Ti és Én

29.rész

Lényegében a szoba falai között lettem ellátva, érzéstelenítővel. Mire újra kimentem, mintha mi se történt volna. Csak akkor mentünk tovább, amint elmúl a vérzés. Megfigyelés alatt bent maradtam, nehogy néhány, ilyen karmolásoktól előidézödő tünet jelentkezzen nálam. A lázam még aznap este felment és alig bírtam aludni. Ma pedig a nap legtöbb részét ágyban töltöttem.

-Remélem nem leszel itt törzsvendég.-Érkezik meg a gyengélkedőre Náriel.

-Szerintem azzal már elkéstünk, Náriel.-Mondom. A fiú frusztráltnak tűnik. Pinkyvel jöttek.-Mi a baj?-Ülök fel az ágyon. Náriel idehúz egy széket és leül rá.

-Jó nagy balhé, félreértések és, beszéltem Lynnel, akinek nem voltak jó hírei. Röviden, minden a feje tetején van jelenleg.-Pinky a vállára teszi a kezét.

-Hát, igen.-Fogom meg a bekötözött csuklómat.-Érdekes lesz ezt megmagyarázni otthon. Jazzről van valami híretek?-Náriel hátradől a székén.

-Felfüggesztették egy hétre. Tifani nem hajlandó kijönni a szobájából és Kentin amennyire lehet, bezárkózott. Az egész iskola erről beszél. Tifani képeivel tele van az iskola főoldala, Tenessza oldala, mindenki tud arról, hogy Jazz neked támadt, meg arról, hogy én szedtem le rólad. Mindenki pletykálgat és egyre elvetemültebb verziókat hallok és nem jó féléket. Tenessza persze vigyorogva ül a sikereken. Raidon kihasználja a helyzetet és minél többet csavar az egészen. Csak, hogy nekünk legyen rossz.-Kissé zavaros a kép, de elhiszem, hogy szar. Valamien szinten örülök, hogy itt maradhattam egész nap és nem kell ezzel most szembenéznem. Bár, ami késik, az nem múlik.

-Mit pletykálnak?-Teszem fel a kérdést, ami a legjobban izgat. Náriel tudta, hogy megfogom kérdezni, de még így se tud megszólalni. Többször nekikezd.

-Én.... hát... -Eltemeti a kezeibe az arcát. Több, mély levegőt vesz. Meggyötri az arcát mielőtt válaszolna.-A pulcsim, a megvédés... mindenki azt hiszi, hogy együtt vagyunk. Mindenki azt mondja, hogy megcsalom Terrát a szeme előtt. Persze, tagadjuk, de senki nem hisz nekünk. Ránk kényszerítik az igazukat. Kentin úgy viselkedik, mintha áruló lennék, ő pedig, mindvégig tudta. Igazad volt abban, hogy megváltozott. Raidon beszélte tele a fejét. Hallottam őket a menzán beszélgetni.-Az ajtó kinyílik és a doki jön be rajta. Nem is foglalkozva velünk csinálja tovább a dolgát.

-Lynnel beszéltél ma?-Nemlegesen rázza a fejét.

-Akartam, de nem veszi fel. Úgyhogy, lényegében jöttem hozzád panaszkodni. A tesóim.... már apám is hallotta a rémhíreket, már Terra apjával együtt, mindenki ebben hisz. Terra órákat töltött ma a telefon az apjával, hogy végül az anyja megkérdezze igaz e és ezzel le is rendezzék. Én viszont? Nekem fel se vették. Egyszerűen nem akarják meghallgatni az igazságot. Már, ha érdekli őket.-Náriel el van keseredve. Nem hibáztatom. Újra eltemeti az arcát. Nem ad hangot, csak megrászkodik a válla. Közelebb csúszom hozzá és megfogom a kézfejét. Pinky átkarolja a vállát. Egyikünk se szólal meg. Így maradunk egy darabig. Náriel nagy levegőt vesz, ahogy felül. Elengedem, ahogy Pinky is. Felkel és visszahúzza a széket a helyére.-Bocsánat.-Szabatkozik.

-Ugyan! Semmiség. Probáld meg elérni Lynt és, ha biztonságos helyre van szükséged, a Rejtetthely a szolgáltatásodra áll.-Náriel utoljára megköszöni, hogy nem zavartam el és már kihúzott háttal lép ki az ajtón. Pinky még visszanéz és megejt egy könnyed mosolyt.

*Náriel sz.sz*

Becsukódik mögöttem az ajtó és visszakerülök oda, ahonnan elmenekültem. A szín tiszta valóságba. Minden összeszedett bátorságom elszalad a világvégére. Pinky mellém szökken, ami egy apró megnyugvás. Ő az egyetlen, aki képes ilyen helyzetben is mellettem lenni.