I want to be with you - Fred Weasley ff.

Chapter 29. ~ÁTÍRVA~

Egy hónapja tartózkodtunk már a Grimmauld-téren, de Harry még mindig nem jöhetett át. Kezdtem egyre jobban kijönni a sodromból, és lassan már Fred és Sirius se tudtak lecsillapítani - utóbbi főleg azért nem, mert ő maga is egyre türelmetlenebb lett. Minél több időt töltött bezárva a házba, úgy lett egyre komorabb és ingerlékenyebb. Ám bőven volt tennivalónk, így az ilyen gondolatok csak akkor ostromoltak minket, mikor épp nem tudtunk mit kezdeni magunkkal.

Egyrészt ott volt a takarítás. Sirius vezetésével végig jártuk a hálószobákat és igyekeztünk megszabadulni a doxiktól, a döglött pókoktól, az élő pókoktól (ilyenkor Ron és Hayley mindig eltűntek és csak akkor kerültek elő, mikor az élő pókok már Csámpás gyomrában végezték) és az egyéb ilyen kártevőktől. Ráadásul nem csak az élő dolgoktól, hanem maguktól a tárgyaktól is tartanunk kellett, ugyanis majdnem minden meg akart támadni minket. Ginny például majdnem elvesztette a kezét, mikor ki akart nyitni egy zenedobozt. Sirius a legtöbb ilyen dolgot egy zsákba tette, majd kidobta. Ennek azonban a házimanó, Sipor, nem nagyon örült és igyekezett minél több mindent visszalopni.

Alapból sajnáltam a házimanókat és együtt éreztem velük, de Siport egyszerűen nem tudtam sajnálni. A manó nagyon öreg volt, a bőre úgy lógott rajta, akár egy elméretezett ing, s ruházatát egyetlen, ágyékkötő módjára viselt piszkos rongy alkotta. Feje tar volt, mint minden házimanóé, de denevérszerű füléből nagy csomó fehér szőr burjánzott elő. Vizenyős szeme bevérzett, nagy, húsos orra turcsi volt, akár egy disznóé. Folyamatosan motyogott, és akárhányszor találkozott Siriusszal, mindig barátságtalan jelzőkkel illette, noha ezt biztosan nem tehette volna meg. Először nem értettem, miért viseltet Sipor és Sirius ilyen mély gyűlölettel egymás iránt, de aztán, mikor rákérdeztem a férfinál, ő elmagyarázta.

-Világéletében egy alattomos kis bestia volt.-Mondta. -Legalábbis velem, mivel én már a kezdetektől fogva kilógtam a sorból. Anyámat ajnározta, amíg élt, a féleszű öcsémért meg valósággal oda volt. De engem sosem szívlelt, bár ez csak azután lett egyértelmű, miután beosztottak a Griffendélbe.

Egyedül Hermione volt az, aki barátságosan próbált viselkedni Siporral. A lány Billel, Willel és Dylannel egy napon érkezett meg és amint találkozott a házimanóval, mindent megtett, hogy kicsit könnyítsen az életén. Sipor nemhogy megköszönte volna a kedvességét, hanem cserébe mindig sárvérűnek nevezte - amiért Hayleyvel, Sophiával és Ronnal nem egyszer majdnem megütöttük, annyira elegünk volt már belőle.

Eközben zajlott az élet a főhadiszálláson. Bár nem vehettünk részt a gyűléseken, megtaláltuk a módját, hogy információkhoz jussunk. Freddel, George-al és Hayleyvel ugyanis feltaláltuk a telefület, aminek segítségével elkaphattunk egy-egy beszélgetésfoszlányt a gyűlésekről, amiket a konyhában tartottak. Megtudtuk például, hogy a Rend egyes tagjai ismert halálfalókat figyelnek és követik őket, míg mások további embereket szerveznek be a Rendbe. Azonban ezeken kívül mindig beszéltek valamilyen őrszolgálatról, amikre váltásokban került sor. Bármennyire próbáltunk azonban óvatosak lenni a hallgatózással, Mrs Weasley végül mégis rajtakapott minket két hét után és olyan hangosan kezdett kiabálni, hogy azt hittem, a szomszédba is áthallatszik majd.

-Hogy lehettek ilyen felelőtlenek?-Kiabált paprikapiros arccal az ikrek szobájában, míg Freddel, George-al és Hayleyvel lesütöttük a szemünket. Most nem hopponálhattunk el egy másik helyiségbe, mint ahogy azt ilyenkor mindig tenni szoktuk. Ron, Hermione, Sophia és Ginny átsiettek, hogy megnézzék, mi történt. -Ez nem egy ostoba játék! Mikor viselkedtek már úgy, ahogy azt a korotokhoz illően kell? Azonnal adjátok ide az összeset! Egyszer és mindenkorra függesszétek fel a...!

A mondat végét rettenetes, velőtrázó ordítás nyomta el. Leszaladtunk a lépcsőn, megelőzve Mrs Weasleyt, aki próbált rávenni minket, hogy maradjunk a szobánkban. Mindenki azt hitte, hogy valami baj történt és egyikünknek sem fordult meg a fejében, hogy valójában ki is ordít ennyire.