Sötétség karjaiban [Éjúr ff.]

~13. fejezet~

Életemben nem éltem még át ennél unalmasabb kerek negyvenöt percet. Mal csak magyarázott és magyarázott, de ez idő alatt egyszer nem említette meg, hogy hol látták pontosan azt az elbaszott szarvast, amit Alekszandr olyan áhítattal keresett. Eddig csak azt mondta el, hogy milyenek voltak az útviszonyok, kivel futottak össze, és hogyan vészelték át a hideg éjszakákat. Időközben vagy még húsz katona toppant be a térképterembe, akik végig ott voltak Mallal a szarvas keresése közben.

Eléggé látványosan unatkoztam már, így nem csodálkoztam azon, hogy páran furcsán végigmértek, amiért egyik lábamat feltettem az asztalra, és a körmömet birizgáltam. És addig nem is lettem volna hajlandó levenni, amíg Alekszandr rám nem szól. Szerencsémre vagy balszerencsémre nem nagyon foglalkozott velem, mert csak a térképet bámulta, amin Mal mutogatta, milyen útvonalakon mászkáltak. Láttam rajta, hogy kezdni ő is unni, hogy nem mondja el kerekperec, hol a francba látta a csordát.

Ennél még az is izgalmasabb elfoglaltság lett volna, ha maradok a bálba, és a sárgaföldig iszom magam pezsgővel. Hogy ne emlékezzek a mai napra, és az eddig átélt fájdalmakra, amit okoztak nekem. De nekem minden ilyen szaron ott kell lennem, mert miért is ne. Szívassuk csak szegény Abigelt, aki kimerülésig dolgozza magát!

Kezdett nagyon elegem lenni ebből a semmit tevéses megbeszélésből, így levettem az asztalról a lábamat, felálltam a székemből, amiben eddig ültem, majd hangosan rácsaptam az asztalra, mire mindenki összerezzent vagy ugrott egyet ijedtében, és rám emelték a tekintettüket.

- A kurva életbe már! – csattantam fel. – Lassan egy órája itt vagyunk ebben a levegőtlen szobában, és egyszer nem hangzott még el, hogy hol láttatok ezt a tetves szarvast, ami kurva fontos lenne nekünk! – Malra néztem, és a következő szavakat neki intéztem. – Szóval, mutasd meg ezen az átkozott térképen, hogy hol keressük ezt a rohadt csordát, és utána mindenki mehet a saját dolgára!

Mindenki döbbenten meredt rám. Levegőt is alig mertek venni a kirobbanásom miatt. És még Alekszandr is kicsit behúzta a nyakát. Nem látott még így kikelni magamból, ami teljesen meglepte, sőt, magamat is megleptem ezzel. De ezt betudtam annak, hogy már rohadtul fáradt voltam.

- Öhm... – makogott Mal. – Rendben...

Hűvösen bólintottam, majd visszaültem a helyemre, és újra a körmeimet kezdtem el piszkálni. Fél szemmel még láttam, hogy Alekszandr elismerően rám nézett, és a szája széle mosolyra húzódott. Nem mondom, hogy nem pirultam el, mert körülbelül egy piros paradicsomra hasonlítottam volna, ezért gyorsan elnéztem. Ezt is elintéztem. Még körülbelül öt perc és szabad vagyok, és befeküdhetek az ágyamba aludni.

***

Kicsit több lett, mint öt perc, de ez mit sem számít. Amint Mal elmondta, hol látta a szarvast, elsőnek álltam fel a szobában, és szinte repültem ki onnan. Egyből a szobámba mentem, és magamra zártam az ajtót. Nem foglalkoztam annyira azzal, hogy elköszönjek ettől a majdnem két tucat katonától.

Egy gyors zuhanyt vettem, megmostam a fogamat majd bevettetem magam az ágyba, és lehunytam a szememet, hogy aludni térjek.

Viszont tíz perc kínszenvedéses aludni próbálkozás után nem jött álom a szememre. Fogalmam sincs miért, mert a térképteremben öt perc után majd' leragadtak a szemeim, annyira álmos voltam. Tehetetlenségemben kikeltem az ágyból, felvettem a keftámat, és elindultam a folyosókon sétálni.

Nem tudom, hova akartam kikötni, de Alina szobája előtt találtam magamat. Már emeletem fel a kezemet, hogy bekopogjak hozzá, és bebocsátást kérjek egy kicsit, de végül nem tettem. Az motoszkált a fejemben, hogy mi van, ha már alszik és felkeltem azzal, hogy kopogok neki. Biztos kinyírna, amiért felkeltettem az éjszaka közepén.