Ti és Én

4. rész

  Mivel elég hosszú könyvről van szó, és sajnos egész végig égett az oldalam, így inkább kikölcsönöztem és visszahoztam a kollégiumba. Most az ágyamon van. Kentin jobban van, mint reggel volt, így együtt mentünk el kajálni. Az étkezde ugyanabban az épületben található, mint a könyvtár, csak a másik ajtó mögött van. Ma se valami jó a kaja, sokan vannak, a könyvtárhoz és a kolihoz képest hatalmas a zsibaj. Úgy érzem, ezt meg kell szokni. Falusi gyerek vagyok, a városba jártam középsuliba, mégse volt ekkora a zsibaj sehol. Középsuliban nem is voltam menzás. Keresünk üres helyet. Igazából, elég nehéz feladatnak tűnik. Mindenhol tele vannak az asztalok, vagy kicsit se kedves alakok ülnek az asztalnál. Reméltem, hogy legalább az étkezdében találunk egy ember csoportot akiknek van helyük. Lehet, hogy vannak, de, nem igazán látok semmi erre utaló jelet.
  -Bármi ötlet?-Fordulok Kentin felé.
  -Menjünk oda!-Mivel a kezében van a tálcája, így nem látom hova mutat, de céltudatosan elindul egy irányba, így követni kezdem. Az asztalok és emberek közötti szlalomozás közben, próbálok senkinek se nekimenni.
  -Vigyázz!-Reagálni sincs időm, mert már elkezdek a föld felé zuhanni. A tálcámat is kiejtem a kezemből. Fájdalmasan érek földet, de ez még a kisebb gondom. Az se kellemes, hogy valaki rám esik, de, valami folyni is kezd a hátamon, ami nem kecsegtet semmi jóval.
  -Hogy lehetsz ennyire kétbalkezes Tifani?!-A súly eltűnik a hátamról, így fel tudok kelni. Az egész hátamat valami furcsa löttyi teríti be, a kajám a földön, Kentin valahogy seggre esett és mindenki minket bámul.
  -Ne haragudj, ne haragudj, ne haragudj, ne haragudj!-Miként megfordulok egy hófehér bőrű és hajú lányt látok meg magam mögött.-Máris hozok egy kéztörlőt!-A lány ezzel a kijelentéssel megindul felém, majd egyszerűen elhalványul. Mintha a szívem kihagyna egy ütemet.

*Lyn sz.sz*

  Nem is olyan messziről lehettünk a történtek szemtanúi. A kétbalkezes Tifaniként elhíresült szellemlány megtalálta Robertet, aki már bőven megbánhatta, hogy idejött. Már akkor rossz érzés kerít hatalmába, mikor a szellemital szétfolyik a hátán, mert attól függően miből készült, akár halálos is lehet a srác számára. Amikor Tifani át tervez menni a srácon, ahogy minden és mindenki máson képes, mivel ember, a helyett, hogy átfolyna rajta, szépen megszállja. Azonnal felkelek a padomtól, mert ez már annál inkább halálos lehet egy embernek. Pár, másik, jobb lelkű szörny is felkel a helyéről, mikor látják újra a föld felé esni. A barátja kiejti a tálcáját a kezéből. Így képes elkapni.
  -Tifani, gyere ki a testéből!-Mivel Robert teste eszméletlen, így nem hiszem, hogy gyorsan és könnyedén kiszedhetnénk onnan. Főleg, hogy ilyenkor a szellem azt érzi, amit az ember. Ergo, ha nincs magánál, nem fog kijönni belőle.
  -5 percre hagylak itt titeket és máris elszabadul a káosz?! Mi a fene folyik itt?-Egy számomra ismeretlen tanár morgolódik.
  -Tifani megszállta!-Próbálom valahogy sürgetni az idősödő tanárt. A hír hallatára a tanárt ellepik a lángok, majd mellettem tűnik fel. Egy határozott mozdulattal arrébb lök. Az ütés pont olyan erősre sikerült, hogyha Náriel nem fog meg, akkor átrepülök a helység túloldalára.-Így segítsen a vámpír...-Morgolódok az orrom alatt. Náriel átkarolja a derekamat és finoman magához húz.
  -A szándék a fontos.-Próbál valahogy vigasztalni. A tanár megfogja az eszméletlen fiú vállát, majd valamit morog az orra alatt. A szellemlány szó szerint kilökődik a fiúból. Majdnem eltalálja a másik ember srácot, de, ő még időben félre lép.
  -Mindjárt jövök. Amelyik megint bajt csinál az egy életre megemlegeti. Világos?!-A cseppet se jókedvű tanárt és Robertet a lángok lepik el. Az ebédlőre csend száll, amit én török meg a másik fiúhoz lépve.
  -Veled minden oké?-A kérdésemre felém néz.
  -Azt hiszem... őszintén, fogalmam sincs mi történt az elmúlt két percben, de igen. Azt hiszem.-Meglátom közeledni a suli mogorva, polip gondnokát, ezért inkább arrébb húzom a srácot. Sajnos, már összetűzésbe kerültünk vele, nincs kedvem még egyszer megtenni.
  -El az útból büdös kölkök!-A recsegő hangja még az én fülemet is bántja, nem, hogy a vérfarkasokét. Az asztalunk előtt megállok, elengedem a srác kezét és leülök. Náriel mellém zuttyan, szegény srác meg nem tudja mihez kezdjen.
  -Nem ülsz le?-A kérdés Terrától érkezik, akitől inkább parancsnak hangzik, szóval helyet foglal.
  -Kentin vagyok.-Mutatkozik be miután feleszmélt a sokkból.-...és éhes, szóval mindjárt jövök.-Kissé feltűnően szorong mellettünk, de úgy néz ki itt sokkal nagyobb biztonságba érzi magát. Mondjuk, abban nem vagyok biztos, hogy kap másik adagot. Amint visszaérkezik egy igen drágán megvásárolható szendviccsel, és egy pohár teával, felveszi velem a szemkontaktust.-Ne haragudj, de kik is vagytok?-Nem hiszem, hogy Robert ne mesélt volna rólunk.
  -Náriel, Terra, Norman, Walcher, Pinky, Urban és Lyn. Rólam és Nárielről már halhattál, mert mi vagyunk akik szándékon kívül megjelölték a barátodat.-A neveket ránézésre nem jegyezte meg, de hevesen bólogat.
  -Örvendek.-Zárja le ennyivel a dolgot.-Mondjuk, Robi nem feltétlen örült ennyire nektek..... mi is történt vele?-Sóhajtok egy nagyot. Nem én akarom elmondani neki.
  -Ha szerencséje van, nem halt meg.-Fájdalmas grimaszt vágok. Lehet, jobb lett volna, ha mégis én mondom el Pinky helyett.-Áu!-Walcher magához híven jól fejbe is vágja miatta.
  -Nem így kellett volna elmondani, de nagyjából igaza van. Tefani hiába kedves, a fajtája sikoltó szellem, vagyis, elég rendesen rosszindulatú. Mivel ő szállta meg és előtte, az emberek számára gyengítő hatású szellemitallal lett leöntve, nincs sok esélye, hogy túléli.-A fekete fátyol szinte azonnal leszáll a srácra. Úgy érzem, most fogta fel igazán, mennyire nem embernek való hely ez. Látom rajta a félelemet, érzem, hogy pezseg a vére az adrenalintól és a kétségbeesés is hatalmába keríti. Náriel Walcherre néz. Biztos vagyok benne, hogy egy szótlan kérés zajlódott le közöttük. Náriel ilyenkor, ki engedné a pferomonjait, hogy mások ezt ne érezzék, de itt, ezzel maga alatt ásná a fát. Walcher, meg Pinky helyett is figyel. Pinkynek több pferomonja van, de most bőven elég Walcheré is. Nekem is vannak, de ugyan azért, mint Náriel, nem engedhetem ki őket. Az övék, pedig elnyomó képességgel bír és szagtalan.
  -Semmi baj. Szerintem a bélyegünk megvédte.-Náriel felé nézek. Nem is gondoltam rá, most hirtelen.
  -Nem olyan erős, mintha szándékos lett volna, de mondasz valamit.-Teszem hozzá a saját gondolatomat. Kentin láthatóan maga alatt van.
  -Kísérjelek vissza a szobádba?-Kentin először fel se fogja, hogy hozzá szól Náriel. Az asztal alatt megbököm a lábát. Náriel megismétli a kérdést.
  -Itt biztonságosabbnak ítélem.-Válaszol enyhén szorongva. Úgy érzem, az a szendvics jobb helyen maradt volna a büfé kínálatában. A teát, viszont elkezdi meginni. Csodálom, hogy nem szaladt el a fejét fogva. Nem vagyok benne biztos, hogy embereknél egészséges az asztal folyamatos bámulása pislogás nélkül.
  -Elmegyek megnézni mi van vele.-Jelentem ki, miután már nem bírom elviselni, ahogy Kentin bámul maga elé.-Jössz?-Kelek fel a helyemről.
  -Jah.-Kel fel ő is.
  -Majd a szobánkba találkozunk.-Búcsúzok el a társaság többi tagjától. Kentin nem igazán szólal meg az út alatt. Megértem. Őszintén, nem akartam elhozni magammal, de Robert valószínűleg engem akarna utoljára látni. Ennek ellenére, ez a srác nem úgy néz ki, mint, aki egy épkézláb mondatot ki tudna nyögni, hogyha arra kerülne szó.

*Robert sz.sz*

    Szét akar szakadni a fejem. Ez az első ami konkrétan realizálódik bennem. 
  -Nem lesz baja.-Kinyitom a szemeimet és szembe találom magamat a doktor bácsival. De, csak, mert nem tudom a nevét.-Felébredtél? Nem szokatlan, hogy az ember diákok gyakran látogatnak, de azért mindennap nem szeretnélek látni.-Felülök az ágyban, amire hoztak és megpróbálom realizálni, hogy pontosan merre vagyok és miért.
  -Szét szakad a fejem.-
  -Addig jó. Legalább tudjuk, hogy életben vagy.-Megállok a fejemet dörzsölő mozdulat közben és a tanárra nézek.
  -Tessék?-Kérdezek vissza. Vagy hallucinálok, vagy még álmodok, vagy ez a valóság és az étkezdében majdnem meghaltam. 
  -Az egyik szellemdiák, valószínűleg teljesen véletlen megszállt, így életveszélybe kerültél. Tudom, hogy mérges voltál miatta, de most igazán megköszönheted annak a két idiótának. Mivel megjelöltek, akár akartan, akár véletlenül, a bélyeg ellökte magától a szellem rossz energiáját.-Mint egy igazi idióta, pislogok a tanárra. Nem éreztem úgy, minthogyha életveszélybe kerültem volna. Lehet az az érzés, amit éreztem az ebédlőbe, az volt? Nem vagyok benne biztos. Sőt. A fejemen kívül minden porcikámat normálisnak érzem. Ami azért furcsa, mert, ha nincs semmi bajom, akkor is szokott fájni valami.