mikor megláttam Zoé autóját. Megvártam.
– Nos, mesélj! Minden rendben volt? – kérdeztem.
– Igen – replikázott, miközben egy csomó sütit vett ki a hátsó ülésről.
– De jó! Segítsek valamit?
– Nem, köszi, csak ennyi van.
– Csak? Ez elég lenne egy... egy terhes nőnek! – nevettem.
– Látod, még jó, hogy hoztam!
– Megérezted, hogy az édesség után édességre vágyom.
– Tényleg, mi volt? Mit akartál mesélni? – kérdezte, miközben felmentünk a lakásba. Leültünk a konyhába, és azonnal nekiláttunk a sütiknek.
– Annyi történt, hogy elmentem Arival pizzázni a városba, utána feljött, hogy beszélgessünk. Egyszer csak megszólalt a telefonom. Ő hívott. Csak annyit mondott sejtelmesen, hogy menjek el hozzá.
– Hova?
– Igen, hozzá, mert a felesége és a gyerekei nem voltak otthon. Most azért kellett sietnie, mert estére jelentette be a nő a hazatérést. Remélem, hogy hazaér addigra, mire ők is.
– És te elmentél, ugye?
– Persze, hogy elmentem. Körülbelül egy óra alatt oda is értem. Már várt a kapuban. Tetszett a háza és az ágya is kényelmes volt.
– Ne! Ugye nem mondod, hogy lefeküdtetek ott is?
– Miért ne?
– Bolond! Lefeküdtetek abban az ágyban, ahol a feleségével szokott lefeküdni? – kérdezte meglepetten.
– Aludni, ja – ráztam a fejemet.
– Lotti! Neked elment az eszed, de ő sem normális! Mi lett volna, ha valamiért hazamegy az asszonya?
– Lebuktunk volna, de nem jött haza, nem nyitott ránk senki, nem történt semmi.
– Te ezt élvezed, igaz?
– Élvezem igen, de akkor nagyon féltem. Így utólag jó volt.
– Nem csodálom! Olyan kis hülye vagy – nevetett.
– Tudom, de annyira szerelmes vagyok, Zoé! Nem is tudnám elmondani, hogy mennyire.
– Én elhiszem, csak tudnám, hogy mit eszel rajta. Jó, aranyos, meg minden, de nem tudom.
– Fogalmam sincs. Mindent szeretek benne. Mindent is.
– Hát, jól van, te tudod. Amúgy minden rendben van veled? A babával is? Nemsokára megyünk az ultrahangra – kérdezősködött kicsit komolyabb témákról is.
– Igen, végre. Köszönöm, minden oké. És veled mi történt otthon? Nekem is honvágyam van egy kicsit. Egyik hétvégén lemehetnénk.
– Minden jó, mindenki jól van. Csak a szokásos.
– Az a lényeg, ha minden és mindenki rendben van.
– Ja. És milyen volt Siófokon? – kérdezte.
– Jó volt, habár az egész délutánt végigaludta.
– Leszívod az összes energiáját – nevetett.
– Valóban. Ja, és előtte amúgy kajálni voltunk.
– Inkább kajálgassatok itt Pesten, minthogy a közös házukban, a közös ágyukban fetrengjetek. Hihetetlen vagy!
– Nem számít, hogy hol vagyunk, vele mindig jó.
– A szex?
– Is, de most nem csak arra gondoltam. Nem csak arra tudok gondolni nonstop.
– Ezt nehezen nézem ki belőled.
– Kapd be! Váltsunk inkább témát! Engem nem lehet könnyen zavarba hozni, de neked pillanatok múlva sikerül – nevettem. Beszélgettünk még egy csomót, közben rendeltünk pizzát is. Megkértem Zoét, hogy 22-re alkosson egy olyan tortát, amin mi ketten vagyunk. Mármint Ő és én. Megegyeztünk, hogy megcsinálja bent a műhelyben, aztán majd elhozza. Megérkezett közben a pizza is. Bekajáltunk, aztán mindegyikünk elvonult a szobájába. Kissé szomorú voltam, de sikerült elaludni. Csak arra tudtam gondolni, hogy öt nap, és megint hétvége.
Reggel kimentem a szobából, Zoé pedig már a reggelit készítette magának.
– Tudod, hogy mekkora baromságot csinálsz minden alkalommal? – kérdezte.
– Most meg mi bajod van? – kérdeztem vissza.
– Soha nem fogja elhagyni a feleségét miattad, miért csinálod ezt? Igaz, már teljesen mindegy, mert nemsokára megszületik a gyereketek. Ezt már vissza se lehet fordítani.
– Miért csinálom ezt? Szeretjük egymást, baszki.
– Tiszta bolond vagy! Na, mindegy.
– Mi a bajod? – kérdeztem felháborodva.
– Nincs semmi, csak egyszerűen bolond vagy, de attól még szeretlek – megölelt.
– Én is nagyon, de nem értelek – nevettem.
Reggeliztünk együtt, aztán mindenki ment a dolgára. Hasonlóképp telt az egész hetünk. Zoé több időt töltött itthon. Péntek este meg is látszott, hogy kicsit elszokott tőlem. Elmentem tusolni. Azt tudni kell rólam, hogy ha nem sietek, és ha nem vár senki, akkor órákig el tudok lenni a zuhany alatt. Zoé szeretett volna utánam letusolni, de sajnos elfogyott a meleg víz. Kijött a fürdőből félig megfagyva, és nekiállt osztani az észt.
– Te mi a faszt csinálsz zuhanyzás közben, hogy nincs meleg víz?
– Biztosan szeretnéd tudni? – húzkodtam a szemöldökömet.
– Most komolyan!
– Mosogatom a fogamat, a hajamat, az arcocskámat. Mit csinálnék szerinted?
– Ezeket külön-külön is meg lehetne tenni, tudod?
– Tudom, de így gyorsabb.
– Mérted az időt? Legközelebb én megyek először.
– Bocsi – sóhajoztam. – Komolyan, bocsánat! Tök megszoktam, hogy egyedül vagyok, és bármit csinálhatok.
– Semmi baj, csak hideg zuhanyként ért, ha érted – mosolygott.
– Nem akartam ilyen bunkó lenni.
– Nem voltál az, csak kicsit figyelmetlen. Mondom, nem baj! – mondogatta. A kanapén ülve beszélgettünk mindenféléről, amikor megszólalt a telefonom a szobámban. Tudtam, hogy csak Ő lehet ilyenkor. Siettem, hogy felvegyem.
– Mizu, baba? – kérdezte.
– Szia! Nincs semmi. Az imént szúrt le Zoé, de megvagyunk. Veled mi van? Rég hallottam felőled.
– Mit csináltál már megint? Semmi, mennék már hozzád.
– Már megint? – nevettem keservesen. – Milyen kérdés ez? Hát, gyere! – mondtam izgatottan.
– Biztos, hogy csináltál valamit, ha leszidott. Megpróbálok.
– Elhasználtam az összes meleg vizet, és jéghideg vízzel kellett zuhanyoznia. Akkora bajt nem csináltam. Megpróbálsz?
– Elég nagy baj az – nevetett.
– Most akkor megpróbálsz eljönni vagy félrehallottam?
– Azt mondtam.
– Akkor igyekezz! Már nagyon várlak!
– Megpróbálok. Majd hívlak – letette. Mosolyogva mentem ki a szobából. Zoé egyből kiszúrta, hogy jó híreket kaptam.
– Na, mi az? Meglóg? – kérdezte nevetve.
– Elvileg. Csak ne toljon ki velem.
– Nem hiszem. Valamit oltári nagy hazugságot kitalál, és már itt is van – válaszolta.
– Remélem, hogy olyan ügyes lesz, hogy az egész hétvégét szabaddá teszi a számomra.
– Nem értem, hogy hogy a fenébe nem tűnik fel az asszonyának ez? Állandóan elmegy otthonról, nem is úgy viszonyul gondolom már hozzá, a ruhái fele itt van nálad.
– Én sem értem annyira, de bánom.
– Azt mindjárt gondoltam. Ha nem haragszol, én lefekszem, mert holnap benézek a cukrászdába. Jó várakozást! – felelte, majd bement a szobájába.
Én is bementem az enyémbe, ott folytattam a várakozást. Igazán örültem volna, ha akár azonnal felhív. Elszunyókáltam, pedig nem akartam. Hajnali egykor csörgött a telefonom. Azt mondta, hogy pár perc, és itt van. Nagyon örültem, egyből felébredtem. Kimentem, hogy kinyissam az ajtót, majd visszafeküdtem. Valóban pár perc telt el, már jött be a szobámba.
– Mi tartott ilyen sokáig? – kérdeztem.
– Hát, letusoltam, kimenőt szereztem, ilyesmi.
– Alig hallani az iróniát abban, hogy letusoltál – mondtam, Ő pedig csak nevetett. – Az előbb még álmos voltam, de most már nem akarok aludni egy percet sem.
– Van egy rossz hírem.
– Mi az?
– Nagyon álmos vagyok.
– Eljöttél aludni?
– Veled még az is jó – vigyorgott, aztán levette a pólóját, a nadrágját, és átölelt.
– Cica, ne aludjunk! – nyaggattam.
– Mit csináljunk?
– Lenne pár ötletem – elkezdtem simogatni itt-ott.
– Most? Inkább reggel. Tényleg álmos vagyok.
– Jó, akkor aludjunk – mondtam, Ő pedig nekiállt puszilgatni. Innentől nem emlékszem semmire, hamar elaludtunk. Arra keltem reggel, hogy már kényelmetlen háton aludni, fájt mindenem. Felültem, megfogtam a telefonomat, aztán lefényképeztem, ahogy alszik. Imádom a szemöldökét is, most volt időm megfigyelni. Láttam, hogy Zoé elérhető, ezért elküldtem neki a képet. Annyit írtam hozzá, hogy így a legszebb a reggel. Csak a színtiszta igazat. Zoé azt válaszolta, hogy jó reggelt. Próbáltam észrevétlenül kisurranni a szobából, nehogy felkeljen. A barátnőm már ült a konyhában, épp jegeskávét iszogatott.
– Jó reggelt megint! – kezdte.
– Jó reggelt!
– Na, mikor jött? Én úgy elaludtam, hogy semmit se vettem észre belőletek.
– Hajnali egy fele. Ezt hogy érted? Máskor vettél már észre bármit is belőlünk?
– Az igen, jó későn! Szoktam hallani, ha itt van – nevetett.
– Jaj, ne már! – nyávogtam. – Olyan gáz ez nekem. Muszáj volt mondanod?
– Te kérdezted! – nevetett tovább.
– Mostanában direkt halkan próbálom élvezni a dolgokat.
– Nem mindig jön össze, de ne zavarjon!
– Már hogy a fenébe ne zavarna? Sajnálom, hogy azt kell hallgatnod, ahogy szeretkezünk – nevettem.
– Nyugi! Reggelizz inkább velem. Hoztam neked kakaót – mosolygott, miközben a hűtőre mutatott.
– Cuki vagy, de inkább visszamegyek a szobába, miután elintéztem a teendőimet a fürdőben.
– Jól van. Én ezt megiszom, és megyek is.
– Ja, igen bemész a cukiba. Később beszélünk! – reagáltam, majd be is mentem a fürdőbe.
Percekkel később már megint az ágyamban voltam. Ugyanolyan békésen aludt.
A kezembe vettem a telefonomat ismét, majd írtam anyukámnak, hogy mi van velük. Alig bírtam ki, hogy ne keltsem fel. Anya reagált, szóval lefoglaltam magam, míg aludt. Fél óra is eltelt, mire végre felkelt. Segítettem megcsinálni a haját, reggeliztünk, és vissza is mentünk az ágyikómba. Megint túl voltam fűtve érzelmekkel, szóval kezdeményeztem a dolgot.
– Már komolyan aggódom.
– Miért aggódsz? – kérdeztem.
– Miattad.
– De hát, nincs semmi baj. Ez tök oké.
– Biztos, hogy akarod?
– Komolyan! Nem látszik eléggé? Már alig bírok várni.
– Hát, de – közölte, majd én elfeküdtem. Fölém hajolt csókolgatott, markolászta a fenekemet, közben lehúzta a nacimat. Rápillantottam a tetoválására, ami a felesége nevét ábrázolta.
– Utálom azt a tetkódat. Utálom – mondtam morcosan.
– Ne azzal foglalkozz! – parancsolt rám, majd lejjebb és lejjebb ment.
– Igazad van, mindegy is – válaszoltam a parancsára, miközben élveztem azt, amit csinál.
Imádom, amikor a szemembe néz, és látom rajta, hogy Ő is hasonlóképp érez, mint én. Imádom, ahogy hozzám ér. Imádom, ahogy megcsókol azzal a jó szájával. Minden szót imádok, amit kiejt a száján. Ez már számomra is nyálas, de tényleg mindenét imádom. Esküszöm, ha együtt lennénk normálisan, akkor nem kötnék bele egy csomó mindenbe. Sőt, akkor semmibe nem tudnék belekötni, de így nehéz megállni. Megtapsolom duplán azt a nőt, akit nem zavarna az, hogy nagyban megy a dugás, és az Atyaúristen karján meglátja felesége nevét. Keresnem kellene egy alkoholos filcet az ilyen alkalmakra. Tényleg nem akartam belekötni, de kurvára zavar. Jó, a feleségének legalább van joga ott lenni. Visszatérve a szexre, nagyon király volt ismét, csak az a fránya tetoválás kicsit felzaklatott.
Elmentünk kajálni, sétáltunk a városban, és kocsikáztunk erre-arra. Nagyon romantikus volt az egész. Később felmentünk hozzám. Feküdtünk a kanapén, és csak beszélgettünk. Szemöldök-mániám van, szóval megemlítettem neki, hogy nagyon örülnék, ha a Borkának olyan lenne, mint az övé. Erre azt mondta, hogy szerinte tökéletes lesz a kislányunk, mindegy, hogy melyikünk szemöldökét örökli majd. Én is így gondolom. Biztosan tökéletes lesz. Már megszülethetne. Időközben hazajött Zoé is. El sem akartam hinni, hogy egész áldott nap a cukrászdában volt, de igen, ott volt.
– Kialakult egy kisebb káosz, megint rengeteg megrendelés érkezett. Árut is kellett rendelni, papírmunka, minden volt ma. Holnap be se megyek – nevetett.
– Nem mondod? Az tökély, akkor megint ki kell venned néhány szabadnapot – viccelődtem.
– Akkor végleg elszabadulna a pokol. Nem merek egy napot sem itthon maradni, pedig elviselném, hogy csak így lazuljak egész nap a kanapén, mint egyesek – mosolygott.
– Mindkettőnkre ráfér, úgy gondolom. Ne irigykedj, szereztem pár új vendéget, akik tök véletlenül találtak rám. Én pedig elvállaltam őket jövő hétre.
– Pont most? Nemsokára szülsz! – akadt ki Zoé.
– Én is ezt mondom neki, hogy vegyen inkább vissza – helyeselte a szerelmem.
– Ha valami komolyabb munkát végeznék, akkor azt mondanám, hogy igazatok van, de így nem tehetem.
– Hát, jól van, te tudod. Nem fáj eléggé a hátad, ugye? Több mint nyolc órán keresztül görnyedsz – mondogatta Zoé.
– A baba miatt fáj a hátam.
– Fogd ám rá. Nem kellene ennyi vendéget fogadni – vágta rá a szerelmem.
– Na, hagyjatok! Szeretem csinálni, és amíg én jól érzem magam, addig nektek csend.
– Jó, végül is... – rázta a fejét. – Mi szóltunk! – nevetett Zoé.
Rendes tőlük, hogy aggódnak, és nem akarják, hogy megerőltessem magam, de erről szó sincs. Egyáltalán nem megerőltető a munkám. Az igaz, hogy már előtte is fájdogált a hátam, és a szemeim is szoktak szarakodni, de most Istenem... Valamit valamiért. Egy nap alatt annyit keresek, mint más két-három hét alatt vagy akár többet is. Több vendég, még több pénz. Ezt nekik is próbáltam elmagyarázni, de persze, hogy kevés sikerrel. Zoé azt kérdezte, hogy nincs-e elég pénzem, Ő pedig azzal jött, hogy ad akármennyit, amennyi csak kell. Nem vagyok pénzéhes, csak nagyon szeretem, ha van. Az Ő pénzére meg egyáltalán nincs szükségem. Nagylány vagyok, meg tudok állni a saját lábaimon. Talán ezt sosem hitte volna rólam senki, beleértve a szüleimet, valamint a közeli ismerőseimet. Külső szemmel olyan lehettem akkoriban, mint egy elkényeztetett, nagyszájú kislány, akinek mindent megvettek a szülei. Tulajdonképpen ez így is volt. Az érettségi utolsó évében már autóval jártam iskolába, hiszen nyáron megkaptam az első autómat, amit azóta sem cserélnék le. Ez rengeteg embernek szemet szúrt. Sokan irigykedtek rám és a szüleimre a faluból, pedig nincs mire irigykedni. Mindenki úgy alakítja az életét, ahogy akarja, és mindenki hasonló esélyekkel indul az életben. Ott jártam, hogy Zoé elmesélte a napját a cukrászdában, azután pedig engem piszkáltak a munka miatt. Vacsora után elvonultunk a hálószobába, hogy összebújjunk. Egy csomó mindent mesélt a múltjáról, a karrierjéről és konkrétan mindenről. Csodálattal hallgattam. Beszéltünk a szülinapjáról, amit nyilván a családjával fog megünnepelni, viszont szóltam, hogy én is szeretném meglepni valamivel. Azt mondta erre, hogy mindenképp eljön a jövő héten is, nem kell aggódnom. Elaludtam a karjai közt. A legrosszabb nap a héten a vasárnap, mert ez az utolsó, amit általában együtt töltünk. Az este nagyon király volt, ahogy ez a reggel is. Csodálatos érzés a szerelem. Bepótoltuk az esti elmaradást, aztán kimentünk reggelizni. Zoé már nem volt itthon, biztosan bement dolgozni. Ő egy tipikus Oroszlán, és nem is lennék az alkalmazottja. Megint az asztrológiával jövök, de olyan, mintha róla mintázták volna ezt a csillagjegyet. Végtelenül megértő és jószívű, de emellett kemény is. Kifejezetten szereti, ha ő irányíthat, és ha úgy alakulnak a dolgok, ahogy kitalálta. Képes vitázni bárkivel, bármeddig kiáll az igaza mellett. Ebben is különbözünk, mert én inkább hallgatag vagyok, viszont ha egyszer szólok, akkor az üt. Ő nem az a típus, aki ismeri a csendet, bárkinek képes beugatni. Sokszor pimaszul őszinte, de szerintem már jól ismeritek. Ari is Oroszlán, ám ő kevésbé ilyen jellem. Zoé sokkal indulatosabb és energikusabb, mint Ariana. Zoéval sokkal több összetűzésbe is kerültem emiatt, mint Arival, ám vele is voltak felhős időszakok a rengeteg év alatt. A lényeg, hogy mindkettejükben megtaláltam azt, amit más ezer évig is kereshet, lehet, hogy sosem találja meg. Mindent megtennék értük, és ez kölcsönös. Szerencsésnek mondhatom magamat, amiért ők a barátaim, és már a szüleimmel is felhőtlen a kapcsolatom. Jelenleg a legnagyobb hiányosságot Ő okozza az életemben. Nyugodtabb lennék, ha nem kellene titkolózni, és csak az enyém lenne. Tudtam, hogy mire vállalkozom, de annyira nehéz abban a tudatban élni, hogy nem lehetünk férj és feleség soha. Ez most viccesen hangzik, viszont egy kicsit sem vicces. Azt akarom, hogy vegyen el feleségül. Nekem nem elég ez a szerető szerepkör. Én akarok lenni az első számú és az egyetlen. Álmodozzak még, mi? Elkalandoztam.
Kajálás után bementünk a városba, mert megint ruhákat akartam venni magamnak. Az egész vásárlást végigkínlódtam, mert semmi sem tetszett, akárhova mentünk be. A végére sikerült ráerőszakolnom egy Boss pulcsit, amilyen már van neki, de ez fekete, és kibaszottul tetszik rajta. Nem akarta, hogy megvegyem, de én nagyon akartam, tehát nem volt beleszólása. Olyan izgalmas volt, hogy mutatkozott velem. El tudnám viselni mindig ezt. Az, hogy magamnak nem találtam semmit egy trauma volt. Évek óta le akarok szokni az eszeveszett vásárlásról, ám idáig még nem sikerült. Látta rajtam, hogy ettől rossz kedvem lett, ezért elvitt a Mekibe. Az autóban sikerült magamba tömnöm egy kiló krumplit. Hazafelé gondolkodtam. Mi lenne, ha megszűnne a vendégszoba, és helyette egy gardrób lenne? De akkor hova rakom anyámékat? Butaság. Nem kell annyi ruha, és akkor talán elférnek a szekrényemben is. Jóllakottan dőltem el az ágyamon. Pár perc alatt el aludtam. Ki voltam készültem. Igen, a vásárlás miatt. Úgy aludtam el, hogy mellettem volt, de amikor felkeltem, már sehol sem találtam. Annyit csak nem aludtam, hogy hétfő délután legyen! Írtam neki egy SMS-t, majd pár perc múlva felhívott, és annyit mondott, hogy hirtelen el kellett mennie valahova. Időközben megérkezett a barátnőm. Elmeséltem, hogy a szerelmem ellépett, a vásárlással a nem létező pöcsöm ki van, és azzal is, hogy holnap reggel hazamegy. Ki tudja, mikor jön újra. Ha valaki tudja, az szóljon! Nem akarom elbőgni magam. Minden erőmre szükségem lesz ez a hétvége után. Annyira, de annyira jó volt minden. Zoé megígérte, hogy addig itt marad, míg a szerelmem vissza nem jön. Olyan kedves tőle, pedig menni akart Benjihez. Új információ lenne a számotokra, ha azt mondanám, hogy nagyon hiányzik? Az oxigénnél is jobban kell ahhoz, hogy létezzek. Nem is tudom, mi lenne velem nélküle. Amióta vele vagyok, azóta nem érzem magam annyira nyomoréknak, mint előtte. Sosem leszek elég jó ahhoz, hogy engem válasszon. Hirtelen rám jött a sírás, de megmagyarázni nem tudtam Zoénak, hogy mi a bajom, csak egyszerűen bőgtem. Ez talán a hormonoknak köszönthető, vagy esetleg a tudatalattimnak. Annyira jólesett sírni. Több kilóval könnyebb lett a lelkem. Megpróbáltam abbahagyni, mert nem akartam, hogy hülyének nézzen, vagy azt higgye, hogy megint csak hisztizek.
– Na, ne sírj már! – parancsolt rám Zoé.
– Nem akarok és nem is akartam, csak egyszerűen jött – magyarázkodtam.
– Fasza dolog ez a terhesség – vágta rá.
– Az. Főleg egy olyan nőnél, aki alapjáraton labilis.
– Nemsokára túl leszel rajta! – Amint kimondta, újra elbőgtem magam.
– Igazából nem is tudom, hogy akarok-e szülni. Nagyon szörnyű lesz.
– Bolond! Ez nem kedv kérdése. A gyerek nem fog bent maradni – nevette el magát. – Más is túlélte már.
– Nagyon félek.
– De nem kell! Ezen még korai agyalni. Még ne aggódj. Majd akkor, ha elfolyt a magzatvíz – nevetett.
– Kösz – forgattam a könnyes szemeim. – Azt mondod, hogy más is túlélte már. Na, de mi van azokkal, akik nem?
– Hagyd abba, mielőtt tényleg túl sok baromságot összebeszélnél.
– Nincs egy cigid? – kérdeztem.
– Na, azt felejtsd el! Anélkül is meg tudsz nyugodni!
– Oké – vettem egy mély levegőt, aztán elindultam a konyha felé, hogy igyak egy kis kakaót. Zoé maradt a kanapén, nem jött utánam, hogy lekeverjen egy hatalmas pofont, pedig arra lett volna szükségem. Miután megcsináltam a kakaómat, visszaültem mellé.
– Bocs – mondtam. – Csak úgy jött. Dőlt belőlem a hülyeség.
– Észrevettem, hogy dőlt belőled a baromság, de amúgy semmi baj. A lényeg, hogy ne agyalj túl sokat!
– Megpróbálok. Szerinted eltévedt vagy hol lehet már?
– Nem tudom. Miért nem hívod fel?
– Nem akarom felhívni – válaszoltam, közben megnéztem az időt a telefonomon.
– És miért nem akarod felhívni?
– Nem akarom. Azt mondta, hogy nemsokára jön.
– Ez volt kábé két órája, nem?
– Próbálom nyugtatni magam, te meg épp ellenkezőleg beszélsz – sóhajtottam. – Zoé! – akadtam ki, ő pedig azzal jött, hogy biztosan szexhiányom van, ami persze nem igaz. Hogy lenne már szexhiányom? Azt se tudom, mi az a szex. Miután megérkezett a szerelmem, jól leszúrtam, amiért itt hagyott. Zoé azt tanácsolta neki, hogy vigyázzon velem, mert nem vagyok normális, aztán elment a barátjához. Kettesben maradtunk. Nem haragudtam rá, de néha kijár nekem is, hogy drámakirálynő legyek. Még úgyis, hogy utálom a drámázást.
Miután összebújtunk, elmeséltem neki a kirohanásomat. Megnyugtatott, hogy annyira nem tart bolondnak. Zoénak sikerült belém beszélnie a szexhiányt. Ez a nő egy boszorkány. Nem támadhattam le, inkább vártam estig. És túlságosan hamar lett este. Ami egy-két szempontból nem is tragédia. Mindent megkaptam, amire vágytam, ám utána nem akartam elaludni. Minek találták ki ezt az alvást? Ő hamar elaludt, de én csak kínlódtam.
Kora reggel megszólalt az ébresztő. Alig volt hét óra. Nem akartam felkelni. Ez a nap már most, reggel hétkor el van rontva. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy vele akarom leélni az életemet. Mindennél többet ér, ha velem van. Amikor lekísértem az autóhoz, nem tudtam elégszer elmondani, hogy mennyire szeretem. Láttam rajta, hogy nehezen hagy itt. Ebbe a szerelem dologba bele lehet dögleni. Egy kicsit megint beledöglöttem.
Péntek este feldobott az Instragramra egy képet, ami alatt megköszönte mindenkinek a születésnapi köszöntéseket. Én persze arra vártam, hogy mikor talál ide. Épp a lefekvéshez készülődtem, amikor felhívott. Szomorúan közölte, hogy jövő hét vasárnap eljön, előbb nem tud. Egy világ tört össze bennem. Addig még több mint egy hét van. Miután elköszönt, bementem Zoéhoz a szobába, és finoman elmondtam, hogy csak jövő hét vasárnapra kell a torta.
Sírva aludtam el, miután írtam Beának, hogy holnap jó lenne-e neki a találkozó. Örültem, hogy igent mondott. Mást nem, csak ürességet éreztem magamban. Minden percben el tudtam volna sírni magam, de nem akartam Zoét felzaklatni az ostobaságaimmal. Lassan, de biztosan összeszedtem magam, és elindultam Siófokra. A szüleimmel is tárgyaltam, de őket nem látogathatom meg, mert elutaztak. Apa szerint marha jól tudok időzíteni. Ebben van valami. Amikor megérkeztem, egyből felhívtam Beát. Hamar odataláltam az otthonához. Bea első gondolata az volt, hogy hatalmasat nőtt a pocim, mióta nem találkoztunk. Mosolyogtam, de belül ordítottam. Behívott a házába, ahol sütivel kínált.
– Lotti! Nem akarsz róla beszélni? – kérdezte.
– Szar kedvem van – motyogtam.
– És mitől van ilyen rossz kedved?
– Megbolondulok a hiányától.
– Mikor találkoztatok utoljára?
– Hétfő reggel ment tőlem el, és az a vicc, hogy jövő hét vasárnapig nem látjuk egymást.
– Hmmm – szomorodott el. – Sajnálom!
– Ne sajnálj. Különben meg nem panaszkodni jöttem hozzád.
– Ugyan már! – morgott. – Meghallgatlak, bármi problémád is legyen!
– Most már kérek sütit! – nevettem.
Egy csomót beszélgettünk mindkettőnkről, aztán elmentünk sétálni. A sétát Bea javasolta, hogy kiszellőztessem a fejemet. Jó ötlet volt! Útközben bementünk a Mekibe. Ettünk, majd nekiállt mesélni a barátjáról. Mélyebben érintette a témát.
– Tomi olyan nekem, mint neked Ő. Csak én még nem ismerem olyan régóta, alig tudok róla valamit – mesélte. – Ennek ellenére meghalnék érte.
– Ez a szerelem, jobb, ha rám hallgatsz – viccelődtem.
– Nem tudnám azt mondani, hogy szerelmes vagyok belé.
– Mégis olyan tüneteket produkálsz. Valld be magadnak, hogy igenis szerelmes vagy Tomiba. Innentől már csinálhatsz akármit, a rabja lettél – magyaráztam.
– Kicsit félek ettől az egésztől.
– Ez egy hülye példa, de szerinted nekem mennyi idő kellett ahhoz, hogy feldolgozzam, hogy egy kicseszett éjszaka után beleestem? Nem tudok ez ellen tenni, de hogy őszinte maradjak, nem is szeretnék.
– Jó, de köztetek több van, mint szex.
– Már igen, mivel terhes vagyok, de előtte köztünk sem volt több. Az Ő részéről persze. Ezt egy kisebb vita alatt elmondta, hogy sokáig arra kellettem neki.
– Basszus!
– Mi az?
– Nem volt rossz érzés? – kérdezte kíváncsian.
– De, mivel én már régóta szerelmes voltam belé – ráztam a fejem. – És valahogy Ő is az lett, szóval nem érdekel már a múlt.
– Irigyellek!
– Engem? – kamilláztam. – Mégis miért? Egy csődtömeg vagyok.
– Dehogy vagy! Egy kicsit irigykedem, amiért ugyanolyan vagány vagy, mint amikor megismertelek. Én félek ettől az egész szerelemtől.
– Mitől félsz? – kuncogtam. – Ez jön magától. Ha az Isten is egymásnak teremtett titeket, akkor nincs menekvés.
– De olyan kevés dolgot tudok róla.
– Nem baj, majd megismered, ha minél több időt töltesz vele. Ne aggódj már! Szerintem ti nem véletlen futottatok össze a boltban.
– Ennyi erővel téged sem véletlenül nézett ki magának a buliban. Na?
– Az teljesen más. Kis naiv vagyok még azóta is.
– Bolond! Sokszor úgy érzem, hogy Tomiban megtaláltam azt, amit idáig kerestem.
– Cuki. És mi van a nyomulós főnököddel? Leállt már? – kérdeztem.
– Jaj, képzeld, már egy ideje nem nyomul. Jobb is így.
– Hú, azt elhiszem – mondtam, majd beszélgettünk tovább. Javasolta, hogy még menjek be egy kicsit, mielőtt hazamennék. Beleegyeztem, hiszen ilyen jó kaja után kell is a pihenés. Ültünk a kanapén, amikor kopogtattak. Bea sem sejtette, hogy ki keresi ilyenkor, én meg végképp. Micsoda meglepetés, Tomi jött hozzá! Végre találkozhattam a híres Tamással, aki első benyomásra nagyon kedvesnek és normálisnak tűnik. Bemutatkoztunk egymásnak. Meglepődtem, amikor azt mondta, hogy már hallott rólam. Bea mesélt már neki a létezésemről.
– De ugye csupa jó dolgokat mondott? – nevettem.
– Persze! Lehetne rosszat is mondani rólad? – kérdezte Tomi.
– Éppenséggel lehetne – motyogtam. – Örülök, hogy nem mondott semmi olyasmit – feleltem kedvesen. Tovább beszélgettünk hármasban. Nem akartam semmi olyat kérdezni, ami esetleg kínos, ezért inkább vártam, hogy ő kérdezzen tőlem. Bea hirtelen szóba hozta a szüleimet.
– Azt mondtad, hogy jó irányba változtak a szüleid, de arról nem meséltél még, hogy a terhességet hogy fogadták. Vagy mondtad, csak nem emlékszem? – kérdezte tőlem Bea.
– Nem emlékszem, hogy beszéltünk-e már erről. Elmesélem dióhéjban, ha Tomit is érdekli – replikáztam.
– Persze, nyugodtan!
– Hazudtam nekik. Azt kamuztam, hogy együtt voltam egy pasival, aki lelépett, amikor megtudta, hogy gyerekünk lesz – kezdtem.
– És erre ők?
– Anya nagyon sajnált. Kérdezősködött a nem létező srácról, aki csúnyán átvert, és pont akkor belépett a szerelmem az ajtón. Én pedig rámutattam, hogy Ő az apuka. Nagyon kiakadt anyám, hallani sem akart rólunk.
– Miért? Mi a baj a pároddal? – kérdezte Tomi. Ránéztem Beára, hogy elmondhatom-e, vagy csak simán kerítsem körbe az igazságot. Pár másodperc alatt arra jutottam, hogy a teljes igazságot nem mondom el.
– De már elfogadták? – kérdezett tovább.
– Igen – mosolyogtam. – Mindenben mellettünk állnak.
– Boldognak tűnsz! – mondta Bea.
– Boldog is vagyok, de vannak problémák.
– Például? Ha szabad kérdezni – kérdezett Tamásunk.
– Szabad, szívesen elmondom. A legnagyobb probléma, hogy viszonylag ritkán találkozunk.
– Sajnálom! Én igyekszem, hogy Beával sokat legyünk együtt – mosolygott rá. Láttam rajta, hogy teljesen elolvad Tomitól. Megértem, hiszen tényleg szimpatikus csávó. Nem tudom, hogy min aggódik, rendes embernek tűnik. Ezt el is mondom neki, ha lesz alkalmunk újra beszélgetni egy kicsit.
– Na, gyerekek, nekem mennem kell! – mondtam, miközben felálltam.
– Budapesten laksz, ugye? – kérdezte Tomi.
– Igen – mosolyogtam. – Még haza is kellene érnem. Jó volt ez a kis beszélgetés, majd valamikor folytatjuk.
– Rendben! Minél előbb találkozzunk! – szólt Bea.
– Megoldjuk! Decemberig még van idő – mosolyogtam. Elköszöntem tőlük, és elindultam haza. Jól éreztem magam, kicsit elterelték a figyelmemet a szerelmem hiányáról. A lakásban egyedül voltam, mint a kisujjam. Kongott a ház az ürességtől. A szobámban minden rá emlékeztetett, azt sem tudtam, mihez kezdjek magammal.
Vasárnap reggel a kedvem béka segge alatt volt. Meglepődtem, mert felhívott, hogy mi van velem, és hercegnőjének nevezett. Uram! Egy órán át beszéltünk. Kicsit megnyugodott a lelkem. Nekiálltam a szokásos depressziós takarításnak. Egyedül ebédeltem, egyedül szunyókáltam, és egyedül mentem el vásárolni. A vásárlás sem tudott felvidítani, de ezúttal vettem egy táskát és egy cipőt is magamnak. Járkáltam össze-vissza, mire megláttam egy hasonló órát, mint amilyet hord általában. Megfordult a fejemben, hogy megveszem neki. Nem volt olcsó, egy pár napi fizetésem elment rá, de legalább kárpótolhatom az agyvérzés miatt, amit az ajándéktól fog kapni. Előre látom az arcát. Nagyon ki fog akadni. Az óráért is mérgelődni fog, viszont a pizsamán végképp. Miután elköltöttem egy heti fizetésemet, haza mentem. Lefeküdtem aludni. Az egész hetem egy szörnyűséges katasztrófa volt. Alig vártam, hogy végre vasárnap legyen.
A hétfő reggel sem lehetne rosszabb. Nulla életkedvvel álltam neki dolgozni. Pár vendégtől meg is kaptam, hogy eléggé rosszul nézek ki. Annyit mondtam mindegyikőjüknek, hogy fáradt vagyok. Mit is mondhattam volna? Aztán szinte ugyanez volt kedden is, de legalább hamar eljött a szerda. Szerencsére egy vendég sem esett ki a kosárból, mert az orvos este 18:00 órára adott időpontot, én pedig siettem, hogy legyen mindenre időnk. Zoé nagyon rendes, hogy elkísér. Ilyen retek napjaim már régen voltak, ám a vizsgálat miatt hihetetlenül izgatott voltam. Valami CD-t kapunk és rendes képeket is, de amúgy fogalmam sincs az ultrahang menetéről. Először nem akartam elmenni, de a barátnőm rábeszélt, és különben is egyszer vagyok terhes az életben. Hihetetlenül kíváncsi voltam a gyerekemre. Megbeszéltem az orvossal, hogy Zoé bejön velem. Ha már a gyerekem apja nem vette a fáradtságot, hogy elkísérjen, a barátnőmet megtisztelem ennyivel. A vizsgálat harminc perc volt, majd a doki megírta a leleteket. Nem lehet szavakba önteni, amit akkor éreztem, amikor megláttam Borkát. LÁTTAM! Olyan hihetetlen ez az egész. Bele sem merek gondolni, hogy kevesebb, mint két hónap, és végre a kezemben tarthatom. Megkaptuk a képeket is kifelé menet, miután fizettem. Úgy döntöttünk, hogy beugrunk az egyik útba eső gyorsétterembe. Leültünk, majd elő is vettem a képeket, hogy jobban szemügyre vegyem a kisasszonyt.
– Zoé! – kiáltottam fel. – Ez a kislány teljesen rám hasonlít – hüledeztem. Még a sült krumpli is kiesett a számból.
– Hadd nézzem! – kivette a kezemből a képet.
– Azt a mindenit! – nevettem.
– Amúgy igen, de jobban is teszi.
– Mit?
– Hát, mit? – forgatta a szemeit. – Hogy rád hasonlít – amint kimondta, észhez tértem a sokkhatásból, és röhögni kezdtem.
– Tényleg tiszta kerge vagy!
– Miért? De most nem így van? – kérdezte, miközben már ő is nevetett.
– Nagyon bolond vagy – ültem, és csak mosolyogtam. Miután mindketten jóllaktunk, azaz mindhárman, elindultunk haza.
Az első dolgom az volt, hogy lefényképezzem a képet, és elküldjem anyának, Arinak, és Beának is. Direkt nem említettem, hogy neki is. A gyerekem apjának nem küldtem el. Mindenkinek az első reakciója az volt, mint nekünk. Anya még azt is hozzátette, hogy nem bír már várni rá. Néhány perc múlva fel is hívott.
– Nem tudom szavakba önteni – sóhajtottam. – Olyan szép. Ebben az a legdurvább, hogy az én gyerekemről beszélünk most.
– Jaj, kicsim, már alig várom, hogy megszülessen! – vágta rá anya.
– Köszönöm.
– Mit köszönsz? – kérdezte ijedten.
– Mindent. Főként azt, hogy vagy! – Ennyire nyálas dolgot még sosem mondtam anyámnak szerintem. Mi van a hormonjaimmal?
– Szeretlek nagyon! – mondta, én pedig hallottam a hangján, hogy elsírta magát. Örülök, hogy anya is örül. Egy baj mégis van. Legalább tízszer mondtam neki, hogy ma megyek, de nem hívott, nem írt, nem csinált semmit. Egy kicsit mérges lettem. Letusoltam, és lefeküdtem aludni. Nagyon nehezen aludtam el, mert dühös voltam. Elmondhatatlanul dühös voltam.
A csütörtök és a péntek jobban alakult, mint az előző pár napom. A kedvem is jobb volt. Biztosan azért, mert feldobott Borka látványa, és még a vasárnap is közeledik. Szombat este elmentem Zoéval a cukrászdába, hogy megalkossuk a születésnapi tortát. Semmi különlegeset nem akartam, ezért sima csokitortát sütöttünk, a tetején egy közös képünkkel. Természetesen Zoé sok hasznomat nem vette, de talán nem bánta.
Reggel arra keltem, hogy életem szerelme hív. Alig bírtam kinyitni a szemeimet.
– Halló! – szóltam bele a telefonba.
– Szia, szépségem! Mehetek? – kérdezte.
– Gyere! Összeszedem magam, amire jössz.
– Aludtál?
– Igen, de amúgy is fel akartam már kelni – kamuztam.
– Ne haragudj, hogy felkeltettelek.
– Örülök, hogy hívtál. Van néhány meglepetésem a számodra.
– Csók arra a jó szádra!
Egész héten semmi, most meg? Szépségem, csók a jó számra? Szinte egyből kipattantam az ágyból, és elviharoztam a fürdőbe, hogy összeszedjem magam. Zoé meg jegyezte, hogy sokkal jobb rám nézni így, hogy jó a kedvem.
– Nemsokára itt van, persze, hogy jó a kedvem – vigyorogtam.
– Kíváncsi leszek, hogy mit szól majd az ajándékhoz.
– Ó, nem is mondtam, hogy vettem még egy órát is! Nem bírtam otthagyni. Igaz, hogy egy fél vagyon volt, de mit számít?
– Az jó! – mosolygott rám.
– És arra is kíváncsi leszek, hogy mit szól majd, ha meglátja Borkáról a képeket.
– Nagy lesz a boldogság!
– Azt mondod? – kérdeztem, miközben furcsán néztem rá.
– Persze! – felhúzta a szemöldökét. – Már most imádja.
– Neked mondta? Kíváncsivá tettél.
– Azt hiszem, hogy nem pont ezekkel a szavakkal, de igen, mondta már.
– Cuki lehetett.
– Ne kérd, hogy helyeseljem ezt is – röhögött. – Na, jó, az volt.
– Mindig az. Kivéve ilyenkor, amikor szarik a fejemre – szomorodtam el.
Másfél óra múlva lépett be a lakásba. Zoé beszaladt valamiért a szobájába, mi pedig csókolózni kezdtünk az előtérben. Szívesen megerőszakoltam volna, de nem tehettem.
– Szóval – vettem egy mély levegőt. – Van pár meglepetésem a számodra – közöltem, miközben elindultam a konyha felé.
– Már nagyon kíváncsi vagyok – mosolygott. Bementem a szobába, hogy kihozzam az ajándékait. Talán izgatottabb voltam, mint Ő. A konyhában megálltam előtte, és nyújtottam felé a becsomagolt pizsit.
– Ezt azért kapod, mert mindig beszólsz, hogy sosem növök fel. Szeretném, ha ebben aludnál, mikor itt vagy! – nevettem.
– Ne már! – nézett rám furán. – Előre félek! – mondta, közben lassan kinyitotta. Zoé már nevetett.
– Na, jó, ez aranyos. Rosszabbra számítottam! – röhögött.
– Annyira nem akartam kibaszni veled. A legjobb, hogy magamnak is vettem ugyanilyet.
– Cuki vagy! – mondta, és megpuszilt.
– És van itt még egy ilyen is, meg a hűtőben valami. A legjobbat a végére tartogatom – odaadtam az órát, Zoé pedig elővette a tortát. Annyira aranyos volt, amikor meglátta, hogy a tortán az egyik közös képünk van. Nem győzött hálálkodni, az órára pedig azt mondta, hogy megvette volna magának is, csak én gyorsabb voltam. Rohadtul nem akartam felvágni a tortát, mert annyira szép volt. Csináltam egy csomó képet róla. Evés után Zoé közölte, hogy elmegy a barátjához. Mint mindig. Ne értsetek félre, nem nehezteltem emiatt rá, csak rengetegszer itthon hagy. Egyre többször.
– Menjünk be a szobámba, és mutatok még valamit – mosolyogtam.
– Ugye az már nem ajándék? – nevetett.
– Gondolom, hogy elfelejtetted, hogy szerdán hol voltam.
– Hol voltál?
– Imádom, hogy a férfiaknak bármit el lehet mondani akár százszor, úgysem nem tudják megjegyezni.
– Ha annyi mindent kellene megjegyezned, mint nekem, te sem tudnád.
– De, hidd el, hogy én tudnám – mosolyogtam.
Leült az ágyra, én pedig a kezébe nyomtam a képet Borkáról. Mosolyogva nézte egy darabig. Pár percig nem jutott szóhoz.
– A vizsgálaton voltál szerdán.
– Jé, igen! – forgattam a szemeim. – Azt hittem, hogy majd aznap este fel is hívsz.
– Ne haragudj!
– Akkor eléggé morcos voltam, de már nem számít. A lényeg, hogy itt vagy – válaszoltam, és megcsókoltam.
Ő is azt mondta, hogy rám hasonlít Bori. Csodálatos a kislányunk, maga a tökély. Tudom, hogy minden szülőnek a sajátja a legszebb, de ez a kisbaba tényleg csodálatos. Elkezdte simogatni a pocakomat és azt mondogatta, hogy mennyire szeret. Szinte egész délután feküdtünk, beszélgettünk és szerelmeskedtünk. Alig vártam, hogy este legyen, hogy csináljunk valami izgalmasat is. Ettünk még egy kis tortát, miután már meguntuk az egész napi fekvést. Este elmentünk együtt fürödni. Össze-vissza röhögött az ajándék miatt. Nagyon aranyos volt. Felvette Ő is és én is, aztán lőttünk pár képet a tükörben. Annyira posztoltam volna, hogy milyen cukik vagyunk, de sajnos tilos posztolni. egyből reagált, mert fent volt pont. A kanapén ülve egyből rámásztam.
– Zoé nem jön haza? – kérdezte riadtan.
– Nem hiszem. Miért?
– Itt akarod a kanapén? – nevetett.
– Nekem mindegy, drágám. Nekem már teljesen mindegy, csak csináljuk!
– De be vagy indulva, drága.
– Mióta nem találkoztunk? Persze, hogy ilyen állapotban vagyok – nevettem.
– Szegény kisbabám!
– Te tudsz rajtam segíteni, ha jól tudom.
– Elég jól tudod – kacsintott.
– És meg is mutatod esetleg, hogy hogyan tudnál segíteni rajtam?
– Ha nagyon szeretnéd.
– Mindennél jobban! – mondtam, és vadul megcsókoltam. Levettem a pólóját, ami annyira jól állt neki, de muszáj volt megszabadítanom tőle. Csókolgatni kezdtem mindenhol. A nyelvével kárpótolt először, de utána természetesen megkaptam, amire ténylegesen vágytam. Olyan gyengéd velem, amióta terhes vagyok, pedig sokszor arra vágyom, hogy úgy bánjon velem, mint egy kurvával. Ő nem az a típus, főleg ebben a helyzetben nem. Persze így is tökéletesen éreztem magam, nincs semmiféle probléma kettőnk között. A pocaklakó miatt amúgy sem kellene annyira vadulni, de sokszor annyira túltengnek a hormonjaim, hogy alig bírok magammal. A terhességem előtt szoktunk vadulni, és azokat az éjszakákat kifejezetten élveztem. Egyértelmű, hogy sokkal aktívabb tudtam lenni én is a terhesség előtt. Most már sokkal-sokkal gyengédebb velem, de hamar visszatérnek az idők, amikor lehet újra vadulni. A szerelmem egy olyan ember, akivel mindent jó csinálni. Mindegy, hogy mit csinál, azt nagyon jól csinálja. Mármint az ágyban. Az ágyon kívül inkább ne csináljon semmit, mert baromi szerencsétlen. Képes megölni magát, miközben vág egy darab kenyeret. Ha Ő vágta volna fel a tortáját, akkor egy kis túlzással, de mind a hárman, bocsánat, mind a négyen meghaltunk volna. Ott jártam, hogy szeretkeztünk egy jót, aztán egymás karjaiban elaludtunk. Az utolsó gondolatom az volt, hogy megérte kivárni a két hetet. Mármint rá várni, úgy értettem. Nem használom ki szexuálisan, az az Ő reszortja volt régen.
Éhesen keltem, meg tudtam volna enni egy fél disznót, még így is, hogy vegetáriánus vagyok. A szerelmem még aludt, én pedig kisurrantam a konyhába, hogy keressek valami ehetőt. Leültem az asztalhoz egy szál bugyiban, és tömtem magamba kanállal a mogyorókrémet. Reméltem, hogy Borka nem fogja megutálni miattam. Abban is reménykedtem, hogy Zoé nem mostanában szándékozik hazatérni, mert sokkot kap, ha meglát. Találtam a hűtőben epres-banános smoothie-t, úgyhogy kénytelen voltam ráinni a mogyorókrémre. Ilyenkor semmi sem számít. A szemem előtt lebegett, hogy a normális párok milyen aranyosak, amikor együtt főznek. Nálunk ez úgy nézne ki, hogy két tűzoltót, három rendőrautót, fél tucat mentőt, egy mentőhelikoptert és még a katasztrófavédelmet is ki kellene hívni. Nem tudom eldönteni, hogy melyikünk szerencsétlenebb, de valljuk be, én sem vagyok piskóta. Miután eltelítette a gyomromat az egészséges reggeli, bementem a szobába, hogy felöltözzek, majd besurrantam a fürdőbe. Hamar elfogadható külsőt varázsoltam magamnak, aztán vissza is mentem a szerelmemhez, aki még mindig aludt. A lelkemet is eladnám az ördögnek, csak azért, hogy az enyém lehessen. Megfogtam a kezét, és lőttem egy képet. Ezek a legszebb reggelek. Nem akarom újra átélni a poklot, nem akarom, hogy hazamenjen. Gyűlölök dolgozni, ha a szerelmem nálam van. Szívesen maradtam volna még mellette, de muszáj volt feltápászkodnom. Éppen kimentem a szobából, amikor felcsengetett az első vendégem. Kellemes meglepetés volt, hogy amíg vártam a következőket, addig vele lehettem. Belőle egy élet is kevés, de annyira jó volt az a pár perc is. Megbeszéltük, hogy elmegy, és hoz valami ebédet. Még egy vendég pont belefért, és jöhetett a megérdemelt ebédem. Paradicsomleves, paradicsomszószos-gombás tészta. Természetesen nem bírta ki, hogy ne piszkáljon a kaja miatt. Tudom-tudom, csak jót akar, mint mindenki más. Elnéztem, ahogy eszi a nagy húsokat, és egészen biztos voltam benne, hogy nem bírnám megenni. Megettük, aztán csak pár percünk maradt egymásra. Ő is ment a dolgára, de megígérte, hogy amire végzek, itt lesz újra. Azt mondta, jól figyeljetek, hogy:
– Ahhoz képest, hogy utálom a várost, főleg ezt, egész jó, hogy nem otthonról kell folyton ide jönnöm. Meg tudnám szokni.
– Akkor tessék, itt a lehetőség, hogy pesti legyél – nevettem, pedig komolyan gondoltam.
– Lennék, komolyan, de tudod...
– Tudom, mit akarsz ezzel mondani. Imádnám, ha minden egyes nap veled lehetnék.
– Édes vagy – mondta, megcsókolt és el is ment.
Nem sokkal később megérkezett a következő vendégem, aztán rajta kívül még négyen voltak nálam. Kimaxoltam a melót. Az utolsó vendéggel foglalkoztam, amikor hallottam nyitódni az ajtót. Hazajött. Ez olyan furán hangzik, mert végül is, nem itt van az otthona. Megint az van, hogy nem itt kellene lennie, de ha Ő nem aggódik, akkor én miért aggódjak? Feleslegesen nem aggódom, ha nem muszáj. Alig vártam, hogy elmenjen a vendégem. Időközben Zoé is hazajött. Bementem a nappaliba, a kanapén ücsörögtek.
– Arra gondoltam, baba, hogy elviszlek vásárolni. Múltkor úgysem találtál semmit – közölte.
– És megsajnáltál, ugye? Nagyon rossz érzés volt.
– Hogyne sajnáltalak volna meg. Zoé, jössz? – kérdezte a barátnőmtől.
– Most nem, köszi. Inkább lefekszem aludni, ki kell pihennem ezeket a húzós napokat – válaszolta.
Az autóban próbáltam elmagyarázni, hogy igazából nem akarom, hogy bármit vegyen nekem, rohadtul nem szeretném, de szinte meg sem hallotta, amiket mondok. A legnagyobb baj, hogy a vásárlás közepette általában nem bírok a véremmel. Képes vagyok felesleges dolgokat megvenni. Ez most is így volt, annyi különbséggel, hogy Ő fizetett. Sajnáltam, de Ő akarta ennyire. Vacsorázni is elvitt. Élhetnénk mi így is, de nem így élünk. És miért? Mert egy köcsög. Miután hazaértünk, és kipakoltam, akkor szembesültem újra azzal a tényszerű dologgal, hogy igenis szükség lenne egy olyan szobára, ahol csak a ruháim, a táskáim és a cipőim vannak. Nem lesz ez így jó. Ültünk a kanapén, mire megszólalt a telefonom. Elindultam a konyhába telefonálni. Beszéltem anyával pár percig. Megerősítette önmagát abban, hogy pénteken fognak érkezni apával. Nagy örömmel meséltem neki, hogy jönnek anyáék, erre Ő:
– Legalább nem leszel egyedül hétvégén.
– Miért, te hol leszel, ha nem itt? – kérdeztem rá, pedig sejtettem, hogy mi lesz a szomorú válasz.
– Otthon.
– Hát, oké – vágtam rá mosolyogva.
– Ennyi? – kérdezte, miközben furcsán nézett rám.
– Eleget könyörögtem már neked, és úgy gondolom, hogy mind hiába. Úgyis azt csinálsz, amit akarsz.
– Na, ez szarulesett.
– Mi esett szarul? Azt szeretnéd, hogy könyörögjek neked? Nem szándékozom.
– Nem, dehogy. Szarulesett, hogy nagyon igazad van.
– Kösz, hogy beismered. De ha megkérhetlek, akkor ne csinálj még nekem bűntudatot. Tudom, hogy mennyire fontosak neked, ezért nem is kérem, hogy maradj.
– Te is nagyon-nagyon fontos vagy.
– Lehet, de én sosem leszek elég fontos ahhoz, hogy végre dönts az életedről. Neked kell tudnod, hogy mit akarsz. Azt is tudom, hogy nagyon rossz lehet, hogy ennyi felé kell szakadnod, de most mondjam azt, hogy te választottad?
– Mondhatod, mert így van. Azt is tudod, hogy nagyon szeretlek, ugye?
– Azt hiszem. Ó, erre meg van egy nagyon jó Johnny Depp idézet: „Ha két embert szeretsz, válaszd a másodikat, mert ha az elsőt igazán szeretted volna, nem szerettél volna bele a másodikba"
– Ilyenekkel csak nehezítesz a dolgomon. Gyere inkább ide! – mondta. Én természetesen odamentem, hogy megcsókolhasson. Nem tudtam, de nem is akartam reagálni az előzőekre. Ilyenkor az szokott következni, hogy minden rosszat elfelejtek, mert megvesz egy csókkal. Nem tudok ez ellen tenni. Tudomásul vettem, hogy a hétvégén nem fogunk találkozni. Érdeklődtem, hogy mikor áll szándékába itt hagyni, de nem tudott pontos választ adni. Egész későre járt, holnap meló, szóval lefeküdtünk. Kivételesen aludni. Kicsit rossz kedvem volt, de csodálatos érzés volt mellette aludni. Tisztáztam magammal, hogy nem szabad görcsösen, indulatosan kezelnem ezt a bonyolult helyzetet. Lazának kell lennem. Meg kell tanulnom ezzel együtt élni. Sosem leszünk olyan fontosak a számára, hogy minket válasszon. A reggel csodaszép volt. Kár, hogy a rózsaszín ködtől nem láttam a felhőket, amik rózsaszín vattacukorból voltak. A franc vinné el ezt az embert, hogy folyton, de folyton, újra és újra beleszeretek. Akármit csinál, én egyre jobban szerelmes vagyok. Már-már betegesen szerelmes vagyok. Olyan, mintha mindig is Őt akartam volna. A legjobb dolog úgy dolgozni, hogy pár órája megvolt a reggeli szex. Fel voltam dobódva, de nem csak a szextől. Nem értem, hogy miért van rám szüksége, hiszen nélkülem is tökéletes lenne az élete. Mégis valamiért szeret. Kár ezen agyalni, ezt sosem fogom megérteni. Megint hozott ebédet, kajáltunk, aztán le is lépett. Azt mondta, hogy majd valamikor este visszajön. Jól telt a napom, de tényleg. Nem vártam tovább, lezuhanyoztam, és le is feküdtem. Rettentően hiányzott mellőlem. Zoé bejött a szobámba, leült az ágy szélére, és egyből azt kérdezte, hogy:
– Most akkor hazament vagy majd jön?
– Elméletileg majd jön, azért sem akarok aludni. Nyugodtan maradhatsz! Szórakoztass! – nevettem.
– Késő van már ahhoz.
– Az őrültséghez sosincs késő!
– Igaz. Mit szólt Borkához? Nem is kérdeztem, pedig tőle akartam hallani.
– Azt mondta, hogy csodálatos, gyönyörűséges, ilyesmi – replikáztam.
– Ennyi?
– Aha. Ja, meg hogy alig várja már. Ne aggódj, azt nem mondta, hogy költözik – vigyorogtam a legfájdalmasabb kínok kíséretében.
– Sajnálom!
– Mindegy. Figyelj már, nyakunkon a Halloween, ezért mit szólnál, ha valamelyik hétvégén beugornánk a Primarkba megint? Szeretnék venni egy csomó tökös, denevéres és szellemes cuccot.
– Jó ötlet! Majd megbeszéljük, hogy pontosan mikor megyünk.
– Oké. Hű, és még azt is kitaláltam, hogy veszünk tököket, és lemegyünk anyáék házába, vagyis a régi házunkba, és kifaragjuk őket, aztán csinálhatnánk képeket is. Ott tölthetnénk pár napot, ha van kedved.
– Ez is nagyon jó ötlet! Benne vagyok! – válaszolta izgatottan.
– Úgyis ünnep lesz, nem kell annyit melózni. Plusz, ha jól tudom, akkor 31-e pont hétvégére esik – feleltem, majd megnéztem a naptárat. Igazam volt, mint mindig, ugye.
– Már várom! – vigyorgott a barátnőm, életem szerelme pedig belépett az ajtón. Mindkettőnk meglepődött, mert nem is hallottunk semmi mozgást. Sőt, szerintem Ő is meglepődött, hogy Zoéval vagyok, mert csak viccelődött, hogy ketten sokak leszünk neki, most ahhoz fáradt.
– Jaj, ne fáradj, én már megyek is – nevetett Zoé, majd elindult kifelé a szobámból.
– Jó éjt, kis tesóm! – szóltam utána.
– Jó éjt! – kacsintott, és becsukta az ajtót.
Lefeküdt mellém, és bocsánatot kért, amiért ilyen sokáig távol volt, majd csókolgatni kezdett, de úgy, mint aki akar valamit.
– Hé, kedveském, nem mennél inkább fürödni? Ha sietsz, talán nem alszom el – súgtam a fülébe.
– Ja, de, megyek – röhögött. – Hogyne mennék, de ne aludj el. Még terveim vannak veled – mosolygott.
– Na, ne! És mik azok?
– Majd meglátod – mondta, és ki is rohant.
Szerencsére, nem sokat kellett várnom rá, tényleg nagyon akarhat valamit. Valamit? Mindegyikünk tudja, hogy mit. Egy férfi mi mást akarhat? Bejött a szobába, én meg alig bírtam ki nevetés nélkül. Tényleg tök aranyos volt az Oroszlánkirályos pizsiben. Nem is bírtam ki nevetés nélkül. Megállt velem szemben, és azt kérdezte, hogy:
– Talán nem tetszik a szettem?
– De, nagyon tetszik – röhögtem tovább.
– Akkor meg mi a bajod? Le is veheted rólam.
– Levegyem? Szeretnéd? – kacsingattam.
– Bárcsak tudnád, hogy milyen jól érzem magam benne, de igen, levehetnéd – már Ő is nevetett, közben félig lefeküdt mellém. Feljebb küszködtem magam, és lerángattam róla a pólót.
– Cuki voltál, de így jobban tetszel – mondtam, és beleharaptam a vállába. Simogatta az arcomat, ilyen helyzetben az arcomat, te jó ég, és azt mondta, hogy gyönyörű vagyok. Csak mosolygott rám. Lehet, hogy badarság, de láttam a szemeiben, hogy szerelmes Ő is, nem csak én.
– Ne nézz már így! – háborodtam fel.
– Hogy nézek? – kérdezte.
– Baszd meg, mint aki... – elnémított egy puszival.
– Szeretlek!
– Igen, pont úgy nézel. Azt akarod, hogy ennél is jobban szerelmes legyek? – mosolyogtam.
– Azt tudom, hogy én ennél jobban már nem lehetek – magához húzott, majd megölelt.
– El fogom sírni magam! Hagyjuk ezt!
– Miért? Nehogy elkezdj sírni!
– Mert annyira szeretlek, és azt akarom, hogy ez az éjjel soha ne érjen véget.
– Tarthatna örökké is.
– Hagyjuk tényleg. Dugj meg inkább! – nevettem, hogy oldjam saját magamban a feszültséget. Huncut mosoly jelent meg az arcán, aztán elkezdte csókolgatni a nyakamat, a keze pedig a lehető legjobb helyre került. Nem mertem volna feltételezni magamról, hogy majd az egész terhességet végig fogom szexelni, de eddig nagyon tűnik, hogy ez történik. Micsoda meglepetéseket okozom magamnak.
Feküdtünk. A fejem a kezén, a hajamat piszkálta. Csukott szemmel annyit mondott, hogy reggel hazamegy.
– Ha tudnék, akkor most elfordulnék – közöltem halál nyugodtan.
– Köszönet a lányunknak. – Megpuszilta a homlokomat. Feljebb kúsztam, megharaptam a fülét, és nyomtam egy puszit az arcára, aztán visszafeküdtem az előző helyzetembe. Ébresztő alapból be volt kapcsolva hét órára, és nem szólt, hogy előbb menne, szóval boldogan csuktam be a szemeimet, majd el is aludtam. Legszívesebben a falhoz csaptam volna a telefonomat, amikor megszólalt a köcsög ébresztő. Megvárta, míg összeszedem magam, majd lekísértem. Borult, szomorkás idő volt. A kedvem is hasonlóan szomorú lett, amikor elment.
A lakás ezúttal nem volt üres, Zoé ücsörgött a konyhában.
– Zoéka! Mi a helyzet? – kérdeztem.
– Jó reggelt! Nincs semmi, nemsokára megyek dolgozni. Elment?
– Ja, sajnos. Ne tudd meg, mit művelt velem az éjjel.
– Valamit hallottam, mikor bementem a fürdőbe. Tudod, szinte az ajtód előtt mentem el.
– Most nem arra értettem.
– Figyelj, én ma olyan lábbal keltem, hogy bármit meghallgatok – nevetett.
– Hú ha, tényleg? – húzódtam a szemöldökömet.
– Na, jó, annyira mélyen nem kell belemenned!
– Annyi volt, hogy rohadtul láttam rajta, hogy szerelmes. Nem tudnám elmondani részletesen, de megbolondított. Konkrétan a bőgés határán álltam, annyira szeretem.
– Aranyos! – mosolygott.
– Az, nagyon aranyos.
– Jó látni, hogy most nem vagy a padlón.
– A fellegekben járok.
– Észlelem – mondta. Tovább beszélgettünk, de most nem rólunk, hanem úgy minden másról. Zoé elindult dolgozni, én pedig vártam az első páciensemet.
Végre eljött a péntek este. Ezúttal nem pillára vágyó vendégeket vártam, hanem a szüleimet. Rendeltem vacsorát is, amit nagyon hamar kiszállítottak. Zoé nincs itthon, szóval egyedül várakoztam. Szépen megterítettem az asztalt, már csak a gyertya hiányzott volna az asztalról vagy pár szál virág. Nem kellett sokat várni rájuk. Felengedtem őket, a szüleim pedig össze-vissza puszilgattak. Apa megjegyezte, hogy milyen szép vagyok, és ez nagyon-nagyon jólesett. Anya lefényképezte az asztalt, amit ki is posztolt a Facebookra. Büszke volt rám, amiért így vártam őket.
– Anya, aranyos vagy, de ezt muszáj? – kérdeztem.
– Persze, hogy muszáj! Milyen kérdés ez? Hadd lássák, hogy milyen rendes a gyerekem!
– Ó, értem – mondtam kínosan, aztán leültünk enni.
Anyám végig fényképezett. Engem fényképezett. Egy kicsit át tudtam érezni a szerelmem helyzetét, hiszen én is állandóan ezt csinálom vele. Anya faggatni kezdett, hogy mi van velünk.
– Mi lenne? – forgattam a szemeim. – Csak a szokásos.
– Mi a szokásos? – kérdezett rá apa.
– Elvagyunk. Megvolt a szülinapja, utána elvitt vásárolni, amit szerintem meg is bánt – nevettem.
– Egész biztos, hogy nem bánta meg – vigyorgott rám anya.
– És most Ő merre van? – tette fel sejtelmesen a kérdést apa.
– Kedd reggel ment haza. Valószínűleg otthon van. Nem beszéltünk a napokban. Mutattam neki Borkát. Azt mondta, hogy rám hasonlít, és hogy gyönyörű.
– Csodaszép! – szólt apa.
– Már lassan itt a vége. Hogy őszinte legyek, egyre jobban félek.
– Mitől, kicsim? – kérdezte anya.
– A szüléstől. Már a gondolatától is rosszul vagyok.
– Nem kell, végig melletted leszünk! Mármint, hogy be csak Ő mehetne, de mi is ott leszünk a közeledben – reagált erre anya.
– Kösz – mosolyogtam. – Egyébként, a gyerekem apja biztosan nem jön be, sőt, a közelemben sem lesz. Mindegy, én amúgy sem szeretném, hogy bent legyen – nevettem.
– Apád se jött be!
– Nem – röhögött apa. El is ájultam volna. Aranyosak voltak, miközben vitatkoztak arról, hogy márpedig bemehetett volna apa, amikor megszülettem. Egy csomót meséltek rólam, hogy milyen voltam kicsiként, aztán persze arról is szó volt, hogy a párom mikor szándékozik összeköltözni velem.
– Lassan egy éve tart ez az egész, mindjárt megszületik a közös gyereketek. Mikor mondja már meg a feleségének, hogy mi a helyzet? – kérdezte anya.
– Szerintem soha, pedig nagyon szeretném, ha végre csak az enyém lenne.
– Ez nem mehet így sokáig! – vágta rá apa.
– Tudom. Én arra várok, hogy hátha lebukunk – feleltem. A szüleim olyan arcot vágtak, hogy meg kellett erősítenem őket, hogy tényleg így gondolom. – Most komolyan. Hátha akkor könnyebb lenne neki lépni.
– Nem értem, hogy hogyan lehet így élni. Nem csak neki nehéz, neked is – mondta anya, majd elkezdte összeszedni a tányérokat.
– Neki sokkal nehezebb, de tény, hogy nekem sem könnyű. Minden áldott nap az jár a fejemben, hogy most vajon mit csinál, hogy viszonyul a feleségéhez, mit csinálnak. Az, hogy a gyermekeivel tölti az időt... – sóhajtottam. – Az tök oké. Ez a természetes, de amikor arra gondolok, hogy a feleségéhez ér, a vérnyomásom az egekig szökik.
– Nem kellene ilyeneken gondolkodnod – reagált anya. Segítettem neki mosogatni, pakolászni, míg apa elfoglalta a fürdőszobát. Próbálta elmagyarázni, hogy ő csak azt akarja, hogy én boldog legyek, és nem ezt érdemelném, amit tőle kapok. Ami persze teljes mértékig igaz, de annyira szeretem, hogy bármilyen rossz dolgot elviselek.
– Anya, amikor együtt vagyunk, akkor annyira boldog vagyok.
– Tudom, hisz olyankor az arcodra van festve az öröm – mondta, majd egy telefonhívás zavarta meg a beszélgetésünket. Alex. Ezer éve nem keresett.
– Halló! – szóltam bele halkan.
– Cicám, már milyen régen beszéltünk!
– Eléggé – köszörültem meg a torkom. – És mi az oka annak, hogy ennyi idő után felhívtál?
– Hiányzol! Régen napi szinten beszéltünk... Már nem is írsz. Csak nem együtt vagytok? Igazából? Bár nem olvastam semmiféle botrányt – nevetett.
– De vicces valaki! Nem, nem vagyunk együtt igazából. Ne haragudj, túl sok minden történt mostanában.
– Eszedbe se jutottam, na, jól van ám!
– Néha azért eszembe szoktál jutni.
– És mikor futunk össze? Hogy vagy?
– Jól vagyok, kösz. És te? Az első kérdésre nem tudok választ adni, beszéljünk még róla.
– Megvagyok. Rendben – mondta, majd beszélgettünk vagy negyven percen át. A szobámban pihenve hallgattam Alex sztorijait. Időközben anya is végzett a fürdőben, és elkezdtek tévét nézni a nappaliban. Alex elköszönt, mert valami dolga akadt, pedig kezdett későre járni. Kimentem a szüleimhez a nappaliba.
– Helyzet? – kérdezte apa.
– Alex hívott. Mennyit tud beszélni! Igaz, már elég régen kommunikáltunk – válaszoltam, majd arra lettünk figyelmesek, hogy nyitódik a bejárati ajtó.
– Biztosan Zoé jön – mondtam, majd tovább beszélgettünk, mit sem törődve a kinti mozgolódással.
– Holnapra mik a terveid? – kérdezte anya. Meghallottam a hangját, ahogy mondja, hogy:
– Jó estét! – hátrafordultam, és akaratlanul is mosolyra állt a szám.
– Hát, te? Azt mondtad, hogy nem találkozhatunk – feleltem meglepődve, Ő pedig köszönt a szüleimnek, majd leült mellém.
– Megvártam, míg elalszik a fiam, aztán megszöktem. Mondtam az asszonynak, hogy annyira ne várjon haza – nevetett.
– És te ezek után is azt mondod, hogy nem sejt semmit? – kérdeztem, miközben értetlenül néztem rá.
– Nem mondta még soha.
– Majd egyszer arra mész haza, hogy a cuccaidat kibaszta az udvarra – röhögött apa.
– Tapasztalatból mondja. Ugye, drágám? – nézett rá mérgesen anya.
– Anya! – kuncogtam. – Tudom, hogy ez elkerülhetetlen volt, de ne folytasd – szóltam közbe.
– Lottinak igaza van, most nem rólam van szó – terelt apa.
– Biztos, hogy gondol valamit. Valami rosszat. Ennyire nem bízhat meg benned, ez fizikai képtelenség. Mit gondolhat, hol a fenében vagy? – kérdeztem.
– Tudja, hogy sokáig szoktam dolgozni. Hiheti azt is, hogy már azért nem megyek haza, mert kora reggel úgyis indulhatnék vissza.
– Engem nem tudnál ennyire hülyének nézni.
– Jobb, ha felkészülsz – nevetett anya.
– Őt se nézem hülyének. Vagyis most nem néztem. Nem hazudtam semmit, csak egyszerűen közöltem, hogy lépek – magyarázkodott.
– Találd már ki, hogy te egy nagyon egyenes ember vagy! – mosolyogtam.
– Na, vitassátok meg, mi elmentünk aludni! Jó éjt! – mondta anya, miközben megfogta apa kezét, és egészen a vendégszobáig húzta.
– Miért zavar ez téged ennyire? Nem az a lényeg, hogy itt vagyok? – kérdezte.
– Örülök, hogy itt vagy, de nekem bűntudatom van. Veled ellentétben.
– Ha nekem nincs, akkor neked ne legyen, de ezt már egyszer megbeszéltük, ha jól emlékszem.
– Igen, de... – Elhalkított egy csókkal.
– Menjünk inkább, feküdjünk le mi is.
– Egymással? – nevettem.
– Ha akarod, akkor igen – mosolygott rám, én pedig nem győztem hálálkodni, hogy eljött. Bementünk a szobába. Szinte egyből nekiestem.
– Biztos, hogy olyan jó ötlet ez? – kérdezte, miközben levette a pólómat.
– Átmegyek anyukámhoz, és megkérdezem tőle – nevettem.
– Mindig komolytalan vagy – vigyorgott.
– Úgy érzem, hogy eléggé rám férne.
– Eléggé?
– Nagyon, baszki – levettem róla a pólót, közben az ölébe ültem.
És hát, megtörtént, aminek meg kellett történnie. Feküdtünk egymás mellett szorosan.
– Aggódó apuka vagy!
– Egy kicsit. Már most aggódom érte, és mi lesz még?
– Amíg én úgy érzem, hogy szükségem van rád ebből a szempontból is, addig ne aggódj – kacsintottam. – Hát, igen. Nemsokára itt lesz velünk.
– De jó lesz! – mondta, majd megpuszilt. Nem kérdeztem, hogy meddig marad, pedig nagyon kíváncsi voltam. Elaludtunk.
Reggel arra keltem, hogy kintről a reggeli illata áradt be a szobámba. Anyám már kora reggel sütöget. Háttal volt nekem, így nem tudtam, hogy már fent van. Egyszer csak megszólalt:
– Éhes vagyok. Jó, hogy anyukád itt van. Végre kajaszag van a lakásodban.
– Te már fent vagy? – karmoltam bele a hátába.
– Ezekre az illatokra ki ne kelne fel?
– Ezek kevésbé kedvező illatok számomra. Bacon?
– Szerintem az.
– Ebből gabonapehely lesz – nevettem. Felém fordult, megpuszilt, majd fel is kelt. Felöltözött, aztán azt kérdezte, hogy segítek-e megcsinálni a haját. Elrendeztem Őt is és magamat is, és kiballagtunk a konyhába.
– Jó reggelt! – köszönt anya.
– Korán reggel sütögetünk-sütögetünk? Nem tudsz aludni? – kérdeztem.
– Hagyjad csak anyukádat, hadd csinálja. Végre van valami ehető – nevetett a szerelmem.
– Lottika, te mikor tanulsz meg főzni? – nevetgélt anyám.
– Ideje lenne! – szólt közbe a szerelmem.
– Tudom, hogy ideje lenne, és majd meg is tanulok. Nyugodjon meg mindenki, hamarosan rajta leszek az ügyön – mondtam, miközben elővettem a kedvenc tálamat, és beleöntöttem egy csomó csokis golyót és a tejet. Apa is kijött a szobából. Együtt reggeliztünk. Megkaptam a szokásos letolást, hogy húst is kéne ennem, meg mindent igazából, de elengedtem a fülem mellett. Igazuk van, normálisan kellene ennem a baba miatt, de mentségemre váljon, hogy mostanában rendesen étkezem. A husikán kívül mindent eszem. Ismertek, nem? Reggeli után segíteni akartam anyának mosogatni, de nem hagyta. Azt beszélte, hogy pihenjek inkább. Hallgattam rá, ami furcsa, és ledőltem a kanapéra. A szerelmem leült mellém, és azt súgta a fülembe, hogy szeret. Anyáék a konyhából néztek minket. Totál elolvadva, szerelmesen néztem Őt és boldogan hallgattam minden szavát.
– Megint úgy nézel, mintha... – kezdtem.
– Mintha? – kérdezett.
– Mintha működne a kémia.
– Mintha? Működik, te bolond – mondta, aztán csókolózni kezdtünk. Ezt is végignézték a szüleim, én pedig direkt bámulni kezdtem őket, és arra vártam, hogy szóljanak valamit.
– Mi van? – kérdezte apa mosolyogva.
– Ezt én akartam kérdezni – válaszoltam.
– Bemegyünk a városba. Ti nem jöttök? – kérdezte.
– Mit akartok csinálni?
– Anyád akar venni egy-két dolgot.
– Végül is, nekem lenne kedvem – mosolyogtam, majd el is indultunk.
Semmi különös nem történt velünk, csak úgy elvoltunk. Anya megkérte apát, hogy menjünk el a mama háza felé. Nagyon rossz érzéseim támadtak, ahogy anyának is, de csak elmentünk. Anyám kiszállt, és megállt a járdán. Percekig bámulta a házat, mire apa sürgetni kezdte. Láttam rajta, hogy nagyon szomorú lett, épphogy nem sírta el magát. Beszállt, de nem szólt semmit. Nekem is rohadtul hiányzik a nagymamám. Amikor elment, elhallgattak a szavak, melyek átsegítettek a legrosszabb korszakaimon. Ő volt az egyetlen, akire mindig, mindenben számíthattam. Még élnie kellene, mellettem kellene lennie. Soha nem fogom tudni megköszönni neki azt, amit adott nekem. Nem a pénzre gondolok, hanem a mérhetetlen szeretetre. Amikor hazaértünk, anya odalépett hozzám, és azt mondta, hogy innentől ő szeretné betölteni azt a szerepet az életemben, amit a mama töltött be. Csak pislogtam, mire ő magyarázkodni kezdett.
– Tudom, hogy mennyit jelentett neked, és ezt csak akkor vettem észre, amikor elment. Előtte úgy gondoltam, hogy ez egy átlagos nagyi-unoka kapcsolat.
– Anya, vele mindent megbeszélhettem. Ő mindig mellettem volt, amikor ti nem. Mindenben támogatott, és mindig azt mondta, hogy ne hagyjam, hogy eltérítsenek arról az útról, amin igazán járni szeretnék. Ti akartatok eltéríteni, de én rá hallgattam. Most itt állok előtted. Mit látsz?
– Amit mindig is akartam: a lányomat, aki erős és boldog.
– És ebben az ő keze nagyon benne van. Én nem haragszom semmiért rátok. Ennek így kellett lennie.
– Szeretlek! – megölelt.
– Én is! Sajnálom, hogy nem tölthettem vele elég időt – reagáltam.
– Én is hasonlóképp érzek. Annyira büszke lenne rád! Mi is azok vagyunk!
– Nélküle nem ment volna. Nagyon sokat segített.
– Dehogynem! Az első perctől kezdve hinnünk kellett volna benned!
– Innentől szabad a pálya. Higgyetek bennem! – mosolyogtam.
– Úgy lesz!
– Rengeteg csalódást okoztam, de úgy érzem, hogy ez a sok-sok csalódás kellett ahhoz, hogy ilyen jó legyen a kapcsolatunk.
– Semmi sem így lenne, ha akkor nem gondolkodom idiótán.
– Hé! – szóltam rá. – A lényeg az, hogy minden jó. Felejtsük el a múltat. Előttünk a jövő, amit úgy formálunk, ahogy csak akarjuk – mosolyogtam. Jobb később, mint soha, szokták mondani.
Késő este volt. Feküdtünk egymás mellett. Kicsit szomorú voltam a komoly beszélgetésünk miatt, amit anyával folytattam. Vagyis inkább frusztrált. Tisztáztam magamban, hogy nem fogok a múlttal foglalkozni, hiszen előttem az élet, aminek a legjava még csak most fog elkezdődni. Anyuka leszek. Egy teljesen új értelmet nyert az életem Borka személyében. Nem gondoltam volna az első találkozásunkkor, hogy egy év múlva itt fog mellettem feküdni, simogatja a pocakomat, és várjuk, hogy mikor születik meg a közös gyerekünk. Ez agyrém, hogy mennyi minden történt velem, mióta Pesten lakom. Rengeteg dolog megváltozott, ám egy valami sajnos nem. Arra gondolok, hogy még mindig a feleségével él. Élhetne velem is. Túlságosan is jól éreztem magam vele ahhoz, hogy megint feszegessem ezt a témát. Szeretjük egymást, majd lesz valami alapon elaludtam. Lezártam magamban a tegnapi gondolataimat. Reggel arra keltem, hogy telefonál a feleségével, de nem volt túl biztató a csevej, ahogy hallottam. Azt mondta neki, hogy megígéri, hogy ezentúl több időt fog velük tölteni, de csak holnap dél körül ér haza. A fejemre húztam a takarót, nem is akartam hallani a nyáladzásról. Hallgattam, hogy mennyire szereti. Meg kellett volna szólalnom, de nem akartam balhét, pedig ideje lenne lebuknunk. Ezt leszámítva szépen alakult a reggelünk. Egy csomó ideig még az ágyban voltunk. Nagyon jó volt vele. Nem csináltunk különösképpen semmit, de a semmi is jólesett. Amikor kimentünk a konyhába, azzal indított anyám, hogy ma este muszáj lesz elindulniuk haza, de mihamarabb meglátogatnak.
– Nem akarom, hogy egyedül legyél.
– Nem leszek egyedül. Holnap reggelig legalább is nem, utána meg már Zoé is jönni fog. Miért aggódsz? – nevettem.
– Miért aggódnék? – háborodott fel. – Egyszerűen csak aggódom!
– Anya, nem fog történni semmi! Holnaptól megint dolgozom, tehát még unatkozni sem fogok.
– Rossz ám, hogy ilyen messze vagy!
– Költözzetek ide! Mintha lenne a házban eladó lakás – vigyorogtam.
– Igen, persze! Minden városban vegyünk egy lakást, jó ötlet.
– Nyugalom, nem lesz semmi bajom, amíg nem találkozunk újra.
Anyáék elmentek késő délután, ketten maradtunk. Zoéval még nem sikerült beszélnem, de nagyon reméltem, hogy minden rendben van vele. Lazultunk a kanapén a szerelmemmel.
– Mit tennél, ha véletlenül kiderülne a viszonyunk? – kérdeztem.
– Nem tudom.
– Sosem gondoltál még erre? Pedig sokszor csináltál baromságot.
– Az biztos, hogy sok ember számára hatalmas csalódást okoznék. Úgy konkrétan azon még nem gondolkodtam, hogy mi lenne utána.
– Megbántad?
– Addig a percig úgy éreztem, hogy igen, míg nem jöttem fel hozzád.
– Akkor nem bántad sokáig – nevettem.
– Sajnálom, hogy nem jut rád elég időm.
– Semmi baj, csak attól félek, hogy ez akkor sem változni, mikor már Borka is velünk lesz. Mondtam, hogy nem nagyon szeretném, ha apa nélkül nőne fel, és azt sem akarom, hogy összezavarodjon.
– Tudom – mondta szomorúan, majd puszilgatni kezdett.
Hasonlóképp telt az este, valamint a reggel is. Rohadtul nem akartam, hogy elmenjen, de én vagyok a megértő, támogató és a naiv szerető, tehát lekísértem az autóhoz, és jó kislány módjára nem sírtam, mosolyogtam.
Egész héten sírva aludtam el. Oké, hogy több időt tölt a családjával, de legalább írhatna egy szívecskét vagy bármi, ha már fel nem hív. Eljött a szombat reggel, mi pedig elindultunk Bécsbe. Izgatott voltam, a kedvem is fényévekkel jobb lett a kiruccanástól. Egész úton arról beszélgettünk Zoéval, hogy meddig leszek képes eltűrni ezt az egészet. A szívem azt súgta, hogy a végtelenségig, de az agyam arra vett rá, hogy azt mondjam, hogy nem sokáig. A barátnőm pontosan jól tudja, hogy képes lennék örökké így élni, ezért inkább nem szólt semmit. Nem jellemző rá, de nem cseszett le. Pár percig nem is szóltunk egymáshoz, hallgattuk a rádiót és énekelgettünk.
– Mit tud, hogy így bele vagy esve? – kérdezte váratlanul.
– Hülyeséget kérdezel.
– Miért?
– Mert fogalmam sincs. Szerelmes vagyok, mint az állat. Ennyit tudok.
– Ezzel nem is lenne semmi baj, ha...
– Tudom, ha nem lenne családja, ha nem is Ő lenne, akit szeretek, tudom – szóltam közbe.
– Az elsővel van a legnagyobb probléma. A második része a mondatnak még elmegy.
– Oké, de mit csináljak? Ezen csak ő tudna változtatni, de egyelőre nem akar. Én mit tudnék tenni?
– Nem tudom. Mondjuk, mondd el a feleségének! – nevetett.
– Tényleg, hazafelé ugorjunk be hozzájuk! Lehet, hogy csinál nekünk kávét vagy teát. Vagy szimplán meghív vacsorára. Nagyon kedves nőnek tűnik, igazad van. A hideg kiráz tőle.
– Amúgy engem is, nem is értem...
– Akkor halasszuk el a vacsit! Majd máskor bemutatkozom neki – nevettem.
Így, hogy egész úton ökörködtünk, hamar elment az idő, nagyon hamar megérkeztünk. Amint beléptünk az üzletbe, hülyét is kaptam. Minden a Halloween-hez kapcsolódott. Ez a pénztárcámnak nagyon fog fájni. Az ruhákkal kezdtük, szokásunkhoz híven. Hatalmas szerencsém volt, mert találtam egy olyan pólót, ami kismamáknak való és a pocak részén egy tök van. Egyből kerestem egyet a méretemben. Tökéletes lesz a fotózáshoz. Azt terveztük, hogy lemegyünk október 31-én a szent falunkba, aztán tököt faragunk és persze, fotózunk is. Anyáék is jönnek majd utánunk, mivel a temetőjárás kihagyhatatlan. Zoé farmereket vett, pólókat és pulcsikat, én pedig egy csomó dekorációt a szalonba. Kellőképp elköltöttünk mindketten egy csomó pénzt, aztán elindultunk haza. Jól éreztem magam, azt meg kell hagyni.
Este lett, mire hazaértünk. Még nekiálltunk kidekorálni a szalont, majd sztoriba fel is töltöttem a végeredményt. Letusoltam, a barátnőm pedig már elment a szobájába aludni. Mielőtt aludtam volna, gondoltam, hogy meghallgatok néhány régi számot, amelyeket nagyon szerettem. Bevittem két csomag chipset magammal a szobába, lefeküdtem, aztán benyomtam a YouTube-on a zenéket. Tömtem magamba a chipset, bőgtem, egyszerűen kínlódtam. Egyszer csak Zoé benyitott.
– Te meg mit csinálsz? Én már egyszer bealudtam – kérdezte, majd leült az ágyamra.
– Zenét hallgatok, de annyira nem volt jó ötlet.
– Miért?
– Mert minden kibaszott szám rá emlékeztet. Már a háttérképemen elsírtam magam, erre még nekiálltam ilyeneket hallgatni. Nagyon hiányzik – sírtam tovább.
– Várj! Hogyhogy nem jött?
– Mert egy barom. Múlt héten pofátlanul lelépett, úgyhogy most muszáj nyaliznia otthon.
– Na, fasza! – akadt ki. Pár perc múlva szánó tekintettel nézett rám. – Ne sírj, inkább aludj! Jó éjszakát!
Miután mindent megettem, és kisírtam a szemeimet, megpróbáltam elaludni. Hajnali háromig nézelődtem, nem bírtam aludni nélküle, pedig fogjuk rá, hogy álmos voltam. Írni akartam neki, de végül nem tettem. Valahogy álomba szenderültem.
Másnap délben tértem magamhoz. Hallottam, hogy Zoé nevetgél a konyhában Benjivel. Ritkán szokott feljönni hozzánk, ezért nagyon meglepődtem. Ránéztem a telefonomra, ami több nem fogadott hívást jelzett. Ő hívott. Hogy a fenébe tudtam olyan mélyen aludni, hogy ébredtem fel a csörgésre? Visszahívtam. Az sem érdekelt, hogy esetleg zavarom. Sokat vártam, mire felvette, de végre sikerült beszélnünk. Azt mondta, hogy épp ebédelnek, az egész család ott van, Ő pedig kiment, hogy fel tudja venni a telefont. Azt is említette, hogy olyan, mint egy zombi, mert nem tudott aludni. Közöltem vele, hogy én sem tudtam nélküle elaludni. Nagyon hiányzom neki. És nekem is Ő. Felöltöztem, és kimentem a fürdőbe, de előtte köszöntem Benjinek. A szemeim vörösek voltak, be voltak dagadva, a pilláim pedig össze-vissza álltak. Úgy festettem, mint aki egész éjjel szívott. Miután összeszedtem magam, bementem a szalonba, hogy megigazítsam a kósza pilláimat. Semmi, de semmi érdekes nem történt velem, maximum annyit tudnék kiemelni, hogy Arival több, mint egy órán át telefonáltunk, aztán elaludtam. Minden kezdődött elölről. Egész héten kínlódtam és szenvedtem miatta. Álmatlan éjszakák, végigsírt ebédszünetek. Mennyire éri meg ez nekem? Általában hét napból ötöt szenvedek nélküle a pokolban, kettőt pedig a mennyben töltök vele. Ez lesz a második hétvége, hogy nem láttam.
Végre eljött a szombat. Zoéval bepattantunk az autóba. Közölte, hogy mindenképp hazamegy a szüleihez is, de nálunk fog aludni. Alig vártam, hogy otthon legyek egy kicsit. Nosztalgikus érzések jöttek rám, amikor közeledtünk a falu felé. Amikor leparkoltunk a hídon, nagyon izgatott lettem. Bementünk a házba, én pedig egyből ledobtam magam a kanapéra.
– Végre, itthon!
– Jó érzés, mi? – kérdezte Zoé.
– Nagyon! – válaszoltam, majd bementem a szobámba. Minden úgy volt, ahogy hagytam. Csodálatos, de egyszerre szomorú érzések keringtek bennem.
Elsétáltunk a boltba. Mindketten szörnyen éhesek voltunk. Útközben több ismerős arc megállított, hogy érdeklődjön. Zoéval elkészítettük a finom ebédet, majd kajálás után a nappaliban lazultunk. Az idei október kifejezetten és meglepően meleg volt. Napközben simán el lehet lenni egy pulcsiban vagy egy vékony kabátban, és az esték sem hűvösek annyira.
A naplementében faragtuk a tököket. Levideóztam Zoét, majd fel is töltöttem a sztoriim közé. Jól éreztem magam, ennyit régen nevettem. Nem mondom, hogy egyszer sem gondoltam rá, de jóval kevesebbet, mint általában. Kidíszítettük az egész teraszt, és készen álltak a tökök is a fotózásra. Zoét kisminkeltem. Rengetegszer megkér, hogy sminkeljem ki. Ne gondoljatok semmi extrára, csak egy kis alapozó, kontúr, púder és persze, az elmaradhatatlan highlighter. Rengeteg sminkcuccot hoztam magammal. Megláttam egy vöröses, de inkább barnára hajazó rúzst, amit meggondolatlanul felkentem a számra. Nekem nem igazán állnak jól a sötétebb színek, de egy kép erejéig elviseltem. A sötétebb árnyalatok helyett a nude-okat részesítem előnyben, azok illenek inkább a hajszínemhez és a bőrszínemhez. Felkaptam a tökös pólót egy fekete farmerrel, valamint Zoé bőrkabátját, amit múltkor vett Bécsben. Egy kicsit vasalnunk kellett a hajamon, mert nagyon kócos volt. Az egyik kedvenc Vans cipőmet húztam fel, a feketét, így még az is passzolt a szettemhez. A legfontosabb, hogy a körmöm is fekete. Amikor minden passzol, akkor nagyon jól érzem magam. Imádom Zoét fotózni, és ezúttal a fények is megfelelőek voltak, szóval minden tökéletesnek tűnt. Utálom, ha fotóznak, nem tartom magam fotogénnek, de azért néhány elfogadható kép készült rólam is. Miután besötétedett, bementünk a nappaliba, hogy megtekintsük a remekműveket. Több időbe telt kiválogatni és szerkesztgetni a képeket, mint megcsinálni őket, pedig az is eltartott egy darabig. Átküldtem Zoénak a róla készülteket, én pedig feltöltöttem az Instagramra magamról azt, ami mindkettőnk szerint a legjobb lett. A képhez csak annyit írtam, hogy my lil pumpkin. Néhányat elküldtem Arianának is, hogy megnézze, hogy miket alkottunk ma. Annyira szeretem, mert akármit küldök magamról, mindig azt írja, hogy én vagyok a legszebb lány, akit valaha látott. Olyan aranyos! Ez most sem volt másképp. Eljött a lefekvés ideje. Lemostam az idegesítő rúzst magamról, és megfogadtam, hogy soha többé nem fogok ehhez hasonló színűt magamra kenni. Összességében nem volt olyan rossz, legalább is a képek alapján, de élőben nem tetszett. Miután mindketten végeztünk a fürdőben, leültünk a kanapéra, és nekiláttunk nasizni. Gondoltam, felnézek az internetre. Őszintén? Arra vártam, hogy reagáljon valamit. Ő semmit sem írt, ám Alex igen. Azt kérdezte privátban, hogy ki ez a jó nő. Állandóan ilyeneket ír, ha felteszek egy képet. Visszaírtam, bár semmi extrát, csak megköszöntem. Épp nézegetni akartam a kezdőlapot, amikor megszólalt a telefon a kezemben. Alex hívott.
– Nem veszed fel? Ki az? – kérdezte Zoé.
– Alex. Szerinted felvegyem? Az előbb írt.
– Vedd! – parancsolt rám.
Felvettem. Folytatta a nyomulós szöveget, amit már írásban elkezdett. Azt mondta, hogy kicsit punkos ez a stílus, de neki nagyon bejön. Csak nevettem. Több, mint fél óráig beszélgettünk. Már Zoé mutogatott, hogy tegyem le, és menjünk aludni. Gyorsan elköszöntem tőle, mielőtt szerelmet vallott volna. Jólesett, hogy írt és még fel is hívott.
– Alex most hogy törődik veled – jegyezte meg Zoé.
– Most igen. Egy darabig el volt tűnve, de ez tőle megszokott.
– Úgy tűnik, mintha ő előbb keresne.
– Ne, ne kezdj el kombinálni! Úgy tűnik, de lényegtelen. Velem alszol?
– Veled aludhatok. Menjünk akkor, mert elalszom – erre a szóra bementünk, és lefeküdtünk. Még nem aludt, szóval elkezdtem megköszönni neki, hogy nem hagy egyedül.
– Tudod, Zoé, mi olyanok vagyunk, mint a borsó meg a héja. Elválaszthatatlanok!
– Micsoda hasonlat! Vagy olyanok, mint a testvérek – vágta rá.
– Igen – mosolyogtam. – Ha most Ő lennél te, akkor odabújnék.
– Csak odabújnál, mi? – nevetett.
– Most csak szimplán odabújnék.
– Jól van, de inkább aludjunk! – nevetett.
Másnap reggel, amikor felkeltem, Zoé sem volt mellettem. Ez hihetetlen! Engem mindenki egyedül hagy az ágyban reggelente. Kimentem a konyhába, ahol a barátnőm iszogatta a tejeskávéját. Közölte, hogy átmegy az anyjáékhoz, de nyugodtan menjek én is, ha akarok. Beleegyeztem.
Felöltöztem, összeszedtem magam, és át is gyalogoltunk. Jólesett egy kis séta, gyönyörűen sütött a nap. Náluk ebédeltünk, és egy csomót beszélgettünk. Sok felmerült bennük is, hogy ki a gyerekem apja, de próbáltam minél hihetőbb sztorikat kitalálni. Miután elhitettem velük egy s mást, mondtam, hogy hazamennék, hiszen anyáék nemsokára érkeznek, utána megyünk ki a temetőbe gyertyát gyújtani. Utálom ezt az egészet. A barátnőm is velem tartott, mert úgy gondolta, hogy elég volt ez a pár óra, plusz valószínűsíthető, hogy a rokonai még csak ezután érkeznek. A rokonokkal pedig nem nagyon szeretne találkozni, mert folyton kérdezősködnek. Szerencse, hogy az én rokonaim nem jönnek el hozzánk soha.
Nem telt el sok idő, megérkeztek a szüleim. Beszélgettünk, miközben anya főzött vacsorát. Bezabáltunk, majd elindultunk gyalog a temetőbe. Odafelé és visszafelé is rengeteg ember állított meg minket pár szóra. Ezt is kifejezetten utálom. Erről már többször beszéltem nektek. Az irigység látszott mindegyikőjük arcán, amikor anya azt mondta, hogy nagyon jól érzik magukat Siófokon. Nem bírtam ki, hogy ne sírjam el magamat a mama sírja előtt állva. Nagyon hiányzik. Bármit megadnék azért, hogy utoljára beszélhessek vele, és megköszönjem neki mindazt, amit értem tett. Hazaértünk, és szinte egyből lefeküdtünk aludni, mert reggel korán kelünk, megyünk haza. Az élet nem áll meg.
A november első két hete nélküle telt el. Dolgoztam, vásároltam és takarítottam. Éltem az unalmas életemet nélküle. A kedvem is olyan volt, akár a november: szomorú, sötét és esős. Egyre közelebb kerültem a szülés időpontjához. Tele voltam aggodalommal. Ez az első olyan hónapom az évben, ami szörnyen kezdődik, és érzem, hogy szörnyen is fog végződni. Természetesen nem csak azért, mert már idejét sem tudom, hogy mikor találkoztunk utoljára, hanem úgy összességében is csapnivaló. Aggódtam a közeledő szülés miatt, és aggódtam kettőnk miatt is. Tudom, hogy nem kellene ezt a pár hetet világvégének hinnem, de valahogy mégis azt érzem, hogy ez ahhoz hasonló. Annyira hiányzik. Abszolút nem keres, és nem érdeklődik felőlem, ezért én sem cselekedtem másképp. Nem akartam, hogy úgy tűnjön neki, hogy nem bírok nélküle ki pár hetet, márpedig ez egyértelműen így van. Rettenetes, hogy úgy alszom el, hogy semmit sem tudok róla, nem beszélünk, nem történik kettőnk között semmi.
November 13-án, szombaton kezdtem azt érezni, hogy már a terhesség is az agyamra megy. Folyamatosan pisilnem kellett, a hátam kegyetlenül fájt, gyötört az álmosság és a hangulatom is ingadozó volt. Azt kívántam, hogy azonnal legyen vége ennek az egésznek. Lassan kezdhetünk visszaszámolni. Zoéval ebédeltem, majd le is feküdtem aludni. Észrevette rajtam, hogy egyre többet vagyok egyedül a szobámban és csak sírdogálok. Elaludtam. Egész késő lehetett, mikor észhez tértem. Ültem az ágyon, és meghallottam, hogy a barátnőm VELE beszélget. Direkt nem mentem ki, csak közelebb mentem az ajtóhoz, hogy jobban halljam a beszélgetésüket. Semmi túlzás nélkül hallgatóztam. Zoé szó szerint leszúrta. Azt vágta a fejéhez, hogy egy hónapja mást sem lát belőlem csak azt, hogy bőgök. Tökéletesen igaza van, de attól félek, hogy minden nyomoromat elfelejtem, ha megcsókol. Elgondolkodtam, hogy kimenjek-e vagy még hallgassam, hátha reagál valamit, de semmi. Úgy döntöttem, hogy kimegyek. Mindkettejük ráült a meglepődöttség, ahogy az enyémre is. Halál lazán köszöntem neki, hogy:
– Szia, drágám! – aztán tovább mentem, hogy egyek valamit, mondjuk, gabonapelyhet. Olyan hangnemben köszönt vissza, hogy alig bírtam türtőztetni magam. Fogtam magam, és bementem a szobába. Magamra vágtam az ajtót. Hallottam, hogy idegesen kérdezi Zoétól, hogy megvagyok-e sértődve, a barátnőm pedig rávágta, hogy nagyon is. És jogosan. Pár perc múlva utánam jött.
– Tudom, hogy haragszol, de... – folytatta volna tovább, ám közbeszóltam.
– Ne folytasd. Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodásra.
– Mondta Zoé, hogy nagyon magad alatt vagy.
– Tényleg? Pedig majd' kicsattanok a boldogságtól most is. Miből gondolja?
– Úgy felidegesítesz, amikor ilyen vagy.
– És te mennyire basztál fel? – nevettem keservesen. – Segítek! A kicsit, az nem jó válasz. Kurvára felbasztál, érted?
– Megértem, hogy haragszol.
– Jólesik – mondtam gúnyosan. – Kösz, tényleg.
Elkezdett magyarázkodni, pedig kértem, hogy hagyja a fenébe. Megpróbáltam felvilágosítani arról, hogy az esett a legrosszabbul, hogy semmi jelét nem mutatta annak, hogy valamennyire is érdeklem. Amikor azt mondta, hogy legalább a feleségével minden oké, mivel eleget tudott otthon lenni, akkor csak annyit reagáltam, hogy:
– Menj ki. Légy szíves, húzzál ki innen. – Totál higgadtnak mutattam magamat.
– Nem foglak itt hagyni megint.
– Pedig most arra kértelek, hogy hagyj itt. Előtte soha, de most azt akarom, hogy hagyjál.
– Jó, akkor hagylak.
– Kösz! – vágtam rá, és egyből nekiálltam bőgni. Hallottam, hogy újra nekiálltak beszélgetni Zoéval.
– Kiküldött.
– Csodálkozol, ember? Én valamiért nem tudok ezen csodálkozni. Meddig akarod még hülyíteni?
– Nem hülyítem. Szeretem.
– Ha ez tényleg így van, akkor döntsd el, hogy mit akarsz. Nincs kedvem végignézni, hogy a legjobb barátnőm leépül miattad – akadt ki a barátnőm.
– El fogom dönteni, de most mit csináljak? Nem hagyhatom itt.
– Ha bemész, akkor megvereted magad, de ha hazamész, akkor is. Te tudod. Én csak annyit kérek, hogy ne bolondítsd tovább!
– Nem bolondítottam eddig se.
– Mindegy, én megyek – közölte, miközben teljes erejéből kihúzta a széket. – Azt csinálsz, amit akarsz, de virág helyett csokit vigyél neki. Folyton éhes!
– Kösz a tippet – mondta, a barátnőm pedig elment, szó szerint bevágta a bejárati ajtót. Nem telt el két perc, bejött a szobába nyalizni.
– Hallottam mindent. Nem kell se virág, se csoki és megverni sem akarlak. Annyit akarok, hogy itt legyél.
– Itt leszek – megpuszilt.
– Ja, és még annyit, hogy vigyél el a Mekibe.
– Most? Azonnal?
– Igen! Ígérd meg, hogy soha többé nem hagyod, hogy újra átéljem ezt! Tudod, hogy milyen szar volt nélküled? – a sírást felváltotta a mosolygás.
Megint nem tudtam haragudni rá, pedig most tényleg lett volna okom. Tudtam, hogy gyenge vagyok, de hogy ennyire? A lényeg, hogy velem van, és remélhetőleg most nekem fog nyalni. Útközben elmesélte, hogy mit csinált, és meggyőzött arról, hogy tényleg nem volt alkalma felhívni sem. Én meg elhittem. Akármennyire is akartam haragudni, nem ment, pedig megérdemelte volna. Hiába próbáltam pár percig titkolni magam elől, hogy rohadtul szeretem, lehetetlennek tűnt. Nem tudom nem szeretni, nem tudok rá haragudni egy percig sem. A hangulatingadozás tönkretesz egy pillanat alatt. Ültünk az autóban, mert nem akart bemenni, erre én elbőgtem magam, hogy nem akar velem mutatkozni, közben csak szimplán nem akart beülni az étterembe. Megettem egy csomó krumplit, két sajtburgert és még egy csibeburgert is. Arra kértem, hogy ne haragudjon rám, amiért össze-vissza beszélek, és ok nélkül bőgök. Mindenen bőgni tudtam volna.
– Megértelek, baba, hiszen egyrészt ez miattam van így. Nem akarom, hogy miattam sírj, szóval megpróbálok minél többet veled lenni – mondogatta, én pedig nem válaszoltam, csak vigyorogtam, mint egy hülye. Nos, erre kíváncsi leszek. Hazaértünk, de nem mentünk fel a lakásba, hanem sétálgattunk a közeli parkban.
– Ne haragudj, amiért ilyen vagyok. Esküszöm, hogy a terhesség miatt van.
– Baba, úgy szeretlek, ahogy vagy.
– Aranyos vagy, de tudom, hogy baromi idegesítő vagyok.
– Dehogy vagy! – Megölelt és puszilgatni kezdett.
– Olyan elveszett voltam nélküled. Folyton csak te jártál az eszembe. Aludni sem tudtam, de ma végre melletted fogok elaludni.
– Én is így voltam, hidd el. Nagyon-nagyon hiányoztál.
– Egyébként meddig maradsz? Csak, hogy felkészüljek lelkileg – kérdeztem.
– Nem tudom még, de egy pár napig biztosan itt leszek veled. – Gyengéden megcsókolt.
Olyan boldog voltam. Annyira szeretem, hogy azt nem lehet szavakba önteni.
Miután felmentünk, azonnal elkezdtünk szerelmeskedni a kanapén. Meglepetésként ért, hogy Zoé hazajött. Nem szólt semmit, csak köszönt, pedig láttam rajta, hogy igazán beszólna mindkettőnknek. Elvonult a szobájába, mi meg elmentünk fürödni, aztán lefeküdtünk. Közöltem, hogy a szex már nem fog menni, amire Ő azt mondta, hogy nem érdekli, a lényeg, hogy én jól legyek. Sajnos most valahogy nem kívántam. Rossz volt még belegondolni is. Összebújtunk, énekelt nekem, aztán elaludtam.
Reggel arra keltem, hogy simogatja az arcomat. Csinált nekem reggelit, szóval az ágyban reggeliztem. Jól indult a nap. Zoé is itthon volt, ezért bementem hozzá a szobába, míg a szerelmem telefonálgatott össze-vissza.
– Köszi, hogy tegnap megpróbáltad észhez téríteni. Javarészt sikerült, de még mindig nem mondta, hogy akkor leszámol az eddigi életével – mondtam.
– Nincs mit, hát, engem idegesített ez az egész – rázta a fejét. – Ó, gondoltam...
– Mindig volt valahogy – tettem hozzá kissé szomorúan.
– Az lenne a legjobb, ha végre el tudná dönteni, hogy mit akar.
– Ja, persze, de nem sok esélyt látok a változásra. A lényeg, hogy most itt van, és nekem nyalizik! – nevettem.
– Igen, de kérdés, hogy meddig lesz ez így.
– Kérlek, ne lombozd le a kedvemet! Most annyira boldog vagyok. Olyan csodálatos dolog a szerelem.
– Na, hagyj! Ez már túl nyálas! – nevetett. Ez tényleg nyálas volt, de igaz. Nagyon szerelmes vagyok.
Hagytam Zoét pihenni, de Ő még mindig telefonált. Gondoltam, felhívom anyámat. Elmeséltem neki, hogy most nagyon boldog vagyok. Azt mondta, nagyon örül, hogy nem vagyok megzuhanva. Egy csomó ideig beszélgettem vele, már le is kellett feküdnöm egy kicsit. Kihangosítottam, közben felnéztem az Instagramra. Alex írt, hogy találkozni akar velem, én pedig válaszoltam, hogy majd megírom, hogy mikor lesz aktuális. Nem írt rá vissza, de látta. Kicsit idegesített, de közben anya is letette, Ő is bejött a szobába, így hagytam a fenébe. Mire fel sértődik meg? Fogalmam sincs. Pontosan jól tudja, hogy mi a helyzet velem, velünk. Feltettem a telefont töltőre, majd repülő üzemmódba raktam, hogy ne zavarjon meg minket senki és semmi. Ezt Ő is igazán megtehette volna, de úgy tűnik, hogy túl nagyok az elvárásaim. Említette, hogy holnap lesz egy kis dolga a városban, de siet vissza hozzám, csak egy pár óráról lenne szó. Aztán elkezdett hülyéskedni és énekelni nekem. Teljesen lökött volt. Hancúrozás közben hirtelen megváltozott bennem valami. Most megint úgy éreztem magamat, mint körülbelül egy hónapja. Úgy értem, hogy kívántam őt olyan téren is. Nem szóltam semmit, csak cselekedtem. Megint azt láttam az arcán, hogy kicsit aggódik, de nem utasított el, sőt, eléggé benne volt a dologban. Ahhoz képest, hogy tegnap este még úgy gondoltam, hogy semmiképpen sem esne jól, hát, mit mondjak? Nagyon-nagyon jó volt. Úgy voltunk mindketten vele, hogy egy laza szex még belefér. Talán ez volt az utolsó a szülés előtt. Kellemes délutáni elfoglaltság volt, ami után csak feküdtünk órákig. A legjobb emlékeim szerint többször be is aludtam. Arra emlékszem, hogy felkeltett, hogy ne aludjak, mert mindjárt este van. Lőttem gyorsan a hülye fejemről egy képet, ahogy átölelem. Később feltöltöttem sztoriba, mert már az sem érdekelt, hogy látszott a karján és a hátán levő tetoválások egy része. Jaj, eddig semmi ehhez hasonlót nem mertem közzétenni az interneten, mert tudtam, hogy marha nagy port tud kavarni egy-egy árulkodó fotó, de most valahogy nem tudott érdekelni, plusz az ismerőseim nem igazán jönnek rá ennyiből, hogy kit ölelek a képen.
Elvitt vacsorázni. Olyan volt, akár egy romantikus filmben. Őrülten szerelmes voltam.
– Most úgy írnék egy dalt! – mondtam, miközben hazafelé tartottunk.
– És mégis miről? – kérdezte.
– Miről? Hát, rólunk, te!
– Arról, hogy mindig etetlek – nevetett.
– Arról könyvet lehetne írni, nem egy dalt! Én csak arról írnék jelenleg, hogy mennyire szeretlek!
– De lehetőleg magyarul írj.
– Mondtam már, magyarul nem hangzik olyan jól. Sok mindent csak angolul tudok kifejezni.
– Ja, tudom – vigyorgott. – És én is szeretlek, Lotti!
– Olyan jó veled – nyögtem be, miközben másodpercek választottak el a sírástól. Megpróbáltam visszafojtani a könnyeimet, hiszen utálja, ha sírok, pedig ez még csak közelében sincs a hisztinek. Na, azt nem csípi. Én meg azt, hogy házas, de lényegtelen. Csak egyet tudok. Mégpedig azt, hogy nagyon szeretem, és más nem számít, más nem érdekel. Otthon, míg Ő a fürdőben volt, elővettem a telefonomat, hogy felmérjem a terepet. Kaptam néhány érdekesnek mondható reakciót az új képre. Az első, ami kevésbé érdekes, Diától jött, aki csak annyit írt, hogy cukik vagyunk. A második a gyanakvó vendégemtől jött, aki mostanában ismeretlen okból nem járt nálam. A szöveg lényege az volt, hogy most már igazán látni akarják, hogy ki az. Oké, hogy ő rohadt kíváncsi, de miért tette többes számba? Egy egész csapat vár arra, hogy lássa a barátomat, vagy mi a franc? Aki kíváncsi, hamar megöregszik. Nos, ez a csaj már annyira az, hogy biztos vagyok benne, hogy meg is öregedett. Egy idős nénivel írogattam! Azt válaszoltam, hogy majd eljön annak is az ideje. Reméljük, hogy hamarosan.
A szerelmem lefeküdt mellém.
– A követőim olyan kíváncsiak rád, bébi.
– Ne legyenek azok – nevetett.
– Nem szeretnél lebukni? Mert én már nagyon! Azt akarom, hogy lássa mindenki, hogy csak veled vagyok ilyen boldog!
– Most ne, most ne akarj! Majd egyszer lebukhatunk, de ne most.
– Megnyugtatóak a szavaid – forgattam a szemeim. – Anyám! Milyen jó lenne, ha nem kellene tovább titkolózni!
– Jó lenne, az biztos.
– Egy szerencséd van. Na, jó, nem egy, de most kifejezetten egyre gondolok.
– Mire gondolsz? – kérdezte, majd elkezdett szenvedélyesen csókolgatni.
– Arra, hogy a feleséged nagyon megbízik benned. Túlságosan is megbízik benned, ezért gondolom, nem is törődik a médiával és társaival – mondtam, majd kérdőn néztem rá. Csak gondolkodott, nem reagált semmi érdekeset. Nagyon elgondolkodott, én pedig nem akartam, hogy esetleg rossz kedve legyen, ezért nekiálltam csókolgatni. Csomó ideig beszélgettünk, de már nem kettőnkről, hanem tök általános dolgokról. Aztán elaludtunk. A karjai közt aludtam el. Imádom.
Másnap mindkettőnket várta a pokoli munka, de megígérte, hogy este velem alszik, viszont holnap reggel hazamegy. Szomorú lettem, amint kimondta. Nekiálltam dolgozni, Ő pedig elment. Alig vártam, hogy este legyen. Olyan lassan telt az idő, szinte megállt. Nem akartam hinni a szememnek, amikor már öt percenként néztem az órát.
Kínkeservesen eljött az este, és Ő is időben visszajött. Én sem akartam elhinni, de elmentünk boltba, utána együtt főztünk. Vagy mi. És nem halt meg senki, nem gyulladt ki semmi. Egy lépéssel megint közelebb kerültünk egymáshoz. Már, ha lenne ennél közelebb. Egész este azt hallgattam, hogy mennyire várja Borit, aztán elaludtunk.
A reggel nagyon hamar eljött. Lekísértem az autóhoz, de annyira nem akartam, hogy elmenjen. Úgy vettem észre, hogy Ő sem, ezért mondta, hogy üljek be és még beszélgessünk. Azt ígérte, hogy minél előbb megpróbál eljönni hozzám. Aztán elment. Nagyon örültem ennek a pár napnak, de bárcsak sosem kellene hazamennie. Bárcsak nálam találná meg az otthonát.
Nélküle teltek el a napok. Hihetetlen, hogy mennyire hiányzik, minden percben csak rá gondolok. Nélküle jött el a december. A tél, amit annyira utálok, de egy szempontból viszont csodálatos lesz. Az utolsó hónap.
Pár hét választ el attól, hogy a kezemben tarthassam szerelmünk gyümölcsét, a kislányunkat.
ESTÁS LEYENDO
A nagylányok nem sírnak
Romance! BEFEJEZETT TÖRTÉNET ! ✨ A mű szereplői kitalált alakok, a történetben csúnya szavak hangzanak el, elolvasását semmilyen korosztálynak nem ajánlom. ✨ A történet főhőse egy igazi 21. századi fiatal lány, aki nem tud megfelelni szülei elvárásainak. K...
