𝕻𝖘𝖞𝖈𝖍𝖔 𝕿𝖔𝖜𝖓|𝕽𝖎𝖛𝖊𝖗𝖉𝖆𝖑𝖊 𝖕𝖗𝖊𝖋𝖊𝖗𝖊𝖓𝖈𝖊𝖘 & 𝖔𝖓𝖊𝖘𝖍𝖔𝖙

𝖄𝖔𝖚 𝖉𝖊𝖘𝖊𝖗𝖛𝖊 𝖆 𝖉𝖆𝖓𝖈𝖊 | 𝕮𝖍𝖆𝖗𝖑𝖊𝖘 𝕾𝖒𝖎𝖙𝖍

T/N = te neved

Ahogy közeledett az iskolai bál, a barátaim egyre gyakrabban hozták szóba a párjukat, a ruhákat, meg az időpontjukat a fodrászhoz, csak hogy néhányat említsek a leggyakorabbi témákból. Én igyekeztem kihúzni magamat a beszélgetésből, ugyanis senki nem kért fel, és ha én megkérdeztem valakit, az elutasított, ami elvette a kedvem az egész végzős báltól. Így azon az estén, mikor a barátaim kajálni mentek, meg bulizni, én otthon maradtam. Megnéztem a kedvenc sorozatom két részét, majd úgy döntöttem, benézek a Jones házba, ami átlósan szemben volt a miénkkel. Nagyon jóban voltam a sheriff-fel, hála egy iskolai feladatnak Jugheaddel, amit náluk csináltunk meg, és így alkalmam nyílt sokat beszélgetni az apukájával, ezért gyakran jártam náluk. Már Charlesszal is találkoztam, de vele nem igazán jöttem ki, mert elég távolságtartóan viselkedett. Azonban már azt se bántam, ha vele futok össze a házukban.

Mikor megérkeztem, kivettem a kerámia kígyó alól a pótkulcsot, de mikor ki akartam nyitni az ajtót, meglepődtem, hogy nem volt kulcsra zárva. Kíváncsian benyitottam, és hirtelen egy elég fenyegető tekintetű Charlesszal találtam szemben magam.

– Ja, csak te vagy az? – kérdezte. – Mit keresel itt?

– Ó, szia. Én ööö... Jugheadhez jöttem.

– Ő a bálban van.

– Akkor apukádhoz.

– Ő meg dolgozik.

– Jó, mindegy. Bemehetek, vagy nem?

Sóhajtva állt félre, mire én rögtön a konyhába mentem, hogy keressek valami kaját, amibe a bánatomat fojthatom.

– Várj, neked nem a bálban kéne lenned? – állt meg az ajtóban, mire szomorúan sóhajtottam egyet, de kivettem a felső szekrényből egy zacskó chipset, és a nappaliba indultam. – T/N, most komolyan. Miért nem a barátaiddal vagy, hanem itt, és épp a rágcsálnivalónkat fogyasztod?

– Miért olyan fontos ez neked, mikor nem is vagyunk annyira jóban?

– Mert bevallom, aggasztó, hogy csak úgy bejössz ide, mikor tudom, hogy lenne más programod.

– Nem mentem a bálba, mert nincs kivel – fakadtam ki. – Boldog vagy?

– Miért lennék? De hogyhogy nincs párod?

– Mert senki nem akart velem menni, és a barátaim közt nem akartam volna én lenni a gyertyatartó – huppantam le duzzogva a kanapéra.

– Bocsáss meg, hogy ennyire faggattalak – ült mellém. – Csak azért kissé ijesztő, mikor valaki be akar jönni.

– Neked ijesztő? FBI ügynök vagy – mosolyodtam el.

– Akkor is. Sajnálom, hogy kimaradsz egy ilyen fontos dologból.

– Kösz...

– Mondjuk, nem értek hozzá, hogy miért ilyen fontos, mert az én életemből is kimaradt, de nem szólok bele.

– Azért az is kár, hogy neked szintén nem volt részed ilyenben.

– Én már nem bánkódok. Sokáig nem tudtam, hogy van ilyen, mostanra meg már kinőttem belőle. Ugyanakkor nem fair, hogy téged így elutasítottak.

Felállt, valamit bíbelődött a telefonjával, és mikor felcsendült egy lassú zene, mosolyogva nyújtotta ki felém a kezét.

– Megérdemled, hogy legalább ebből ne maradj ki.

Meghatódva fogadtam el a kezét, és felálltam, majd ahogy átölelt, elkezdtünk lassúzni.

– Köszönöm – motyogtam a mellkasába. – Sose gondoltam volna, hogy önként táncolnál velem.

– T/N, én nem utáltalak, ha erre célzol. Csak eleinte mindenkivel távolságtartó vagyok. A biztonság kedvéért. És milyen úriember lennék, ha hagynálak keseregni az egyik legszebb estéden?

Elmosolyodva néztem fel rá.

– Nagyon hálás vagyok neked. És tudod... én már az elejétől kedveltelek. Együttérző vagyok, és mikor a családod mesélt rólad, nagyon meg akartalak ismerni, össze szerettem volna barátkozni veled, meg minden.

– Meg minden? Az mit takarna? – mosolygott huncutul, mire elpirultam.

– Én... nem is tudom. Mondtam, hogy kedvellek, de eddig még nem beszéltünk olyan sokat, így magam se tudom pontosan.

Mosolyogva közelebb hajolt hozzám, amitől még pirosabb lett az arcom, de egyszerűen elvesztem a gyönyörű zöldeskék szemeiben.

– Szerintem nagyon jól tudod, milyen formában kedvelsz – cirógatta az arcomat, de én meg se tudtam szólalni. Azonban nem is kellett, mert a következő pillanatban óvatosan megcsókolt.

Pár pillanatig bennakadt levegővel pislogtam, de végül mosolyogva viszonoztam a csókját. Sose hittem volna, hogy bál nélkül is ilyen jó lesz az estém, csupán amiatt, hogy bejöttem a Jones házba.

Mikor elváltak ajkaink, Charles a homlokát az enyémnek döntötte.

– Szeretlek, T/N! – mosolygott.

– Én is szeretlek, Charles – bújtam hozzá.