Bevezető

1.3K 36 0
                                    

A nevem Rose Soraya Elisabeth Spein (Írói megjegyzés.: Róz Szoraja Elizabet Szpein aki nem tudná h kellene kiejteni) hercegnő. Zadíne bolygó trónörököse vagyok és az Odinson család közeli rokona. Anyám szeret ugráltatni ugyanis én hülye mindent megteszek amit kér. Innen adódóan rengeteg időt töltöttem Asgard-ban. Frigga nénikém sok mindent tanított ebből kifolyólag közel kerültünk egymáshoz, nekem ő anyám helyett anyám volt. Nemcsak ő tanított hanem a két unokabáttyám is fárasztott. Thor megtanított bánni a kardommal. Loki pedig az erőmet segítette uralni, ugyanis vannak elementális erőim és igen többesszámba.

Van a víz amit először fedeztem fel.
Utána a föld minden ami a földhöz kapcsolódik tudom irányítani.
Majd végül a tűz. Amit a legnehezebb elsajátítani és még mindig van hova fejlődnöm.

A víz erőm először 10 éves koromban jelent meg amikor az iskolába (mert miis járunk iskolába csak mást tanulunk) egy felsőbb éves olyan szinten megalázott, hogy a könnyeim árvizek csináltak.

A föld erőm 12 éves koromban jelent meg ami furcsa volt mert 1 tündér 1 elemre szakosodik és általában tini korban. A föld erőm úgy jelent meg, hogy az iskolánk mellett van egy erdő ami a diákok számára tilos. Egyszer az osztály "menő" gyereke elkezdett gúnyolódni, hogyha már ilyen hamar kaptam meg az erőmet akkor, hogy lehetek ilyen gyáva én rögtön rávágtam, hogy nem vagyok gyáva erre ő azt mondta "ha nem vagy gyáva akkor menj be az erdőbe" először tanakodtam mit mondjak de utána addig nyagadtak amíg bele nem mentem, úgyhogy délután az osztályom és még néhány gyerek elindúlt a kapuhoz ami elválasztja az erdőt az iskolától. Amint átléptem a "határt" nem láttam semmi különöset de egy 10-15perc után miután mélyebbre mentem hirtelen szembe találtam magam egy vérfarkassal. A mi világunkba tényleg létezik vérfarkas de nem barátságos és szép hanem a ronda és bárkit megöl aki az utába keveredik fajta, amikor megláttam ledermedtem és másodperccek alatt jött rettentő közel. Mikor már azt hittem, hogy végem és beletörődtem halálomba becsuktam a szemem, hogy ne lássam és vártam mikor ér el karma. De ez nem történt hosszú másodpercekig mikor kinyitottam a szemem egy föld burok vett körül. Mire rájöttem, hogy ezt én csinálom már a vérfarkas léptei távolodtak, "kinéztem" a burok mögül és akkor láttam, hogy tiszta a terep és amilyen gyorsan csak tudtam visszasiettem. Mikor elmondtam mi történt nem hittek nekem de akkor megmutattam az erőmet valamilyen csoda folytán elhitték.

A tűz erőm akkor jelentkezett amikor 16 éves koromban édesapámat előttem ölték meg. Azt a mérhetetlen düht és fájdalmat soha nem akartam érezni és az ellenfelem sem de mikor az érzelmek jobban eluralkodtak rajtam átváltoztam ás a tőz csak úgy áradt belőlem mikozben körbeölelt mint egy kígyo a prédályát de nem olyan fullasztóan.

Így jöttünk rá a képességeimre. Apám halála után anyám rosszabb lett és én többet voltam Friggáéknál. Miután kiderült a tűz erőm a Déd mamámtól kaptam egy gyűrűt ami mint kiderült nem egy egyszerű gyűrű. A gyűrű egy jogar meg egy kard ami a tűz erőmmel működik. A gyűrűben lévő kő pedig egy végtelen kő. Az érzelem köve.
A Déd mamámnak volt még tűz ereje így a gyűrű is így öröklődik.

Most vagyok 22 éves Frigga fél éve halt meg azóta Asgard katonaságának egyik fezetője lettem és azóta próbálok csak a katonaságra figyelni. Sajnos az unokatesóim nem tartják ezt jó ötletnek és miattuk mentem el "nyaralni".

És attól, hogy az Odinson családdal vagyok rokoni szálon én nem élek ezer évekig. Az Isteni és tündéri gének keverédében van egy olyan szabály/tény, hogy mindig a tündéri életévet kapja az illető. Rólam még annyit, hogy édes apám és Frigga testvérek. Innen ez a rokoni szál.
(Írói megjegyzés: tudom, hogy csak hat végtelen kő van és ez nincs benne de ez most nem a filmek alapján történnek)

 (Írói megjegyzés: tudom, hogy csak hat végtelen kő van és ez nincs benne de ez most nem a filmek alapján történnek)

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

(A pálca maga fekete csak a tetejénél nem találtam olyat ami fekete és olyan mint az elképzelésem (a vörösön kívül minden fekete)és még annyi, hogy fölül az a nagy kő nem vörös hanem rózsaszín)

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

(A pálca maga fekete csak a tetejénél nem találtam olyat ami fekete és olyan mint az elképzelésem (a vörösön kívül minden fekete)és még annyi, hogy fölül az a nagy kő nem vörös hanem rózsaszín)

(A pálca maga fekete csak a tetejénél nem találtam olyat ami fekete és olyan mint az elképzelésem (a vörösön kívül minden fekete)és még annyi, hogy fölül az a nagy kő nem vörös hanem rózsaszín)

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A tündér hercegnő (Befejezett) [A.K. f.f]Where stories live. Discover now