'A' főnök (I. Fejezet)

Tizennyolcadik rész.

Reggelem a szokásosan indult volna, amikor megkeresett egy nyomozói iroda, ahol dolgozom, hogy be kéne menni, hiszen egy általános iskolában meggyilkoltak egy tanárt. Ez eléggé para, mert nagy esélyben egy diák lehetett.

~Mit tudunk? - léptem a helyszínre, és le gugoltam a holttesthez, ami már hulla merev, látszott hogy a nyaki ütő erét találta el pontban, szóval vagy jó biológiából, vagy csak jó célozz, valószínűleg azonnal elvérzett a helyszínen, a helyszín másképpen a tett hely, egy alagsori tornaterem, tiszta vér mindenhol.

~ Az áldozat Sofia Sefren, 43 éves egyedülálló, de aktívan tevékenykedett a közösség nyújtotta kínálatokban,a tett helyen nincsenek új lenyomatok és a kés ami a támadó tárgy sincs meg, mint látható a nyaka oldalán az ütő ér eltalálásában hunyt el és vérzett össze mindent. - hadarja el az egyik helyszínelő, aki a kedvencem, aranyos lány és nagyon szereti a munkáját de néha túl pörög.

Fel térképezem a terepet, amikor a tornaterem túl oldalán látok egy kis vér cseppet, nem lehet a nő vére, csak ha vonszolták, de akkor kéne egy vonalnak lennie, vagy a testen látszódnának a nyomok, ez valószínűleg az elkövetőé, mikor elkezdtem volna szólni a helyszínelő lánynak, hirtelen megszólal mellőlem egy mélyebb férfi hang.

~ Jöjjön ide kérem, látja ez valószínűleg a tettesé, vegyen belőle mintát. - utasítja a mély ismerős férfi hang, kíváncsiságomban a hang felé fordítom a fejemet, Mr. Parker nyomozó komor tekintete villan vissza rám, mit keres itt? Ugye nem akarja azt mondani, hogy most már együtt is dolgozunk, mert akkor vissza rakhatja a kilincsre a "kis kezeit" és ki is mehet innen.

Meg indultam a felé, ő pedig nem mutatta de kitörő örömmel fogadta mérges tekintetem.
~Ó, nem mondta a főnök? Amíg szabadságon van addig én ügyelek mindenki ügyére, a nyomozók mellett, mert bennem megbízik.
~ Csak azért bízik meg benned mert a rokona vagy. - forgatom meg a szememet,amikor megragadja erőteljesen a karomat.
~ Magán sérelmi problémákat ne a munkájába temesse, Miss. -ki rántom kezeimet a szorításából, ő pedig egy elégedett mosollyal zárta a nap ezen részét. Fel mentem a lépcsőkön és be egy hatodikos osztályba, mindegyik gyerek a rémület határán volt, látni lehetett rajtuk. Meg kértem őket, hogyha szólítom őket egyesével jöjjenek be, azért a hatodikosok mivel nekik volt külön órájuk elméletben ott lent, és ők is találtak rá a halott nőre.

Hirtelen be ront kéretlenül az ajtón a nyomozó, és becsapja maga után az ajtót.
~Kéretlen vendégek kint várakozzanak, vagy húzzanak sorszámot, a nem érdekel mit szeretne tasakból. - mosolygok rá, ő pedig el húzza a széket az asztaltól és mellém állítja.
~Nélkülem úgyse menne. -már épp kezdtem volna a vitát amikor be nyitott az első gyerek.

~El tudnád mondani mit történt tegnap amikor meg láttátok a holttestet? -kezdek bele amikor a kisfiú elsírta magát a félelemtől, egyből oda mentem és megpróbáltam szegény kisgyereket megnyugtatni, hogy már nincsen semmi baj. Valószínűleg a sokk miatt blokkolva van a memóriája de szerintem ő láthatta az egészet. Elmondása szerint nincs hol laknia a tanár segített neki mindenbe és ő volt a gyámja, ezért is jobban érintette őt az egész, a főnök szerint be fogadhatom ideiglenesen amíg le nem zárul ez az egész ügy, addig fel keressünk olyan szülőket akik örökre a gondját tudják viselni a gyerköcnek.

~Biztos bírni fogsz egy gyerekkel? Még magadra sem vagy képes vigyázni. - gúnyos hangon kérdezi a nyomozó de mégis aggódó tekintetét vélem fel fedezni, bármennyire is az én életem veszélyben van köszönhetjük Mr. Johnsonnak, az övét minden áron megfogom óvni. Megszólalását hidegen hagyva haza sétáltunk a kihallgatás után, vettünk fagyit útközben el beszélgettünk, hogy jobban meg ismerjem a kisfiút, haza érve pizzát rendeltünk és tovább beszélgettünk, nyolc körül váratlan kopogtatás hallatszott nem voltam rest kinyitni és Scarlett és a doktor állított be.

~ Mi járatban erre felé? - kérdezem miközben mindenki jön be az ajtón, Scarlettel mindennap chateltünk így tudott a kis fiúról, egyből leült hozzá beszélgetni, elmondása szerint tud olyan szülőket akik örökbe tudják fogadni, mert mindannyian egyetértettünk, hogy nálam nem maradhat sokáig a fiú. Reggelre várjuk a szülőket akik eldöntik, hogy akarnak e a gyámja lenni vagy sem, meg persze a kisfiú is dönthet, hogy melyik legyen.

Összesen 12 szülő pár volt, teljesen zsúfolva volt a nappalim, a sok ismeretlen arc mögött meg pillantottam a nyomozót.
~Mit keresel te itt?
~ Csak látni szerettem volna, hogy ki viszi el a kisfiút a nyomozás miatt, nem miattad. -be hívtam az első szülőt akik számomra szimpatikusak voltak, elkezdtünk beszélgetni és felmerült a kapcsolatok téma.
~ És van önként jelentkező aki a barátnőd lenne? -hangzik el a szülő szájából a kérdés.
~ Ez bonyolult, Miss. Szerelmi fájdalmam van. - MÉGIS MI A SZENT SZARRÓL BESZÉL?? Hatodikban én végre le szoktam a homok evésről, nem hogy szerelmi bánatom lett volna, gyomor mosásom na az inkább volt.

~ Ah szívem, de néz rájuk-mutat felénk.
~ Ők biztosan tudnak valami tanáccsal elő drukkolni. - megállt bennem a vér folyása is. Én és Mr. Parker? Ne legyünk nevetségesek, de nem szeretnék bunkó be nyomással lenni ezért megpróbálok kedvesen segíteni.
~Tudod én is sokszor megfojtanám a nyomozót,de azért nem teszem meg..mert illegális.-Löki meg a kezemet az egyik szülő és úgy néz rám mint a véres késre úgy, hogy próbáltam menteni a menthetőt ugye.
~Vagyis akarom mondani azért mert nagyon szeretem.. Jó mélyen, de nagyon szeretem és mindennek a kulcsa a megbeszélés (Ugye nyomozó?), szóval szerintem csak beszéld meg a lánnyal. -bólogatnak hevesen kivéve a nyomozót, ő a szívére tette a kezét és eljátszotta mennyire szíven ütötték a mondataim, csak nehogy véletlenül szív görcsöt kapjon, akkora szerencsém nincs.
~Köszönöm, Míra. - ölel meg, és megy oda a szülőkhöz.
~Szeretném, ha ti lennétek a gyámjaim. Míra, remélem még tartjuk a kapcsolatot. Köszönöm. - nehezen de ki bírtam ezt a pillanatot sírás nélkül, csak bekönnyeztem, a szülők is megígérték hogy bármikor láthatom a kisfiút, és szívesen várnak mindig. Elintéztem aznap, hogy amíg nincs meg a bírósági végzés addig is ott maradjon a szülőknél, így jobban megismerik majd egymást. Elküldtem a többi szülőt és ledőltem a kanapéra.
~ Már azt hittem zsepit kell adjak.
- szólal fel a mögöttem álló nyomozó zsebre tett kézzel.
~ Bele haltál volna, mi? -nevetek fel keserűen, és felkelek meg fordulok, hogy a szemébe nézhessek.
~Csak nem szeretnélek sírni látni. - jelenti ki, a szemembe nézve, közelebb lép hozzám, és megfogja az arcomat, szemeivel még mindig az én szemeimet tartja sakkban, abban a pillanatban nem is tudtam volna máshova figyelni csakis rá. Másik kezét óvatosan és kellő lassúsággal a derekamra csúsztatja, a szívem olyan erősen dobogótt mint még sohasem, pulzusom felgyorsult,és láthatólag a nyomozó is élvezte a helyzetet. Ajkai csak pár centire vannak, amikor mindketten egymás ajkait bámuljuk szólásra nyitja száját.

~ Szóval néha meg fojtanál.. - kezd bele a kínzásba, tudja mennyire vágyunk jelen pillanatban egymás ajkaira, de büntetésképpen húzza az időt.
~ De illegális? - von kérdőre miközben még mindig az érintése rabjában vagyok.
~Míra, Míra. Ez nagy hiba volt. - távolodik el minimálisan, hogy a szemembe tudjon újból nézni, de a szemeim mindent elárultak, azt, hogy vágyom arra a csókra ami megtörténhet közöttünk, és végre nem illuminált állapotban. El mosolyodik és bágyadtan ajkaimra tekint újból, kezét vissza helyezi a derekamra és az arcom vonalába, homlokát a homlokomnak dönti, és közelebb hajol, ha nem lenne még elég közel.

Hirtelen beront az ajtón a helyszínelő lány, mi pedig szét rebbentünk egy szempillantás alatt.

~ Fejlemények vannak!Hol a" kisfiú"? Ugye nem hagytátok elmenni? - aggódik hirtelen a nő.