Úristen [Marics Peti ff.] 18+ Befejezett

18 fejezet

-Anya és apa összeházasodik.-tolta Lili elé a tányérját Ádám.

-De jó! Lehetek a koszorúslány?-csillantak fel a szemei, nekem pedig újból összeszorult a szívem. Hisz boldog volt. Hisz boldoggá tudtam tenni.

Hisz ott volt az a tetves gyűrű az ujjamon...

Ezután Ádám közölte, hogy el kell intéznie egy telefont, ezért félrevonult és kettesben maradtunk Lilivel, ami az utóbbi időben nem volt jellemző.

-Anya.-szólított meg.-Hogy hogy összeházasodtok? Azt mondtad, hogy nem szereted az esküvőket.-kérdezett rá.

-Mert szeretem apukádat.-mosolyogtam hamisan, majd elfordultam és lezártam a tűzhelyet.

Pontosan tudtam, hogy Lili miért kérdezett rá erre. Emlékeztem arra az estére, amikor főztem és ő addig Mariccsal volt a konyhában és megkérdezte, hogy mi hogyan ismerkedtünk meg és Marics rávágta, hogy úgy, hogy én ki nem állhattam az esküvőket és, hogy szerintem béna volt a "menő" kocsija... Erre pedig Lilinek annyi válasza volt, hogy milyen aranyos és, hogy ő szeretne esküvőt, mert az szerinte romantikus.

Igaza volt, az esküvők romantikusak, főleg ha a megfelelő emberhez mész hozzá.

De mint tudjuk az élet nem egy tündérmese volt...

*_*

Satuféket nyomva parkoltam le a megfelelő terminál előtt, ahol Évi fog kijönni és sietősen szálltam ki az autóból a tömeget pásztázva. Nagyon siettem, hogy ideérjek, amikor az az üzenet fogadott hirtelenjében, hogy az éppen spanyolban házasodó barátnőmnek most landolt a gépe és kétségbeesetten kérte, hogy vigyem el innen.

A nagy keresésben szintén fékcsikorgatva parkolt le pontosan mögöttem a már ismert autó és a volán mögül Milán szállt ki és kocogott felém.

-Már kijött?-kérdezte idegesen, mire csak megráztam a fejem. Hiába váltak el csúnyán, mégis ők voltak egymásnak a nagy szerelem, így természetesen szóltam Milánnak, hogy mi a helyzet, azzal viszont nem számoltam, hogy az anyósülésről Marics száll ki.

-Éppen úton voltunk, így együtt kellett jönnünk, bocs.-húzta el a száját, de már reagálni nem tudtam rá, mert megláttam a barátnőmet, aki Milán láttán megtorpant.

Majd, mint aki feleszmélt könnyes szemekkel ugrott Milán nyakába, aki természetesen megfogta és megcsókolták egymást.

-Nem tudtam úgy hozzámenni máshoz, hogy téged szeretlek.-mondta sírva Évi, nekem pedig még jobban keserű íz lett a számban. Igazán ironikus volt... Főleg, hogy még Marics mellett álltam.

Egyszercsak, önkéntelenül nyúltunk egymáshoz, úgy, hogy szigorúan előre bámultunk. A kisujjunkat érintettük össze, majd összekulcsoltuk, mint kiskorunkban. Nagyot nyeltem, és éreztem, hogy a pulzusom felgyorsult. Természetesen ez senkinek sem tűnt össze, mert a szerelmesek egymás fülébe duruzsoltak.

Az egész egy titkos kis érintés volt.

Semmi több.

Egyszerre néztünk össze, majd a kezeinkre és ekkor egyből el is engedett. Tudtam, hogy miért. Tudtam, hogy meglátta a jegygyűrűt. De meg sem engedte magyarázni, csak közölte, hogy mennie kell és beszállt egy taxiba.

Ez segített Évinek a feleszmélésben, hogy én is itt vagyok ám és létezek. Egyből az én nyakamba is vetette magát és közölte, hogy nagyon hiányoztam. Visszaöleltem és most először éreztem a hónapokban először, hogy van egy biztos pont az életemben. Aztán neki is feltűnt a gyűrű a kezemen és rá is kérdezett.

-Hosszú történet.-suttogtam mosolyogva.

-Hát az biztos, hogy meg kell ismernem azt a férfit, aki frigybe kényszeríti azt az embert, aki a világon legjobban utálja az esküvőket!-dobódott fel.

-Már ismered.-motyogtam.

-Ohh...-sápadt el.-Ohh... OHHHHHHHH!!!!-kerekedtek el a szemei.-Baszkikám!-lepődött meg.-Oké, újratervezés! Először akkor kocsmába megyünk és utána majd hozzád.-bökött Milán felé, aki mosolyogva rázta meg a fejét.

-Várni foglak.-adott a szájára egy puszit, majd beült a kocsiba.

-Most pedig mesélj...-belőlem pedig most szakadt ki az egész hónapnak a terhe és sírva meséltem, ott a terminál parkolójában, Évi pedig a hátamat simogatva próbált csitítani.

Végül pedig kimondta a végítéletet, amire számítottam, de nem akartam hallani.

-Jajj, édesem... Annyira sajnálom, de azért vagyunk barátok, hogy kimondjam... Ez az egész Mariccsal így az elmondásod alapján már reménytelen.-suttogta.-Nem azt mondom, hogy menj hozzá ahhoz a féreghez, de az tűnik a leglogikusabbnak.

Tudtam. És így is cselekedtem.