Ti és Én

27.rész

Ha jól emlékszem, itt volt az egyetlen alkalom, amikor beültünk alkímia szakkörre. Most a padokat elpakoltuk a szélére és behúzódtunk a tanárúrral együtt a sarokba, ameddig Robert mindent előkészített. Dr. Perez vigyorogva nézi Robert minden mozdulatát. Ez az ember, még mindig ijesztő.

-Biztos, hogy sikerülni fog?-Kérdezem elsősorban Pinkytől, de a doktor ragadja meg a választ.

-Nem. Semmi sem biztos.-Sokat pislogva nézek a nekem háttal álló tanárra. Ez most komolyan beszél?-Mindenesetre, Robertnek minden ereje megvan, hogy túllendüljön ezen az akadályon. Csak saját maga állíthatja meg a sikerben, szóval én bíztatnám a helyetekbe.-

-Gyerünk Robika, menni fog!-Kiabálom el magam. Robert felém kapja a tekintetét.

-Pofa be! Ha még egyszer Robikának hívsz, nem engedlek be.-Behátrálok Pinky mellé.

-Nincs jó kedve.-Jegyzem meg neki.

-Szerintem ideges és azért.-Támad még egy ötletem.

-Ha akarod, becsukhatjuk a szemünket.-Robert már nem ordít vissza, de láthatóan ideges. Folyamatosan rázza a kezeit és érzem, az illata változását is.-Csak nyugi. Ha elcseszed rosszabb, mintha nem.-Urban és Terra egyszerre fogják be a számat és húznak vissza a sarokba, mint egy bábut. Én hülye pedig teljesen elengedtem magamat, szóval seggre ülök, amint ők is elengednek. Lyn most tudná, hogy lehet lenyugtatni valakit. Ekkor vág hátba az érzés, hogy mennyire is hiányzik. Visszaállok és nézem, ahogy Robert szája elkezd mozogni.

-Semmi nem zavarhatja meg! Legyetek csöndbe!-Szól ránk Dr. Perez. Bár, amennyire lélegzetvisszafojtva nézzük az eseményeket, nem hiszem, hogy ezzel probléma lett volna. Robertnek nagyon sok előkészületébe fájt, ameddig képes volt előteremteni a dolgokat. Ám, mégse tudta teljesen elterelni a figyelmét, amivel most is próbálkozik. Nem tudom mi történt, de Robert arca néha begrimaszol és utána nyugalmat erőltet magára.-Ürítsd ki a fejedet gyermek és koncentrálj!-Robert abbahagyja a szája mozgatását és kinyitja a szemét. Perez tanárúr ekkor odamegy hozzá. Nem látok semmit miután legugol a tanárúr.-Mi történt?-

-N.nem tudom.-Zihál fel hirtelen Robert.-Minden olyan jól ment, aztán, é.én...-Robert hangján érezhető, hogy elkezd pánikolni. Nem tudom a jó döntést hozom e, de odasétálok hozzájuk én is. Robert arca tele van könnyel és az egész teste remeg.

-Jól van, semmi baj. Nyugodj meg, majd utána folytatod.-Robert bólogatni kezd. Segítek neki felállni és kikísérem a teremből. A folyosón nekitámaszkodik a falnak.

-N.ne haragudj. Ne.em tudom m.mi van velem.-A vállára teszem a kezemet és így igyekszem valahogy nyugtatni.

-Az elnyomott érzéseid Robert.-Bújik ki az ajtó mögül a tanárút.-A szellemi helynek ez a mellékhatása. Nem véletlen használják meditációra.-Robert bólint és utoljára letörli a könnyeit mielőtt visszaindul a terembe.

-Gyertek srácok, inkább menjünk ki.-Veszi kézbe Terra a dolgokat.

-Hát, de mindig is látni akartam, hogyan csinálják!-Méltatlankodik Urban, de minden további nélkül kimegy. Dr. Perez még intéz pár szót Roberthez, így ketten maradunk bent.

-Nyugi, előttem nem kell erősnek lenned.-

-Ezzel nyugtatod Lynt is?-Szarkasztikus kérdését egy elegáns vigyorral jutalmazom. Megforgatja a szemét. Igyekszik ugyanolyannak, látszódni, mint bármikor előtte.

Mindent előröl kezd. Visszahúzódok a sarokba és várom, hogy eljöjjön az én pillanatom és szívemből kívánom, hogy Lyn itt legyen. Persze, ez nem válik valóra. Robert körül az egészben kihelyezett tárgyak felgyulladnak, majd porrá égnek. Görcsösen várok a pillanatra, amikor oda kell menjek. Robert egyszer csak felém néz és nagyon aprót biccent. Felkelek és odaseietek. Egy fehér papír van előtte a földön. Leteszi rá a kezét. A papír is felgyullad, összemegy és szénből jelennek meg rajta a betűk.