10.rész

922 78 1
                                    

  -Nem tudom mivel tudnánk kárpótolni a gondok miatt amiket okozunk.-Lynen hallom, mennyire bánja a dolgot. Biztos nem ilyennek volt nevelve. Nem tudott nem feltűnni, mennyire kimérten, kedves, de emelt hangon beszél.
  -Egyszer elég, ha részletesen kifejtitek mibe kevertetek, mennyire és mesélsz rólatok egy kicsit.-Ahogy Náriel állapotát elnézem, erre mind-mind lesz időnk.
  -Tudod, itt, az iskolák között és iskolákon belül vannak csoportok, bandák. Nos, hogy kipróbáljuk magunkat, mi is csináltunk egyet. Nem vagyunk sokan. Nos, az egyik bátyám kettőnkkel fölöttünk jár és neki is van egy. Szóval rám szállt. Náriel falkájából meg eggyel fölöttünk van egy srác, aki nem szívleli. Miután Raidontól megtudták, hogy megvédett, rajtad van a bélyege, abban látják a reményt, hogy rajtad keresztül kergetik az őrületbe. Ezért.... igencsak benne vagy a közepébe. Rólunk pedig... nos, Pinky, Náriel testőre, Walcher pedig az enyém. Magamról annyit, hogy tizenhét idősebb testvérrel áldottak meg, így nincs túl fontos szerepem a családba. Őszintén, így szeretném egy kicsit felhívni magamra a figyelmüket. Híres a családom, így engem is tele bombáztak elvárásokkal. Nem panaszkodásból. Náriel egy feltörekvő falka fejének legfiatalabb fia. Második az öröklési sorrendben. Elvárás nála, hogy magasba emelje a falkáját, a testvérével, aki idén vizsgázik. Megvédeni nem fogja, mert nincsenek túl jóban. Ezzel szemben, a falka másik alfa családjának első fia, aki eggyel fölöttünk jár. Náriel nem akar semmit elrontani, így kitalálta, hogy egy bandán keresztül fogja ezt gyakorolni.-A szemem sarkából mozgásra leszek figyelmes. A nevére Náriel, elkezdi mozgatni a még kint lévő füleit. Rá nézek. Már nem abnormálisan szőrös, a fogai se hússzor nagyobbak a normálisnál. Remélem így is marad.
  -Értem....-Zárom le ennyivel az egészet. Szerintem meg nem tudatosult bennem igazán ez a veszély dolog. Azt se tudom mit kellene most tennem? Pánikolni, félni, mérgesnek lenni? Nem igazán tudom eldönteni.-Visszamehetek?-Fordulok Pinky felé, aki válasz helyett rögtön fel is kel az ülőhelyéről.
  -Megint szédülni fogsz.-A figyelmeztetésre megrántom a vállamat. Egyszerűen nem érzem jól magamat már a közelükbe. A Pinkytől eredő biztonságérzetem is szorongássá váltott át. Az, hogy itt van, megvédi Nárielt és Lynt, eleve okot ad az aggodalomra. Persze nem lehetünk biztosak semmiben. Amint visszaérünk köszönés nélkül megyek vissza Kentinhez. A fiú éppen a telefonját búja. Szerencsés. Felnéz érkezésemre.
  -Sokáig el voltál. Történt valami?-Megrázom a fejemet. Nem akarom őt is belerángatni. Leülök az asztalhoz és előveszem a kikölcsönzött könyvemet. Mégis, most csak lapozgatok és nézegetem a képeket. Valahogy, ez se képes most lekötni. Ha most nekiállnék tanulni, semmi nem maradna meg belőle, más elfoglaltságom most nincs. Jobb híján előveszem a szabadidős foglalkozásom alapkövét. Egy füzetet. Már elkezdtem, így kicsit átlapozgatom. Irka-firkák. Hol megalapozottak, hol teljesen véletlenszerűek. Anyukámat kezdem el rajzolni. Mindig ő volt az én modellem. Rengeteg rajzom van róla és ez az egyetlen dolog amivel el tudtam foglalni magamat. Egyedül voltam, nem tudtam könyvtárba menni minden nap, a tanulással pedig sose volt problémám. Rá hasonlítok. Haja hosszú, egyenes. Általában lófarokban hordta. Barna, akárcsak a szemei. Arcán már meglátszanak az évek, a mosolya mégis kedves és elragadó. Már utolértem növésben. Nagyjából egy magasak vagyunk. Arca sápadtabb az átlagnál, de szerencsére egészséges. Reggelenként mindig lenn várt a konyhába. Mikor tudott délután ment dolgozni, hogy ne az üres lakásba ébredjek.
  -De szép.-Kentin hangjára visszatérek a valóságba és elég rendesen megijedek.-Na haragudj.-Mosolyodik el.-Ki ő?-A radíromért nyúlok, hogy kiradírozhassam a nem szándékos vonalat.
  -Az anyukám. Csak őt tudom lerajzolni, rendesen, úgyhogy mindig őt rajzolom le.-Kentin hümmög egy sort.
  -Ez is valami. Én csak pálcikaembert tudok.-Elmosolyodok. Régen mennyi pálcikaemberes rajzot csináltam magunkról. Tele volt vele a hűtő, aztán mindig választanom kellett melyiket szedjük le. Na igen, a gyermeki problémák.-Jössz kajálni?-Ránézek az órára ami későre jár már. Visszarakom a tolltartómba a grafitom és a radíromat.
  -Menjünk.-A biztonság kedvéért magamhoz veszem a kis zacskómat és Kentinnel együtt lemegyek az udvarra. Kellemes, már őszies szellő csap meg. Korán van még ehhez. A nap még fenn az égen, tipikus nyári idő. Nem igazán szólunk egymáshoz. Számomra, kezd kínos lenni a csend. Sose voltam jó társalgásban, de össze szeretnék rendesen barátkozni Kentinnel. Nem csak úgy, hogy ő az egyetlen másik ember a suliban és egymásra vagyunk kényszerítve.
  -Még el se kezdődött igazán, de már mennyi minden történt. Nem? A könyvekben a tanév felénél, végénél történnek az izgalmas dolgok.-Örülök, hogy Kentin törte meg a csöndet közöttünk.
  -Mint valami rémálom. Azért nem kerülnék egy olyan könyvbe, ahol mindenki szekálja a főszereplőt. Márpedig az én életemben én vagyok az....-Beérünk az épület elé.
  -Nem is tudom.... vannak olyan helyzetek, mikor mást érzel a középpontnak. A szerelmedet például. A nagy őt, a crushod. Mindegy hogy mondod.-Kentin hangján fájdalmat hallok. Mintha, nem is tudom. Megtörtént volna már vele.
  -Nem tudom. Sose voltam szerelmes. Csak az anyukám mondta mindig a könyvmoly kisfiának, hogy te vagy a főszereplő, ne azzal teljen el a könyved fele, hogy bent ülsz és olvasol.-Ma kevesebben vannak, így egy üres asztalhoz leülünk. A vacsora, papíron krumplipüré, rántott hússal, tányéron sárga leves kő keményre sült panírral. Csak ez van az étlapunkon, így nincs sok választásunk.
  -Sziasztok!-A hirtelen hangra minden szó, amit Kentinnek akartam mondani bennem marad. A szellem lány jelent meg.-Csak bocsánatot akartam kérni. Nem sűrűn csinálok ilyet, most se akartam. Azért remélem nem haragszol. Ha tudtam volna, hogy ember vagy, óvatosabb lettem volna. Nem mintha bármi baj lenne vele. Engem nem zavar. Vagyis, miért zavarna, tudod-Meg nagyban folytatná tovább a zavarodott mondatok többségét érthetetlenül, ha egy kéz nem állítaná meg. Egy nálam alacsonyabb lány az.
  -Elég lesz Tifani. Megértette. Jez vagyok. Démonkutya.-Kezet fogok vele. Nem zavartatja magát, egyszerűen leül velünk szembe. Mellé pedig Tifani. Hallottam már erről a csoportról. Azt hiszem ők őriznek dolgokat a pokolban. De nem vagyok benne biztos. Nem vagyok elragadtatva azzal, hogy leültek velünk szembe. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem zavarnak. Ennek ellenére, nem fogom elzavarni őket.
  -Rég találkoztunk.-Megáll a kezemben a villa. Összeugrik a gyomrom a hangra.-Hol hagytad a bundás barátodat?-Veszek egy hallhatatlan mély levegőt, hogy összeszedjem magamat.
  -Kentin kívül nincsenek barátaim. Ő pedig tudtommal nem bundás.-Leteszem a villámat és megfordulok Raidon felé.
  -Lehet, hogy te nem érzed. Bűzlesz a szaguktól. Főleg Nárielétől. Szóval ki vele. Hol van?-A kérdésére megrántom a vállamat. Az igaz, hogy velük voltam, de Pinky sebessége miatt nem tudom hol voltunk.-Felőlem így is beszélgethetünk....-Nem tudok felkelni, mert rátámaszkodik a székem hátuljára.
  -Ha ennyire érdekel hol van, miért nem szagolod ki?-Beletenyerelek a felém hajoló arcába és eltolom. Megnyalja a tenyerem, ezért elrántom a kezemet.-Undorító vagy.-Beletörlöm a nadrágomba a nyálát. Mivel kint maradt a nyelve, így remek rálátásom van a kígyó szerű nyelvére. Amúgy se szeretem a kígyókat, de ez még két méter magas és kővé dermesztő tekintete van.
  -Hagyd már békén Raidon!-Jez felszólítása nem sikerül túlságosan magabiztosra. Értékelem a próbálkozását, de ezzel nem segít.
  -Benyaltál egy embernek kutyus? Mélyebbre tényleg nem süllyedhetsz.-Jez elszégyelli magát. Ez nem hangzik túl jól. A zsebemből kiveszem a zacskót és felé tartom. Raidon hátrarántja a fejét és ellép tőlem. Befogja az orrát és gyilkos tekintettel néz rám.
  -Nem akarom használni. Maradj távol.-Ezzel a blöffel visszafordulok az asztalom felé. Igyekszem nem kimutatni mennyire is félek attól, hogy visszajön és megfojt. Hallom, hogy csetteg egyet, majd méltóság teljesen, mintha csak megkegyelmezett volna velem, elmegy. Minként kilép az ebédlő ajtaján hátradőlök a székemen és beletúrok a hajamba.-Értékelem, a segítségedet, de máskor légyszíves ezt hagyd rám. Ha fel tudod pofozni amikor nekem jön, azt inkább megköszönném.-Körbenézek az ebédlőbe. Próbálom nem feltűnően keresni az engem nézőket. Vannak egy páran. Akkor, ezt jelentheti számukra a veszélyben vagyok kijelentés. Vagy gyenge a keverék amit készítettem ellene, vagy mégse olyan jó az orra. Szerencséje, hogy én értem hozzá és nem ő hozzám. Az kicsit kellemetlenebb lett volna neki.
  -Oké... csak nem bírtam már tovább. Nem járunk vele egy osztályba, szóval nem igazán ismerem. De ezek alapján nem bír téged.-Nem hangzik meggyőzőnek az első kijelentése.
  -Velem egy osztályba járnak. Bár, nem beszélgettünk sokat.-Bólogatok egy párat Kentin megjegyzésére.
  -Mostmár beszélhetek?-Tifanira nézek, aki a kérdést Jeznek tette fel. Valamiért mindig a zenei stílus jut róla eszembe. Majd utána nézek. Miután megkapja a bólintást felém néz.-Tök menő voltál az előbb! Meg hallottam, hogy tesin is jól teljesítettél vele szemben. Erről beszél mindenki. Visszamertél szólni neki, Náriel megvédett, aztán a tanárnő kiiktatta. Ah, bárcsak ott lehettem volna. Mondjuk az a másik, hogy rólam is beszélnek miattad, mert, ugye megszálltalak. Vagy miattam beszélnek rólad? Mindegy, még egyszer bocsi. Szóval amit igazából mondani akartam, hogy már az első héten ilyen népszerű lettél. Mondjuk nem a lányok körében, de ezen javíthatunk....-Jaz jól oldalba könyökli. Én is itt állítanám le. Nem semmi a beszélőkéje. Most pedig szépen eszembe jutatta, hogy holnap hétvége. Én pedig nem fogok tudni mit kezdeni magammal. Megint.-.... mármint semmi baj nincs ezzel, ahogy elnézlek nem is igazán... örülsz... neki?-Probálja valahogy menteni a menthetőt Tifani.
  -Figyelj, nem haragszom, utálom, hogy ennyi dolog történt velem úgyhogy légszíves. Mesélj másról.-A lány szemei felcsillannak, de addig legalább nem gondolok a történtekre és tudok enni.

Ti és ÉnOnde histórias criam vida. Descubra agora