I want to be with you - Fred Weasley ff.

Chapter 59. ~ÁTÍRVA~

Teljesen szerencsétlenül álldogáltam Hayley, Ron, Hermione, Sophia és Ginny társaságában, míg Harry megmarkolt valamit a levegőben, ráállt egy kínálkozó fatuskóra, és feltornázta magát valaminek a hátára. Biztos a thesztrál volt az, de úgy nézett ki, mintha a levegőben ülne. Neville úgy kalimpált, mintha valaki ártással tartotta volna a levegőben, Luna pedig olyan elegánsan ült a semmin, mintha napi rendszerességgel tette volna meg.

Bár nagyon furcsa látvány volt, Hayleyvel nem tátottuk el úgy a szánkat, mint Ron, Hermione, Sophia és Ginny és amikor Harry felénk fordult, én voltam egyedül annyira összeszedett, hogy válaszoljak.

-Mi van?-Kérdezte Harry.

-Hogy üljünk fel a lovakra, ha egyszer nem látjuk őket?-Kérdeztem vissza, gondolatban egy tockossal megtoldva, hogy Harry miért nem gondolt erre előbb.

-Segítek!-Szólt Luna, azzal könnyedén lecsusszant a semmiről, és odalépett hozzánk. -Gyertek!

Odavezetett minket a láthatatlan lovakhoz (éreztem, hogy valami nyaldossa a kezemet, így egy kicsit pontosabban tudtam, hogy hol van az állat feje), egyenként felsegített minket egy-egy állat hátára, végül felszólított minket, hogy kapaszkodjunk erősen thesztrálunk sörényébe. Utána dolga végezetten visszaült oda, ahonnan leszállt.

Erősen kapaszkodtam a szőrbe, amit nem láttam. Egy hirtelen ötlettől vezérelve becsuktam a szememet és úgy éreztem, mintha hirtelen sokkal jobb lett volna a helyzetem. Mivel amúgy sem láttam az állatokat, nem sokat számított, hogy látom-e vagy sem, és így sokkal jobban támaszkodhattam az egyéb érzékszerveimre, főleg a tapintásomra. Ahogy vaktában végigsimítottam az állat nyakán, éreztem, mennyire sovány, ugyanakkor erőteljes is. A lábamnál két szárnyat éreztem, ahogy behúzva pihentek a test két oldalán. Furcsa módon nagyobb biztonságban éreztem magamat, így, mint nyitott szemmel.

-Tiszta őrület!-Hallottam Ron motyogását. -Őrület... Bárcsak látnám őket...

-Ne kívánd azt magadnak.-Szólt sötéten Harry. -Készen álltok az indulásra?

Mindenki bólintott, és kilenc pár térd megfeszült a talárok alatt. Hallottam, ahogy Harry nyelt egyet, majd bizonytalanul megszólalt.

-London, Mágiaügyi Minisztérium, látogatók bejárata. Öhm... ha tudod, hogy merre van...

Egy másodpercig semmi sem történt, majd hirtelen éreztem, hogy a thesztrál egy mozdulattal kitárta szárnyát - ezzel kis híján ledobott - és elrugaszkodott a földről. Sebesen és meredeken emelkedett a magasba, akár egy rakéta. Erősen összeszorítottam a térdemet, és gyorsan átöleltem a thesztrál nyakát, mert éreztem, hogy csúszni kezdek az állat csontos fara felé. Arcomat belenyomtam a ló selymes sörényébe - így hatoltunk át a sűrű lombsátron, és máris a lemenő napfényétől vérvörösre festett ég vett körül minket.

Nem bírtam ki, hogy ne nyissam ki a szememet. Ahogy körülnéztem, jöttem rá, hogy még sosem utaztam ilyen szédítő sebességgel. Pillanatok alatt elhúztunk a kastély fölött, pedig a láthatatlan ló érezhetően alig mozgatta hatalmas szárnyát. Arcomat csípte a hűvös levegő. Mivel nem láttam a thesztrált, úgy tűnt, mintha magamtól repültem volna a levegőben. Életemben először megrémültem a magasban, így inkább újra becsuktam a szememet és szorosan ráfeküdtem a ló nyakára.

-Tiszta őrület!-Hallottam Ron rikkantását valahonnan hátulról.

Szemhéjamon keresztül láttam, hogy körülöttem minden alkonyi homályba borult. Még mindig szorosan átöleltem lovam nyakát, s buzdító gondolatokkal igyekeztem még nagyobb sietségre ösztökélni az állatot.

Kitartóan repültünk az egyre mélyülő sötétben. Arcom dermedtre fagyott, s lábam elzsibbadt a kitartó szorításban, de nem mertem testhelyzetet változtatni, nehogy lecsússzak a lóról... Megsiketített a fülemben zúgó szél, szám kiszáradt és átfagyott a hidegtől.