Úristen [Marics Peti ff.] 18+ Befejezett

20 fejezet

Holnap epilógus :)

A tükörbe nézve simítottam végig a hófehér ruhámon. Halvány mosollyal néztem végig újra magamon. A hajam tökéletes kontyba volt feltűzve és a ruha is illett hozzám, nem volt az a tipikus földig érő, hanem csak a térdem alá értek és volt valami tüll része is, amit Éva választott... De amihez én szigorúan ragaszkodtam, az a fehér Converse cipőm volt. Nem voltam hajlandó magassarkúban parádézni, cserébe pedig kisminkelhettek.

Húsz perc volt hátra és már készen voltam.

Ideges sem voltam, hisz minek?

Lili után indultam, meg akartam nézni, hogy sikerült neki is felöltözni, ezért tettem a hagyományokra és megjelentem a vendégek körében, ami idáig a szűk családi kört tartalmazta. Lili a padok között mászkált és segített Évinek fehér rózsákat rakni a padokra. A leendő anyósom pedig megvetve bámulta az unokáját, amikor pedig észrevett engem.

Az volt momentán a problémája, hogy engedtem, hogy az öt éves lányom felvegye a fehér ruhájához a rózsaszín csillogó cipőjét, amit a drága fiúktól kapott, de mindegy.

-Mária szíve!-kapott a szája elé a drámai hatás érdekében.-Ella! Hát miért jöttél ki a ruhában, az balszerencsét hoz!

-Emma.-javítottam ki újból, de már tudtam, hogy direkt hívott így. Mondjuk azok után, hogy hét évvel ezelőtt megvádolt azzal, hogy kurva vagyok és csak rá akarom kenni a fiára, hogy felcsinált...

Inkább hagyjuk...

-A lányomhoz jöttem.-mentem tovább most már figyelmen kívül hagyva.-Szia.-guggoltam le hozzá mosolyogva.-Izgulsz?-kérdeztem suttogva miközben megfogtam a kezét.

-Igen! De már nagyon várom!-bólogatott boldogan. Megpusziltam, majd ott kellett hagynom, mert elkezdtek beszállingózni a vendégek a balatoni város egyik terén lévő templomba. Legalább ez kedvező volt, mert könnyen megközelíthető volt.

Aztán amikor Ádám nevetve intett amikor észrevett, miközben a haveri körének a közepén állva sztorizott, én ekkor éreztem magam a legelőször magányosnak, mivel Marics nem volt itt, neki a haverjai sem voltak itt.

Nekem egyedül Évi volt.

Aki pont szembe jött velem és karon ragadott.

-Emma! Figyelj...-kezdett bele komoly hangsúllyal, de ekkor Ádám jött oda hozzánk.-Hát feleség lettél...-ölelt meg könnyezve Évi.-El sem hiszem, te kis hülye!

-Te vagy a hülye!-nevettem ki.-És részeg!

-Gyönyörű vagy, Emma.-fogta meg a kezem végül és egy puszit nyomott rá.-Tíz perc és találkozunk.-sietett el mellettem mosolyogva.

Ekkor pedig Évi leváltotta a szomorú ábrázatot, majd komoly tekintettel nézett rám, kezdtem azt hinni, hogy skizo volt.

-Nem vagyok hülye, de nem tudhatja, hogy én tudom, hogy ő úgy tudja, hogy hülye vagyok!-asszem most nem volt elég agyam ahhoz, hogy felfogjam a James Bond-gondolkodást.-Figyelj, Emma! Lehet, hogy anyádnak egy kicsi vérnyomáscsökkentőt adtam és most pihen a szobában. Lehet!-tette fel a kezeit.-És lehet, hogy kiszúrtam a mostohaapád kocsijának a kerekét és most kint szentségel...

-Miért?-nyögtem ki nehezen, amikor felfogtam, hogy mit mondott.

-Nem akartam anyád szívét ezzel a pocsék esküvővel terhelni, de majd megbeszéljük. Most pedig menj és mondj igent! Csakis igent mondj!-szorította meg a kezét és futott tovább.

Még időm sem volt gondolkodni, mert már itt volt az idő és a nagy ajtó előtt Lili várt rám, mert közösen fogunk bevonulni. Felcsendült az a tipikus zene és egymás kezét fogva lépkedtünk a majdnem száz fős tömeg között, nem, nem az én ismerőseim voltak...