Part 2

529 21 0
                                    

Mióta a Földre jöttem eltelt 1 hét. Meglepő de lett egy barátom. A kis közeli kávézóban futottunk össze véletlenül nekem jött és kiömlött a blúzára a kávém ebből lett egy elég furcsa de jó barátság.

*Visszaemlékezés*

Kezdem megszokni az új ágyat és egyre jobbakat aludni. Már a 4. napja, hogy itt vagyok és mióta felfedeztem a kis kávézót azóta oda járok hiszen isteni sütjük is van. A mai nap is a már megszokott időben (7óra) mentem a kis kávézóban. Kikértem (kivételesen elvitelre) a kávémat. Kikaptam és már mentem is volna ki a kávézóból mikor neki mentem valakinek.
- Nagyon sajnálom. Nem nagyon vagyok ma toppon. -mondta egy ismeretlen női hang
- Én sajnálom jobban kellett volna figyelnem. -mondtam és már vettem elő a zsepit
- Hadj fizessem ki
- Nem kell
- De én ragaszkodom hozzá -mondta ellent nem tűrő hangon
- Beleegyezek de csak akkor ha vehetek magának egy másik felsőt!
- Megegyeztünk -nyújtotta jobb kezét de a szája sarkában látható volt az elfolytott mosoly
- Jó -mosolyogtam rá miközben megráztam a kezét.
Ezek után visszamentünk a kávézóba megreggeliztünk és beszélgettünk majd mire el mentünk vásárolni tök jó barátnők lettünk.

*Visszaemlékezés vége*

Amúgy a lány neve Emily egy nagyon aranyos kedves de közben nagyon makacs egy lány. Kívülről gyönyörű fekete vállig érő haja keretezi szeplős arcát. Emellé társul a zöld szeme. Tőlem kicsit alacsonyabb olyan 164 centi és ezt azért mondom hiszen az én 170 centimmel lenézek rá. Meg annyit, hogy nemrég töltötte a 21.évét és most fejezte be az OKJ képzést.
Az ominózus tali után minden reggel együtt reggelizünk. Ma reggel is oda készülök. A szép emlék kicsit elvonta a figyelmem az időről ugyanis kereken 7 óra és fél8ra beszéltük meg én meg még ágyban vagyok. Gyorsan felkeltem elmentem fürdeni és elkezdtem gondolkodni, hogy mit vegyek fel. 10 perc gondolkodás után arra jutottam, hogy egy egyszerű lenne szettet húzok.

Hajamat csak lazán felfogtam egy copfba és megindultam a kávézóba ugyanis késésben voltam

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Hajamat csak lazán felfogtam egy copfba és megindultam a kávézóba ugyanis késésben voltam.
Kocsival csak pár perc de kifogtam az összes létező piros lámpát úgyhogy 10 perc késéssel de oda értem.

E: Szia Lis!! -mondta majd a nyakamba ugrott
Me: Szia Em -mondtam
E: Annyi mindent kell mondanom de először is miért késtél?
Me: Öhmm.... hátt.... elaludtam -nevettem fel
E: Már azt hittem valami baj van de azért megrendeltem a kedvenced!
Me: Isten vagy -öleltem meg
E: A második meg az, hogy megkaptam az előléptetést
Me: Nagyon örülök -ujjongtam vele együtt
E: Csak van ennek egy hátul ütője -szomorodott el
Me: Micsoda?
E: Az, hogy van egy kiképzés szerű ami miatt nem tudok majd reggelente itt kávézni mert 6ra kell járnom az elkövetkezendő 1hónapban. De délutánjaim úgy ahogy szabadok.
Me: Nembaj akkor áttesszük délutánra amikor neked is jó. -mosolyogtam rá hiszen nem olyan nagy dolog ez
E: Tényleg nem baj?
Me: Tényleg nem baj

A tündér hercegnő (Befejezett) [A.K. f.f]Where stories live. Discover now