Úristen [Marics Peti ff.] 18+ Befejezett

11 fejezet

-Feri fenekét megfognám...-forgattam meg a tűzhelyen mindkét serpenyőben a palacsintákat, miközben énekeltem.

És egyáltalán nem zavart, hogy Marics még aludt. Lili úgysem volt ma itthon, mert anyukámék vitték el játszóparkba.

-Édes faszom... Azt hittem a kornyikálásodra, hogy macskák párzanak...-lépett ki a szobájából Marics a szemeit dörzsölve. Ez azért sértő volt. Az ő hangja se volt leányálom...

Ezért egy fakanalat mikrofonként használva újból becsatlakoztam a szöveghez.

-A Peti pedig sajnos meleg...-nyújtottam ki rá a nyelvemet mosolyogva.

-Nem vagyok meleg, biztosíthatlak róla...-dünnyögte és leült a pulthoz és kinyomta a zenét. A kis köcsög...

Rosszalló pillantásokat küldtem felé, de ő le se szarta. Elvett egy palacsintát és magába enni kezdte.

-Gonosz vagy.-néztem rá dühösen, majd eszembe jutott egy másik dal és a telefonom után kaptam.

Amikor meghallotta az első pár sort már a fejét fogta és fájdalmasan felnyögött. Én csak a hajamat ráztam, mintha rock koncerten lennénk, majd a refrénbe bekapcsolódtam.

-Én egy ici-pici, egy ici-pici sperma voltam, sperma voltam... Én egy ici-pici, egy ici-pici sperma voltam, de jó nagy geci lettem!-kiáltottam mosolyogva, majd megsajnáltam ezért kikapcsoltam.

-Köszönöm...-dünnyögte és inkább Nutellába fojtotta a traumákat, amiket most okoztam neki.

-Rólad mindig ez a szám jut eszembe!-sóhajtottam fel és lekapcsoltam a főzőlapot.

Most először ő is halványan elmosolyodott.

-Kedvességed ma is határtalan, de legalább boldog vagy. Miért?-érdeklődött.

-Csak. Nem lehetek boldog?-dobtam vissza neki a labdát.

Erre már nem tudott mit mondani, mert megszólalt a telefonja. Ránézett és felnyögve átpasszolta nekem a pulton. Én is elolvastam a nevet és ebből leesett, hogy Milán kereste. Kérdőn néztem Maricsra.

-Vedd fel, légyszi. Nem akarok vele beszélni...-sóhajtva fogadtam a hívást.

-Üdvözlöm, Marics Péter telefonja...-szóltam bele szórakozottan, amit pár perc csend követett.

-Emma! Szevasz! Peti merre van?-érdeklődött.-Beszélni szeretnék vele.

Marics felpattant a székről és hevesen mutogatni kezdett, bár azt lehetett róla tudni, hogyha activityztek és vele vagy akkor garantált, hogy veszíteni fogsz. Pocsékan mutogatott.

-Öhm... Ő...-elkerekedett szemekkel próbáltam megfejteni a...a bármit is... Majd a combját kezdte ideggyengén ütögetni.-Marics éppen maricskolja magát.-mondom ki, ami először eszembe jut, utána pedig elnevettem magam.-Khm, bocsi... Szóval urológushoz ment.-mondtam el a saját verziómat, ő pedig még mindig össze-vissza hadonászott.

-Aham... Mondd meg neki, hogyha újra kinőttek a golyói, akkor hívjon fel...-tette le a telefont.

Marics a fejét rázva ült vissza.

-Urológus, komolyan?-nézett rám megrökönyödve, de én csak legyintettem.

Ezután ténylegesen neki álltunk enni és észre se vettük, hogy már csak egy maradt, ezért mind a ketten azért nyúltunk, mind a kettőnk megfogta egy-egy végét, de semelyikünk sem engedte el. Mélyen egymás szemébe néztünk, aztán végül Marics elfelezte az utolsó nutellás palacsintát. Egymással szemben ültünk és úgy ettük meg.

-Hé, várj...-hajolt át a pulton és megfogta az államat, majd óvatosan a szám szélét cirógatta, és végigsimított az alsó ajkamon is.

Levegőt sem mertem venni, de éreztem, hogy sokkal hevesebben vert a szívem és kíváncsi voltam, hogy mit fog csinálni. Aztán elvette a kezét és lenyalta az ujját, amivel megsimított.

-Volt egy kis Nutella...-suttogta, aztán elhúzódott és megfordult.

Háttal állt nekem és én meg sem mertem szólalni, végül ő volt az, aki újból beszélni kezdett.

-Mennem kell, dolgom van...-viharzott be a szobájába és becsapta maga mögött az ajtót.

Én pedig ott maradtam egyedül a konyhában, miközben az alsó ajkamra tettem a mutatóujjamat és magam elé meredtem.

(Írói megj.: mindkét szám létezik, ami a részben volt :))