1 fejezet

7.8K 245 65
                                    

-Undorító!-dünnyögtem unottan és a mellkasom előtt összefont kezekkel nekidőltem az épület falának.

-Micsoda?-kérdezte egy hang mellettem. Riadtan kaptam rá a tekintetemet. Egy fiú állt mellettem, míg neki egy fekete sportkocsi volt a kezében, addig nekem a legújabb Barbie.

-Ki vagy?-néztem rá zavartan, hisz még sosem láttam itt.

-Új vagyok az oviban.-válaszolt.-Mi az, ami undi?-tért vissza az eredeti témára.

-Az, hogy mindig esküvőset játszanak. Az esküvő undi.-mondtam el neki a véleményemet.

-Nem akarsz majd megházasodni?-nézett rám nagy szemekkel.

-De, biztos, hogy majd leszek olyan hülye, hogy hozzámegyek valakihez...-sóhajtottam fel.-Anyukám is megházasodott, hozzáment a főnökéhez, nyáron volt az esküvőjük.-mondtam el neki.-Anyukám azt mondta, hogy ez az élet rendje, hogy minél előbb hozzá kell menni valakihez.-biggyesztettem le az ajkamat.

Anyukámék esküvője maga volt a pokol. Mindenki engem nézett és az arcomat fogdosták, mondván, hogy nagyon aranyos vagyok. És arról a sok fényképről ne is beszéljünk...

-Figyi... Ha majd nagy leszek, akkor lesz egy ilyen kocsim.-mutatta fel a játékautót.-És ha nem tetszik majd az esküvőd akkor elmegyek érted és majd kint sokat dudálok, ahogyan apukám szokott a dugóban és akkor majd megszöktetlek az esküvődről! Így ni, figyelj... Brrrr...Brrr...-ült le törökülésben a földre és tologatta a kocsit.

-Nekem babám van.-ültem le mellé és mutattam fel neki.

-A babák uncsik....-tátott szájjal bámultam, majd kiütöttem a kezéből a játékát.

-Vond vissza!-követeltem.

Hallatlan volt, amit mondott! Nem akartam elfogadni!

-Jó... Visszavonom...-egyezett bele, majd ezután ismételten síri csendben ültünk egymás mellett, csak a körülöttünk rohangáló gyerekek visítozó hangja volt hallható.

Végül ő szólalt meg először.

-Marics Peti.-nyújtotta felém a kis kezét, amit én furcsán méregettem, de elfogadtam.

-Emma.-mondtam meg én is a nevemet.

-És Emma neked nincs vezetékneved?-vonta fel a szemöldökét.

-De van, csak anyukám azt mondta, hogy ne mondjam meg huligánoknak!-nyújtottam ki rá a nyelvemet.

-Miért vagyok huligán?-zavarodott össze.

-Mert az előbb közölted, hogy elrabolsz az esküvőmről!-forgattam meg unottan a szemeimet.-Határozottan huligán vagy!

-Vond vissza!-ismételte meg, amit én, azzal a különbséggel, hogy meghúzta a copfomat.-Én csak meg akartalak menteni!-háborodott fel.

-Engem nem kell megmenteni, Marics!-emeltem ki a vezetéknevét, jelezve, hogy én tudtam az övét.

Ismét meghúzta a hajamat, ami miatt már kezdtem ideges lenni.

-Fura a füled, Marics!-vágtam vissza elég bénán, hátha megsértődik és elmegy innen.

-Neked meg gülü szemeid vannak, Emma!-szólt vissza nekem.

Én tényleg nem akartam, de kihozott a sodromból... A babámat eldobva ugrottam neki és kezdtem el ökölbe szorított kezekkel ütlegelni a mellkasát, de ő sem tétlenkedett, mert mivel két copfba volt fogva a hajam, mint a kettőt elkapta és tépni kezdte. Sikoltoztunk és addig csináltuk ezt, amíg két óvónő szét nem választott minket.

-Elég volt! Marics Péter és Szalai Emma!-ajaj, sose jelentett jót, ha Magdi néni a teljes nevükön szólította a gyerekeket.-Felhívom mind a kettőtöknek a szüleit!-Ildi néni engem húzott az egyik irányba, Maricsot pedig Magdi néni az ellenkezőbe.

-Utállak, Marics!-kiáltottam vissza neki, és rángatóznom kellett egy kicsit, hogy hátra tudjak fordulni, láthatóan ő is ugyanúgy tett.

-Örvendtem, Szalai Emma!-nyújtotta ki rám a nyelvét és integetett nekem, majd követte az óvónénit.

Azt hiszem, hogy a legdurvább sztorik az óvodában kezdődnek, legalábbis a miénk ott kezdődött.

Most pedig húsz évvel később itt ültünk egymással szemben és azon gondolkoztam, hogy tényleg csak nekem fura Marics füle? Láthatóan az ölében ülő csajt nem zavarta, mert készségesen szopkodta belőle ki a fülzsírt...akarom mondani csókolgatta, miközben Maricsnak a keze a seggén pihent.

Azt hiszem, hogy itt volt az ideje annak, hogy fellőjem a pizsit és hazamenjek. Ez a házibuli nem igazán jött be, mindenki már csatak részeg volt és a házban lassan több volt a cigifüst, mint a tiszta levegő.

A táskámért nyúltam és még egyszer Maricsra néztem, aki felvont szemöldökkel bámult.

Halványan elmosolyodtam, ebből tudta, hogy haza fogok menni, hisz mindig ez történt. Én hazamentem, ő pedig hazavitt valakit.

Túlságosan kiszámítható volt a történetünk....vagy mégsem?

Úristen [Marics Peti ff.] 18+ BefejezettWhere stories live. Discover now