Part 26

181 12 0
                                    

3 héttel később

Reggel felkelve szinte villámcsapásként vágott belém a tudat miszerint holnap van az eljegyzési bulink. Ki más szervezte meg mint Tony. Igazából ő ajánlotta, hogy szervez. Annyi lekötésünk volt, hogy csak a szűk baráti kör legyen. Igazából csak egy okot akar arra, hogy leitason mást.

Az ágyból felültem majd lábaimat lelógatva kezdtem el nézni a gyűrűm amit amióta megvan szinte minden nap nézegetek. Egy egyszerű ezüst gyűrű mondanám is, hogy átlagos de nem az. A közepén egy nagyobb kő foglalt helyet a gyűrűt körbe ölelve egy csíkba piros kövek helyezkedtek el.

Gyönyörködésemet a fürdő ajtó nyitása szakította meg. Steve lépett ki egy törülközővel a derekán. Mit ne mondjak csak rá kell nézni. Alsó ajkakat beharapva néztem végig a mozdulatait.
-A nyálad azért maradjon a szádba. -szólt hátra miután felvette az alsó gatyáját.
-Inkább elmegyek fürdeni -szóltam meg nagyon halkan és tűz piros arcal.
Amire a válasza csak nevetés volt. Ha így játszunk hát így játszunk.

Fürdés után egy kicsit gonoszra véve a formát egy cipzáros pólót vettem fel ami alatt csak a melltartóm volt. Hozzá csak egy magasabb derekú fekete nadrágot. Lábamra csak a szokásos papucsom húztam.

Kilépve a fürdőből nem láttam senkit így lefelé vettem az irányt. Steve és Bucky egymás mellett halkan beszélgettek miközben bögre volt a kezükbe. A többi ott tartózkodó személy éppen próbálta kipislogni az álmot a szeméből. Kivéve Pep ugyanis ő vállalta ma a reggeli készítést.

-Jó reggelt. -mondtam mire mindenki rám kapta a szemét. Hát a cipzárral nem húztam fel teljesen így úgy nézett ki mintha alatta nem másik ruha darab. Buck Steve-re köpte a kávét ebbe egyidejűleg a többi férfi aki ott tartózkodott félre nyelték italuk vagy éppen szájukat tátva a bögre esett ki a kezükből.
Lányok arcára egy pillanatra meglepődség majd utána hatalmas vigyor ült ki.
-Beth majd elkerhetem párszor a felsőd? -kérdezte Pep egy halál ártatlan hangsúllyal.
-Hát persze. Csak utána te is vedd le mert ha Tony akkor szétszakítsa.
-Megbeszéltük.
-Fiúk jól vagytok? -kérdezte szórakozottan Nat mire arra kaptuk a fejünket.
-Meg nem láttátok női testet? Amúgy meg Beth ruhája többet fed mint bármelyik fürdőruha. -oktatta ki őket Wan mondata végén rám kacsintva mire csak mosolyogva szemet forgattam. Ezután a bögre darabokat Wan elreptette én meg a bennük lévő folyadékot ami ugye kiömlött "magamba szívtam" vagyis eltüntettem. Ebből a mutatványomból Steve sem maradt ki.
-Pep mikor leszel kész? -Nat. Igen csak mi lányok kommunikáltunk ugyanis a többi egyed mellettünk feltűnően néztek.
-Mostmár igazán levehetnétek a szemetek a menyasszonyomról. -csattant fel Stev
-De ha egyszer egy ilyen ruhába jelenik meg. -Buck. Meg szerencse, hogy tegnap Thor és Loki elmentek.
-Biztos vagyok benne, hogy nincs rajta melltartó. -hát ki más mint Tony
-El kell, hogy szomorítsalak de van alattam.

Ezután az öltözékem nem jött szoba de lett egy tök jó hangulat az asztal körül.
Éppen valamin nevettünk amikor fordult egyet a gyomrom és előtört belőlem egy ilyen hányingert keltő érzés. Megijedtem de próbáltam leplezni és feljutni a szobába onnan pedig a fürdőbe.
-Mindjárt jövök. -ennyit bírtam kinyögni és már felfelé mentem gyors tempóban. Mikor már tudtam, hogy nem látnak elkezdtem sprintelni. A szoba ajtót kinyitottam majd magam mögött becsuktam de a fürdő ajtót csak kinyitni tudtam.

Kiadva a reggelim vagy talán még a vacsorám. Nem tudom. Kiöblítettem a szám majd észre vettem az ajtóba álló három gárciát.

-Steve-t lent marasztaltuk mondván, hogy most biztos nem akarsz férfi egyedet látni. -szólt halkan Nat
-Ilyen rosszul főzök vaaaagy...? -kérdezte sejtelmes mosollyal az arcán Pep. Nem esett le hirtelen mit is akar ezzel üzenni.
-Beth?
-Mondjad Wan. -közben leültem a csukott WC-re.
-Védekeztek Steve-vel?
-Azt hiszem. Mert?
-Nem lehet, hogy terhes vagy? -az nem lehet. Vagy mégis de a földi tesztek nekem nem mutatnak ki semmit.
-Hozok tesztet. -ugrott Nat mire én is
-Ne nem ér semmit. Nekem nem.
-Akkor lemegyünk Bruce-hoz. -mondta könnyedén Pep
-Nincs vita -tette hozzá Nat
-De úgy kellene, hogy ne tudja meg senki.
-Oké. Akkor kell egy terv -Wan
-Most lemegyünk és azt mondjuk, hogy csak elrontottad a gyomrod. -kezdte Pep de közbe vágtam.
-Nem a főztödet nem ócsároljuk. Azt mondjuk, hogy fájt a fejem és nekem való gyógyszer csak itt van fent. Ami igaz is.
-Oké. Utána én beszélek Bruce-szal egy mai időpontot titokban. Amit ugye közvetítek nektek. -Nat
-Az időpontra kiszedünk Steve karjai közül mert amint lemész biztos nem fog egy pillanatra sem magadra hagyni. Majd kitalálok valamit mivel. -Wan
-És ha terhes vagy akkor segítünk elmondani mindenkinek ha nem akkor meg kiderítjük mi van veled -fejezte be Pep.
-Oké kezdjük. -ezzel a mondatommal kimentünk majd lebagtattunk.
Az étkezőbe aggódó szemek fogadtak. Meg Tony.
-Na jön a kis kapitány? -kérdezte rögtön Tony mire egy dühös pillantást kapott párjától.
-Fájt a fejem.
-De lent vannak a gyógyszerek.
-De nem az enyéim. A földi gyógyszerek nekem semmit sem érnek.
-Vagy úgy. Akkor még nem lesz babaváró -sóhajtott egy fajdalmasat.
-De ugye mostmar jól vagy? -jött közelebb Steve mire a lányok vissza ültek a helyükre.
-Igen. Csak fájt már nagyon a fejem és kellett a gyógyszer.
-Rendben -a tekintete nem ezt sugallta.

Délelőtt mindenki ment a maga dolgára és egy 10 óra körül Nat megüzente, hogy Bruce vár délután 2-kor.

Ebédnél sem firtatott senkisem. Viszont ebéd után nem tudtam észre vétlenül elosonni így pár emberrel a csapatból leültünk a kanapéra. Pontosabban Maximoff ikrek, Sam, Buck, Víz, meg ugye mi Steve-vel. 2 előtt 5 percel Wan megszólalt és az addig halkan beszélgető társaság egy emberként fordult felé.

-Tényleg Beth azt ígérted segítesz. -ezzel a mondatával felállt majd kezet felém nyújtva várt.
-Megyek. -tettem bele kezem kezeibe és egy erősebb rántással már lábamon álltam.
-Hova ilyen sietősen lányok. -Pietro
-Garázsba. Varázsos progi. -válaszolt helyettem Wan

Lifthez húzott majd szinte belökött és már mentünk is Bruce laborjához ahol már vártak ránk ugyanis csak mi nem voltunk ott.
-Hogy sikerült? -kérdezte Pep
-Szerintem jól. Wan lerendezte őket.
-Inkább menjünk be -invitált be Bruce -Idekint meg a falnak is füle van.
-Tehát nagy ívben elmondtam mi a baj.
-Bocs Lisa de szerintem a lányoknak van igaza. De feküdj le és mindjárt megtudjuk.

Attól, hogy cipzáros volt a felsőm inkább felhajtottam de kilátszott egy kicsit a melltartóm. Nadragomat lentebb tolva majd már Bruce nyomta is a zselét a hasamra. A lányok mellettem állva néztek a monitort.

-Hát Lisa én úgy látom, hogy igaz amit feltételeztek a lányok. Babát vársz.

Ledöbbentem. Letöröltem a zselét a hasamról kértem egy képet Bruce-tól majd megkértem, hogy ne szóljanak senkinek mert én akarom elmondani főleg Steve-nek. Ezután a lányokkal inkább elmentünk shoppingolni vagyis nem shoppingolni hanem inkább enni meg beszélgetni.

Visszaérve eldöntöttem. Este fogom elmondani. Vacsorát feszengve ültem végig amit párszor megjegyeztek de csak annyit mondtam, hogy fáradt vagyok. Felmentem majd onnan ki a kis erkélyre.

-Látom rajtad, hogy baj van már reggel óta.
-Steve hadj beszéljek jó?
-Jó de mi a baj?
-Nem baj vagyis nemtudom. Szóval reggel nem a fejem fájt hanem hánytam. A lányok rögtön azzal jöttek szinte, hogy biztos terhes vagyok. Nem hittem nekik majd kitaláltuk, hogy mindenki tudta nélkül Bruce megvizsgál mert ugye az ilyen földi tesztek nem mutatnak ki nekem semmit. Délután mikor Wan elrángatott oda mentünk. Bruce megvizsgált és megállapította, hogy én biztos terhes vagyok -itt oda adtam neki a képet amit kértem majd néztem a reakcióját. Először döbbent fejét vágott és a képet nézte majd megszólalt.
-Apa leszek? -majd felnézett és megláttam szemébe a könnyeket.
-Igen -erre egy hatalmas mosoly terült szét az arcán majd derekamat megfogta magához húzott.
-Köszönöm -ennyit mondott majd elkezdte falni ajkaim. Éreztem ahogy a bőrünk között a könnye elkezdett utat törni, hogy minél hamarabb leérkezzen a földre.

A tündér hercegnő (Befejezett) [A.K. f.f]Where stories live. Discover now