Sötétség karjaiban [Éjúr ff.]

~5. fejezet~

Pár óra alvás után Zsenyával egyszerre ébredtünk fel. Nagyon jól esett ez az alvás, végre normális ágyban ki tudtam aludni magam. Remélem Alina is ki tudta pihenni ez a hosszú utat és nem a szökésén agyalt. Ő még nem tudja, hogy itt biztonságban van.

Kopogtak az ajtómon. Zsenyával egymásra néztünk és egymástól vártuk a választ, hogy ki van az ajtó túloldalán.

-Gyere csak be! – kiáltottam ki, majd már nyitódott is ki az ajtó.

Meglepetésemre Alekszandr állt a küszöbön, és mosolyogva nézett minket.

-Tudtam, hogy itt talállak meg, Zsenya. – Tekintetét a barátnőmre emelte. – Lenn egy feladatom a számodra.

-Igen? – kapta fel a fejét Zsenya. – És mi lenne az? Remélem nem a cárnéhoz kell mennem.

-Nem, most nem. – Zsenya hangosan felsóhajtott a megkönnyebbüléstől. – Alina Sztakovához kéne elmenned, hogy egy kicsit rendbe szedjed az uralkodóval való találkozásra.

-Ezer örömmel – lelkesült fel a lány. – Úgyis kíváncsi vagyok a legjobb barátnőm ikertestvérére. – Mosolyogva rám pillantott, amit viszonoztam.

-Én is mehetek Zsenyával Alinához? – kérdeztem meg Alekszandrt.

-Ahogy akarod – vonta meg a vállát. – De neked is jönnöd kell az uralkodóhoz.

-Rendben – forgattam meg a szememet. Nincs ínyemre őfelségével találkozni. – És köszönöm.

Alekszandr biccentett, majd távozott a szobámból. Amint az ajtó becsukódott utána, Zsenya felém fordult.

-Na kapd össze magad, te lány. – A könyökével oldalba bökött, majd felállt az ágyamról és a szekrényemhez sétált.

-Mit csinálsz ott, ha szabad kérdeznem? – szemöldök ráncolva néztem, ahogyan kinyitja a szekrény ajtaját, és a ruháim között kezdett kutatni.

-Hát keresem a megfelelő keftát az uralkodóval való találkozódra – mondta úgy, mintha nem lenne egyértelmű.

Megforgattam a szemem, és onnan néztem ahogyan kiválasztja a megfelelő köntöst.

-Ez lesz a tökéletes – mosolyogva az ágyamra rakta, és távozott a fürdőszobámba.

-Most nem azért, de mindegyik keftám ugyanúgy néz ki – kiáltottam utána, de válasz nem érkezett.

Végül én is kikecmeregtem az ágyamból, és a köntösömmel a kezemben a tükör elé álltam. Pár pillanat múlva megjelent mögöttem Zsenya, és egymást néztük a tükörbe.

Barátnőm óvatosan belebújtatott a keftába, és a hajamba szokása szerint aranyport fésült bele, amitől ragyogott a hajkoronám. Egy-két karcolást eltüntettet az arcomról és a kezemről, majd egy rózsaszín virágot vett a kezébe, amit az arcom elé tartott. A virágtól az arcom ugyanolyan rózsaszínes lett.

Miután végeztünk még mindig a tükör előtt álltunk, és egymást néztük megint.

-Olyan gyönyörű vagy, Abigel – ámuldozott Zsenya.

Mosolyogva oldalba böktem, majd az ajtó felé indultam. Zsenya pedig követett. A folyosón sétáltunk és haladtunk a testvérem szobája felé. Amikor odaértünk barátnőm felém fordult.

-Amíg be nem megyünk meg ne szólalj, jó? – nézett rám.

-Rendben – emeltem fel a kezem a mellkasom elé védekezően.

Mielőtt bekopogott volna mögöttünk szolgák jelentek meg. Kérdőn fordultam most Zsenya felé.

-Mentségemre legyen nem én szóltam nekik – mentegetőzött, majd püfölni kezdte Alina szobájának ajtaját.