𝐨𝐧𝐥𝐲 𝐲𝐨𝐮

𝐟𝐨𝐫𝐭𝐲- 𝐧𝐢𝐧𝐞

𝐍𝐈𝐂𝐊

14𝐭𝐡 𝐚𝐮𝐠𝐮𝐬𝐭

Négy nap. Négy teljes nap telt el azóta, hogy olyan idiótán viselkedtem, Ash szakított velem, majd végleg otthagyott. Nem mondanám, hogy az elmúlt négy nap volt életem legjobb négy napja. Sőt. Az elmúlt négy nap maga volt a pokol.

Miután Ash elrohant, és magamra hagyott, megértettem, mekkora hülyeséget csináltam. Aztán ezt csak tetéztem azzal, hogy az addigi ellenérzésemet figyelmen kívül hagyva kinyitottam azt a piásüveget, és eltüntettem az egészet. Az éjszaka többi része teljesen kiesett, csak arra emlékszem, hogy reggel a medence melletti nyugágyak egyikén ébredtem fel. Mertem remélni, hogy nem csináltam túl nagy őrültségeket aznap este, de mivel másnap egy cikk sem szólt rólam, megnyugodtam.

Az első két nap volt a legrosszabb. Egész nap csak feküdtem, és másra sem tudtam gondolni, csak Ashre. Nem tudtam kiverni a fejemből Ash tekintetét. Nem dühös volt, inkább... csalódott. Mérhetetlenül csalódott, és ez milliószor jobban fájt, mintha dühös lenne. A fejemben visszhangoztak a szavai, melyeket a fejemhez vágott. Hogy lehettem ekkora barom? Elmartam őt magam mellől, azt a személyt, akit a világon a legjobban szeretek. Aki a legtöbbet jelenti nekem. Aki a világom, és aki nélkül most nem tudom, hol lennék. És most nem a karrieremre gondolok, hanem arra, akivé tett. Nélküle még elcseszettebb lennék, csak egy fél ember, aki talán soha nem lehet teljesen boldog. Ash nélkül hiányzik a másik felem. A jobbik felem.

Mindent neki köszönhetek. Ő volt az, aki bármikor meg tudott győzni, hogy képes vagyok rá, hogy megcsinálom. Hányszor, de hányszor mondta nekem, hogy ne adjam fel, mert jó vagyok, mert jó az, amit csinálok. Annyiszor kapart már össze, mikor a padlón voltam, mikor fel akartam adni mindent, mert elegem lett az egészből. Az egészből, ami neki köszönhetően létezik. A fantasztikus dalai nélkül soha nem lehettem volna híres, mert ehhez a zeném kevés volt.

Nem tudtam, hogy tudok írni, hogy egyszer talán képes leszek megalkotni egy olyan szöveget, mint az övé. Mit olyat, százszor, ezerszer rosszabb lett, ő mégis imádta. Egyszerűen csak ki kellett írnom az érzéseimet. Minden szava igaz, még most is komolyan gondolok mindent. Szeretem őt, ő nem csak egy kaland, nem egy futó kapcsolat, nem egy lány a sok közül. Ő a világom, az életem, minden belélegzett és kifújt levegőm, minden boldog és minden szomorú pillanatom. Klisének hangzik, de igaz. Ő a mindenem.

Az első nap jelentkeztek ismét a rohamok. Az első enyhébb volt, a másodiknál viszont hosszú órák, és a felírt adagnál kétszer több gyógyszer kellett, hogy megnyugodjak. Hosszú ideje nem voltam még olyan rosszul, mint akkor. Ash mellett mindig nyugodtabb voltam, de most megint ott tartok, ahol a turné idején.

Soha nem fog megbocsátani nekem, ezt már most tudom. Összetörtem őt, apró, pici darabokra, teljesen tönkretettem. Féltettem őt az életemtől, próbáltam megóvni a kameráktól, a médiafigyelemtől, a rajongóimtól, akik maguknak akarnak. De most rádöbbenek, hogy az egyetlen, akitől meg kellett volna védenem, az én magam vagyok. Nem tettem jót neki, de őszintén, nem is vártam mást magamtól.

El vagyok cseszve, azt hiszem. Nem tudom, hogy szerethetett belém. Pont belém, aki képtelen megbecsülni, mekkora kincset talált, milyen értékes az, akit szeret. Hogy kellhetek én neki? Kellhettem neki, már csak múlt időben. Most biztosan gyűlöl. De igaza van, mindent elromtottam, amit csak lehetett.

Tudtam, hogy ő az egyetlen, akiért megéri megváltozni. Akiről tudom, hogy engem akar, hogy engem szeret. Saját magamért, nem a pénzemért, a hírnevemért, nem azért, hogy elmondhassa, lefeküdt velem. Nem, Ash engem akart, csak engem. A kezdetektől fogva mellettem volt, támogatott, és soha nem hagyott cserben. Basszus, elvállalta, hogy legalább fél éven át szerepet játsszon, azért, hogy mentse a seggemet, és a karrieremet, ami nélküle nem is lenne.

A második nap is két rohamot tartogatott, és bár ezúttal felkészültebb voltam, és rögtön bevettem a gyógyszert, nem úsztam meg teljesen. Kinyitottam egy újabb üveget, és már éppen meghúztam volna, mikor bekúszott a gondolataim közé Ash arca. A pillantása, és ahogy rám nézett. A könnyes arca. Ahogy kétségbeesetten próbálta tartani magát előttem, pedig pontosan láttam, mennyire összetört. Leeresztettem a kezem, és egy gyors mozdulattal, nehogy meggondoljam magam, a mosogatóba öntöttem a piát.

A következő napokban a pánikrohamok száma nőtt, a kedvem pedig egyre romlott. Hiányzott Ash. Az illata, amit imádtam, és ami mindig megnyugtatott. A mosolya, ami minden napot szebbé tett, minden percet boldogabbá. A jelenléte elég volt ahhoz, hogy elfelejtsek minden rosszat. Ez pedig borzasztóan hiányzott. Mióta elment, mintha minden rossz még rosszabb lenne.

Senkivel sem beszéltem az elmúlt napokban. Egyedül a húgomnak vettem fel a telefont, aki alaposan megmondta a véleményét, majd köszönés nélkül le is tette. Próbáltam hívni, de nem vette fel. Asht azonban nem hívtam. Tudtam, hogy idő kell neki, és bár nagyon nehéz, de megállom, hogy ne zaklassam.

- Na végre - motyogom, mikor meglátom a menedzserem nevét a kijelzőn.

Négy napja várok erre a hívásra.

- Nick - hallom meg Richard hangját, miután felveszem.

- Van fejlemény? - kérdezem.

- Van - sóhajtja. - Anna Woodhouse. Ismered?

- Nem. Ki ő?

- A kiadó egyik asszisztense. Egész pontosan két éve dolgozik náluk, és tíz hónapja áll közeli kapcsolatban Jason McRayjel.

- Micsoda? - kiáltok fel.

- Bevallotta, hogy közel egy éve alkotnak egy párt, és véletlenül árulta neki, hogy a kapcsolatod Ashleyvel csak hazugság volt.

- Hogy lehet ilyet véletlenül elárulni? Ha két éve náluk dolgozik, nem kéne óvatosabbnak lennie?

- De igen. Viszont már nem tudjuk visszacsinálni, muszáj elfogadnunk, hogy ez van. Megtörtént, elmondta.

- Nem tudom elfogadni! Talán végleg szétmentünk Ashsel, és igaz, hogy az én hülyeségem miatt szakítottunk, de mindez nem történt volna meg, ha az a liba tartja a száját! - idegesen beletúrok a hajamba, majd hirtelen ledermedek, mikor eszembe jut Rich egyik korábbi mondata. - Mi a franc - motyogom.

- Mi az?

- Tíz hónapja? Tíz hónapja? De hiszen akkor még Ashsel volt az a szemét! Megcsalta őt? Ezzel a nővel?

- A jelek szerint igen - sóhajt fel Richard.

- Ezt nem mondhatjuk el Ashnek. Kiborulna, még ennél is jobban. Mit tegyünk?

- Mi semmit. A kiadó elintézi. Kiadnak egy közleményt, tagadunk mindent. Lehet, hogy neked is el kell majd mondanod egy interjúban, hogy a pletyka alaptalan.

- Oké - suttogom.

Hogy lehettem ekkora idióta? Dühös voltam, és szörnyűségeket vágtam Ash fejéhez. Nem hittem neki, a fenébe is, hogy ilyen barom vagyok. Hogy feltételezhettem, hogy ő mondta el? Azt hiszem, végleg leromboltam minden bizalmát. Tönkretettem őt.

- Rendbe kell hoznom a kapcsolatunkat.

- Szurkolok, Nick. Menni fog, hidd el.

- Remélem - motyogom, majd leteszem a telefont.

Sóhajtva megrázom a fejem, de nem segít. Képtelen vagyok kiverni őt a fejemből, és őszintén, nem is akarom. Vissza szeretném kapni Asht, de fogalmam sincs, mit tehetnék. Nem tudom, meddig bírom nélküle, de tudom, hogy most látni sem akar. Nincs mellettem, én pedig minden percet átkozok, amit nélküle töltök, és minden percben megbánom, hogy tönkretettem a kapcsolatunkat. Mégis hogy ronthattam el ennyire?