𝕻𝖘𝖞𝖈𝖍𝖔 𝕿𝖔𝖜𝖓|𝕽𝖎𝖛𝖊𝖗𝖉𝖆𝖑𝖊 𝖕𝖗𝖊𝖋𝖊𝖗𝖊𝖓𝖈𝖊𝖘 & 𝖔𝖓𝖊𝖘𝖍𝖔𝖙

𝕿𝖍𝖊𝖞 𝖋𝖎𝖓𝖉 𝖔𝖚𝖙 𝖆 𝖘𝖊𝖈𝖗𝖊𝖙 𝖔𝖋 𝖞𝖔𝖚𝖗𝖘

T/N = te neved

𝔸𝕣𝕔𝕙𝕚𝕖 𝔸𝕟𝕕𝕣𝕖𝕨𝕤:
– T/N, mesélsz valamit, amit nem tudok rólad? – kérdezte Archie.

Épp az ő szobájában ültünk, és házit kellett volna írnunk, de rendes tinikként minden mással foglalkoztunk, csak ezzel nem.

– Mit szeretnél tudni?

– Nem tudom. Valamot, amit kevés embernek árultál el.

– Egyszer verekedtem. Még a Southside Gimiben. Csak vesztettem, és eltört a kezem.

– Azta... ezt eddig miért nem hallottam?

– Mert eltört a kezem, és ciki.

– De nekem is eltört már. Nincs ezzel semmi probléma.

– Az más! Te sportoló vagy.

𝕁𝕦𝕘𝕙𝕖𝕒𝕕 𝕁𝕠𝕟𝕖𝕤:
Beismerem, nem igazán szerettem Jugheaddel filmezni. Javarészt horrort szokott választani, azt pedig ki nem állhatom. Akkor még talán rendben van, ha utána együtt alszunk, de mikor hétköznap van, és haza kell mennem, na, azt már nem szeretem.

Épp így történt ez ma is. Igyekeztem minél lassabban összeszedni magam, hogy húzzam az időt.

– T/N? Minden oké? – kérdezte Jug.

Vettem egy mély levegőt, és megráztam a fejem.

– Mi a baj? Nekem elmondhatod, elvégre együtt vagyunk – lépett oda hozzám.

– Nem, mert kínos...

– Ugyan, annyira nem lehet vészes.

– Lehet, de te valószínűleg nem örülnél, ha hallanád.

– Na, áruld már el! – kérlelt.

– Nem szeretem a horrort! – böktem ki. – Félek tőlük, és utálom, hogy hétköznap sötétben kell utána hazamennem, aztán egyedül aludnom.

– Akkor maradj itt! – mosolygott, és megölelt. – Nyugodtan mondhattad volna, hogy keressek másmilyen filmet. Horrort tudok egyedül is nézni.

– Szóval nem tartod bénának?

– Egyáltalán nem – puszilta meg a homlokomat.

𝕊𝕨𝕖𝕖𝕥 ℙ𝕖𝕒:
– Hogy lehet, hogy nem jártam még nálatok? – tudakolta Sweet Pea, miközben hazafelé sétáltunk a suliból.

– Nem tudom – vontam vállat. – De nem is vagyunk együtt olyan régóta, hogy ez akkora baj legyen.

– Igaz. Akkor mire kell számítanom a családodnál?

– Hát, a nővérem barátnője félig már nálunk lakik, a szüleim meg... túl lelkesek, ha a gyerekeik párjáról van szó. Úgyhogy készülj fel.

Beléptünk a házba. Az egyetlen személy, aki lent tartózkodott, Tracy volt, a nővérem barátnője. És épp a hűtőt rabolta ki.

– Szia. Te vagy az egyetlen itthon? – kérdeztem.

– Jelen pillanatban igen – pillantott fel a hűtőből, és észrevette Sweet Pea-t. – Te aztán jól kinőttél a sárból.

Felnevettünk, majd bemutattam őket egymásnak, és épp az emeletre indultunk volna, mikor Sweet Pea tekintete megakadt a kanapé fölött lévő bekeretezett régi Kígyó dzsekin.

– Hát ez? – lepődött meg.

– A nagyapámé volt. Csak nem akarta, hogy anya csatlakozzon, aztán ő megismerte apát, aki kezdettől itt lakott, északon.

– Szóval te részben Kígyó lennél?

– Igen. Nem is különbözünk annyira, látod?

ℂ𝕙𝕒𝕣𝕝𝕖𝕤 𝕊𝕞𝕚𝕥𝕙:
– Charlie, tényleg nem bánod, hogy most nem megyünk sehová, csak vacsizunk anyáékkal? – kérdeztem, miközben kézenfogva mentünk fel a tornácra.

– Kedvelem a szüleidet, úgyhogy tényleg nem bánom – mosolygott rám. – Bár kissé zavar, hogy nem tudom kié ez a kocsi.

Én csak legyintettem, majd benyitottam a házba.

– Sziasztok, megjöttünk! – köszöntem a szüleimnek, de ekkor pillantottam meg a vendégünket. – És jó napot, Ms. Weiss!

Ő csak biccentett, és Charles kissé feszélyezve nézett rá.

– Mr. Smith, ha nem tévedek.

– Igen – mondta halkan.

Láttam, hogy nem érzi olyan kellemesen magát, ezért elnézést kértem, majd magam után húztam Charlest, egyenesen fel az emeletre.

Mikor a szobámba értünk, becsuktam az ajtót, és Charles értetlenül nézett rám.

– Mit keres itt egy szociális munkás?

– Tudod... az örökbefogadó szülőkhöz néha be szokott nézni – vontam vállat.

– De akkor te...

– Örökbe fogadtak. Igen. Nem beszéltem róla, mert nekem nem számít. Olyanok, mint az igazi szüleim így nem érdekel, hogy nem a vérszerintiek.

– Ezért nem mondtad el?

– Pontosan. Haragszol?

– Nem. Örülök, hogy te szerencsésen megtaláltad a szerető családodat – puszilta meg a homlokomat.