𝐟𝐨𝐫𝐭𝐲- 𝐨𝐧𝐞

2.5K 134 0
                                    

𝐀𝐒𝐇𝐋𝐄𝐘

Csendben ülünk egymás mellett, miközben Nick ráfordul a házához vezető tengerparti útra. A lehúzott ablakokon beáramlik a hűvös esti szél, én pedig lehunyom a szemem, beszívva az óceán sós illatát. Már egy lélek sem sétálgat a homokban, és az út is üres, csak a mi fekete autónk halad a kétsávos úton hazafelé.

Az arcom valószínűleg még mindig vörös, miközben azon gondolkodom, hogyan kérdezzek rá az előbbi kijelentésére. Fogalmam sincs, komolyan gondolta-e, vagy csak kicsúszott a száján, de mindennél jobban szeretném megtudni. A szívem mélyén azonban sejtem, hogy az utóbbiról van szó. Ugyan miért tervezne velem ennyire előre?

- Öhm... Nick? - kezdek bele, mire azonnal felém pillant, jelezve, hogy figyel, majd újra az utat nézi.

- Minden rendben? Tetszett a vacsora? Jól érezted magad? - kérdezi, majd mivel nem válaszolok azonnal, magyarázkodni kezd. - Ne haragudj, hogy nem kettesben mentünk vacsizni, csak gondoltam, ez jobban tetszene.

- Nagyon élveztem. Imádok veled randizni, de nagyon örülök, hogy így alakult az este. Jó volt a családommal és a barátaimmal lenni, és köszönöm, hogy ezt összehoztátok. De nem erről akartam beszélni - rázom meg a fejem. - Szóval... amit az előbb mondtál a gyűrűről. Azt... komolyan mondtad? Vagy csak viccnek szántad? - nyögöm ki nagy nehezen, és mindenhova nézek, csak Nickre nem.

- Már miért szántam volna viccnek? - kérdezi halkan.

- Mi? - suttogom.

Nick félreáll a kocsival, hogy nyugodtan tudjunk beszélni, majd kikapcsolva az övét felém fordul.

- Nem vicceltem, Ash. Én... teljesen komolyan gondoltam, hogy egy nap szeretném megkérni a kezed. Nem most - teszi hozzá gyorsan - de hidd el, legszívesebben ebben a pillanatban letérdelnék, és feltenném a kérdést. Persze előbb kiszállnék, mert ugye itt nincs helyem letérdelni - tér el a tárgytól, mire hitetlenül felnevetek.

Ő még ilyenkor is képes viccelni.

- Tényleg? - suttogom, mire határozottan bólint.

- Csak azért nem kértem még meg a kezed, mert nem akartalak elriasztani. Pedig hidd el, Ash, régóta gondolkodom már ezen, mindenesetre úgy döntöttem, várok még vele. De határozottan tervezem, hogy egy nap elveszlek - súgja, én pedig áthajolok a sebváltón, és gyors csókot nyomok a szájára.

- Nem tudsz olyat tenni, amivel elriaszthatnál.

- Azt remélem is - mosolyog rám, majd beindítja a motort, és folytatjuk az utat a ház felé.

- Még egyszer, köszönöm ezt a mai napot - suttogom, miután hazaérünk.

Az ajándékokat leteszem a konyhapultra, majd leülök a nappali puha kanapéjára Nick mellé. Nick némi fészkelődés után hanyatt fekszik, és a mellkasára húz, így átható pillantása találkozik az enyémmel, és az ajkunk csak néhány centire van egymástól.

- Semmiség, Ash - ujjai megsimítják az arcomat, és gyengéden a fülem mögé tűri az egyik kósza hajtincsemet.

Azt hiszem, ez az a pillanat, amikor végleg sikerül kizárnom Jasont. Minden erőszakos és durva érintését, minden bántó megjegyzését, minden veszekedésünket. Hosszú idő után teljesen eltűnt a gondolataim közül. Mikor Nick ujjai megérintik a bőrömet, végre nem a sok rossz jut eszembe, amit Jason tett, a sok fájdalom, amit ő okozott. Végre képes vagyok igazán élvezni Nick csókjait, az ölelését, és nem érzem rosszul magam. Nem akarok elhúzódni, nem akarom abbahagyni. Vágyom rá, jobban, mint bármikor bármire. Folytatni akarom. Folytatni akarom Nickkel, mert szeretem őt, és bízom benne. Ezért teljesen kizárom a külvilágot, és csak Nicket látom magam előtt, senki mást.

Hirtelen közelebb hajolok, és megcsókolom. Egy pillanatra meglepődik a hevességemen, és azon, hogy ezúttal én kezdeményezek. Elhúzódom, így a tekintetünk összetalálkozik, én pedig elveszek a pillantásában. Elmosolyodik, majd ezután a hajamba túr és úgy csókol, hogy beleszédülök.

Karjával erősen szorít magához, de mégis gyengéd az érintése. Vigyáz rám, mintha porcelánból lennék. Ez a kettősség pedig megőrjít, és még többet akarok belőle. És Nick is pontosan erre vágyik. Az ajka együtt mozog az enyémmel, én pedig átkarolom a nyakát. Nyelvét végighúzza az alsó ajkamon, majd becsúsztatja a számba, elmélyítve a csókot. A keze a csípőmre csúszik, de nem lép tovább. Vár. Rám vár. Én viszont már nem akarok várni.

- Menjünk... menjünk fel - nyögöm ki nagy nehezen, mire megdermed.

Valószínűleg nem számított rá, hogy folytatni akarom. Azt hitte, mindjárt megszakítom a csókot, és elhúzódom, ahogy eddig mindig. De nem akarok. Vele akarok lenni. Már nincs bennem félelem, csak vágy. És szerelem.

- Nem teszek semmi olyat, amit nem szeretnél, oké? - kérdezi, homlokát a homlokomnak támasztva, miközben felkel a kanapéról.

Nem enged el, így még mindig a karjaiban vagyok. Bólintok, mire lehajtva a fejét újra a számra tapasztja a száját. Átkulcsolom a lábam a dereka körül, ő pedig a fenekemre csúsztatja a kezét. Elindul a lépcső felé, mintha meg sem érezné a súlyom. Közben egy pillanatra sem szakítja meg a csókunkat.

A térdével belöki a szobája ajtaját, és óvatosan talpra állít. Megfordulok, hogy le tudja húzni a ruhám cipzárját. Érzem, hogy kissé remegnek az ujjai, ahogy a keze végigsimít a vállamon. Lehunyom a szemem, ahogy a ruha a földre hullik. Nick apró puszikat nyom a nyakamra és a vállamra, a kezét lágyan végighúzza az oldalamon, egészen a csípőmig, én pedig a mellkasának dőlve beletúrok a hajába. Mikor elenged kilépek a ruhából és újra Nick felé fordulok. Az ajkába harap, a tekintete, akárcsak az előbb az ujjai, végigsiklik rajtam, én pedig zavartan a mellkasom elé kapom a kezem.

- Nem kell takargatnod magad, Ashy - súgja, a hangja rekedtes. - Gyönyörű vagy.

Kissé bizonytalanul elveszem a kezem, és inkább a nyaka köré kulcsolom. Egy pillanat múlva újra összetalálkozik az ajkunk, én pedig a csók közben próbálom kigombolni az ingét. Néhány gombbal meggyűlik a bajom, így egy másodpercre elenged, és az ing máris a ruhám mellett hever. Végighúzom a kezem a mellkasán, a tenyerem alatt érzem, hogy a szíve pont olyan hevesen ver, mint az enyém.

Nick a derekamnál fogva lassan tolni kezd az ágy felé. Lehuppanok a puha matracra, és közben Nicket figyelem, aki kibújik a nadrágjából. Egy szál boxeralsóban fölém mászik, és ezúttal csókjai a számról áttérnek a nyakamra. Mikor újra a szemembe néz, a vágy mellett olyan mérhetetlen szerelmet látok benne, hogy a szívem majd kiugrik a helyéről.

- Biztosan akarod? - kérdezi halkan.

Abban a pillanatban eszembe jut, amit azon a délutánon mondott, mikor összejöttünk, és amit azóta is sokszor elismételt.

Vigyázni akarok rád.

Mióta megismertem, minden nap minden percében ezt tette. Minden gondolatát, mozdulatát, döntését az motiválta, hogy nekem jó legyen. Mindig ezt tartotta szem előtt. Talán épp ezért ilyen erős köztünk a kapocs. Talán épp ezért bízom benne ennyire. És amit ma mondott. Gondolkodik az esküvőn... ezek után semmi kétely nincs bennem.

- Igen - suttogom, ujjaimat végighúzom az arcán.

- Vigyázok rád, megígérem. És bármikor leállíthatsz - súgja a fülembe.

- Nem akarlak leállítani - rázom meg a fejem. - Szeretlek, Nick. És veled akarok lenni.

- Én is szeretlek, Ashy. Mindennél és mindenkinél jobban.

Nick gyengéden végigsimít az arcomon, majd lehajolva megcsókol, én pedig ölelő karjaiban, a félhomályban beletúrok a hajába. Lehunyom a szemem, ahogy fölöttem támaszkodik, ajka az enyémen, és mindketten elveszünk egymás érintéseiben.


𝐨𝐧𝐥𝐲 𝐲𝐨𝐮Where stories live. Discover now