𝐟𝐢𝐟𝐭𝐲

2.4K 119 5
                                    

𝐀𝐒𝐇𝐋𝐄𝐘

20𝐭𝐡 𝐚𝐮𝐠𝐮𝐬𝐭

- Élsz még? - dugja be a fejét Sky a résnyire nyitott ajtón.

Ásítva fordulok felé, ő pedig halványan rám mosolyog.

Fogalmam sincs, hány óra lehet, az utóbbi napokban teljesen elvesztettem az időérzékemet. Szinte ki sem mozdultam a szobámból, a függönyt behúztam, és egész nap az ágyban fetrengve sajnáltam magam. Dobozszámra ettem a hideg vaníliafagyit, a bontatlan Nutellát és a házban lévő összes csokit felfaltam. Sorozatokat és nyálasan romantikus filmeket nézve bőgtem, és szomorú zenéket hallgattam. Egyszóval úgy viselkedtem, mint minden lány, aki épp túlvan egy szakításon.

- Nem, meghaltam - dünnyögöm, és még jobban magamra húzom a takarómat, így már ki sem látok alóla.

Sky sóhajt, majd a halk nyikorgásból ítélve jobban kinyitja az ajtót és belép a szobába. Hallom a lépteit a padlón, majd érzem, ahogy leül mellém.

- Vidd odébb magad - próbál a maga módján baráságosan odébb lökni, de nem jár sikerrel.

Hirtelen belebök az oldalamba, mire felkiáltok, és az ágy másik oldalára húzódom. Morogva forgolódom, majd inkább kinézek a biztonságot nyújtó takaró alól. Sky elégedett mosollyal elhelyezkedik mellettem, majd felbont egy doboz kekszet, és az orrom alá dugja.

- Kérsz? - meg sem várja a válaszomat, kivesz egyet, és egyetlen harapással eltünteti az egészet.

- Nem vagyok éhes - rázom meg a fejem, és az ablak felé fordulok.

- Ugyan, Ashy. Kelj fel - suttogja, és lerántja a fejemről a takarót.

A szívem összeszorul a becenév hallatán, és a szemembe azonnal könnyek gyűlnek. Sky észreveszi az arckifejezésemet, és aggódva néz rám.

- Mi történt?

- Ashy - motyogom, és kitör belőlem a sírás.

Skyler azonnal átölel, én pedig a könnyeimet törölgetve bújok hozzá.

Pillanatképek villannak fel a szemem előtt. Boldog, szerelmes pillanatok, Nickkel. Pillanatok, amikor a legboldogabb voltam. Pillanatok, amikor azt hittem, örökre összetartozunk. Pillanatok, amikor hittem abban, hogy szebb jövőm lehet, mint amilyen a múltam volt. Pillanatok, mikor azt hittem, ez a szebb jövő Nick miatt lesz olyan szép. Pillanatok, amikor szerettem, és amikor engem is szerettek. Pillanatok, amik már soha többé nem lesznek.

Csak sírok, mert jólesik. Sírok, mert megnyugtat, és mert úgy érzem, szükségem van rá. Sírok, mert fáj, nagyon fáj. És nem tudok más módon megszabadulni a fájdalomtól.

Sky pedig a hajamat simogatva hagyja, hogy kisírjam magam.

Miután megnyugszom Sky rám parancsol, és elküld fürdeni. Eleinte tiltakozom, de végül beadom a derekam. Sóhajtva csukom be magam mögött az ajtót, és nekidőlve lehunyom a szemem.

Az első napok könnyebbek voltak. Tudtam, éreztem, hogy Nick hívni fog. Hittem benne, hogy keresni fog, hiszen szeretem őt, ő is szeret engem, akkor miért ne akarná helyrehozni a kapcsolatunkat? Az első napokban vártam a hívását. Nem ültem egész nap a telefonom mellett, a képernyőt bámulva, mert a lányok nem hagyták. De a szívem mélyén végig vártam. Azonban Nick nem hívott.

Ahogy teltek a napok, a reménykedésből ideges várakozás, düh, majd mérhetetlen csalódottság és szomorúság lett. Nem vártam tovább, hogy Nick jelentkezzen. Eleinte haragudtam rá, nem értettem, miért nem ír vagy hív fel. Haragudtam, mert azt éreztem, nem voltam fontos neki. Haragudtam, mert kezdtem azt hinni, nem is szeretett igazán.

Aztán nagyjából három nappal ezelőtt a haragomat felváltotta a fájdalom. Szomorú voltam. Már nem haragudtam Nickre, nem voltam dühös. Már nem érdekelt, mit tett, mit mondott, és hogy azóta sem írt. Csak vissza akartam kapni őt. Vissza akartam kapni azt a Nicket, aki három éve az életem része, aki három éve szeret. Azt a Nicket, akivel önmagam tudtam lenni, aki úgy szeretett, ahogy vagyok. Aki támogatott és segített, és mindent megtett azért, hogy boldognak lásson. Aki egy pillantásával elérte, hogy szépnek érezzem magam, értékesnek. Aki szeretett, és akit szerettem.

Letörlöm a könnyeimet, és kibújva a pizsamámból beállok a kellemesen forró zuhany alá. A víz ellazít, és próbálom elhitetni magammal, hogy nem csak kívül tisztít meg, hanem lemos rólam mindent, amit el akarok felejteni, amit ki akarok törölni.

Nincs szerencsém. Ugyan a zuhany felfrissített és kifejezetten jólesett, a fájdalom nem múlt el. Talán soha nem is fog.

Mikor visszamegyek a szobámba, meglepetten látom, hogy már nem néz ki úgy a helyiség, mint ahol bombát robbantottak. Sky elhúzta a függönyöket, kidobta az eddig kupacban álló zsepiket és csokipapírokat, és még be is ágyazott.

- Te rendet raktál? - meglepetten fordulok a szőnyegen üldögélő barátnőm felé.

- Kénytelen voltam - vonja meg a vállát. - Tudod, nem akartam, hogy elnyeljen minket a szemét.

- Nem is volt annyira rossz a helyzet - motyogom, de Sky nem ért egyet. - Oké, hagyjuk - rázom meg a fejem, majd egyenesen a frissen bevetett ágy közepére fekszem.

- Egyébként - helyezkedik el mellettem Sky is - tudom, hogy ez nehéz téma, de már eltelt néhány nap, és azt hiszem, muszáj megkérdeznem.

- Előre félek, de kérdezd - sóhajtom.

- Mit mondott Nick a gyűrűről? - kérdezi, nekem pedig azonnal hevesebben kezd verni a szívem. - Úgy volt, hogy megbeszéljük, de aztán volt a vitátok, kibékültetek, aztán egy hétig nem is láttalak, mert állandóan Nickkel voltál, végül a szakítás. Szóval most jött el az ideje annak, hogy mindent elmesélj.

- Azt mondta, egy nap mindenképpen meg akarja kérni a kezem. Nem most rögtön, de egyszer majd el akar venni.

- Azt a... - esik le Sky álla, de még időben visszafogja magát, és nem áll neki nagyban káromkodni, ahogy szokott. - Basszus, Ash... el akar venni feleségül! - kiabálja, és sikítozva felugrik az ágyon.

- Nem most - próbálom túlkiabálni őt, de nem könnyű. - Hallod? Nem akar elvenni. Sky! Sky, szakítottunk! - kiáltom, ezt pedig végre meghallja, és meg is érti, mit jelent mindez.

- Úgy sajnálom, Ash, én...

- Semmi gond - szakítom félbe. - Tényleg - motyogom, mire Sky szorosan magához ölel.

- Látom, hogy mennyire bánt.

- Persze, hogy bánt - suttogom. - Bánt, mert hiányzik Nick. Bánt, mert borzasztóan fáj, amit a fejemhez vágott, és hogy nem hitt nekem. És... nagyon bánt, mert nem értem, hogyan juthattunk el attól, hogy a jövőben összeházasodjunk, addig, hogy a jelenben szakítunk.

- Fogalmam sincs - sóhajt fel Sky. - De még van remény. Hátha Nick végre észhez tér, rájön, mekkorát hibázott, mikor elengedett, és akkor keresni fog.

- Nem fog - rázom meg a fejem. - Nem fog, mert ez nem egy kis vita volt. Szakítottunk.

Szakítottunk. Vége. Lezártuk a kapcsolatot, többé nem vagyunk együtt. És ez azt jelenti, hogy mindegy, mit mondott Nick a szülinapom estéjén, mindegy, milyen tervei voltak velem a jövőben, ezek ugyanúgy eltűntek, ahogy a kapcsolatunk. Szertefoszlottak, mintha csak álmodtam volna őket. Nick többé nem gondolkodik azon, hogy feleségül vegyen, olyannyira, hogy már nem is akar velem lenni egyáltalán. Többé nem szerepelek a terveiben, nem gondolkodik a közös jövőnkön, és ez csak egyet jelent. Nekem sem szabad ezen gondolkodnom.

Nem szabad álmodoznom arról, mi lett volna, ha nem szakítunk, mert ezek az álmok soha nem fognak valósággá válni. Nem szabad úgy terveznem a jövőmet, mintha Nick még a része lenne. Ugyanúgy a múltammá vált, mint Jason. Immár mindketten csak sötét foltok, és néha már azt érzem, mindkettőt kitörölném. Örökre.

𝐨𝐧𝐥𝐲 𝐲𝐨𝐮Where stories live. Discover now