10. A vonat

265 8 2
                                    

Ma péntek reggel van, múlt hét vasárnap jöttem haza anyáék már itthon vártak. A kempingezés rövidre sikeredett mivel, Willt megcsipte valami és haza kellett hozni hogy el tudják látni a Szent Mungóban. Első dolgom volt eldugni az aznapi Proféta számát amin, Piton proszeszoral és a Malfoy családdal diszelgek az első lapon. Csakhogy Emett a házimanónk volt oly kedves és miután "valahogy" el tűnt, amit a bagoly hozott, el hopponált egyért. De jó nekem, anya persze egyből tudni akarta az egészet igy hát el meséletem mindent tőviről hegyire. Jack jót nevetett főleg a képeken, Will nem értette ő miért nem jöhetett velem, Xandert meg nem éppen érdekelte még az ilyesmik. A héten nem igazán történt semmi, anya és a fiúk elmentek bevásárólni a sulira, miután közöltem, hogy nekem megvan mindenem, nem kellet mennem. Dorado-t nem hoztam magammal hátha anyáéknak nem tetszene, hogy nekem van a többikenek meg nincs, ezért Draco ma elhozza nekem a vonathoz. Draco szinte minden nap küld levelet, mit csináltam ma, hogy vagyok meg ilyenek. Igazából tetszik Draco közvetlenebb stilusa csak félek, hogy a suliban nem ilyen lesz. Viszont rajta és Blasien kivűl senkit nem fogok ismerni a Mardekárban. A sulira már össze csomagoltam, három pogyászom illetve egy nagyobb kézitáskám van. Anyáék mesélték, hogy kell be jutni a 9 és 3/4 vágányra. Kicsit félek tőle a Dumstrángban nem volt semmi ilyesmi, bárcsak hopponálhatnánk mint amikor legutóbb oda mentünk. Szeretek olvasni, rengeteg muglik álltal irt könyvem van, nem véletlenűl tartom a könyveket a fehérnemüim közt ugyanis át szokták vizsgálni a Dumstrángban mivel nem szeretik a varázstalanok álltal készitett dolgokat. Varázslattal felesleges volt elrejteni mivel nagyon könyen rá jöttek igy a szimpla elrejtés maradt. Egy egyszerű Demonstráte varázsige használatával megtalálják a varázslattal elrejtett dolgokat. Remélem a Roxfotban nem lesz gond a mugli könyveimből.

- Indulunk.-kopog apa a félig nyitott ajtómon. Majd tovább megy,hogy szóljon a fiúknak is. A pogyászaim már becsomgolva állnak lent az előszobában, egyedül Jacknek meséltem mi történt len a tónál még vasárnap illetve, hogy el hoztam azt a nyakláncot amit rám erőszakolta az a kis manó. Blasie tegnap este küldött egy bagjot, hogy a 3. fülkébe üljek be mert ők mindig óda ülnek, hátha nem találkoznánk be szállásnál. Nagyon félek ettől az egész Roxforti dologtól és még mindig nem tudom ki volt az a R.A.B szinte az összes könyvet át nezéztem ami a könyvtárunkban volt otthon, viszont egy se emlitett semmilyen R.A.B-t. Nagyon furcsa nekem ez az egész hiszen ha racionálisan végig gondolom nem lehetett álom olyan volt mint a valóság. Miért érzem azt mintha ismertem volna az a fiút, ahhhhj kezd elegem lenni ezekből. Kicsit tartók a sulitól és a többi diáktól is. 

 - Cassi mi lesz már?- kérdezi Xander izgatottan. Felé fordulok és a ajtóban áll a pálcájával a kezében. Mióta el mentek az Abszól útra azóta a pálcája kezében van és le sem teszi. Nagyon aranyos én is ilyen voltam, ha jól emlékszem. Kiváncsi vagyok a Roxfortban tanitanak e pálca léküli varázslatot, úgyanis a Dumstrángban tanitottak mindket. Bár csak a 3. évünktől igy az öcséim nem tanultak már. Jacknek meg nem igazán ment túl jól, az ottani professorom azt mondta nem mindenki tanulhat meg pálca nélkül varázsolni csak az akinek érzéke van hozzá. Körbe nézek a szobámban hátha maradt valami ami kellhet hiszen sokáig nem fogok haza jönni mostanában. Apa azt mondta majd a vonaton kell átvenni a talárunkat, úgyhogy csak a szokásos ruháimat vettem fel. Fekete farmer, és egy szintén fekete haspóló islletve egy csizma és egy egyszerű vizálló kabát. Istenem elegem van az esőből borzalmas nem egésséges, hogy enyit esik valahol az eső. Anyától hallotam, hogy a suli valhol Skócia környékén lehet és több órás az oda út a vonaton. Nagylevegő Cassi, menni fog. Magamban ismételgetve erőt ad ahoz, hogy egyeltalán ki menjek a szobámból

- Menni fog.- mondom most már hangosan a szobámnak. El indulok a lépcső felé ahol látom, hogy a többiek már javában az ajtóban állnak. Mire fel ez a nagy boldogság? Én tök ideges vagyok... de gáz. Remélem lesznek olyan jó barátaim itt is mint a Dumstrángban. 

Clarissa Bellatrix Blackgold (? ff)Where stories live. Discover now